Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 197-221. szám)
1932-09-10 / 204. szám
JNÍYÍRYIDÉK. 1932. szeptember 10. áz elmúlt század legnagyobb csodája A »Chicagó Tríbune« cimü amerikai hagy és elismert világlap egy versenyben fölhívta olvasóközönségét, annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mit tart az eimuit század legnagyobb csodájának? S a leghelyesebb válaszokra }gen nagyértékü pénzdíjakat tűzött ki, melyeknek összege több mint egynegyed millió dollára rúgott., E fölötte érdekes kérdésre az egész világról érkeztek be'vá !aszok ( számszerűit 261.000. Hónapokon ke resztül vizsgálta és bírálta egy érire a céltfa kiküldött jury a beérkezett válaszokat s kötetekre rt^na ezen anyag összefoglalása. Valaki a század legnagyobb csodájának a diplomácia tehetetlenségét látta, amely nem volt képes a világháborút megakadályozni, így másik kritikus a párisi békedelegációt látta mint a legcsodálatosabb jelenséget, amely egy ilyen rossz, lehetetlen békeszerződést stipulált, egy pályázó a repülőgépnek, ílletőLeg annak zseniális feltalálójának, Orviüe Wright-neic ítéli a páismát, az eredményes hadvezérek szintén nagy számban nyer ték a leg'nagyobb csoda jelzőit, stb.. stb. A versenyből az a pályá zó került ki győztesként aki a rádiót a század legnagyobb csodájának elismeri, és azt 950 gépírásos sorban indokolta is. Végül saját bírálatát mintegy felülbírálván, azt fűzi "hozzá, hogy a rádiónál rííég nagyobb csoda az az ember, akinek a mai _ világban még mindig nincs rádiója. Nem ismerjük az összes pályázók valószínűleg igen elmés döntéseit, de magunk is hajlandók volnánk elhinni, hogy igaza van ennek a mem minden humomélküli pályázónak, mivei 'a Nyíregyházi Villamossági "Rt. újonnan felállatott propaganda és aquisitiós irodája — Horthy Miklós-tér 8. Te-' lefon 333. a legmodernebb konstrukciójú Európavétefre alkalmas készülékeket egész minimális havt részletfizetésekre bocsátja fogyasztói rendelkezésére. A táncos haszár sz Apolló mai premier filmje Willy Engelberger nem egy uj filmcsillag neve, hanem a zeneszerzőé. Hogy mégis azt irjuk legelőre, annak az oka: Engelberger rengeteg divatos dal és kupié szerzője majd egy évtizede. A siker nem is fog elmaradni, már csak azért sem, mert a táncos huszár főszereplői, Verebes Ernő, Oretl Theimer, Oskar Karlweis és Georg Alexander, kik nevökkel máris,előre garantálják a sikert. A táncos huszár mai pénteki premierje iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. I Erkölcstelen merényletet követtek el a vasúti temetőben egy nyíregyházi tanyai gazda leánya ellen Egyik nyíregyházi tanyai viruló szépségű leánya megdöbbentő kegyetlenséggel végrehajtott háromszoros merényletnek esett áldozatul a városban. A leány, aki szülei megbízásából jött be a tanyáról, hazafelé menet a vasúti temető mellett haladt, amikor egy fiatalember megtámadta és erkölcstelen merényletet követett el ellene. A leány nem védekezhetett, mert támadója fojtogatni kezdte valahányszor kiáltani akart. A merényletet a támadó két társa megismételte, ugy, hogy a leány ájultan maradt a temetőben. A leány eszméletre ébredésekor egy vasúti őrházban találta magát, ahol vi zet adtak néki és igy élesztgették. A történtek után a leány nem mert hazamenni a tanyára, hanem Kisvárdára utazott egyik rokonához, de az átszenvedett izgalmaktól a vonaton idegrohamot kapott, ugy hogy megérkezésekor beszállították a kisvárdai kórházba. A rendőrség erélyes nyomozást indított a maga nemében páratlan merénylet ügyében. Női jazz-band minden este Laczkovszkynáí Ipartestületi közlemény A Nyíregyházi Ipártestület folyó évi szeptember hó n-én, va j sárnap délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén pedig "folyó évi szept. hó 18-án, ugyancsak vasárnap délelőtt 10 órakor székháza dísztermében , rendkívüli közgyűlést tart, amelyre az Ipartestület tagjait azzal "hívjuk meg, hogy a tárgyalandó kérdések fontosságára tel pintettel a gyüfésen teljes számban megjelenni sziveskedjenek. ElnökségTárgysorozat: Időszerű ipari kérdések. • < Figyelmeztetés: Az a'apszabályok 11. értelmében a közgyűlés határozatképes, ha a tagok egyötöd része jelen van. > \ Amennyiben a folyó évi szeptember hó 1 i-re 'összehívott közgyűlés nem lenne határozatképes, ugy a folyó évi szeptember hó 18-ra meghirdetett közgyűlés a megjelent tagok számára való tekintet nélkül, határozatképesnek lesz nyi'-vánitva. Sok állatot hajtottak fel, keveset adtak el a nyíregyházi vásáron A hétfőn lezajlott nyíregyházi vásáron felhajtottak 66 bikát, 082 tehenet, 91 üszőt, 220 ökröt, 