Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-17 / 160. szám

1932- julius 17. 3 De hiába minden. A szerencse elle" ne szegül. Ceglédnél, aTg hogy a templom mellett bekanyarodik hátsó kereke ismSt szeget ; kap. A közönség segítségével javítja meg a k/yukadt gu- ' m-t . ' ) Ezzel legalább 10—12 percet vesztett. Amikor újra elindul, szem­berohanó szélvihar akadályozza eiő­haladását. Küzdelme már remény­telen, de azért csak küzd tovább, a vfgső cél teíé. Kispesten vagy 80 kerékpáros fog'adja a versenyzőket,­mig Budapesten Öriáa/ tömeg bömbölő hurrája remegtet? meg a levegőt. s ­Akkor tudták meg, hogy az öt­napos irtó küzdelem győztesei ma­gyarok. Nádasy most már csak a helyezésért küzdött s végül 45-ik lett a 79 versenyzp közül. A ver­seny végén dr. KTChMnopt Ferenc a Magyar Kerékpáros Szövetség el­nöke gratulált Nádasynak. E kis falusi versenyző — mondotta töb* bek előtt — teljesítményével a leg­nagyobb elismerést érdemelte ki, mert számtalan nemzetközi válo­gatottat győzött le, 1 Mi pedig abban a reményben lejczzük be cikksorozatunkat, hogy Nádasy Gyula a jövő évi Tour de Hongrien még nagyobb dicsőséget' get szerez Városának és egyesüle­tének, mint az idén. 20 év óta fennálló vaskereske­désemet a Bencs László-térről áthelyeztem a volt Lengyel cukrászda mellé. Zománcozott edények Háztartási cikkek Konyhafelszerelések Fekete és zománcozott tűzhelyek Építkezési vasanyagok Különféle épület vasalások A vasszakmához tartozó cik­kekből nagy raktárt tart és olcsón árusit Schatten Jakab vaskereskedés Rákóczi-utca 4. szám. Telefonszám: 307. 3815-1 Klein Adolf ^ gabona­ügynöksége Bencs László-tér 13. Telefon 464. Mindennemű mezőgazdasági termény közvetítése a bel. és külföldi piacokra Szibéria végtelen hómezőitől Nyíregyházáig Tizennyolc év szomorú története dióhéjban Egy most hazatért nyíregyházi hadifogoly elbeszéii oroszországi élményeit in. Még aznap felcihelődtünk " és megindultunk Lember-g alá. Egé­szen besötétedett, amikor célhoz értünk. (Közbevetve megjegyzem, hogy engem ezután áthelyeztek a 15-ik tüzérezredhez.) A nagy fe­keteségben nem láttunk seminit. Már-már, ugy volt, hogy ott, ahol utólér az éjszaka, nyugovóra té­rünk. Ami nagyon is ráfért már valamennyiünkre. Amikor azon­ban készülődni kezdtünk, az éj­szakára, legnagyobb meglepet é-, sünkre, gépfegyv-erropogás ágyú­dörgés és sortűz fogad. Teljesen váratlanul ért minket ez a támadási Értelmetlenül bámultunk bele a hirtelen forróvá vált éjszakába. — Mi ez? — EUenség?! Egy pillanat alatt végigfutott a vészes hír: Ellenség SÁi etöttünK tüzelj! Viharos fergeteg keletkezett. Az annyira áhítozott nyugovót harci zaj váltotta fel, röpködő vezény­szavak, halálhörgés, diadalordítás vegyült a koromsötétségbe... _ És reggel, amikor kitisztult az idő, akkor láttuk a szörnyű tévedést. Egymásra lövöldöztünk az éjszaka. A derék kassai tótok támadtak meg minket, azt hitték, hogy orosz csa­pattal állnak szemben. Buzgón tel­jesítették a kötelességüket. Dere­kasan állták a sarat, csak az volt a baj, hogy erejüket ránk pazarol­ták. Rövid vizsgálat ut^n kitűnt hogy mi okozta a zavart. Három orosz katonát talál­tunk felfegyverkezve az egyik