Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 98-120. szám)
1932-05-03 / 99. szám
1932. május 3. JSflrfRYIDáK. 3 Adódemagógia A költségvetés pénzügyi bizottsági tárgyalásán Bethlen István grót volt miniszterelnök szóvá tette azt a féktelén izgatást, amely egyik és másik társadalmi ósztály ellen folyik az országban. Ez az izgatás ugy tünteti fef az adóztatást, mintha az nem volna egyenlő arányos és igazságos, hanem mintha egyes foglalkozási "ágak és osztályok nagyobb terhet viselnének, mint a többi. A valóságban nean jétSző ilyen aránytalanságok kiélezésével próbálják á falut és a vidéket szembeállítani a városi lakossággal, a mezőgazdaságot az iparral és a kereskedelemimiel, a ki4 gazdákat a lateinerekkel stb. E hamis beállítás megcáfolására a volt miniszterelnök azt sürgette, hogy évről-évre a tényleges helyzetnek megfelelő adóstatisztikát tegyenek közzé, amelybői niínden társadalmi réteg megterhelését meg lehetne állapítani és ha aránytalanságok mutatkoznának, ezeket kJ lehetne küszöbölni. Ezt a helyes kezdeményezést Korányi pénzügyminiszter ejlogadta és kijelentette, hogy készíttetni íog ilyen adóstatisztikai. De hogy mennyire igaztalan az egyes osztályok egyenlőtlen adóterhérői 'felhozott vád és hogy nevezetesen nem áll meg az, mintha a gazciá^ megterhelése á városi lakosság javára nagyobb volna, az kiderül a következőkből: Először is a kormány a jövő költségvetési évre teljesen elengedte a földadód ami egyaránt javára szolgált nemcsak a gabonatermelésnek, hanami a szőlőbirtokosoknak az erdőjgazaaságnak és minden egyéb termelési ágnak. Minthogy azonban a földadó elengedése* több mint 30 mülió kiesést jelent a költ ségvetJpben, ezt valamiképen pótolni kellett. Fótolm 'togja pedig a kormány az elengedett földadót azzal, hogy a városi lakosság fogyasztói minőségben igen terhei liszttorgai-. mjadót tartozik vise.ni, mégpedig kimondottan a mezőgazdaság megsegitése érdedében. De ezenkívül a közmunkaváltság is lényegesen leszáiiitiatik ; továbbá a gazdák sa-» ját szükségletére szolgáló gabona vámőrlési díja is a malmok önköltségi árán alul ália_pittatik meg és ennek a két kedvezménynek az ellenértékét is a városi fogyasztókkal fizetteti meg az állam. De ezenkivül a mezőgazdaságot olcsó zöld'hiteilei 'is segélyézteti á kormány, tehát ez ismét egy olyan kedvezményt nyújt a mezőgazdaságnak, amelyben egyéb foglalkozási ágak "nem részesülnek. Az uj. adórendelet értelmében továbbá a nagy vagyonok eddigi vagyonadója a kétszeresére emelkedik, holott ez az adónem az egészen kis embereket csaknem teljesen érinteti leiiüü. hagyja. De ugyancsak felemelte a kormány a részvénytársaságok adóját egy 25 százalékos társulati adópótlékkal és egyben az ingat.anok eladásából elért nyereségeket is uj adóval terhelte. — Ha még hozzávesszük ahhez, hogy a köztisztviselői fizetések elég érzékeny leszállításával áz áliam voltaképen egy igen s uiyos áldozatét ró a köztisztviselői karra, valamint a nyugdijasokra, ugy világossá vájik ,hogy a kormány mindenképen tehermentesiteni iparkodik a s ulyo s helyzettel küzködő mezőgazdaságot és hogy az állami háztartás egyensúlyát helyreállítani célzó törekvésében korántsem terheli meg egyoldalúan a falut és