Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 197-221. szám)
1932-09-13 / 206. szám
_____ MfRYIPÉK. Szilágyi Lajos képviselő előadása az Alföldi Bizottság nyíregyházi vándorgyűlésén V. Mai számunkban befejezzük Becker Adám minisztert tanácsos tanulmányát az A'föld vízügyi problémáiról s folytatjuk beszámolónkat a kongresszusról: Becker Adám tanulmányának folytatása És ha már szó esett a szikesekrőt, mint az országos talajjavító bizottság tagja, köz'öm itt ennek a bizottságnak azon egyhangú véleményét, Tiogy minden talajjavításnak, Ügy a szikjavitásnák is a Iecsapolás az alapja, a kiindulási pontja. A mézpázsit kitűnően terem a szelíden sziken megfelelő öntözéssel, de elpusztul, ha sokáig áll vízben, tehát rendelkezésre kell állni a lecsapoló csatornáknak is. —Ezt kísérletek bizonyítják. ' Az Alsószabolcsi Társulat területén a szikjavitásra kitűnő eszközük van a gazdáknak a nagyméretű csatornákból "kikerülő márgábanis. A szarvasvidéki kisgazdák ugyanezt az altalajt használják szikes földjeik digózásánál és igen szép eredményt érnek el vele. Az Alföldet kitűnő töltések védik az elárasztástól, a töltéseket pedig a hullámtéri védfüzesek védik néha óriási hullámverések ellen. Ez a védfiizes miníegy 450 km- hosszúságban úgyszólván egyetlen nagy erdeje az Alföldnek. — Ezt az erdőt és vele együtt a töltéseket is meg kell védelmezni a vizék romboló ereje ellen és nem szabad felá'dozni semmifé e egyéb célból vagy okból, ellenkezőleg véglegesen meg kell azoknt menteni az általános mederrendezéssel. Az említett általános vizgazdasági tervezet az öntözések kérdését is felöleli, a földmive'csügyi minisztérium könyvet is adott ki erről, melyben le vannak írva a hazái öntözések és meg vannak állapítva az elvek, amelyek követendők lesznek. Egy rendkívül sikerült 'permetező öntözést tart üzemben az Alföldön a derekegyházi uradalom. — Ott ártézi kutakból nyert vízzel permetezik a kapásokat és a terményféléket és egészen egyszerű módon, aránylag csekély befektetéssel igen nagy eredményt étnek ef. Ezekben akartam röviden "képet adni az Alföld vízügyi helyzetéről, különös tekintettel az Alföld északi részére és a vízügyi téren les-sürgősebb * feladatokról. — Kérem a mélyen tisztelt bizottságot, hogy ezeknek a feladatoknak a megoldá sát a közönség megfelelő felvilágo sitásávai a lehetőség szerint előbbre vinni méltóztassék. A rendkívül érdekes előadást a közönség élénk tetszésnyilvánítással 'fogadta, majd Szilágyi Lajos országgyűlési képviselő emelkedik szólásra: Nagyméltóságú elnök ur! Igen tisztelt Bizottság! Mint Biharvármegye jelen'egi székhelyének hosz szu idő óta országgyűlési "követe, kötelesnek érzem magam, hogy azokhoz a kérdésekhez, amelyek itt felmerültek, én is néhány szóval hozzá szóljak. Megtehetem ezt egészen könnyen, annál is inkább, mert Semmiféle politikai párt tagja nem lévén, teljes szabadságot érzek abban a tekintetben, hogy .politikai szempontból 'is hozzászóljak az itt felmerült kérdésekhez anélkül, hogy abba a hibába esnék hogy pártszempontokat vegyitek 1 bele. i Bocsánatot kérek, de a mi vármegyénk közönsége többet akar és többet vár az Alföldi 'Bizottságtól, mint az elhangzott felszólalásokból visszatükröződik. Várunk egy friss eleven, mozgékony akciót; egy nagy, erős, hatalmas társadalmi infegmozdulást, amely bizonyos nyomást gyakorol 'a Jképvíselőház és felsőház tagjaira. A legnagyobb hiba Magyarországon az, hogy miközben a nemzet megtette a maga 1 kötelességét abban 'a tekintetben, hogy folyton és folyvást agrárjellegű többséget küld be a magyar parlamentbe, ugyanakkor rrí&y sajnálattal keh ótt konstatálnunk azt, hogy az agrárérdekek nem uralkodnak a többi érdekek felett. Nem arra gondolok, hogy az agráH|érdekek ugy érvényesüljenek ennek az országnak vezetésében, hogy az az iparos és kereskedő kárára - legyen, hanem követelem mindenütt és mindenhol, hogy ha egyszer igaz az, hogy attól "függ az országfiak a sorsa, hogy a gazda miként boldogul és ha igaz az, hogy az iparosok és kereskedők és tisztviselők is elismerik, hogy a gazda boldoguljon, ha ez az első és főtantétel, akkor lehetetlen, hogy