Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)
1932-07-17 / 160. szám
I93 2- július 17. J^YÍRYIDÉK. Fáj'dalmas meglepetéssel jött' a hir, hogy Sándor Lajos nyíregyházi "kir. törvényszéki "tanácselnök a debreceni klinikán 61 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Május 10-én távozott el Nyíregyházáról, látszólag minden komolyabb baj nélkül, Debrecenbe, hogy a klinikán megvizsgáltassa magát. A külsőleg makkegészséges Sándor I.ajost ekkor már súlyos kór gyötörte, s a diagnózis elkerülhetetlennek vélelmezte a sebészi beavatkozás^, amely meg is történt, "de az elhatalmasodott betegség következményét, már nem tudta legyőzni. Kiváló képzettségű jogász volt, aki a hivatali "életben ideálja volt a szorgalmas, előzékeny, kollegiális tisztviselőnek. Különö-en a bonyolult és apróléko 3 birtokrendezési és tagositási ügyeket tárgyalta nagy szorgalommal és véghetetlen türelemmel^ s íjgyszeretetévei és emberbaráti lelkiismereteseségével a többhyú«e e'égedet'en kisgazda peresfeleket, akik anyijyira bizalmatlanok és ídegenkedők a hatósági beavatkozással szemben, minden esetben sikerült békés megegyezésre bírnia. Fanatikusa volt az igazságnak, amelynek sokszor a legeréfyesebben igyekezett érvényt szerezni. Nagykárolyban született 1870 szeptember i8-án, róm. kat. családból. A jogot a debreceni jogakadémián végezte, s 1899-ben tett birói vizsgát." Joggyakornokká 1895-ben nevezték ki "Szatjnárné- • metíbe, j'árásbirósági * aljegyzővé pedig még ugyanebben az évben Színyérváraljára. Innen a szatmámémeti-i törvényszékhez helyezték át 1896-ban, majd 1900ban albiróvá nevezték ki a halmi-i járásbírósághoz. Innen az erdődi járásbírósághoz helyezték át 1903-ban, s ugyanitt lett járásbiró 1908-ban, majd a járásbíróság vezetője 1913-ban. A nyíregyházi törvényszékhez mint menekült 1920ban került, majd a hivata'os áthelyezés után 1921-ben tanácsé'nőkké nevezték ki. A méltóságos cimmei járó III. fokozatot 1928 december 20-án nyerte el. Özvegyén kjyül két fia gyászolja. Egyik jogszigorló, másik mér-f nökjelöit. Haláa megdöbbenést ke/tett a nyíregyházi törvényszéken, ahol ma délelőtt teljes ülésben határoztak a temetésen való részvétet ügyében. A bírói és ügyészi kar eíőreáthatólag teljes Számban vesz részt a holnapi debreceni te-" metésen. Az elhunytról családja a következő gyászjelentést adta ki: Nagy fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, apa v vő és testvér Sándor Lajos kir. törvényszéki tanácséin, nők rövid szenvedés után a debreceni Sebészeti klinikán, 61 éves korában, boldog házasságának 27. évében meghalt. Drága tetemeit 1932. julius 17-én, d. u- 3 órakor Debrecenben, a Köztemető halottas házából fogjuk a róm. kat. vallás szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmt seáldozat pedig "Nyíregyház zán, 1932 julius 18-án délelőtt 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Nyíregyháza, 1932 julius ió- Nyugodjon békében I özv. Sándor Lajosné szül. Sróth Ilona neje, Géza és Lajos gyermekei, özv. Sróth'Mihályné Szirmai Kalós Katalin anyósa, özv. Czeha FerencOé szül. Sándor Mária testvére. MAPI HIREK KISNAPTAR Julius 17. Vasárnap. Róm. kat. Elek, gör. kat. Marina, prot., Elek, izr. Thamus 13. Szombat estétek vasárnap délig az Osgyáni és Ilés vasárnap déltől hétfő reggelig a dr. Szopkó és Haissinger (Bethlen-u.) gyógy szertárak tartanak szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. Vasárnap. 