Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)

1932-06-26 / 143. szám

Ember János három szerelme Irta: Kovács Lajos. Az első csalódáson könnyen átesett, mint kisgyermek a bárányhimlőn Egy kicsit fájt, egy kissé szomorú lett, de ahogy teltek a napok, elkopott benne minden, mi arra a lányra emlékeztetteAnnek idején, mikor az első szerelme megcsalta, sokat gondolkozott. Első pillanatban el sem hitte. Nem akarta elhinni Hisz ő annyira szerette azt a lányt. És mégis. Egy napon a lány nagyon tartózkodóan viselkedett. A férfi kérdezni, faggatni kezdte. Hosszú unszolásra azt a feleletet adta, hogy bocsásson meg néki, de ő úgy érzi, hogy már mást szeret. Azt a jegyzőt, aki már egy pár vasárnap eljött hozzájuk- Kérte, hogy ne haragudjon, ő néki is fáj, de meg kellet mondania az igazat. A férfi csak állt, nézett a lányra, mint egy eszelős. Fülében összefolytak a lány szavai -- a jegyző... ne haragudjon.., már azt szeretem... meg kellett mondanom... Első pillanatban majdnem elnevette magát. Hogy ő ne haragudjon?! Nem ő, nem haragszik. Minthogy nem haragszik az az ember sem, kit valami sú.yos tárggyal fejbe ütnek. Csak az ütést érzi és egy nagy bódulatot, mi elzsibbasztja testét és megbénítja nyelvét. Ezt érezte Ember János is. Nem haragot. Nem is jutott eszébe, csak állt ott s bambán nézett maga elé- Még akkor is mikor a lány már rég eltávozott. Egy testi-lelki jó barátjának öntötte ki nehéz szívét. Az, miután végig hallgatta, azt a tanácsot adta néki, hogy a jövőben ne tárja fel az egész énjét a nő előtt, ha még úgy is szereti, mert — magyarázta fölényesen — a nő, ha észre veszi, hogy már mindent elért a férfinél, hogy már semmi új, semmi titok nincsen benne, félreteszi, mint egy kiolvasott könyvet és más után néz. Főleg pedig — fejezte be oktatását — ne kényeztessük el. Ember János amint hallgatta barátját, elrévedezett. Felködlött előtte a lány arca, azé a lányé, akinek ő mindent, de mindent elmondott magáról. Igazat adott a barátjának. Nem. azután már ő sem lesz nyilt. Takarni, titkolni fogja érzéseit. S főleg nem lesz túlgyöngéd a nőkkel szemben. Férfi lesz. Hosszú hónapok, talán évek multak el, mikor elibe került a másik nő- Ez már aszszony volt. Özvegy- Kicsit öregedő, de még mindig szép. és volt valami fájdalmas vonás az arcán, mit csak azok a nők viselnek, kik valahol elhibázzák életüket. És ezért, épp ezért szerette meg Ember János. Mint egy b/eteg gyermekkel, úgy beszélt az asszonnyal. Mert az asszony beteg volt. A lelke volt beteg. Szép, fáradt szemeivel bizalmatlanul nézett az emberekre. Kezdetben ő rá is, Ember Jánosra. De később már kezdte megszeretni a férfit. Megérezte a nők csalhatatlan ösztönével, hogy a férfi nem csupán egy futó kalandot keres, hanem valami egészen mást: szereti őt. Soha nem említették egymás előtt érzéseiket. Megtudták azt kezük remegéséből, kiolvasták egymás szeméből. Ember János sohasem szólította nevén az asszonyt, azon a nevén, ami mindenkié, hanem adott néki egy más nevet, amin csak ő szólíthatja. Az első csók is valami nagy, nehéz, fullasztó boldogsággal szakadt rájuk. Megtalálták, bírták s féltették egymást. Csak a szentek égbevezető útja lehet oly tiszta, mint az ő asszonya — gondolta sokszor. Három naptári év telt el, de Ember Jánosnak csak három hét volt. Repül ott az idő, hol két ember nem a napok múlását, hanem egymás kívánságát lesi. Egyszer egy nyári este, amint hallgatagon ültek egymás mellett, az asszony sirva fakadt. Ember János ijedten húzta közelebb magához. Mi az? Mi bánt kicsim? — kérdezte szorongva. Az asszony csak sirt, sirt, majd mikor már befészkelte magát a férfi karjai közé, kétségbeesetten kérdezte. Ugye nem hagysz el? Ugye velem leszel akkor is, ha öreg leszek? Mert ha elhagysz, én-, én... megölöm magamat. Ember János ájult örömmel nézett az asszony könyörgő szemeibe. Hát ennyire szereti őt ez az asszony? őt, Ember Jánost! ölébe szerette volna kapni és szaladni vele addig, míg a nagy boldogságtól össze nem esik. Le szeretett volna borulni eléje, csókolni a ruháját, a kezét, ott ahol éri- Megmondani néki, hogy csak őt szereti, csak őt fogja szeretni, erősen, végtelenül. Már-már beszélni kezdett, de utolsó pillanatban eszébe jutott az első szerelme. Azt is azért veszítette el, mert túl őszinte volt. És ezt az asszonyt nagyon szerette. Ezt meg akarta tartani magánakNézte, nézte az asszony szemét, mi feleletvárón csúggödt rajta. A szemével próbálta elmondani néki, majd mélyen, hosszan belecsókolt a szájába. Ügy hitte megértette őt. Egy napon aztán összeszorult a szíve Ember Jánosnak. Egy orvossal — ki njinden nap arra járt -- már harmadszor /találta beszélgetni az ő asszonyátAz orvosra — habár nőtlen — úgy érezte, nem kell féltékenynek lennie. Hisz az már egy kopaszodó, behorpadt mellű ember, kire, mikor görbe, lúdtalpú lábaival végig kacsázott az utcán, még rosszakarattal sem lehetett ráfogni a szívrabló lovag jelzőjét. De mégis, fájt neki. (Folyt- köv) NIHIL. ő vannak akik nem tanulnak' És mindig csak keresztet visznek S mert reményeik nem fakulnak Csak várnak, várnak s egyre hisznekA lég azúrját mennynek nézik S fonnyadt kezüket összetéve, A holt betűt vakon idézik És részegülnek ó-igékbeVannak öklüket sírva rázók, Kik mártrisorsban sem tágitnak, Egy új világot magyarázók, Bar részül nekik nyomor jut csak. Pedig a világ ócska gömbjén Nem változik az elet rendje, S bár jézusi vagy marxi törvény, Ir nem lesz soha annyi sebreRudas Jenő. EOY PÁR SOR. Néked ajánlom, ó költőm. A válladon gumót érzel nőni És azt hiszed, hogy szárny bukkan fel ott. Párnap múlva verset kezdel szőni S a szót vered, mint néger a dobotMssszádba itt-ott rímet belelökni, — Ez divatos — s a zagyvalék sorok Nyekergik azt, hogy itt és mindenütt Túlszárnyalsz holt és élő him neműt* Szép alkalmi strófákat is csinálsz, Versberántod X úr felkelését, Y-nál már hősbabért kiáltsz, S dicsőíted Z úr heverését. A versedre vers feleletet vársz S bámuljátok egymás mekegését. Neki dűltök, választ is firkáltok, Közbe, közbe egymást csodáljátokS a verskórság dagad mint kelevény, Akad társad, hisz sűrűn nő ma az. És köztetek egy-két különb legény, (Hogy mért különb azt nem tudom, igaz j Azt hirdeti, ezen a földtekén Megvetni kell, ki talpnyaló, ki gaz— Rútförtelem! — kiált, ordít feléd, — S bókszüreten ő puttonos cseléd. Én jó költőm csodálkozom azon, Hogy nem fog el néha az ásítás Mikor egymást dicséritek agyon(Az olvasó? — higyjétek nem hibás IJ Vigasz csak az, hogy majd egy szép napod* Az ördög visz, ha nem viszen majd más: Melegfedő, bor, tea, dupla rum, Köszvény, szoknya, vagy szanatórium. , Kovács Lajos, á nyírségi futóhomok problémája Irta: Vertse Albert (Folytatás.) A Bodrogköz déli széle és a Nyírség északi pereme között hatalmas teknőt tartott elöntve a Tisza. Ez a Rétköz- Keleti és nyugati végén, Csap és Rakamaz tájékán a Nyírség homokja érintkezik a bodrogkör zivel, az érintkezést a Tisza völgye szakítja! meg. A Rétköz 93—96 m-1- sz. f. magasságúi sík medence. Talaja nagyrészt tőzeges lápi talaj. Sokszor igen nagy méretű, 30 m- magasságot is elérő homokgátak szigetként emelkednek ki, de csak elvétve. A tulajdonképeni Nyírségnek azt a darabját amelyik a Rétközt kelet felől zárja el* Tiszazúgnak nevezzük. Itt alak és nagyság szerint változatos formákkal találkozunk. Ezen a területen már sűrűn váltakozik egymással homokgát és hosszanti völgy, 12 m. átlagos magassággal. A homokgátak keleti oldala itt már észrevehetően meredekebb^ mint a nyugati Tiszazúgtól délre sűrűsödnek a homokgátak, magasságuk némileg emelkedik, azonban feltűnő itt is, mint mindenütt a Nyírségen, hogy a homokgátak magasságában szabályszerűséget kimutatni nem lehet. Gebe, Nyír-Vasvári és Nylr-Acsád községektől délnyugatra a homokgátak ívesen húzódnak. Az ívek homorú oldSa általánosf ságban nyugat-északnyugat felé néz- Ezek volnának az u- n- »bow-form«* dünék- Kelet felé 30—40 fokos lejtőjük van, míg nyugati oldaluk lankás. A Nyírség déli részén a homokos löszplató terraszok alakjában hirtelen elvégződik. Nyíregyháza és Büdszentmihály között, valamint e vonaltól délre, a térszín lepusztult, a formák szétterültek, laposak. A Nyírség domborzati sajátosságait magyarázó elméletek közül a legnagyobb horderejű az a két vélemény, amellyel Cholnoky és Ivar Högbom, a futóhomok két legautentikusabb kutatója állanak szemben egymásfsal. Cholnoky és Högbom ugyanis homlokegyenest ellenkező módon értelmezik a Nyírség domborzatának uralkodó formáit. AJ két vélemény eltérő volta alapjában morfológiai sajátsággal kapcsolatos elvi jelentőségű kérdés, végeredményben azonban a Nyírség domborzatának szerkezeti sajátságaira és a nyírségi futóhomok eredetére vonatkozólag nagyfontosságú, hiszen e formák morfológiai hovatartozása a nyírségi futóhomok eredetének nagyértékű bizonyítéka lehet. Mielőtt a homokformák analízisét megkisérelnők, lássuk előbb e két elmélet alapvető megfontolásait. Cholnoky véleménye szerint a nyírségi futóhomok a tőle északra lévő hajdani nagy ingadozású pusztai jellegű folyók törmelékkúpjairól származhatott. »Az erős északi főn, amely itt uralkodik, a homokot kihajtotta az Ondova-Tapoly, Ung, Latorca egyesült törmelékéről s dél felé reáterelte a löszplatóra, amelyet a "homokbuckák téveteg útvesztője ma nagyrészt elfed (Folyt, kővjf * Az ökörnyom rajzához hasonló félhold alakú bomokgátak.