Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)
1932-06-19 / 137. szám
J/VfRYIDÉK. 1932. junius 19. A MOT. jelenti: A kormányzó 64. születésnapja alkalmából a hadsereg protestáns vallású tisztjei istentiszteletre gyűltek össze, amelyen Balikó Lajos ev. esperes mondott beszédet. Isten áldását kérte Magyarország elsó férfiújára, aki a nehéz időkben rendületlenül áU helyén, hogy nemzetét a válságos időkből kivezesse. A kormányzó születése napján Nyíregyháza valamennyi templomában hálaadó istentiszteletet tartottak közéleti nagyságaink Részvételével. A templomokban megjelentek az egyházi, polgári és katonai hatóságok reprezentánsai is. A város főbb utcái íobogódiszbe öltöztek. Nagy az érdeklődés a Filléres női kalapvasár iraut Nagy érdeklődést váltott ki a város höigyközönsége körében a Bethlen-u. 2 szám alatt lévő Kary katapüzlet Filléres női kalapvására. Az üzlet kitűnő szakvezetője, az ízléséről és szakképzettségéről közismert Wdterné a mai súlyos gazdasági viszonyoknak megfelelően a legfinomabb anyagból készült, divatos, nyári modelljeit olyan minimális összegért árusítja, hogy ezt az akciót mélián nevezhetjük Filléres ka^apvásámak. Igy érthető a nagy érdeklődés, Különösen ha elgondoljuk, hogy már 2.50 fiibéréit, tehát egy középminőségü női harisnya áráért, sikkes kalapot vásárolhatnak a hölgyek a Kary kalap üzletben, mig 6-8 pengőért pedig már a legdivatosabb és legjobb| minőségű kalapokat szerezhetik be. A bécsi biróság kat évi súlyos börtönre iteíie Matusaa Szilvesztert Bécsből jelentik: A Matuska-per tárgyalásán tegnap befejezték a tanuk kihallgatását, majd az elmeszakértők adtak szakvéleményt, véleményük szerint Matuska szimulálja az elmebetegséget. A vád és védbeszédek mindössze egy órát vettek igénybe ,azután a bíróság tanácskozásra vonult vissza. A törvényszék Matuska Szilvesztert köz ellen irányuló erőszakos cselekményü bűntett elkövetéséért, amit különösen veszélyes körülmények között hajtott végre, hat évi súlyos börtönre és négyezer schilling kártérítésre ítélte. .- 1 - r~ Ma flekken-esi a Sóstón Hirtelen melegre fordult az idő., A nagyKözönség figyelme ismét a sóstóra irányú 1, számosan keresik lei a mai napon ezt a természeti szépségekben gazdag kiránduló helyet, ahot már most is rendkívül látványosságokban van része a , közönségnek. — A sóstói strand építkezései a befejezéshez közelednek, a tó vizén csónakok siklanak s ha leszáll az est a sóstóV vendéglő terraszán kigyúlnak a3 apró színes kis lámpások. Pappt Lajos ízletes flekken vacsorával) fogadja a kirándufó vendégekesti Menjünk minéi többen a Sóstóra!, Ne felejtsük el, hogy ma Papp Lajosnál "flekken-est van. [ 25 000 darab használt lyukmentes, hectoliteres Gabonazsak válogatva 75 fillértől kapható Schlesinger és Társa Budapest, V., Percei Mór-u. 2. Zsák- és ponyvakbicsínzés 3277-3 Közöljük valamennyi üzletfelünkkel, hogy Steiner Aladár nyiregyházi kereskedővel (Buza-tér 9.,-Róth és Steiner-cég) üzleti összeköttetésünket megszakítottuk, miértis tisztelettel kérjük, hogy mindennemű ügyben kizárólag^hozzánk fordulni szíveskedjenek. Fizetéseket miként a múltban, úgy a jövőb'en is, csak akkor ismerünk el velünk szemben hatályosnak, ha azok pénztárunknál teljesíttetnek, Hoiherr-Schrantz-Ciayton-Shnitlewörth Magfar Gépgyári Művek B. T. napkori gyilkos legén?f eég? évi fegyházra Ítélte a nyíregyházi törvényszék Megírtuk, hogy a napkori véres dráma szereplőit, Lipcsei Ferencet, Lipcsei Sándort, H. Molnár Jánost) és H. Molnár Ferencet csütörtökön délután vonta felelősségre a nyíregyházi kir. törvényszék Kosmszky tanácsa, mert ez év HuSvét hétfőjén Karókkal felfegyverkezve megtámadták Kerekes Ignác 20 éves. odavaló legényt, majd Lipcsei Ferenc egy disznóö'ő késsel agyonszúrta. \ A főtárgya áson, amelyet Kelemen Gábor törvényszéki tanácselnök vezetett, mintegy 30 tanút. 