Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 73-97. szám)
1932-04-14 / 83. szám
4 jtrlmtávL 1932. április 14. és elzárni, hogy az árvizveszedeiemtő* már itt sem kellett tartania a megrémült lakosságnak. Az árkászok éjjel-nappal dolgoztak é3 emberfeletti munkájukkal menteti ték m ej[ a Szamlos menti falvakat mindenütt az árvizveszedeiem'tői. Pany óláról az árkászok Apátiba mentek át és pénteken éjjel szombatra virradóra itt is megakadályozták á Szamost, hogy medréből kiléphessen. Apátinál Fehérgyarmat, Nábrád, panyola községek férfi lakossága és lófogatai segédkeztek: még a védekezési munkálatoknál. Fehérgyarmatról ioo fogatot r end eItek ki és a fogatokkal maga a községi főbiró Gacsályi Gyula ment fel Apátihoz. MEGSZŰNIK A VESZÉLY Szombaton reggelre azután elmúlt a veszély. A Szaanlos és Tisza folyók apadni 'kezdtek és amikor ezt a part mientén fekvő községek lakói megállapították, megnyugodva tértek vissza három átvirrasztott éjszaka után kicsi otthonukba és hálát adtak a magyarok Istenének, hogy elhárította fe-, jük "felől a veszélyt. A HATÓSÁG EMBEREI IRÁNYÍTJÁK A VÉDŐMUNKÁT. A tvédekezési munkálatoknál a Fehérgyarmati járás főszolgabírója nemestéthi Szabó Tibor, dr Kovács Lajos és Újhelyi "István szolgabírók. A község részérői Megyery László, Ötvös Károly; Majoros Rezső jegyzők, Kálydy Zsigmond gyakornok^ Bihari Endr«, Reimholcz István, Gacsályi Béla tisztviselők. A Tisza Szamosközi Armentesitő Társulattól Sicli Jenő főmérnök, Szórádi Pál, Tápai László, Mihalik Ján 0s s z akaszmérnökök, Hubert Ignác felügyelő, Székelyhídi Sándor gátőrt láttuk ott a gáton. Mindannyian felbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tettek a Szamosmenti községek megmentése érdekében s ezért dicséret illeti mindannyiukat. De külön elism erés illeti a nyíregyházi árkászokat és azok parancsnokait Frank Pál századost, Buday Rezső főhadnagyot, Vámos tiszthelyettest, Katona András törzsőrmestert és a szakaszban részt vett valamennyi közkatonát, akik mindannyian emberfeletti munkát végeztek; éjjel-nappal dolgoztak és hogy 1 ne m végeztek felületes munkát bizonyítja az, hogy a Szamos* menti községeket az" árvizveszedelemtői megmentették. Magunk részérőt az Sdsmerés zászlaját hajtjuk meg előttük. * Nem volna teljes azonban beszámolónk, ha Kövessy Győző kormánybiztos úrról megfeledkeznénk, bár ő, mikor Panyola alatt találkoztunk vele minden nyilatkozattétel e'ői elzárkózott, azonban* annyit mégis kijelentett, hogy veszély nincs. A Szamos és a Tisza töltései minflenütt megállják helyüket. Erre a jóslats zerü kijelentésre azonban a Tisza Kisarnái alaposan rácáfolt. Áttörte a gátat és vízzel borította be öt község határát s ma már Fehérgyarmat alatt fekszi meg a szántóföldeket. Nem hiszem, "hogy azok az emberek, akiket Fehérgyarmatról pénteken éjjel — ioo lófogattai — Apátihoz rendeltek és Nábrád községben és Panyola utcáin hagyták Jeggd 5 óráig lovaikkal együtt fázlódni — hinnének még egyszer az árvízi jósoknak. Egyébként a Kís ar alatti gátszakadásra ,még a közeljövőben vissza fogok térni. Kovács Gyula. rtnríTT—" —• ' • ""•'" " " — A Díe Dartie tavaszi száp»a megjelent és az Ujságboltban kapható . | Winsloe Christa nj törekvéseket mutató filmje a Városi flozgóban A Városi Mozgó ma és holnap játszik utoljára, hogy a színházat pénteken átadja a színtársulatnak. Utolsó bemutatóján nem minden napi attrakcióval szolgái. Ma mulatja be ugyanis "Winsfoe Christájnak, fL iÓJ.'Hsmert' szobrásznőnek es írónőnek első filmjét, amelynek címe : »Lányok az intézetben* Ez a film uj utakat, uj törekvéseket mutat a filmgyártás terén és azt hisszük, hogy a jövő útját mutatja. A film érdekessége, hogy