a* dolgok ugy menjenek tovább, mint ahogy ezidőszerínt mennek. Beszéljünk egészen őszintén és nyíltan, mert kötelességünk az általában mindenkor, de sokkal fokozottabban most, amikor könnyen ránkfoghatnánk ; hogy miközben mi tanácskozunk, nern vesszük észre, hogy felettünk már a ház teteje, ég. A legnagyobb hiba ay„ hogy agrártöbbség dacára ma " Magyarországon egy bankvezérnek nagyobb hatalma van, mmt az országgyűlés többségi pártjának. Amíg ez a hazug helyzet meg nem szűnik, addig sok-sok nemes törekvés kárbavész és az az erő, tehetség, ami az igen tisztelt elnök úrban megvan, s az a segítem akarás, amjil mi bennünk van meg, hogy összefogva támogassuk őt, amikor majd képviseli az A'föld nagy érdekeit, kárba vész, amíg ez a liazug helyzet meg nem szűnik. Mert az lehetetlen, hogy ma egy Teleszky JAJánosnak, báró Szterényi Józsefnek és egy Weisz Fülöpnek nagyobb hatalma legyen az ország sorsában, mint amilyen befolyása az alkotmányos többségnek van. És sajnos, miközben azt konstatáljuk, hogy a bankok vezérei uralkodnak, közben nem látjuk azb hogy a pénzintézeteink erősek volnának s a megrázkódtatásokat minden körülmények között megbírnak s njnes az a nyugodt érzésünk, hogy nem látjuk sem az ipart sem a kereskedelmét megerősödni, ugyanakkor pedig az agrár társadalomnál látjuk, hogy adósodnak el gazdáink és hogy jutunk abba a helyzetbe, hogy kezet foghatunk abban a tekintetben, miszerint minden társadalmi réteg a tönk szélére jutott. \z Alföldi Bizottság részéről "kérünk hatalmas erős nyomást az orsz^gyülés tagjaira és valamennyi párt vezéreire, hogy ez- a hamis helyzet, a hataími erőviszonyoknak fez a tűrhetetlen ál'apota minéi TMőbb megszűnjön. Szóba került a fa'u bajainak felsorolásánál a jegyző és* a tanító. Szabad legyen ehez a kérdéshes hozzászólanom. A'fa ru jegyzője ma már csak papíron a falué. A fiútól 3 regutolsó esztendők intézkedései törvények és rendeletek eU vették a jegyzőt, s jegyző csak adóbehajtó közeg lett, aki gyűlöletes a lakosság előtt. Két ütköző közé 'került, vagy felettes hatóságával kerüi Szembe, melynek felette bírságolási 'joga van, vagy pedig a fakosság hangulatával. — Hogy várhatja ez az akció, hogy 1 a jegyző mint a falu hivatott vezére, meg tudjon tenni mindent* any a $alu boldogu'ásához szükséges akkor, amikor az a jegyző először is tul van halmozva munkával ugy, hogy hozzá nem is hasonlítható más, rpásodszor pedig van annyi gazdája, mint senkt másnak. Hány és hány felé húzzák a jegy zőt és mennyit parancsolnak neki. Ne várjuk tehát, hogy a falu irányításában tevékenyen közreműködjön mindaddig, míg vissza nem álütjuk, hogy a jegyző a falujáé. Ha történtek üdvös kormányintézkedések, mint a miíyen volt a vármegyei hozzájárulás eltörlése, sajnos a végrehajtásnál "kell konstatálni, "hogy a jegyző az uj rendelkezések következtében ama hátrányos helyzetbe kerül, hogy a fizetését nem kapja ugy, mint az. előtt. A forrada'om urai a legelső napokban azt nézték, hogy a tanítóknak és csendőröknek fizetését felemeljék nem azért, mintha szivük-lelkűk szerint e a két társadalmi réteg állott voínna hozzájuk legközelebb, hanem m«rt tud ták és érezték azt, hogy ott kell először segitő kezet nyújtani,' ahol várhattál^, hogy a falu lakosságának magatartását feléjük fogja irányítani. Ugyanakkor amikor a tanítótól azt kívánjuk, hogy a falu boldogulása és az alföldi problémák megoldása tekintetében 100 százálékban vesse erejét fatba, erkölcsi 'lehetetlenség az, hogy tűrjük, hogy jegyzőink és tanítóink jogosult fizetésükhöz nem jutnak hozzá. Én ugy halottam, hogy Szabolcs vármegye területén a tanításjnmden kövei élményeknek m egfe' elő és kellően magas színvonalon van. Ha elő is fordulnak egyes kifogásolt tankönyvek, ez nem a "tanítón múlik, hanem £gész bizonyos, hogy elnéz'és folytán vannak ezek forgalomban, am e'yeket a ha_ tóságokriak ki keh venni "a tanítók és tanulók kezéből. A "nyomor minekutána bekopogtatott a jegyz.