Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 98-120. szám)

1932-05-26 / 117. szám

JSfVíRYIDEK. 1932. njájus 26. T?r Színház HETI MŰSOR : Csütörtök: délután 4 órakof mérsékelt helyárakkal: A' torockőí menyasszony- Este: Salamon Béla vendégtelléptévei: Nyitott "ablak. Bérletszünet. Péntek: Pillangó. B) bérlet. Szombat; délután 4 órakor fil­léres hely árakkai: A Ös , lord. Este: Fedák Sárj egyetlen yend飭teiléptévei. Mágnás Miskal. Bérlet­sziinet. Vasárnap délután 4 ómkor mér­sékelt helyárakkal: A csőlos re­giment. Este: Maya. Keddig fogsz szeretni? A Városi Színházban Halász Im­re nagysikerű végjátékát tegnap «ste kis számú, de előkelő 'közön-' ség jelenlétében másodszor adta, elő a Sebestyén-társulat kitün nő prózai együttese. A szelleme^ fordu'atos és a mai fiatalság prob­lémáival foglalkozó vígjáték való­sággal frappirozta a közönséget » nyiltSzinj tapssal honorálták a sze­replők ^művészi játékát. Szombaton délntán filléres helyarabbal gyermekeiőadás Ma és holnap: Salamon, szombaton: Fedák Ma szerdán és cSütörtök^/in este falrengető "kacagás remegteti m«g a Szinházat. A humor és a vi­dámság mindent feledtető hangu­latát nyújtja ezen a két e stén Sa'a­mon Béla vendégszereplése. Notl Károly zenés vígjátékát a »Nyftoti ablakot adja elő az operett együt­tes Salamon Bélávai, aki Novotny közlegényt ját s sza a rendkívül mu­latságos zenés vígjátékban. Bizo­nyosra vesszük, hogy ezen a két sokat ígérő estén a színház zsúfol­va lesz, mert hiszen a humornak olyan mestere nincs még egy az országban, mint Salamon Béla. Csütörtökön délután 4 órai "kez-< 'dettei Ihring világsikert ért da­rabja a Torockói menyasszony ke­rül színre mérsékelt helyárakkal. Ihring darabját mindenkinek lát­ni kell, aki érdeklődijk a komoly színművészet iránt. A Sebestyén társu'at pompás re­pertoárjának kimagasló eseménye Fedák Sán szombat esti vendég­játéka. Ezen a r^gy ünnepi estén előreláthatólag nemcsak a város, de az egész vármegye társadalmá­nak szine-java jelen lesz. Fedák nyíregyházi Szereplése mindig je­lentős k uituresemény volt. A nagy magyar színművésznő ez alkalom­mal legjobb szerepét Mágriás Mss­Ka Borcsa mosogató'ányát játsz­f>za ei. Szombaton délután 4 óra­kor a nyíregyházi gyermekek leg­nagyobb boldogságára filléres helyárakkal a bübájo s meséjü Kis lord kerül színre, a főszerepekben Beke Alice, "Mezey Mána, Kondráth "Ilona, Bel ák Miklós Körössy Zoltán felléptével. A KvJ lord azok közé a poétikus, finom darabok közé tartozik, amelyet minden gyermeknek látni kell. Kálmán Imre Bonny ja az Apolló péntebi premierje Ma Szerdán és holnap csütörtö­kön Űrnapján á szezon kimagasló német bűnügyi hangös filmjét, a Hármak titká-t mutatja be az Apo'.ló. Péntektől va sámaplg Kál­mán Imre világhírű magyar zene­komponistának legújabb müve, a Ronny kerüi bemutatásra; Nagy Kató, Wi ly Entsch és Ottq Val­burg főszereplésére!. Nyíregyházi úfmufató: Fagylalt, jegeskávé 10 fillértől 4*0 fillérig adagokba, s av és festékmentesek, tisztán gyümöJcsnedvekbői készít­ve kapható SÍPOS cukrásznál. Megérkeztek a legújabb fürdőtrikók, frotir anya­gok, fürdőcipők: é s s apkák nagy választékban. Hibátlan műselyem harisnyák 1.48 és 1.98 P. KOHN IGNÁC áivatáruházában. 2919 Tennisrakett egész hurozást 10 P-től készítek'. KATONA JÓZSEF kétszerósa, Nyíregyháza, B»thien-u. 4. 