Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)
1932-07-19 / 161. szám
J/VíKVIDÉK. 1932. julius 19. — Szerkesztő: üzenet. Egy előfizető. A' szóbanforgó közleményből 'a »kato'íku sok« szó felől "Szedéshiba folytán kimaradt az »anti« szó. Helyesen igy hangzott volna: »Az antikatoIiku sok kövekkel bízuzták...« A korrektor észrevette a tévedést és kijavította, de már akkor néhány példányt kinyomtak a téves szöveggel. Egy ilyen példányt kaphatott véletlenül Ön is, amiért snzives elnézését kérjük. — CSÖDTÖMEGBÖVLÍ VETT luiomabb harisnyák, zokn/k, fürdőcikkefi megérkeztek az OLCSÖ ARUHAZBA, Jókai-utca 1. sza m. Vertse Albert: A nyírségi futóhomok problémája A geomorfológia még egészen fiatal tudomány, s igy természeteSj hogy a Nyírség feli zenének vá'tozásaivai és' a nyírségi "futóhomok eredetével még alig foglalkoztak, A Nyírség domborzatának morfológiája és a nyírségi futóhomok genetikai magyarázata ma is vitás kérdések, s az azokra vonatkozó tényeket a helyszíni adatszerző empirikus rendszerébe most gyűjtötte egybe Vertse Albert, s tapasztalatait tudományos értekezésbe foglalta ö^ze, amely a Nyírvidék ben folytatólagosan volt olvasható. A nemcsak lokális, hanem a magyar tudományos kutatás szempontjából 'ís jelentős disszertáció most jelent meg ízléses füzetben, amelyet a Jóba Etek könyvnyomdavállalat állított elő. A szöveget magyarázó rajzok tarkítják, amelyek szintén a szerző ügyes és' Szakavatott kezétől erednek. A füzet ára 60 fiUér, s kapható a »Nyirvidék« szerkesztőségében. Vidéki megrendelésnél az összeg • ievf;béiyegek»bjen is beküldhwlS a portóköltség melléklésével. Köszönetnyilvánítás. Mindazon kedves ismerőseimnek és jó barátoknak, akik szeretett férjem elhalálozása alkalmából a temetésen való részvétükkel mély fájdalmamat enyhiteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet. Nyíregyháza, 1932 évi julius 18. özv. Sándor Lajosné Helyőrségi sportversenyek Nyíregyházán és Debrecenben Debrecenből jelentik: A folyó évben lebonyolításra kerülő hely-i órségi sportversenyeket a vCgyesdandárparancSnoks% szeptemberben fogja megrendezni Debrecenben . és Nyíregyházán. Igen érdekesnek igérkezjk a szeptember 4-&1 lejátszódó legénységi atlétikai "és katpnai terep-sportverseny. Ugyancsak rendkívül érdekes lesz a szeptember 8-án Nyíregyházán lezajló lovas-sportünnepély. A lovassport legszebb számai, ai könnyű- és nehéz díjugratás, díjlovaglás és a lovaspóló kerülnek itt bemutatásra. Szeptember 11-én lesznek Debrecenben a tisztek sportversenyei, melyen a honvédség tisztjein kivüi a vámőrség, csendőrség és az 1 államrendőrség tisztjei is, mint vendégek, részt fognak venni. A versenyek helvét és pontos idejét, valamint a részletes .programot közölni fogjuk. APRÓ HIRDETÉSEK ttMeMsi díj: K) szóig 80 Mér, minden további szó8 fillér. Hirdetések utáni érdekKWéwe csak Táteszbétyeg bekáttése meüett vátaszotonk. „Ckn a kiadóhivatiriban" >ub6afi hirdetésekre csak a hirdetésen Wténtetett szám bemondása esetén adhatank vaégontóst. Ugy az apró, intet a nagy hirdetések dija a feladáskor fizetendő Vidékről levétoétyegben is beküldhető a hirdetés dija. A lap megjelenési napján közlendő hirdetéseket d. e. 10 óráig kérjük feladni. Kertipadok nyersen és festve 14.50—20 P-ig kaphatók az Irsai-gépgy árban, Nyíregyháza. 3866' A város belterületén háztielyek, ugyanott egy hibát, lan márványlap és bátorok eladók. Értekezni Rákócii-u. 15. Dohánytőzsde. 1263 Mindenes, kinek udvarlója nincs, azonnal felvételik. — Vay Adám u. 53. 1162 Károlyl-tér 14. sz. ház eladó. Értekezni Károlyi-tér 10. sz. alatt. 