ő, a pap és tanítónak is az ajtaján, a falu vezetőiezidőszerint abban a sajnálatos helyzetben vannak, hogy többnyire saját nyomorukkal és bajaikkai kénytelenek; foglalkozni "és nem jut elegendő idejük arra, hogy a falu iránti kötelességüknek eleget tegyenek. Hogy aztán a szokásos széthúzás is meg van a falun, immár megszokottá vált, hogy a pap a tamtóvai's mind a ketten a jegyzővei hadilábon állanak, ez egy oly magyar betegség, melynek megszüntetése ennek a szervezetnek nem án módjában, de pe m árt ez ülésen ellene néhány tiltakozó szót hangoztatni". Szólok a földreformról és földbirtok politikáról. Csak azt jegyzem meg, hogy ismerjük, hogy á földbirtokreform nem sikerült. — Évek hosszú során át a gazdát zavarták azzal, hogy nem tud okszerűen gazdálkodni, nem tud beosztást csinálni, nem tud tervezni) nem tud számolni, mert nem tudta, hogy birtokához mily mértékben nyúlnak ^najd hozzá. A földhöz juttatottak sem kapták meg azt, amit akartak. Mint minden háború után, földosztás volt, ugy most is ennek kellett bekövetkezni, de nem értünk vele célt, hogy az az ellentét, mely fennállott a lakosság birtokos és nem birtokos része kő1932. szeptember 13. zött, megszűnt volna. Ha ma valaki mégis azzal a gondolattal jönne hozzánk Biharba, hogy uj földreformot hirdetne, nem vagyok felhatalmazva rá, hogy a megye lakossága nevében beszéljek, de azt hiszem, hogy azt mondanák, tisztelettel köszönik a jóindulatot, de egy uj földreform eljárásba ném vágyik, hogy belevigyék. A ml lakosságunk előtt egy 20 esztendős hosszú fejáratu haszonbérlet s 0kkai kedvesebb, mint egy ujabb földreform. A' haszonbérleten nem 1 mentek tönkre, mfg az örök tulajdon a pénzügyi "alap hiányában'áz ujabb birtokosokat a "tönk szélére juttatta. Mi 'tehát arra gondolunk, ami ujabb bizonytalanságot nem jelent. Isten mentsen, hogy megint megzavarjuk a birtokosokat azzal, hogy le keli áclni a birtokokból ezt vagy azt. De gondolunk olyan valamire, hogy ha pénzügyileg alá tudjuk azt támasztani, "a kormány folytasson alkalmas telepítési poitík%, hogy földhöz juttassa azokat, al^k hajlandók otthagyni a saját falujokat. \ 1 A mi vidékünk lakosságának legnagyobb része annyira ragaszkodik saját falujához, hogy más falu határába nem akar földhöz jutni és inkább lemond arról, hogy örök tulajdonául 'földhöz jusson. Sajnálatos konstatálni, hogy mindenütt nagy ember beözönlés van a város területére^ a lakosság kezd a faluból á városba kívánkozni és ez a kívánkozása a hozzánk intézett legkülönbözőbb kérelmekben' tükröződik vissza. £n ezt a jelenséget a falusi lakosság nyomorának és kétségbeesésének tulajdonítom. Szóbakerültek a felszólalások kapcsán az adók. Ezzel "kapcsolatban csak egy meggyőződésemet hangoztatom. A mi "lakosságunk szívesen fizet adót, ha meg van győződve arról, hogy a teher, amit reá kiróttak, igazságosan és arányosan van kiróva. Mi az adók arányosítását tartjuk a legfontosabbnak. De az adózás megreformálására szükség van abban a tekintetben is, hogy vége legyen azok nak az anomáliáknak, hogy föld' művelő ország adótartozásait négyszer egynegyed évenként keh fizetni, m"intha a földművelő lakosság jövedelme állandóan egyenletesen folynék be. gn a magam részéről "az A'földi Bizottság mozgal mát meleg szeretettei üdvözlöm, s az elnök ur iránt, akivel soha egy pártban nem voIta m, sőt igen erős küzdelmeket vivta m ellene, teljes bizalommal látom a kezében .fennek a mozgalomnak irányítását azért, mert azt tapasztaltuk, hogy ha valamit a kezébe vesz, ha valami kérdésre, hogy ugy mondjam ráfekszik, azt olyan szívósan és makacssággal teszi, hogy a siker fe'crésze már ezei ^biztosítva van. A mi vidékünkön nem szidják az igen tisztelt Elnök urat a kultuszminiszten költekezéséért, ugy mint fná* (vidéken, sőt a mi vidékünk azt sajnálja, hogy az igen tisztelt miniszter ur ném földművelésügyi miniszter, mert azt hisszük, hpgy ha a földművelésügyi "tárca kezelésében Uy akaraterő nyilvánult volna meg Uy szívóssággal és makacssággal, képviselték volna a földmüve'és érdekeit, mint a kultusztárca keretében azt őnagyméltósága megtette, akkor, ha nem i s volna egészen panasztalan a falusi népnek az ajka, de minden esetre a panaszoknak legalább is féle tárgytalanná lett volna az ő 10 esztendei földmüvelésügyi minisztersége utá?- 1 (Folyt, köv.)