Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 73-97. szám)

1932-04-12 / 81. szám

4 J^fRYIDÉE. 1932. Spm 12. Rózsa az első félidőben megsérült és elhagyni kényszerült a páiyát. A gólokon Hajdú (3), Benke (2j Asztalos, Csémi, Murczkó osztoz­kodtak. NyTVE—NyAFE 9:0 (5.0). BLró: Dr. Kiss. A Nytve Sipos, Négyessy IT. és Arday nélkül felálló csapata is abszolút könnyedséggel bánt el a gyenge képességű nyírbátori csa­pattal. A vendégek csak az első 10 percbein tudtak ellenállást kifej­teni, amikor az első gólt bekapták, egymásután hullott a többi is és ha a Nytve csak "egy kicsit megeről­teti magát, ugy a gólarámy akár a duplája is lehetett volna. — A Ví­vók csak helyeinként erőltették meg magukat, ekkor tartalékosán is ve­zettek formás és szép támadásokat, egyébként azonban a gyenge el­lenfél miatt meglehetősen lanyhán játszott az egész csapat, ami a baj­noki mérkőzést tekintetbe véve nem dicsérendő körülmény. Végig ko­molyain és kifogástalanul csak To­masovszky és Guttmanin játszott, jók voltak még a csatársorban Kurcz és a Képes II, Hutflesz—Gerda halfsor. A vendégcsapattól bajos valakit is kiemelni, talán a sok gói ellené­re még a kapus volt a legjobb'. A gólókat Weisz (3), Négyessy (2), Guttmainn, Gerda, Hutfleaz, és Milotay Lőtték. NyVSC-PíAC 2:0 (2.0.) Tiszapolgár. Biró: Schick. A Vasutas csapat biztosan győ­zött. MTSE—K SE 1:1 (1:0.) Mátészalka. Biró: FöWs. Heves küzdelem után reális ered­mény. KERÉKPÁR. — A Magyar Kerékpáros Szőr ség vasárnap rendezte 100 km.-es ors.záguti versenyét. Eredmények: 1. osztályú verseny: 1. Ruskovszky 3 óra 34 p 54 mp., 2. Szenes, 3. Orczán. II. osztályú verseny: 1. Peck 3 óra 30 p. 20 mp., 2. Schmidt, 3. Vitéz. III. osztályú verseny: 1. Droba 3 óra 39 p. 68 mp., 2. Simon. IV. osztályú ver­seny: 1. Hamar 3 óra 24 p. 8 mp. 2. Relán. — A müncheni Hanne Bécsb*n a motorvezetéses verseny során uj vi­lágrekordot állított fel 232 óra­km-rel. Zsúfolt ház tapsolt a leventék hazafias műsoros előadásán A Magyar Általános Hitel­bank 50.0ÜJ pengő kölcsön tolyősHására tett ajanlatot a " varosnak 10 és tél szazaiékos Kamat mellett. A kölcsönajánlat előzménye az, hogy a város a balsai híd építésé-/ hez 150.000 pengővel járui hoz­zá, a Kisvasutak a városi hoz­zájárulásból 50.000 pengőt a Hi­telbanknak engedményeztek. — A szakosztályok a Hitelbank áltat kért kamatot magasnak találták és javaslatukat, amely szerint a város kapja meg a kölcsönt a bank nái fennálló egyéb tartozásának tamat terhei vei megegyező feltéte­lek mellett, illetve, hogy ennek a kölcsönnek elnyerése érdekében a polgármester kezdjen uj tárgya­lást az érdekelt pénzintézettel, a, képviselőtestület elfogadta. Führer Mihály ajánlatot tet t, hogy a város tarcali kőbánya te­rületét 1200 pengőért megveszi.— Utóbb a Trachit Müvek már 1400 pengő vételárat ajánlottak fei a kőbányaterületért. A közgyűlés Mikecz Ödön dr javaslatára ki­mondotta, hogy az ingatlan meg­vételére árajánlatot keli hirdetnie a városnak . A rendkívüli közgyűlésen élénk érdeklődést keltett á gazdasági válság tüneteire jellemző ügy, a városi nagybérlők kérelme ha­szonbérük megegyezés alapján le­endő u] megállapításáért' A bérlők a haszonbérletek revíziójára vonat­kozó kormányrendelet alapján ké­rik az uj bérmegállapítást azzal hogy amennyiben nein sikerül meg­egyezniük a várossal, bírósági utón keresik a kérdés megnyugta­tó megoldását. A mezőgazdasági szakbizottság elé került ügyben a bizottság azt javasolta, hogy mi­után sem a készpénzben megálla­pított bér, sem a buza-bér nem felei nwg a mai "helyzetben, > állapítsák meg a bér évenként: ősszel a buza, rozs, árpa, zab, tenger;, szarvasmarha, hízott sertés, répa, dohány árának alapján. A bérlők a szakbizottság javasla­tát nem íogadták el s azt aján­lották, hogy 165 kilogramm ter­ményt hajlandók fizetni holdanként és évenként a következő arányban: 40 százalék buza, 15 rozs, 15 árpa, 15 zab, 15 szemes tengeri árá­nak megfelelő bérösszeget. Ezt az ajánlatot a szakosztályok nem fo­gadták el s igy a bérmegállapí­tás kérdésében előbb a