a vidéket a várossal és a városi polgársággal szemben. Sőt ennek inkább az ellenkezője igaz. Nagyon rossz hazafiak tehát azok ,akik pártpolitikai érdekből vagy izgató szándékkai a vidéki gazoa'közönséget sorompóba akarják állítani a többi társadalmi osztályok ellen. A világválság által okozott nehézségeket és bajokat egyaránt sjnyji minden társadalmi osztály és foglalkozási ág, de ezekből a bajokból kitartással, szívóssággal és nehéz munkával csakis ugy lesz lehetséges kibontakozni, ha minden magyar ember társadalmi es foglalkozásbeh külömb ség nélkül összefog a kormánnyal a nehéz feladat leküzdésére. > . Kínai banditák elraboltak egy Charbini angol kereskedőt Londonból jelentik : M. Koffman dúsgazdag kereskedőt Charbinban kínai banditák elrabolták. Hozzátartozói levelet kaptak, amelyben a banditák 20 ezer font váltságdijat követelnek. A családot megfenyegették azzal, hogy 'ha záros határidőn belül nem küldik a pénzt, úgy a kereskedő füleit fogják postán elküldeni, ha ez sem használ ugy a fejét is megkaphatják. Vasúti munkások Mint a kavicsfőidbe ágyazott sín, napbarnított karjukban úgy feszül az ér a vasrudak, a lapátok fogásán míg ócska talpfák helyett új kerül támasztékul az acélidegeknek, miken az élet messze célokért naponta sokszor átfut, átrohan. Beszélgetnek, de nagyritkán nevetnek, míg cseng a vas és csörren a törött kő itt sápadt asszony, ott szegényes bölcső vibrál titkosan mélázó szemekben, minden homlokon gond ül nagy seregben s van, aki — jaj — szörnyűre gondol s ami őrülten ott agyába' tombol: mint óriási kígyó lomha teste sötéten kúszik rá a pályatestre a vérfagyasztó szörnyű gondolat . . . Egyszeresek jön lihegve a vonat és zúgni kezdnek kétoldalt a drótok csikorognak a vasékek, a póckok, dübörg a föld is, reszket, mintha félne, mély búgó sípszó parancsolja félre, a hajlongd, az izzadt, bús csoportot. A vonat lassit, dohogása fojtott s megtisztult pályán nagy fölényes gőggel megy át sziszegve fehérfodru gőzzel s belőle bámész idegen szemek nézik, hogy állnak békés emberek a pálya szélén s kezük ott pihea, mint féltő tekintet a lázas szíven Sulyos lapátok meghajlott nyelén .. . Szelíden reszket a mezőn a fény s valahol fent a kéklő ég alatt Istenhez küldve hálaszavakat, egy kis pacsirta zengi a dalát — A vonat messze . . . s kószénszagu útján hol ritmusban, hol össze-vissza furcsán zörög tovább a csákány, a lapát. Fiák András. Hogyan becsöli meg a fasiszta Olaszország a sokgyermekes családot A fasiszta kormány nemcsak a gyarország egész lakossága. jejenre gondol, hanem a jövőre is. Az anya- és gyermekvédelemre, az egészséges cSa'ádl szellem biztosítására, a jövő nemzedék erőteljes fejlődésére és gyarapodására a legnagyobb gondot fordítja. Országos anya- és csecsemővédelmi intézményeket létesít, az ifjúság? testi és lelki egészségét a mi cserkészetünkhöz ha sonló Balflla-szer\ezetekben gondozza, megadóztatja a 26-cven felü l nőtlen férfiakat és adómentességet ad a sokgyermekes családoknak, az úgynevezett népességi versenyeken pedig külön pályadijakat tüz ki oly családok számára, minél több gyermeket erkölcsi integritásban és kifogástalan egészségben nevelnek fel. — Nem csoda tehát, ha az amúgy is gyermekszeiető