közeli árokban, akik tolmács utján beismerték hogy előre kiszánűtott terv volt az. amit végrehajtottak, s ami si­került is nekik. Az árokban hasal­va, a tót előőrsök meglátták á há­rom orosz sapkáját és hátra vitték a váratlan újságot: Itt az orosz 1 S pechünkre éppen akkor érkez­tünk mi oda. A három orosz katonát, kihall­gatásuk után roktön agyonlőttük. A przemysli szörnyű, napok em­lékei. Rövid pihenő ultán újra Prze­mysli felé vettük utunkat. Medika alatf már muszkákkal találtuk ma­gunkat szembe. Nagy csetepaté fej­lődött ki köztünk... Hosszú, erős küzdelem után kénytelenek vol­tunk meghátrálni. Visszanyómtak bennünket az oroszok. Beszorítot­tak Przemysl várába. Szeptember 21-ét irtak ekkor. Még aznap, amikor bevonultunk, megkezdődött a tüzelés. Másnap délután 3 óráig meg sem áHt a go­lyózápor. Szakadatlanul hulltak a gránátok, azt hittük, hogy elérke­zett a végitélet napja. A várban eleinte jó dolgunk volt. Rendesen kaptunk éleimet. Nem volt semmi ellen sem kifogásunk. Aránylag elég jói éreztük magun­kat, posta, mármint csomag és le­velezőlap, néha-néha hosszú levél, mindenkinek érkezett... Rám saj­nos nem gondolt senki. Levelet ritkán kflptam hazulrói. Szivemben mély keserűséggel gon­doltam azokra a szavakra mellyel feleségem elbocsátott. Mardosó kín rágta a lelkemet, séhogysem tud­tam magamnak megmagyarázni, hogy miért is jön hát olyan ritkán levél ?... Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy megcsal a fe­leségem. Csomag, az az édes, any­nyira áhított hazai, mindenkinek jött, csak nekem nem... Pedig mi­kor bajtársaim megkínáltak, mi­lyen mohón faltam a szabolcsi ke­nyeret. Olyan édes volt, olyan ízes, mint még soha... Ketten voltunk ilyen számkive­tettek... Én, és egy debreceni fiu. Az is szegény, kétségbe volt esve­Egy darabig pontosan jött a le­vele, de aztán egyszerre elmaradt. Árva fiu volt a szerencsétlen, nem volt senkije sem, csak egy menyasz szonya, akivel "éppen akkor akart megesküdni, amikor kitört a hábo­rú... Mindig, valahányszor egy-egy levele jött örömmel mesélte el né­kem, hogy menyasszonya már a gyógyulás utján van. Biztosan egészséges lesz. Mikor először hallottam ezt a szájából, meglepődve kérdeztem : — Hát beteg a te menyasszonyod testvér ? — Beteg... — Mi baja van ? — Tüdőbeteg... De kigyógyul! Nézd, olvasd csak... azt írja, hogy mire hazamegyek, egészséges lesz. Már most is jól érzi magát, csak siessek és fejezzem már be azt a csúnya háborút. — Hát nem nagyszerű pajtás! — kérdezte tőlem — arra kér hogy sies­sek. fejezzem már be a háborút. Mintha én hadvezér volnék I Hiszen ha az volnék! Hej 1 — sóhajtott fel sokszor, — akkor már mindannyian odahaza lennénk... Én tudtam, hogy miért maradt el a levefe, csakhogy szegény fejinek nem mondtam meg, mert akkor már ő is nagyon rossz bőrben volt. Véletlenül kezembe került a legutolsó levele, melyet menyasz­szonyához irt. Piros ceruzával csak annyi állt rajta : Vissza a feladónak, a címzett időközben eihunyt. Azonban mégsem tudtam magamba megtartani a titkot. Megmondtam neki, de mikor ?... Akkor, amikor egy tüzelés alkalmával mellettem összeroskadt. Folyt a szájából a vér, látszott, hogy már nem sokáig él... Rámnézett és intett a szemével, hogy jöjjek oda. Mellé csúsztam, s hallottam, hogy azt súgja elhaló hangon a fülembe: — írd meg Ilonnak, hogy meg­sebesültem és nemsokára haza­visznek. — Te pajtás, — mondtam meg­indult hangon, — Hon már nem él, meghalt, régen tudtam, csak nem akartam neked megmondani. — Biztos ez? — kérdezte alig halhatóan. t — Biztos. — Akkor én is meghalok... ...