9.00: Hirek, kozmetika. 10.00: Ref ormá tus isten tisztelet a Kálvin-téri templomból. 11.00: Egyházi népének és szentbeszéd a Jézus Szive templomból. Utána: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. E hangverseny szünetében : »Rádiókrónika«. 2.00: Gramofonhangverseny. 3.00: A m. kir. Völdmivelésügyi Minisztérium rádió előadássorozatában Zaitschek Artúr dr. e'őadása. 3.45: Virány László szalonzenekarának hangversenye. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. hirek. 5.00: Radó Árpád felolvasása. 5.15: Az Országos Postászenekar hangversenye a margitszigeti Márkus-étt eremből. 6 45: Pa ló Imre magyar nótákat énekel Farkas Jenő és cigányzenekarának kíséretével. 8.00: Sport- és lóversenyeredmények. 8.15: Kabaré-est. Utána kb. 10.15: Pontos időjelzés, sporteredmények. Majd : A Mándits jazz-zenekar hangversenye. Budapest II. 3 órától 3.45-íg : Gramofonhang verseny. 6.45-tól éjfélig : Azonos Budapest I. műsorával. Julius 8. Hétfő. Róm. kat. Kamiíl. Gör. kat. Emiiián. Prot. Frigyes. Izr. Thamus 1 4. Egész héten át a dr. Szopkó és Haissinger (Bethien-u) gyógyszertárak tartanak szolgálatot. Rádió-műsor- Budapest. — Hétfő. 9.15: A m- kir. JózSef nádor 2. honvédgyalogezred z nekarának hangversenye. Közben 9.30: Hirek. 11.10: Nemzetközi viz jelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból idő járásjelentés. 12.05: A rádió házikvintettjének hangversenye. Közben 12.25: Hirek. 1.00: Pontos időjelzés, időjárásés vízállásjelentés. 2.45: Hirek. élelmiszerárak, piaci árak. árfolyamhirek. 4.00: Vizváry "Mariska 3öadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. , 5.00: Gramofonhangverseny. 6.15: Moly Tamás felolvasása. 6.40: Az állami gépgyár fuvószenekarának hangversenye. 7.30: Miklós Elemér előadása. 8.00: »Az olasz opera mesteréi. I. r.« A Budapesti Hangversenyzenekar hangversenye Lányi Vikelőadásávaí. tUána kb. 10.00: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd : aradi Farkas Sándor és cigányzenekarának hangversenye. Budapest II. 6.40-től éjfélig : Azonos a Budapest I. műsorával. c 4> >> w >3 O u E "5 « E <u k. 5C Kényszerhelyzet! Felhalmozott áruraktáramat üzlet áthelyezés miatt rendkívül olcsó árban árusltom. Strand kabátok .. .. 2 50 P tői Férfi bourette öltöny 9'- P-től SCHVARTZJAKAB férfiruha áruházában. Róm. kath. templom oldalánál. (Kir. törvényszék szomszédságában) 3826 e w re ELJEGYZÉS p Sztraka Péter vaskereskedő leányát, Margitot eljegyezte dr. Redl Károly sebészorvos Debrecenből. Böhm Lilit eljegyezte Schönfeld" László Nyíregyháza. (Minden külön értesítés helyett.) HÁZASSÁG Eísner Helén Nyíregyháza ésl Gottlieb Sa'amon Lipcse—Páris, f. hó 17-én Budapesten a Kazinczy- I utcai 'templomban házasságot köt-? 1 nek. (Minden külön értesítés he< • íyett.) — Fürdés közben elmerűJt és mpgtulladt- Halálos szerencsétlen- í ség történt tegnap délután Pas zab l | közelében. Krám er Gyula 16 éves odavaló fíu fürdés közben a lónyai csatornába fuladt. Holttestét órák mulya vetette felszínre a víz. —— Reuma ellen Nyíregyháza város tiszti főorvosa által is ajánlott debreceni gyógyhőforrás víznek Nyíregyházán házhoz való szállítására előjegyzéseket félvesz a „Nyírvídék" kiadóhivatala. Széchenyi-út 9. Tel. 129. Nagy értékű mükmcse» taiaL taK Nagyszífllősön. Tudósítónk )elentj: Rácz