Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 121-145. szám)
1932-06-18 / 136. szám
4 ^ÜKMIBÉL 1932. juntus 18. Filmbemutató a Filléres Gyorson készült filmfelvételebről • Politikusok, közgazdászok, szociológusok évtizedek óta . törik rajta a fejüket, hogyan és miként l»hetne az emberiséget meghagyni ugyan a már elért társadalmi magaslaton^ de mégis demokratizálni az egymással v^'ó érintkezésben. Amit tudósok légiója ra«m! tudott megcsinálni, megcsinálta egy zseniális kereskedői szellemmel felruházott e mber. Megcsinálta ügyesen, két legyet ütve egy csapásra, Megteremtette a vas utak bevételi rovatának rohamos emelkedését a Filléres Gyorssal és a Pilléres Gyors jnegteremtetfce a demokratikus érintkezési 'formát anélkül, hogy bárki is engedne pozíciója terén éjért tekintélyéből. A nagy filmből, melyet a mesteri rendező megkonstruál, majdan, Jm.e egy néhány mutatvány: Harmadosztályú vasúti kocsi kemény fapadján kedélyes diskurzus közepette rohan egy céi felé ekeszaryátói kérges tenyerű kisgazda s a kamatlábaik 'számítása közben cer uzátói tyúkszemet kat—.manikűrözött ujju elegáns ünnepíes alkalom s az tak»a örömére szortyoilyett olcsóbb fájta ;dík tisztes polgárira között, melynek >likusan ölelkezik az omi cigaretta kékás ig tovább... *gáns jtiruhás dáma, az elő-, társaság dédelgetett kedveniznyepiros ajakkal, Coty illattól mámorító bűvkört maga köre bájo s közvetlen-ggel, pajtáskodó hangon disku1 az olcsó kis batiszt ruhában j,eiiette utazó s az utazás és elkövetkezendő oic só szórakozások örömeitől bájo s arcú munkáslánykávai. Egyszerű harmadosztályú utasok most mind a ketten és £ va leányai, akik 'a v«lük szemben ülő s merőb«n ellentétes társadalmi "állású férfiak előtt »önállóságukkal« tetszelegnek. ! 1 S a film tovább pereg... A liget népi szórakozásai között látjuk a komoly polgárt, amint a gyerekeknek való sárkányvasúton mély megilletődéssel tűnik ei a barlang sötét torkában. Az Angolpark elegáns^ részben taiml intelligenciájú közönsége közé a szellemi ánsztokrácia tagjai vegyűlnek s boldogan sikongnak ők i5 a boszorkányos leleményességü," de ártatlan szórakozási alkalmatosságokon. Komoly jogtudósok, akik a törvények paragrafusainak labirujtjában ját szi könnyedséggel igazodnak ej, a játékos autók vezetésében szinte primitív emberként, tétováznak s hagyják magukat vezettetni az élet utjain botorkáló emberek biztosnak látszó kezel általi Ám a fiim pereg tovább. Bubifrizurás hajadonok, akik idehaza a hajlonatok £skorszakára emlékeztető pirulássai fogadják a« utcán titkos imádójuk epedő köszöntését, a nagyvárosi élet leve* gőjében s zinte felszabadultan lej{ének boldog tánclépésben vissza a "Filléres Gyorsra s boldogan hagyják karjaikba öltem lovagjuk karját. D e a film csak pereg tovább... Az aranyifjúság otthon is bálványozott tagja feltűnő elegáns bájos is meretien-ismerőst vezet karján és gaiambturbéko'áshoz hasonló éaes csevegés közben önfeledten simulnak egymáshoz s delejes tekmetttei kapcsolódik egymásbakét tüzes szempár... f És a kaia uzok beszállót sípolnak, És a fiim pereg tovább... A nap édes emlékein ábrándod v a, lassan lecsukódnak a fáradt szemek... A fej "lehanyatlik... Jámbor követője Jehovának ijjedten ri« ad fel s zavartan nézi "a vállára hajló s meg álmában is mosolygó ifjú lánykát. Félszegen távolítja ea magától az önfeledt kis koponyát. Merő ellentéte a másik kép. A lányok 'kedvenc, pe^ti ismerősei a mellette bóbiskoló kis varrólányka csontos kis vállaira. Riadt őzhöz hasonlóan bámul a bizalmaskodéra a lányka, s za vart mosoly* lyai húzódik félre s ifjú barátunk feje nagyot koppan a" kemény fapad c sókkai sem puha táfn'ányán. De pergessük