És mégis halt szegény fiu, kar­jaim közt lehelte ki lelkét. Akkor amikor ez történt, már mi is meg­haltunk volna szívesen. Mindjobban körülzártak minket az oroszok. El­vágták az élelmezés útját. Spórol­ni kezdtek a készletekkel. Most már posta is ritkán jött... Keserves napoknak néztünk elébe. Itt-ott betegség is kezdte fölütö­getni a fejét. Ami ne m Is volt csoda. 70000 ember volt összezsú­folva a várban. Közben folyton tartott az az átkozott tüzelés. Az oroszok nem tágítottak. Káíogó varjakként lestek ránk. Ok tud­ták^ hogy előbb-utóbb mégis csak a kezükbe kerülünk. Kéjelegtek a ml kínjainkban. Mi meg folyton csak reménykedtünk. Vártuk a föl­mentő sereget... Kitártán/ végsőög. K^ar/anl. ez volt a jelsző. Mi kitartottunk... Merem állí­tani, hogy hősök módjára. Utoljar ra .már annyira mentünk a kitar­tásban, hogy alig tudtunk a Jár búnkra állani. "Az eleség napról­napra fogyott. Utánpótlás nemr érkezett, de nem is érkezhetett^ mert körül voltunk zárva. Borzal­mas napoknak néztünk elébe... Egyszer csak azon vettük magun­ka tészre, hogy nincs kenyér! Va­lóságos cs erekereskode 'errl fejlő­dött ki a katonák között. Egymás­nak adogatták el az adagjaikat pénzért. 36 forintot frzetrünK egye/len darab prőfunttérL , Ekkor már a lóhus járta mindenr felé... De ez még aranyvilág volt! Amikor megsebesült egy ló, való­ságos indián táncot lejtettünk kö­rülötte. Még némelyikünk azt sem várta meg, mig a tiszt fejébe röpíti a szerencsétlen jószágnak a megváltó golyót.' Nekiestek , a földön fetrengő ásatnak mint a sa­kálok és már kanyarították is Ja-ki a magának járó részt. Rohan­tunk a még ka sem hült huss at a .tűzhöz, alig vártuk^ hogy vala­ir.enyire is ehetővé tegyük. Később már a dögöket » megettük. , Bántuk is mi azt, hogy mennyi ideje mult ki az árnyékvilágbóil Az volt a fontos, hogy megtellett a has, hogy tele leüt a böfadöíf S ezek a nyomorult muszkák tudták ezt. Annyira tudták f hogy arcátlan módon gúnyolódtak velünk. Ha járőreink kölcsönösen találkoztak, mindig azzal a hírrel jöttek haza^ hogy a muszkák kiöltötték a nyel­vüket a mieinkre s nagyokat rö­högre átkiáltották: Nyihehe! Magyereiaq...J Sőt még mást is tudtak azok a nyomorultak. <3sm érték a várnak minden zegét-zugát. Pontosan oda­találtak. ahova akartak. Ennek az volt a magyarázata, hogy állítólag egy cseh magasrangu treSCC ; ' egy őrmesterrel együtt á/szö- » Háziasszonyok, varrodák, szabómesterek! Haladjunk a korral! Vasaláshoz használjunk impregnált, szag­és gázmentesen égő WTeisz-féle Meggátolja a fejfájást, szédülést, mérgezéseket okozó gázfejlődést. Szagmentes! Gázmentes! 10415—1932 számú uj magyar világszabadalom. Kapható minden füszsrüzletben. Főtelep: Weisz Jónás Nyíregyháza, Szarvas-utca 26. 3787.4 Szín-szenet

Next

/
Thumbnails
Contents