István iparművész, müasztalos lakáson egy eredeti Leonardó da Vinci képet fedeztek fel. A képet beküldték értéke'és végett a párisi Louvreba, és csak hiteles megbirálás után teszi tulajdonosa eladóvá. A képért mükipcsgyüjtők hihetetlen összegeket ajánlanak. Nagyszőllős közönsége bucsujárást csinál a tulajdonos lákásán és gyönyörködik a remek mestermüben. A BECSÜLET —- Borzasztó, hát teljesen tönkre ment az a dúsgazdag nagykeres kedő? — Bizony, Bizony. Nem maradt egyebe, mint a becsülete s az a negyvenezer pengő, amit a felesége nevere íratott. ' [ — Ügyvédi hír. Dr. Hock László ügyvéd, ügyvédi irodáját Luther.u. S. szám alatt (Jánószky-ház) megnyitotta. , 3781—2 — A gazdamoratőrium rendelete, magyarázatos kiadás, ára 50 fillér. Kapható az Ujságboítban. — Szenvedő nőknél a természetes »Fereic Józsel;< keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül vaíó béikíürülést idéz elő és ezáltfaji, SoJí esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg Szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalkotója írja, hogy a Ferenc Józseí viz kitűnő hatásáról 'a saját kísérletei alapján is alkalma volt meggyőződést Szerezni. A Fere íc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. —— " C DIADAL Szombat, vasárnap, minden idők legnagyobb dzsungel att'akciója OMÁR Izgalmas tört. Afrika vadonjaiban ZORÖ és HURU legújabb kalandjai Az előadások filléres helyárakkal A „Szent József" Fiunevelöirtézet elemi és polgári Iskolájába felvesz 6—14 éves fiukat. Tartásdij havi 70 P. Prospektust küld az Igazgatóság, Budapest. I„ Istenhegyi-út 32. sz — A D'.vat Recortf julius 15 /*! szama megjelent és az Ujságboítban kapható. Ara szabásmintával 1 P 20 fil'ér. IDŐJÁRÁS A Meteorologiai Intézet jelenti: Várható időjárás a kö.votfkeizo 24; órára: További kisebb mértékű hőcsökkenés, inkább csak nyugaton borulás, zivatarok. A Keletinagyarország új számának riportjai A nyíregyházi riportujság ma megjelent új számában a következő szenzációs cikkeket találjuk: Tiltott műtét á'dozaia lett egy szép fiatalasszony Az áljavasasszony sorozatos bűncselekményei. Előkelő politikusok és híres primadonnák a Sóstón. Mit üzen Zilahy Irén a nyíregyházi hölgyeknek. A barátnői intrika megakadályozta egy szegény gyermek itteni nyaralását. Egy 57 éves iparos az utcán inzultált több nőt. Nyári pofozkodás heppienddel. Kánikula rovat. Aki betörő helyett saját apját verte össze. Egy álom véres következményei. Beszámoló a női strand-pizsamákról. A Szabolcsvármegyei Központi Tejszövetkezet állítson tejkimérő kocsit a Sóstón ! Pletykarovat, hirek, érdekességek, stb. A lap ára 20 fillér. TŐZSDE (A Nemzeti Bank hivatalos árfolyama) A pengő Zürichben 90 02 és fél. Valuták: Lira 29-06 -29-36 Márka 13570—136 60 Angol f. 20-40-20 fO Cseh kor.16 96—17-C6 Dinár 9-96- 10 06 Dollár 570-50—573 50 Frank 22-30 -22.50 Leu 3-46-3-56 Terminypiac 8uza77 kg. 12.75-13-10 I Uj árpi Buza78 kg.12'85—1320 | Söi Buza79 kg. 13'.:o—1340 Buza 80 kg. 13 10-13Í0 Rozs új 8 80— 9 00 Tak. árpa 1.12 20—1270 Svájci fr.l 10-70-111 40 Norv kor.lOO-UO-101-00 O.schill^U—454 o!wlt| . . 1200-12-50 Sörárpa L —•—_—•— II. 12 20-1260 Zab 1. K-50- 1500 . U. 14 25- 14 50 Tengeri 18 80-19 OJ Korpa 11-90-12 20 Határidősök: Buza okt 1193-1195 i-uza márc. 13 46-13 48 R izs jun —' Rozs okt. 8-98-8-95 Teng. jul. 1810 •— Teng.aug. 17-75 Teng maj. 11-37- 11-38