a demokratikus képeket... Gáláns agglegény törtet egyik nagyobb állomáson a resti 'felé s pár pillanat múlva söröskorsókkal rn €gpakoltan r 0han vissza. Idehaza saját magának is a pincérrel töltet vizet s lám, a FUiérep Gyoifl minő változást idéz elő... A lassan pergő film múy érdekes képet vetít-.. Puha derékaüjai ellátott madracos ágyban ; selyem paplannal betakarva a]s zanak itthon az édes egyetlen szem gyerekek s most íme kilakoltatják a csomagokat a' csomagtartóból s előkelő ikenyel emhez szokott testecskéjüket játszi könnyedséggeel tornázzák fel a csomagtartó polcra s édesden álmodoznak késő reggelig fent, a csomagok birodalmában. És a tudósok törik a Tejüket, számolnaK, vitatkoznak, miként lehetne megoldani a demokratikus átalakulás problémáját —' zökkenés nélkül. [' | -1 S im e, a Filléres Gyors zökkenései belezökkentik minden nagyobb zökkenő nélkül az emberiséget az egymássá: vaió démokratik us érintkezésbe anélkül, hogy ébbői valami politikai komplikácó állana elő... ..•mert az Élet filmje pereg folyton tovább s a nagy Rendező konst ruálja a képeket minden lárma nélkül, csak figyelni keli, hogy az Élet filmje miként pereg toívább ...szépen, lassan t tovább... Sétáló. hagyma 3—5 fillér csomóként, ókrumpli 50 fiüérért kelt egy köpécévei. Az ó-hagyma 60 fiüér kg-ja. A karalábé 6 fölér csomóként, a spenót és a sóska 5 fillér egy tányérral. • Á zöldbab ts megjelent az újdonságok sorában s bizony akik korán akarnak részesülni abban a gyönyörben, hogy ílLato s, párolgó leves .vagy főzelék formájában akar ják élvezni a zöldbabot, azoknak alapos árat kelf fizetniök érte j pen gő és 50 fillérért mérik a termelők. Egyelőre a lapos erszényü vevők, csakúgy mint jó magunk, egy nagyot nyelnek amikor ei meníiek mellette. A kelkáposzta még mindig primőr számba megy, már tudniillik az ára után itéive. 16 fillért mennek érte a bolgárok kérni' fejenként. A zöldség 2—6 fiUéng állt csomóként. Az ó sárgarépának 40 fillér volt kilója. Az ó-fehérbab 14, a tarka 22 fillér literje. Uborkát is csak az ehet egyelőre, akinek sok jjénze van. Apró kis gumókért 8—10, hosszú kígyó uborkáért 30 40 fillért kértek'darabonkéntA gomba talán a legolcsóbb eledé'. 10 fillér csomója "az aprócsirkegombának. A gyümölcspiacon nagyon sok szamócát láttunk. Az ára nagyon változó. Aki friss volt és kprán jött az tudott venni 40 fillérért, aki későn jött annak rijár csak 70 fiiléiért jutott literje. Az ügye s gazdasszonyok ugy tesznek, hogy meglesik már az uton az eladót és ott megkörnyékezik, — nézze — mondják rendszerint — adja ide 40-ért, higyje ei jobban jár, ha az uton adja oda és nem a piacon, itt nem ke u heiypénzt fizetni, nem keli ácsorogni. Na gondolja meg. É s rendszerint, az eladó azaz a termelő meggondolja magát s odaadja az áruját, igy jutnak btc'só beszerzési forráshoz az élelmes asszonyok. így jutott három asszony a szemünk láttára 25 fillére s ropogós cseresznyéhez, persze nem egy litert vettek, hane m többet. Egyébként a ropogós cseresznye a piacon 30 —50 fillérig állt. Aprót, gyerekeknek szopogatni valót, lehetett kapni 14 fillérért is. Volt ugyan olyan te rmelő is, aki 'elmerészkedett érte kérni 20—30 fillért ts. De persze senki "km adta meg érte. , Az eper kilóra 90, literre 58-60 fillér. Újdonság a gyümölcspiacon az oltott megy. Nem i s volt drága 30 fillért kértek egy literért. A mák 70, a nagyszemü rribizli 40 fillér volt literje. Köszmétének ugylátszik 'lement az ára, mert 28 fillérért már szép nagy szeműt mértek "literenként. A tejtermékek piacán meglepetés számba ment a 10 filléres tej. Az eladó váltig erősítgette^ hogy nagyon jó és nem lefölözött, hogy ugy voit-e vagy sem, nem