Olaszország lakossága rohamosan gyarapszik. A természetes gyarapodás átlag é\ 1 félmillió Iéltik, vagyis Itália lakossága 16 év alatt ugyanannyival növekszik, mint amennyi a Csonka-MaAz olasz lapok részletesen beszáhoinak a Róma város alapításának évfordulóján (Itália legnagyobb nemzeti ünnepe) a Capitalium 1 Giulis Ces are nevü: dísztermében megtartott nagy ünnepségről, amejy alkalomból Buoneo'mpagni herceg, Róma kormányzója, magas közéleti e'lőke'őségek jelenlétében adta át a népesedési versenyben győztes hat római családnak az emeletes háznak arannyal díszített ezüstkulcsát ,amelyet az olasz kormány a haza elismerésének jeléül és jutalmul nékik adományozott. A történelmi nevezetességű Ghits Ces ar díszterem Szokat anul érdekes képet nyújthatott, amikor Róma hat legtermékenyebb családja a negyvenhét gyermekkel együtt körülülte annak díszes asztalát s amikor Roma kormányzójának hivatalos beszédét az örök város íegíiata,abb polgárainak csecsemősirása kisélte. Ünnepi beszédében Btyoneompagni herceg a többek között a kö vetkező érdekes és nekünk magyaroknak js nagyon tanulságos szavakat mondotta: »Egy teljesen bonifikált (talajjavítóit) megvüvelt, öntözött és fegyelmezett, azaz fasiszta Itáliában 60 millió olasz fogja éreztetni a világ történelmében tömegének és erejének súlyát!...» Megemlítjük még, hogy az ünnepelt hat római család a népesedési versenyben ré sztvetl 92 család közül nyerte el győzelmének • megérdemelt pálmáját. v APOLLO Hétfőtől szerdáig Mindszenthy Mári*, Estíerházy Ágne» Őszi rózsa, fehér őszi rózsa Frilz Kimpers, Ossy Oswtlda Szerencse országútján a két német fihnujdonság egy műsorban Ben-Hur jön, és győzni fog ! A leánygimnázium műsoros estje a Koronában szombaton A leánygimnázium műsoros estje május 7-én este 8 órai kezdettel lesz a Korona szálló nagytermé ben. A jegyek árai: I. hely 1'50 P, 11. hely 1 P, állóhely 50 fillér, páholy 6 P, diákjegy 20 fillér. A drámai számokhoz Luka Gizella növendék konferál. Jegyeket előlehet jegyezni Fehér G. tanárnál. Műsor: 1. Lajthai: Végállomás. Előadja az énekkar. 2. Arany : Rendületlenül. Szavalja Fábry M. 3. Edmond Rostand: Cirano de Bergerac (részlet) Előadják: Berend A. Jansen E. Járosi N. és Zöldhelyi to. 4. Körmagyar. Bemutatják: Borbély S., Brüll M„ Csapár V, CsengeryZs., Fábry M„ Gergelyfy M„ Hartstein L., Menesdorfer M , Luka G., Oláh S., Pecsenye L., Pélie E., Simon M., Simonidesz 1., Szegedy D., Vernes E., Zongorán kiséri: Babic I. Ü \5. Sinding : Frühlingsrauschen. Zongorán előadja Galló Éva. 6. Moliére: Botcsinálta doktor (1 felv.) Előadják: Csapár V., Fráter V., Járosi N., Novak M. és Oláh S. 7. t Ritmikus csoporttánc. Bemutatják : Berend A., Fábry M., Galló E., Gergelyfy M., Kiss A., Oláh S., Schwaftzkopf M , Szántó E. Zongorán kiséri :. Varga E. Szünet. 8. Petőfi: Szeget szeggel. Szavalja Görömbey É. 9 Schakespeare: Szent Iván éji álom (részlet) Előadják: Demjén M., Hartstein L., Jansen F., Kertész S., Petrovay Zs. 10. Magyar dalok. Előadja az énekkar. — Középiskolai tafluióK német nyelvDöt való kisegítő oktarasa. A német nyelvben gyenge előhaladást tanúsító középiskolai tanu'ók kisegítő oktatást nyernek a helybeli német nyelviskolában (Virág-u. 8.J