csak nők játszanak benne, fiatai leányok alakítják az egyes szerepeket. A történet maga egy szigorú, tiszti leánynevelőintézetben játszódik le. Főszereplői Dorothea Wieck, a Reinhardt-társui£u tagja, Hertha Thiele, Wilhelm Thielenek, a hires rendezőnek leánya, Emília Unda és Hedwig Schlichter. Most, hogy a Városi Mozgó befejezte szezonját, megállapíthatjuk, hogy mindig jó és nivós filmeket hozott szinre és a legteljesebb elismerést érdemli meg az igazgatóság. P O I. Li O Szerdától péntekig ]/*8 és V4IO órai kezdettel Két verhetetlen film egyszerre teljesen uj feldolgozásban 2«wei Hevzen im 3|* Takt és Mesék az írógépről Mindkét hangos világfilm egy műsor keretében BŐST* Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni! A nyíregyházi ipartestület közgyűlése A nyíregyházi ipartestület vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a székház tanácstermében tartotta rendes évi közgyűléséi, nagy érdeklődés mellett. A közgyűlést ifj. Tóth Pái ipartestületi e'nök nyitotta meg a Hiszekegy imájával, majd elnöki jelentését olvasta feL A mindenre kiterjeszkedő évi jelentés elsősorban az iparosság sulyos anyagi helyzetére 'mutatott s vázolta azokat a jelentős eredményeket, amelyeket a tisztikar az elmúlt évben elért. A jelentést, nagy •lelkesedéssel egyhangúlag vette tudomásul á közgyűlés, majd Magéra József jegyző a zárszámadást és a jövő évi költségvetési előirámyzato ismertette. A zárszámadással kapcsolatban Stibi József kifogásolta hogy egyes tételek nincsenek részletezve s kérte, hogy külön közgyűlésen foglalkozzanak vele. Indítványát azonban a közgyűlés egyhangú határozattal vetette el és ugy a költségvetést, mint a zárszámadást elfogadta. Ezután a tisztújításra került a sor. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel dr. Bálint Istvánt ismét az ipartestület ügyészévé választotta, míg a pénztárnok Antai Lajos lett, aki már 17 éve tölti he ezt a tisztet. Az újonnan megválasztott előljárósági tagok á következők lettek: Májer István, Zomborszky Mihály, Balczár István, Engfer József, Bartha István, Soltész János, ifjú Egri József, Hornyák János, Perjessy Kálmán, Papp László, Takács Balázs és Gurbáin Jenő. Póttagok : Tanigi Rudolf, Kampf Sámuei és Vrabecz Andor. Számvizsgáló bizottság : ehiök : Ilauszky János, tagok : Kada József, Lengyei Nándor, Nagy Istvárt hentes, Veczán András, Czigler., János és Kubala Ferenc. A választás eredményének bejelentése után elnök köszönetet mondott Huray Jánosnak, aki a szavazatszedő bizottság elnöki tisztét látta el. Huray válasza Során kirohanást intézett a »Nyírvidé;k« ellen mert az helyet adott a hanteskarteU diktatórikus működése miatt elhangzott panaszoknak. Hibáztatta, hogy a szerkesztőség' anélkül, hogy előzőleg információt kért voina a mészáros szakosztálytól, olyan cikkeknek adott a lapban helyet, amelyek szerinte nem fedik a valóságot és egyoldalúan ítélik meg a helyzetet. Mi erre a támadásra pénteki számunkban válaszolunk. De már most kijelentjük, hogy a »Nyírvidék«-ben megjelent cikkek mindenben fedik a valóságot, sőt bizonyos mértékben még enyhén világították meg a mészároskartell árdrágító működését. E kis epizód után az elnök előterjesztette a tanoncvizsgáló bizottság elnökeinek és tagjainak választására vonatkozó javaslatát, amelyet a közgyűlés elfogadott. A tanoncvizsgáló bizottság ülnökei k "következők: Szaritmikíjssy Zsigmond, Kuharék Ferenc, Engler József, Suhanesz József, Gloviczky József, Babics János, Zomborszky M., Jobbágy Pái, Papp László, Kubala Ferenc, Jáger János, Bajdik István, Geppei Tivadar, Lengyei Nándor, Bányai Sámuel, Jakab Kálmán, Bodoíóczky Lajos, Bene István, Kalló József, Kiss János, Fekete József, Huray János, Chriszt Dezső és Kiafter Ignác. Elnök ezután lelkes beszéd keretében az iparosság összefogásának szükségét hangoztatta. A felekezeti és politikai ellentétek kiküszöbö-lésének fontosságára mutatott és arra kérte az ipartestület tagjait, hogy az iparos a székházban csak iparos legyen. A záróbeszédre Huray János válaszolt. Férfiasam kijelentem — úgymond — hogy utálattal béiyegzem meg a széthúzó iparost. — Osztja- az eimök véleményét és hangoztatja, hogy bármilyen politika.