2929 Egy mázsa száraz vágott akácfa 2*80 P hazaszállítva. — Kapható SZABÓ GUSZTÁVNÁL', Bencs László-tér 13. (m. kir. államrendőrség szom­szédságában.) Telefan 3-71. 2578 *aassBK — 11 111 -r—"T ss srxs a0 már 5.80 P-től, egészségügyi ha,s­füzőt méret szerint 12 P-tói ké­szítek. KATONA kesztyűs, Nyír­egyháza, Bethlen-u- 4. 2928 ^m&rtj kMunm wb» a jöBAJiyanxta. Főzni tndó bejárínő és [ J41 főzni tudó mindenes e?y kin'ó fia felvételik leányt szonnalra felveszek. Sípos cakráezd tban. 1921 Cim az Uji gboltbso. 910 Poloskairtást cyingánal, lakasok \izsgalásái felelős­séggel vállalja Nánássy, Kalloi-n. 43. 2401-1 E'egánsan berendezett különbejárata botorozott szoba, flös'.obával azonnal kis dó. Sz rvasutca 100. — (<aiocaiisztnek kiválóén al. kalmas.) 2615? Központban keresek egész modern háromszobás hkást Cim a k »df bin. 287 J.2 Kétszobás uivarilakas és l Qzlethelyis g kiad >. — Bjcskai-n 5. 2873-1 Miodenes főző a öt 1-fre telveszek. Jelen'kezn* reggeli drakban K si Ernő ntca 16. 924-2 Egy jó karban levő, eset­leg k'subh formája gyalu­padot keresek meg véte re. A rímet ker>m a kiadó hivatalba letdui. 2912 Eladó ház 200 • öl telek ei, k t s<obkunyha, két kamara fm z d, g«ü mölciössel. Bimes-ntea 5. 29 8-2 Jó karban levő S-f 1 lám­pás radiö eladó, Buj oí­ntca 74. 1QU Ügyes leánjt kifutónak, vagy trnol nak felveszek * ss. könyvkötészet, Ber. c ényiolea 3. 921-3 M ndeuei főzőnőt keresek 1-ére. Kállói-ntca 40. 3923 A .Nyíregyházi Takarék, pénztár Egyesület bérházá­ban Rákóczi-utca 1 szám alatt két ötsiobás l'kás és egy tdethclyiség kiad-). 2900-t Pirf kt szobilányt és egy izr. szakácsnőt i-ére fel­veszek Dessewfry tér 18. 8871 Bothelyiség két há'om szobás lakás mellékh -lyi. íégfkkel kiadó Besitnyei­tér 3. 923 SAstíi nton egyszobás, kou)h<a lakást, egy vagy ket hónapra keresek Breoer és Kiss bőrkereskedök. y22 3 szobás lakás kiadó. Básiczi-ntca 37. 29i5 Egy évig hasinál! deszka, vá yog. gerendák," ajtók éa ah akok eladok. Sóstói út 17. szara. 2918 Keveset használt jégszek­rény hirom üv g pai, ajtó­val, üzleti irodának kiválón alkalmis, ele dó. Kert-atci 50. szám. 1917 Szép nagy uleaí szoba, konyha |speiz 30 P ért ki­adó. Nyirfa-otca 10. 2915 Uj modora bázban kiidó 2 siobi, előszoba és mellék helyiségekből álló lakás. Ugyanolt 1 szoba, koojha, speiz kiadó. ^Koisnth-a. 51 2865 2 Vasárnap este a Szarvas­n cán elveszeti egy retikül Me Pt láló szíveskedjek a Bes-enyei-téii állom son leadni. 2900 2 1-2 ügyes leány kift tó­nak fö veie ik. Cím a 1 Uj­s&gbullbaa 5 H s>nált háztartási jég szek ényt veszek. Cimet a kud ba. 2916 Kiadó háromsíobís lakás, eladó S40-es kétszárnyas sjtrt, konzol tükör. Kót-jl­nica 67. 925 Urasági inas, nőtlen, ki­lflnő hosszá bizonyítványok­kal állást keres, 'özshez ért. Cime Kővári, Nyirjákó. 9Í6 Havi 100 pengő részletet fizetek az erdő közelében, az Ó azMöben vagy Sóstón fekvő két-három hold terOletü ket-bárom szobás há/as in­gUUnért.Megterhelé* e>etén a teihet á ve izem. É'etbiz to.-iu-t aduk, a vé elár le­fizetéséig kamatot adok, a réstletek pontos ti<eté-e biz­tosítva van. Cin a kiadó­ban. ? 18 éves önálló johb ipa­ros vatiyok, (tleségQl ven­nék tgy árva barna lá' jt, kinek né <>l buzomanya van. Leve ek .Barna' jeligére a kiadóba. 