3861-3 Poloskalrtást ciángázzal, lakások vizs;álását felelőséggel vállalja Nánássy Kállói-u. 48. 3123-V A város belterületén háztielyek, ugyanott egy hibát, lan márványlap és bátorok eladók. Értekezni Rákócii-u. 15. Dohánytőzsde. 1263 Mindenes, kinek udvarlója nincs, azonnal felvételik. — Vay Adám u. 53. 1162 Károlyl-tér 14. sz. ház eladó. Értekezni Károlyi-tér 10. sz. alatt. 3861-3 Kétszobás lakás mellékhelyiségekkel Nádor u. elején augusztus l-re kiadó. Értekezni Becskay n. 50. 3662-? A város belterületén háztielyek, ugyanott egy hibát, lan márványlap és bátorok eladók. Értekezni Rákócii-u. 15. Dohánytőzsde. 1263 Mindenes, kinek udvarlója nincs, azonnal felvételik. — Vay Adám u. 53. 1162 Károlyl-tér 14. sz. ház eladó. Értekezni Károlyi-tér 10. sz. alatt. 3861-3 Egy szoba, konyha, speiz és mellékhelyiségből álló látást keretek l.ére. Cím a kiadóban. 3783-1 Német gyermekki«asszonyt keresek a Sóstóra egy hó napra. Cim a szerkesztőségben. 3863-3 Egy szoba, konyha, speiz és mellékhelyiségből álló látást keretek l.ére. Cím a kiadóban. 3783-1 Német gyermekki«asszonyt keresek a Sóstóra egy hó napra. Cim a szerkesztőségben. 3863-3 Sóstón a strand közelében bútorozott siobák ki adók. Erdek'ődni Orosz felügyelő. Sóstó, Berenát-át. 3785-1 nenészmeotes Pergament 1 apir az Ujságboltban kapható. Sóstón a strand közelében bútorozott siobák ki adók. Erdek'ődni Orosz felügyelő. Sóstó, Berenát-át. 3785-1 nenészmeotes Pergament 1 apir az Ujságboltban kapható. Két szoba, konyhás lakás kiadó. Er-ntca 45. Jó viz az udvarban. 1243 1 nenészmeotes Pergament 1 apir az Ujságboltban kapható. Két tanúét felveszek heti fizetésse'. Róna sirkőgyár. 3816-2 Oszőlő-ntca 45. sz házas, belsőség 1333 quadrát öl eladó. Értekezni ugyanott és Ruzsonyi sportüzletében. — Telefon 138. 3861-6 Kiadó egy szoba, konyhás lakás. Bethlen-u. 15. 3859 Makulatnra ócska újságpapír olctón kapható az Ujságboltban A legjobb kenyeret B?ne« László tér 13. szAmn bódéban vásárolhatjuk! Szabolcsvármegye árvaszékétől. 19993—1932. áü. Árlejtési hirdetmény. Szabolcsvármegye árvaszéke 19993—1932. áü. sz. határozatával elrendelte a gondnokolt Gorove István tulajdonát képező felerészben dr. báró Uray Gyula, másik felerészben báró Uray István és János kiskorúak haszonélvezetében lévő mintegy 1200 m. hold ingatlannak 1932. évi október hó 1-től kezdődően 6 évre leendő bérbeadását. A birtok Vértes és Monostorpályi községek határában fekszik. A haszonbérbeadás nyilvános árlejtésen történik f. évi julius hó 27-én d. e. 10 órakor a íenti birtok tanyáján. • A birtokot jogosultak az árlejtésen résztvenni szándékozók megtekinteni az árlejtés határnapjáig. Az árlejtésen résztvevők kötelesek az árvaszéki kiküldött kezeihez 200 azaz Kettőszáz pengő bánatpénzt letenni, vagy ezen összegről szóló betétkönyvet átadni. A birtok haszonbérletének kikiáltási ára magyar holdanként 1 m. rozs, a birtok után kivetendő összes adók, kivéve a tulajdonosokat terhelő jövedelem és vagyonadó, s bérlők kötelesek fizetni a tüzbiztositási dijat is. A2 árlejtésen résztvevők kötelesek vagyoni viszonyaikat és megbízhatóságukat községi bizonyítvánnyal igazolív s azt az árlejtés megkezdése előtt az árvaszéki kiküldöttnek átadni. A részletes feltételek megtekinthetők : Szabolcsvármegye Árvaszékének elnökénél, dr. Matavovszky Béla vásárosnaményi ügyvédnél, vagy kívánatra azokat árvaszék az érdeklődőknek meg is küldi. Nyíregyháza, 1932. julius 12. Dr. Korányi Gyula 3758-3 vm. árv. h. elnök. 689—1931. vgh. sz. Árverési hirdetmény A nagykállói m. kir. járásbíróságnak 1931. P. 1545. sz. végzése folytán közhirré teszem, miszerint Shell Kőolaj r. t. végrehajtató javára 370 P 94 f. tőke, ennek 1931. évi március hó 17. napjától járó 5<>/o-os kamatai és eddig összesen 100 P 54 f.