74 tinót, 93 borjut, 5 bivalyt, összesen 1231 szarvasmarhát, 1018 lo J vat, 275 juhot és bárányt, 1715 sertést és malacot. Eladtak összesen 13 bikát, I72 tehenet, 19 üszőt, 40 ökröt, 15 tinót, 31 borjut, 201 lovat és csikót, 70 juhot és bárányt, 502 sertést és malacot. A szarvasmarhaárak a következőképpen alakultak: jármosökör alárendelt minőségű 350—450, hizlalásra kimustrált 200—300, magyar fajta tinó két évesig 80—150, három évesig 100—200, négy évesig 120—240; tarkaszőrü tinó két évesig 100—150, három évesig 120—22c P volt páronként. Magyar fajú tehén friss fejő s 150—200, borjas 1550—220, levágásra való 80—100; tarkaszőrü telién fejős 150—220, borjas 150—250, vágásra való 80—120, magyar fajú üsző 2 évesig So—100, 3 évesig 80—120, előhasu 100—150, tarkaszőrü üsző két évesig 80—160, előhasu 100—160, borjú szopós 10 —25, választott 35—50; másodrendű igásló 100—150, harmadrendű igásló 80—120, könnyű kocsíló 120—200, vágásra való 20—50, csiikó 1 évesig 25—50, 2 évesig 50— 75, 3 évesig 75—ioo, 4''évesig 100—150; bárány 5—10, fiatal ürü 5—15, anya-sertés 50—8o> süldő sertés 1 évesig 25—50 P voltV darabonként. Élősúly szerint a szarvasmarha ára 30—40, a borjú ára 35—50, a sertés ára 90—120 fillér volt kilogrammonként. 5o, 3» es 2o füléres helyárakkal Táncos huszár Willy Engel-Berger katonai operettje Verebes Ernő Gretl Theimer fősz5replé3é7el Ma péntektől AZ HPOLLOBAN Ráesett az elbontott furott kút vasalkatrésze Kisvárdárói jelentik: Józsi Dániel András nevü tíz éves fia az utcán menve, meglátta az utcán álló elbontott furottkut vasalkatrészeit, odament, elkezdte piszkálni és erre a hatalmas vastömeg, melyet már csak egy csavar tartott, nagy robajjal a 10 éves gyermek fejére esett. Súlyos sérülést szenvedett. 1 A kisvárdai "kórházba szállították. A megejtett nyomozás adatai szerint senkit sem terhel felelőség, a gyermek pajkossága idézte elő a könnyen végzetessé válható szerencsétlenséget. Elsőrendű kivitelű 200-250 literes nagyságú uj boroshord ők beszerezhetők nagyobb mennyiségben is Lazarovits Bernát és Fia cégnél, Tokaj Felvilágosítást nyújt: LAZAROVITS MIKLÓS HELYBEN 1570-1 Óriási az érdeklődés a vasárnapi NyWE—NyKISE fcejno&i labdarugó dei by iránt A tegnapi tréningen jói T^íkészüiteK a megerősített csapatok Amint közöltük, vasárnap délután a Nykise Bethlen uti sporttelepén kerül sor a nyíregyháziak minden időben legnagyobb sporteseményére, a Nykise és aJMytve labdarugó csapatainak bajnoki találkozására. Ez a mérkőzés az, amely rekordszámban vonzza ki a sporttelepre azokat is, akik egész éven át más mérkőzésre nem látogatnak el. A 'Nytve—Nykise mérkő zés nem csupán komoly sportesemény, nem csupán két jól felkészült, nagy képességű, egyenlő erejű legénységnek nyiit küzdelme a sokat jelentő bajnoki pontokért, ha nem városunk társadalmi"* eseménye, mely a város lakosságát a mérkőzés előtt is lázban tartja "és a mérkőzés hullámai "sokáig vannak felszínen a nagy küzdelem után is. A bajnoki derbyre, meiy|egyben a kjét ősi ellenfél rivalizálás* nemes harca is, felfigyel az egész ország sportközönsége i*s Nyíregyháza környékének lakossága is résztvesz mindenkor a derbyk ezerfőnyi impozáns nézőseregén. A közvélemény most is óriási érdeklődést mutat a vasárnapi derby iránt. Az újból egységes első osztályban a "bajnokság kialakulása szempontjából is fokozottabb fontossággal 'bír a vasárnapi mérkőzés, hiszen az utóbbi években gyakran a kerületi "bajnokság sorsa dőlt ei a bajnokságban évek vóta vezető két nyíregyházi csapat egymás ellem mérkőzésén. A küzdő felek a tegnapi ünnepi délutánt jól "kihasználták a mérkőzés Sportbéli előkészítésére. Mmdkét pályán nagy trénuijj (folyt, a játékosok komolyan készültek fel á vasárnapi összecsapásra. Ugy hírlik, hogy érdekes reakti-f válásokkai és uj erők sorompóba állításával meglepetésre készülnek az ellenfelek. ( A derby előtt 2 ómkor a Nykise és NyVSo ifj. csapatai játszanak! nak a MILL bajnokságáért. t Az iskolaév kezdetén ügjg ÍÜÍM35S ellá,ás a' de könnye n Nyíregyházán, Rákóczi-u. 4. szám, a Takarékpénztárral szemben, olyan olcsósággal látja el, hogy minden szülőnek saját érdeke, hogy szükségletét itt szerezze be. PatiAnt VlíiriftllVíSlí minde n szinben nagyon olcsón, jó minőségű zsebkendők már 20 fillértől, klott kötények, tornaj-tAUüixL uaiiisujaa nadrágok, leányka kötött kabátok, oroszkák, svájci sapkák, diák sapkák, fiu-ingek, fiu-pulloverek, hátizsák, iskolatáska, tolltartók, zsebkések, fésűk, hajkefék, ruhakefék, jelzőszámok, stb., mindannyi cikkek nagy választékban és szenzációs olcsó árakban. 4715 5