2930 9589—1932. vse. Árterem htrdetmfiny kínnal A nyíregyházi kir. járásbíróság­nak 1751 — 1931. sz. alatt kelt Kielégítési végreha tást rendelő vég zése folytán Nyíregyházi Takarékpénz tár Egye-ület javára 820 P tóke a jár. erejéig 9S2 évi februtr hó 12. nap jaa végrehajtás utján lefoglalt és 1836 P 80 f-r« becsült ingóságok, u. m : üzleti berendezés, Berkei mérleg, jégszekrény, italaruk, »tb. a nyíregyházi kir, járásbíróságnak Pk 26961 — 1932. sz. alatt kelt ánrerárt rendelő végzése következtében Nyír­egyházán, Vay Adám-ntca 2. sz. alatt) háznál 1932 óvi junius hó 1. nap, jan délelőtt 9 órakor nyilvános bírói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1932. május IC. Dr. ZATHURECZKY ALMOS 91$ kir. Wr. végrehajt*. 3572 — 932. vgrh. sz. Árverési Urdetm6ny A nyíregyházi kir. törvér.yszéknek Pf 1528 - 931. sz. alatt kelt kielégi tési végrehy'tást rendelő végzése foly­tán Szm eeiányi Lajos javára 4705 P 42 liller tőke • jar. erejéig 1932. évi *p ilis hó 15. napján végrehajtás utjam lefoglalt éa 1378 l»-re becsült ingóságok, u. a.: üzleti berendezés, szobai tutoi ok, gyermeki uh«k stb. a nyíregyházi kir jarasbirosagnak fenti se alatt kelt árverést rendelő vég­zése következtében Nyíregyházám, Bethlen, utca 2. szám alatt folytatva Luther tér 3. az. alatt 1932. évi junius hó Ifi. napján d. u. 2 1/g órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nykegyháza, 1932. aájue 25. LABAY ANTAL 2920 kir. bir. végrehajtó. SPORT Űrnapján NyKISE—MTSE baj­noki mérkőzés a Bethlen-út! sporttelepen Etőtte Borbélyok—Pincérek barát­ságos labdarugó mérkőzése Űrnapján, csütörtök délután fél 6 órakor a Nykise bajnoki mérkő­zést játszik saját pályáján az Mtse csapata eii&n. A Nykíse vasárnapi pontyesztesége után fokozott ér­deklőaés előzi meg urnapi mérkő­zését. Mátészalka csapata igen ve­szélyes ellenfél, a Nykise-v-ei való találkozásai pedig mindig heves,, nyiit küzdelmet hoznak ugy, hogy a Nykise-nek különösen vigyáznia keli csütörtök délután, hogy a már biztosra vélt bajnokságot ki ne engedje kezéből és egyben el­feledtesse vasárnapi gyenge sze­replését. A bajnoki küzdelem előtt érde­kes mérkőzés lesz. A Pincérek és Borbélyok válogatott csapatai ját­szanak barátságos mérkőzést, fél 3 órai kezdettel, míg 4 órakor a Nyöt se és Nykise ifjúság* csapatai mérkőznek. A hármas mérkőzés helyárai 40 fillértől "1 pengőig. — Kis kockázat, nagy esély. A kockázat 3 P. 17.000 nyerő között Ön is berm lehet. Vegyen még ma Állam Sorsjegyet és egy csa­pásra meggazdagodhat. Leventék! Szülők! Munkaadók! 1932. május 29-től kezdve a leventekivonulás vasár­naponkint 7 órakor kezdődik. A délelőtt kivonuló leventék tehát úgy jelenjenek meg századaik rendes gyülekező helyein, hogy 7 órakor a század már kivonulhasson. Nyíregyháza, 1932. évi. május hó 24-én. Dr. Bencs Kálmán kormányfőtanácsos, polgármester 2914-2 a testnevelési bizottság elnöke. Eladó nád cca 9000 kéve a kir. ügyészség oros— klsmezötanyai bérgaz­das&gaban, napi áron. 2906—> Nyíregyházán egyedüli virágüzlet a Hőseké, •hol ssjittermelért virágból készül­nek élővirág'ouornk tzalaggil már 6 peng'tői kezdve. — Utói érhetetlen izlisi Állandó nagy választék élővraghm. — Figye'j* mef a H sek koaiorn t mindaa teaet-e*n. Telefon: 519. M8i-r J®» BWfc

Next

/
Thumbnails
Contents