Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-17 / 160. szám

1932. julius 17. JáVfRYIDÍK 9 Nem értéktelen ajándékot adok a vásárló közönségnek, /litmQnn CAllrinr hanem jó árut szenzációs olcsón a Csipkeáruház cégt. Hl IllluIIII uallUUl jó Bessenyei-tér 2. szám. Hősök szobra háta mögött KERESZTÚTNÁL... * - \ — Mindenben Istent kerestem. A keresztútnál térdre estemHa beszédre nyilt az ajkam, A bűnt soha nem akartam. Tudtam, amit mások félnek ; Bármily utak : véget érnek. Tudtam, mit kevesen tudnak; Az álmok szépek, de — hazudnak. Ha valami Igazra vágytam, A szeretetben megtaláltam. S most szeretnék imát tudni, A keresztútnál leborulniÉs ha utam végét ertem, Hinni, hogy emberül éltem ; Utam, meg bárhogy futottam, Lelkemre vigyázni tudtam. A keresztútnál térdre estem... Mindenben Istent kerestem. Andai Cornélia. HOVA HÍVSZ ? Te két fekete szem hova hívsz ?... Vágyakat szívembe minek írsz ? Miért epeszted a lelkemet ? ... a végtelen vágy így eltemet... ! I ...így is epedek én utánad ; lassan elepeszt a búbánat. Radványi Sándor. Az olvasó, mint kritikns (Az irodalom és a költészet az olvasó szemszögéből) Irta : Bálint Mihály. I. Nemcsak a testnek, de a léleknek is vannak vágyai- Vágyik a lélek szépség, jóság és tudás után, ennek pedig csak az olvasás utján juthat birtokába. Az olvasás az az üdítő forrás, amelynek hűsítő és salaklemosó vizében megfürdik a lélek- A mai idők embere számára az olvasás narkotikum, napi gondjainak feledtetője. Az anyagi gondok sivár világából ide menekül az olvasó, hogy gyógyírt találjon azokra a sebekre, tnelyek e kor tülekedő lármájából és véres, embertelen küzdelmeiből fakadnak. Az olvasás, a nagy szellemek írásaiba, gondolataiba való elmélyedés az, mely úi, küzdelmekre új erőt balsorsra, Szenvedésre megnyugtató és gyógyító balzsamot hoz. Az olvasó, ha olvasott valamit, nem térhet minden további nélkül napirendre az olvasottak fölött, hanem az olvasott írásműről véleményt is kell formálnia, vagyis az olvasottakkal kapcsolatban levő egyéni nézeteit is kifejezésre kell juttatnia. Ez az olvasó kritikája, mellyel e tanulmány keretében foglalkozni akarok. Kétféle kritika van: a hivatásos kritikusé és az olvasóé. A kettő között nagy. különbség van ; még az olvasási cél is más- A hivatásos kritikus azzal a céllal olvas, hogy valamely irodalmi munkáról bírálatot mondjon, míg az olvasónál a bírálat másodrendű szerepet tölt be, mert annál a szórakozás, a szépség élvezete és a művelődés a főcél Az olvasó kritikája nagyon rövid, alig pár szóval mondja el azt a hatást, melyet az olvasott mű belőle kiváltott, kiemeli azokat a részleteket, melyekben szépséget, tartalmat és értéket fedezett fel. Az olvasó kritikája természetszerűleg nem lehet olyan alapos és mélyreható, mint a kritikusoké, akik tudományos felkészültséggel, széles látókörű irodalmi tájékozottsággal és a tökéletességig kifejlett kritikai érzékkel rendelkeznek- Az olvasó pár szavas kritikájával ellentétben a kritikus minden részletre kiterjedve, tartalomról, formáról, szerkezetről, stílusról és az egyéb követelményekről sem feledkezik meg, vagyis a bírálat megalkotásánál a legmeszszebbmenő kritikai szempontokat érvényesíti, míg az olvasó az olvasás nyomán támadt érzéseit rögzíti le és a reá tett hatásnak ad szavakban kifejezést. A kritikusnak felelőssége tudatában a legteljesebb objektivitással kellene ítélkeznie, de az olvasó felelőtlenül adhat véleményének kifejezést, lehet az akár kedvező, akár kedvezőtlen. Az olvasónak semmi különösebb érdeke nem fűződik ahhoz, hogy meggyőződésével ellenkezésben álló bírálatot mondjon és ezért az olvasó kritikáját elfogulatlannak, érdekektől mentesnek és tárgyilagosnak lehet tekinteni, melynek őszinte kinyilvánítását függés, vagy egyéb akadály nem akadályozza. Az olvasók két csoportra oszthatók : a türelmesen és figyelmesen olvasók csoportjára, akik minden gondolatukat az olvasmányra koncentrálják, a másik csoport a kapkodva, a türelem nélkül olvasók csoportjára. Ez kihatással van a kritika helyes, vagy helytelen voltára is, mert az előbbiek kritikája megfontolt és tárgyilagos, míg a másik csakis alaptalan és felületes lehet. Az előbbiek kritikája komoly figyelemre tarthat igényt, míg a másiknak a meggondolás nélküli és felületes ítélkezés dicstelen vádja a sorsaAz olvasó nem sok esetben ügyel a tartalom és a forma harmóniájára, vagy diszharmóniájára, de annál inkább figyeli azt, hogy az írásműben szereplő személyek rokonszenvesek, avagy ellenszenvesek-e ? Ha rokonszenves, akkor a szeretetébe fogadja és érdeklődéssel kíséri végig a történet folyamán, de ha ellenszenves, akkor örül balsikereinek, elbukásának és a büntetésének, mely következetesen reá vár. Az olvasó nem használ irodalmi műszavakat. Az ő kritikája nagyon szűkreszabott, de az a kritika az írásmű sorsa felett dönt. Nem ritka eset, mikor a kritikus érdemén felül magasztal egy irodalmi munkát, de ez az olvasóknál nem talál visszhangra- Ez annak a jele, hogy az író nem találta meg az utat, mely az olvasó szivéhez vezet, ijele annak is, hogy az olvasó nem fogadta el a kritikus bírálatát fenntartás nélkül, addig, míg a saját véleményét meg nem formálta. Sokszor olvashatunk akár a napi-, akár a szépirodalmi lapok hasábjain olyan kritikát, melyek gyenge kvalitású irodalmi művekről dicshimnuszokat zengenek, és olvashatunk olyat is, mely kétségtelenül értékes és maradandó munkára kedvezőtlen bírálatot mond, vagy legalább is fösvényen méri az elismerő szót. Ilyenek láttán azt kell gondolnunk, és magyarázatnak elfogadnunk, hogy az író nem annak a világnézetnek, élvnek, vagy irodalmi iránynak lelkes követője, melynek az illető sajtóorgánum fanatikus, — de valószínűleg megfizetett — szócsöve. Ezért van az, hogy a mai olvasó nem bízik teljes száz százalékig a kritikusok bírálatában, mert tudja, hogy a bírálatok mögött nagyon sokszor elfogultság, függés, érdek, vagy jóakaratú elnézés húzódik megNagyon sokszor egyéni célok és érdekek érvényre juttatása az a rugó, mely a kritikust saját nézetével és véleményével ellenkező bírálat megírására készteti. Minden érdektől, minden egyéni cél érvényesítésétől mentes, kimondottan és a szó valódi értelmiben objektivitáson alapuló kritikával kevésszer találkozik az olvasó. Ezért van az, hogy minden nyomtatásban megjelent kritikát, — írva légyen az bárkitől, — tartózkodva, vagy hogy erősebb kifejezéssel éljek, bizalmatlanul fogad. A kritika őszinteségének ingadozó volta miatt az olvasó valamilyen irodalmi műről írt kritikát csak akkor tekint őszintének, és irodalmi szempontok figyelmen kívül hagyásától mentesnek, ha azt különböző irodalmi irányú és eltérő világnézetű Tkritikusok egybehangzóan abszolút értékűnek nyilvánítanak. Ez döntő tényező, mely — egyesítve a modern reklámeszközök sokoldalú alkalmazásával —, kivételes és egyedül álló sikerekhez vezet nagyon sok irodalmi művet E fontos tényezők egyezésével és összetalálkozásával magyarázhatjuk pl. azt az óriási sikert és érdeklődést, mely Zilahy Lajosnak Két fogoly, Földi Mihálynak Kádár Anna lelke. Székely Mózesnek Zátony és Markovits Rodionnak Szibériai garnizon című regényét kísérte A mai magyar irodalmat általában a tömeglélektannal való foglalkozás előtérbenyomulása és kollektívizmus jellemzi, mely a háborús és a háború utáni időkből veszi témáit és tárgykörét. A mostani években megjelenő írások legnagyobb része a tettek legfőbb rugóját, a szövevényes és szinte kiismerhetetlen emberi lelket vizsgálja és analizálja Ezen írásművekben feldolgozott témák csak keretek, melyekbe az író belehelyezi a maga vizsgálódásait és észleleteit azokról a nagyszabású erkölcsi és társadalmi problémákról, melyek a háború okozta átalakulás követkleztében elénk merednek. A jelenkor emberének érzés- és lelkivilágával foglalkozó kollektivista írásműveknél az olvasó a saját bírálatának megalkotásánál nincs túlságosan nehéz helyzet elé állítva, mert hiszen átélte az átalakulás korszakát és így ebből a korból neki is vannak impressziói, neki is vannak — még pedig igen erős — fogalmai azokról a problémákról, melyek a jelenkor emberének érzés- és gondolatvilágát foglalkoztatják. És éppen ezért nem áll különösebb feladat előtt, ha ilyen "feldolgozású írásműről kell bírálatot mondania. De bírálata nem áll és nem is állhat biztos talajon akkor, ha olyan írásműről kell bírálatot mondania, melynek témája és miliője az ő érzésés lelkivilágától távol áll, vagyis az ő számára idegenszerű. Az évenkint megjelenő irodalmi tájékoztatók nfindinkább vastagodó kötetei a tanúi annak, hogy az írás az elmúlt évtized óta milyen óriási lendületet vett. Kétségtelen tény az is, hogy ez a lendület napjainkban csak fokozódik. Nagyon sokat kell olvasnia annak, aki ebben a sokfelé szétágazó és különféle variációjú irodalmi irányokban, illetve izmusokban kellő tájékozottsággal akar bírni és a modern magyar irodalmat ismerni akarja- Az elmúlt húsz év alatt talán több könyv jelent meg magyar nyelven, mint az azelőtti időkben, a legrégibb időktől számítva, összesen megjelent. Ha valaki egész életét csak olvasással töltené el, abban az esetben sem volna képes a magyar nyelven megjelent írásműveknek még a tizedrészét sem elolvasni. Minél több az írói termés, természetszerűleg annál többet olvas mindenki s ez oda fog vezetni, hogy az olvasókban is olyan kritikai érzék fog kifejlődni, mely ha nem is fogja elérni, de megközelíti a hivatásos kritikusok bírálatainak színvonalát. (Folyt köv.) 4