-ben megállapított költségek erejéig 1931. évi május hó 26. napján bíróilag lefoglalt és 1000 P-re becsült benzinmotorból álló ingóság — a már teljesített fizetések betudásával — 1932. évi augusztus hó 2. napján d. e. 9 órakor kezdetét veendő és Geszteréden végrehajtást szenvedett lakásán megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Nagykálló, 1932. julius 6. 3857 Lévy Elemér bir. végrehajtő. 3878—1932. vsz. Árverési hirdetmény kivonata A budapesti kp. kir. járásbíróságnak 436554 és 419733—931. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Pbőnix Általános Biztosító Társaság javára 273 P 92 fillér tőke s járulékai erejéig 1931. évi szeptember hó 16. napján végrehajtás utján lefoglalt és 2000 P-re becsült ingóságok, u. m.: 1 személyautó a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 37727—931. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán Ujszőlő utca 90. szám alatt 1932. évi julius hó 27. napján d. e. 11 x/ 2 órakor nyilvános birói árve • résen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1932. julius 5. Labay Antal 3858 kir. jbirósági végrehajtó. — Penészmentes pergamentpapír biztosan megóvja befőttjeit a rom'ástó!. Legjobb minőségben kap ható az Ujságboltban. >• — A Divat Recortf julius 15-i®2 szama megjelent és az Ujságboltban kapható. Ara szabásmintával i P 20 fillér. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság Tk. 3139—1932. sz. Árverési hirdetmény kivonat, Demecser és Vidé'se Takarékpénztár r. t végrehaj tatónak Katz Arnoldné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 144., 146. és 147, §-ai érteimében elrendeli a végrehajlási árverést 2000 P tőkekövetelés, ennek 1930. évi junius hó 2. napjától járó 9.5 % kamata, 1/3 Ofá válcódíj, Ítéleti illeték 216 P 50 f. eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért megállapított 60 P 80 f. költség, valamint a csatlakozottaknak kimondott Demecser és Vidéke Nép- és Postásbank 2000 P -{- 2500 P, Magyar Általános Biztosító Társaság 27 P 60 f., Angol Magyar Bank r. t. budapísti bej. cég 130 P tőkekövetelése é3 jár. behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén levő, Nyirbogdány községben íekvó, s a nyirbogdányi 237. sz. tkvi betétben A. 1. 5—8. sor, 154.^ 155., 166., 169. hrsz. alatt foglalt Katz Arnoldné sz. Leichtman Teréz nevén álló a Beltelekben fekvő, összesen 1317 •-öl területű ház, udvar, szántó és rétre 1420 P kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Nyirbogdány községházánál megtartására 1932. évi augusztus hó 4. napjának d. e. 10 óráját tűzi kiég az árverési feltételeket az 1881. évi LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XL. t. c. 26. §) Azonban a telekkönyvi hatóság azt a legkisebb vételárat, melyen alól az ingatlanok el nem adhatók, ha az árverést a Magyar Általanos Biztoaitó T írsasag csatlakozott végrehajtató kérné 3414 P 29 f.-ben, ha pedig az árverést az Angol Magyar Bank csatlakozott végrehajtató kérné 4261 P 21 f„-ben állapítja meg. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10«fc-át készpénzben, vagy az 1881: LX. tc. 42. §-ában meghatározottárfolyammal Bzámitott óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagya bánatpénznek előlegesen' birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147., 150.,, 170. §§ 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyiregyháza, 1932. junius 7 Dr. Hetey s. k. kir. járasbiro. A kiadmány hiteléül: Benedek kiadó. 3860Nycmatots jóba UgtTji»Jdono« könyvnyomdájában Nyíregyházén. I.J V.U" t. LJ :