3 hailgattak Ki, akik közül legtöbben tarhelően val ottak a bűnösségüket tagadó vádlottakkal szemben. Az Ítélethozatalra pénteken délután került a sor. A vád és védbeszédek elhangzása után a kir. törvényszék Lipcsei Ferencet Iialáll okozó s uiyos testi sértés bűntettében találta bűnösnek s ezért 4 évi "fegyházra, apját Lipcsei "Sándot, valamint H. Molnár Jánost 6 havi "fogházra, mig 'H. Molnár Fa rencet y havt Jogházra ítélte. Azl íté-et jogerős. Franciaország is komoly lépést telt a jóvátételi terhel törlése felé Londonból jelentik: Az angol sajtó biztató kezdetnek tartja a íausannei nyilatkozatot. A Daily Telegraph szerint Franciaország, amely eddig feltétlenül ragaszkodott a jóvátételekhez, igen jelentős lépést tett a teljes törlés felé, akkor, amikor nem tesz különbséget feltét len és feltételes annuitások között. Washingtoni körökben helyeslik, hogy a fizetéseket a konefrencia tartamára felfüggesztik. A párisi lapok is ugy vélik, hogy rendkívüli jelentősége van a felfüggesztési határozatinak. Newyorkbói jelentik:: A Herald Tribüné irja, hogy a külügyi hivatal határozottan cáfolja az egyik berlini sajtóügynökségnek azt a hírét, hogy Hoover elnök kábeltáviratban közölte volna a iau'-annei értekezlettel, hogy az Egyesült Államok hajlandók Európával, fizetési könnyítésekről tárgyalni. NYÍREGYHÁZI ÚTMUTATÓ E rovai ctlaii maly a „NyirvidAk" olcsó r«klámakciój« — oéfltlt 15 asavae HkíMéssk*! kftsdtsii, najMmte 1*50 penflftérí gránit, márvány, terméskőből nagy választékban raktáron. Temetői munkákat szakszerűen, jutányosán eszközöl KOVÁCS LAJOS, kőfaragómester, Rákóczi-u. 27. 3IS3-II Jót m$m\\ tanúid megérdemel egy rakettet, footbalit vagy fényképezőgépet. Leszállított áron kapható Blumb ergnél. 3X Cipőket géppei ujja festek bármilyen szinre. — Gumi- és bőrcipők javítását szakszerűen és olcsó,1 készítem. VÁCZY ISTVÁN cipész, Kossuth-u. 6. 2141-10 Kárpitos áruM legjobb beszerzési forrása: LADVENSZKY REZSŐ, Bencs Lászlótér 6—7. szám. Ugyanott kárpitoStanonc felvétetik. 3209-6 Egy üzlethelyiséget keresek részemre a város belterületén. RUZSONYI PÁL sportkereskedő. Teiefon 138. 3317-4 -nrm&rnMjwt mm ^ifaioiinraoaiaieuciwi Cementlapok 10 fillértől, cement 8.3o P, kutgyürük, betonáruk, mész, stukatornád, Biber szigetelő legolcsóbban JANCSÖ cementárugyár, Buitos-u. 23. szám. 3357-1 Poloskát, Svábot, rusznit, cyángázzai, patkányt s zab. tolyadékazerrei felelősséggel irt Nánássy, Kállai-u. 48. 3065-? Egy mázsa száraz vágott akacfa 2*80 P hazaszállítva. — Kapható SZABÖ GUSZTÁVNÁL, Bancs László-tér 13. (m. kir. államrendőrség szomszédságában.) Telefon 3-71. 2578 Buiopok, háromajtós előszoba szekrények, konyhakredencek, gyermekágyak, keményfa hálószoba olcsón kap-, h&tók Wirtschatter asztalosnál. Nyírfa-utca 8. 3319 IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti: Közép-Európában száraz, derült az idő, csak Csehország északi határszélein és a Balkán északkeleti részén voltak esők. Hazánkban tegnap a nappali felmelegedés tsak 19—21 fokig terjedt, 5—6 fokkal lalatta maradt a normálisnk. Az éjjeli lehűlés is fokozódott.' Ma reggel országszerte derült az idő. Budapesten délben a hőmérséklet 19 fok C. A tengerszintre átszámított légnyomás 762 mm. Várható időjárás : lassú felmelegedéssel túlnyomóan derült idő, csak az ország északi részein keletkezhet terjeszkedő felhőzet. Aíáírtáft a magyar-perzsa egyezményt Budapestrőt jelentik: A magyar, kormány és a perzsa kormány aláírták a magyar-perzsa kereskedelmi provizoiium meghosszabbításáról szóló egyezményt. A provizóriumot f. junius 19-tői szeptember 19-ig meghosszabbították. . miatt a raktáron' levő áruimat mélyen leszállított árakban árusitom Stern Sándor d!vatüzlete, Takarékpalota 3363-? 9431 — 1932. vsz. Árverést hirdetmény kivonat A budapesti kp. kir. járásbíróságnak 105035—932. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Schachter és Erdős r. t. javára 105 P 28 fillér tőke s jár. erejéig 1932. évi április hó 22. napján végrehajtás utján felülfoglalt és 4625 P-re becsült ingóságok, u. m. : bútorok, stb. Nyíregyházán, a Kosauth-utca 26. sz. alatti háznáí !932. évi junius hó 20. napján d. e. 11 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1932. junius 1. Dr. ZATHURECZKY ÁLMOS 1091 kir. jbirósági végrehajtó. Uj műköszörűs és acéláru üzem! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy műköszörűs és acéláru üzememet Befhlen-u. 4, sz. a. (Városi „Vasaló" bérház) megnyitottam,' s ezen elsőrendű szaküzletemben vállalok mindennemű élesítést és nikkelezést. — Acélárukban nagy választék. Olcsó napi árak. A n. é. közönség támogatását kéri, tisztelettel HORVÁTH LAJOS 3366 műköszörűs mester.