^ vagy felekezeti felfogást vau* is vaiSki, ezen a helyen csak iparos lehet. Végűi javasolja, hogy a szakosztályok felmerülő panaszaikat nninden esetben jelentsék az elnökséginek. A javaslat elfogadása után ifjú Tóth Pál elnök a gyűlést berekesztette. Fizetésképtelen Trencsénteplíc Prágából jelentik: Trencsénteplíc fürdő 19 millió cseh koronával fizetésképtelenséget jelentett. A fürdőtelepet 1918-ban egy budapesti gyógyszerésztői vették meg a csehek és részvénytársasággá alakították. A régi kipróbált vezetőket csehekkel cserélték ki, akik azután ioejutt'atták a részvényesek vagyonát. S z i n h á z AZRA pétiteken, április 15-én. Az ünnepélyes megnyitó előadáson a színház a modern magyar irodaiom egyik legelőkelőbb darabját, a budapesti Nemzeti Színház egyik legnagyobb erkölcsi és anyagi sikerét, az Azrá-t játssza el. A magyértékü darab a leggondosabb előadásban kerül szinre. A főszereplők közül: Leila szerepét a gyönyörű szép Komár Juliska, Mohamed rabszolgát a nagyszerű Főidényi "László, a kalifát Farkas Endre Arszlán perzsa herceget a délceg Solthy György, Khadiját a dajkát a remek Kondráth Ilona, Habab rableányt Karácsonyi £va és a Főpap nagyszerű szerepét a mískoici Nemzeti Színház örökös tagja, Gáspár Jenő játszák. A. bérlet 1. — Az operett együttes bemutatkozása szombaton, április 16-án a Harapós fér} cimü remek és igen mulatságos operettben. A nagyszerű és népszerű muzsikáju darab bemutatása és az operett együttes bemutatkozása szenzációja lesz Nyíregyházának. Főszereplők: Bekc Alice. Kondráth Ilona, Karácsonyi Éva, Szigethy Annus, Solthy György, Kőrössy Zoltán, Gáspár kedden, április 19-én este a Havas József és Thaisz Imre. B. bénet 1. — Őkegyelmessége gró/ bethiei Margit egyetlen előadóestje kedden, április 19-én este a színházban. A — Csi,:ios fiatai leá iyok, akik a színi pályára készülnek, jelentkezzenek a színházi irodában délelőtt fél 11 órától 12-lg és délután 2 5 óráig. — Statisztálni 'óíuijtó fiatalemberek jelentkezzenek a színházi irodában délelőtt fél 11 órától 12-ig és délután. 2—5-ig— Jegyek az első előadásokra már válthatók Jakabovits 'Fanny urnő dohánytőzsdéjében. — Bérletjegyzés a színházi irodában délelőtt 10—i-ig és dé'után 2—5-ig eszközölhető. SPORT Móna István nyerte a NyVSC niizei futóversenyét Vasárnap a Nykise pályán és környékén 3200 m-es távon propaganda mezei futóversenyt rendezett a Vasutas SC- atlétikai szakosztálya. A várt pagy küzdelem a győzelemért e,'maradt, mert Móna kiváló formában könnyen .nyerte a versenyt a kitűnő Barta előtt. Eredmény: I. Móna István. II- Barta István. III. Pető László. IV. Szamos Ferenc. V. Szkleriyár János. VI. Eczl Géza. , A versenyen 15 induló volt, akik közül nyolcan éremdijban részesültek. Két sláger az Apollóban Két sláger reprizét tűzte műsorra az Apolló. Az egyik Stoiz Róbert »Zwei Herzen im 3/ 4 Takt« a másik, Szomaházy—Lajtay—Ábrahám »Mesék az irógéprői« cimü opierettfiimje. Szombaton és vasárnap 1 pompás Ufa újdonság kerül színre : »Kit szerettem az éjjel ?« — Ebben az énekes-táncos vígjátékban Liane Hayd, Georg Alexander, Petrovich Szvetiszláv és Ottó Waljburg játszák a főszerepeket.