tudjuk, más árusoknál a tej ió fillér volt literje. A tojás 12—14 fivérig állt, a teliént uró 35—40, a tejfel 80— 1 P-ig, a juhsavó 16 fillér' volt literje, a'gomolyának 1.20—i-6o, a liptói t u rónak 1.60 fillér volt kilogrammja, a v aj literre 2.60, kilóra 3 pengő volt. A baromfi piac képe elég változatos volt. Pu'ykátói "a házinyúlig mindent megtaláltunk. Természetesen a csirke volt túlsúlyban. Minden második asszony csirkét árult. Most van a szezonja Nagyságám! Ne tessék sajnálni azt a pár fillért 1 — mondja egy Ügyes rábeszélő képességgel renaelkező öreg nénike. Megtudtuk, hogy a csirke ' árának 'igen széles skálája van. Lehet kapni egy pár csirkét 60 fillérért is. Természetesen ez olyan csirke, a mit egy kis jóakarattal Ma érkezünk Ketten egy autón Magda Schneider és Kari Ludwig Diel fa HHI Diadalba mmmmm mmmmmmiammmum maammmmmmmmmMmuummBBm Bencs Kálmán dr. átvette a város nevében a tizennégyes huszárok közös díszsírját Tavaly novemberben volt negyven esztendeje, hogy a 14-tk huszárezred bevonult az akkor újonnan épített huszárlaktanyába. Ezt az évfordulót az elmúlt évben ünnepelte mgg Nyíregyháza várjp' s közönsége. Az ezred tagjai "ekkor elhatározták azt hogy az Északi temetőben f ek vo volt tiszteket, akifcnek (nincsenek hozzátartozóik^ egy közös sírba helyezik. A város előzékenyen fogadta ezt a tervüket, díszsírhelyet adott, kriptát építtetett. Amikor a negyven éves évfordulót ünnepelték, átszállították a tisztek; hamvait az" uj 'sírhelyig A volt bajtársak emlékművet és rácsot építtettek a kripta fölé és juniu s 14-én, az ezrednapon adták át a kész díszsírt a városnak megőrzés végett. Az ünnepélyes aktuson a régi bajtársak nevében Buttle r Sándor báró, ny. alezredes adta át a müvet szép beszéd keretében dr Bencs Kálmán polgármesternek, aki m e*eghangu válaszában megemlékezett arrói a szeretetteljes viszonyról, a mely a város és volt háziezrede között fennállott és .átvette a s v'rt á város nevében meg* őrzésre és gondozásra. á zöld bab és a gyenge házinynl adtak nj szint a szerdai heti piacnak A szerdai "heti piac igazán bővelkedett meglepetésekben. A" kora reggei megjelenő gazdasszonyok olyan hihetetlen árakkal találták magukat sze mben 4 a meiyre nem voltak ~ elkészülve. Különösen a zöldséges fronton mutatkozott jelentékeny áremelkedés. Az uj bu rgonya volt az egyetlen termek, ameiy a nagy felhozatal következtében, a múlt heti "árral 'szemben a felére zuhant. Az egész piaci képen meglátszott, hogy a ^gazdasszonyok sehogysem tudnak be:e_ nyugodni a hirtelen történit; Jv^it|qzásba. Amerre c sak néztünk, mindenütt vitatkozó vevőt és eladót láttunk. Aj, első utunk a bolgárokhoz vezetet^ Nagy csapat állotta körűi az ezerfelé néző, ezerfelé felelő bolgárokat. Az egyik zöldséges asztal mellett a következő párbeszédnek lettünk önkéntelenül fülés szemtanul: — Feje tetejére állott a világ! 1 — mondja megrökönyödve egy idősebb úriasszony. — A mult héten 40 fillérért adta a konyhafököt darabonként, most meg 1 pengőt kér érte? Miv €' magyarázza meg ezt, mondja? — Kevés megvan belőle, drága nagysága, — Hoi van kevés? A jnacon, vagy a k ertben? — A piacon is, meg a kertben, is. Nehezen virágozta. — Ezt az ök'ömnyit mennyiért adja r / — Ötven fíler. — Ugyan menjen már — mondja indu'atosan az úriasszony. Mérg esen ledobta az árut s tovább ment. A bolgárok nem nagyon haragszanak m eg az ilyen párbeszédért. Akmek keli ugyi s megveszi ha drága — mondták nevetgélve — mi nem tehetünk róla. Végigmentünk a termelők frontján s megtudtuk, hogy a zöldborsó fejtve 40—60, féjtetlenüi 14— 18. Az uj burgonya 14—16 fillér literenként. A nagyfejű saláta 10 darab 10 ftflér^ a retek 3—5, az uj