Mezőgaz­dasági Kamara, majd a bíróság log dönteni- Amennyiben a bérlők a Kamara döntése után, de a bíró­sági tárgyalás előtt uj javaslat­tat 'állanak elő, a polgármester tárgyalni log vélök. A városnak az a célja, hogy a költségvetésbe sta­bil bevételi tételként állithassa be a bérbe adott birtokok évi jöve­delmet. A számvevőség jelentést tett az 1931.. évi zárószámadásról. A köz­gyűlés a számadás felülvizsgálá­sára a következő bizottságot küld­te ki: Elnök Hoffer Bertalan, ta­gok Pisszer János és Eötvös Pál. A közgyűlés elé számos boltbér­leszállitási kérelem érkezett. Ki­tűnt, hogy a városnak több bér­lője tekintélyes összeggel tarto­zik és most bércsökkentéssei .igyekszik a nehéz gazdasági hely­zet okozta bajon segíteni. A Sözgyül&s a szakosztályok javaslatára a bérleszállitass kérelmeket a takarékossági twzottság ele utatfa. Hosszas vitát váltott ki a Fü­vedi-bolt portáléjának ügye. Az üzlet tu'ajdonosa a mai nehéz gaz­dasági helyzetben azt kérte, hogy * 4000 pengős portálé költségeit, amelyek «Éegtéiitésére jobb" viszo­nyok között kötelezte magát an­nak fejében, hogy az üzletet to­vábbi hat évre az eddigi áron bér­be veheti, minimáhs havi részletek­ben törleszthesse. Krómy Károly dr, Én ek es János prelátus méltá­nyossági okok alapján a kérelem teljesítését javasolták. Kovách Elek dr, Bencs Kálmán dr pol­gármester és Ka u say Tibor hoz­zászólása után a közgyűlés akként határozott, hogy az üzlettulajdo­nossal való újabb megegyezésre kérte a polgármestert. Több bérleti ügy tárgyalása következett ezután ,maja azt a kérelmet tárgyalta a közgyűlés, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság tagjai részére adjon a város vámlmentességet. fi közgyű­lés, tekintettel arra, hogy a vá­mokat a város bérbe adta és így bérlőn nincs módjában megrevjtfiteni semi.niféle en­gedménnyel, a kéremét nem teljesíthet?/*, Elhatározta "továbbá a közgyűlés, hogy az Élim nyomorék gyermekek otthona segélyét téglában adja ki, a temető bejáratánál árusító, bó­dét építtet. Tudomásul vették, hogy a Burger-Alapitvány birto­kának bevétele az elmúlt évben 21060 pengő, kiadása 3209 pen­gő, jövedelme 17.851 pengő volt kereken. Ezt a jövedelmet a vá­ros és az izraelita hitközség, illet­ve Szent Egylet kapják meg szo­ciális tennivalójuk költségeire. A közgyűlés délután fél öt óra­kor ért véget. SPORT LABDARÚGÁS. Somogy—Attila 0:0. Bocskay—Kispest 1:0 (0:0). Bratislava—Nemzeti 3:2 (2:0). Vasas-Nagyváradi AC—Nagyvá­radi Törekvés kombinált 3:2 (1:0). Ferencváros—Újpest 5:0 (2:0). III. FC—Budai 11 2:0 (1:0). A NyTVE és a NyKISE fölényesen gyiztefc NyKiSE—NyŐTSE 8:0 (3.0) Biró: Erdélyi József. ' A Nykise nagyszerű formára fel­futott csapata hatalmas győzelmet aratott a Nyötse fölött. A Nykise az első perctől az utolsóig kezében tartotta a mérkőzés sorsát és a halfsora által diktált erős iram és csatársora ellenállhatatlan 'endüie­te felőrölte a Nyötse védelmét. A győztes csapat ismét :nagy kedvvel, lelkesedéssel játszott, ami meg is hozta dicsérretreméltó gyü­mölcsét. A Nykise védelmének nem sok dolga volt. Rebmannak még egy kis gyorsaság szükséges és meg fogja állini helyét. A halfsor és a mezőny legjobbja Csémi volt, aki korlátlan ur volt a pályán. Védeke­zésben és támadásban egyaránt leg jobb napjaira emlékeztetett. Csics­ka s zívóssága jót érvényesült. SkoJ.­ínyik is megfelelt. A csatársor leg­jobbja Hajdú volt, aki egészségével lövőkedvét és küzdőképességét is visszanyerte. A szárnyak közüL a Kaba—Murczkó baloldal volt a jobb Kár, hogy Kabai még mindig so­kat »játszik« a labdával és nem ad­ja át jobb helyzetben levő társai­nak. Benke eleinte rontott, később feljavult. Asztalos agilis. A Nyötsébön Ihring egy-két gól­ban hibás, de amellett a nyolcon felül még sok biztosnak látszó gól­tól mentette meg hálóját. Wolf, Neumann I., Neumann IV., Oi­mann nagy igyekezetet mutattak. A hazafias érzés erősödésére vall az a rendkívül nagy sikerrel lejátszódó műsoros est, amelyet ai Nyíregyházi Levente Egyesület rendezett szombaton este az ipar­testület székházában. A mindvégig lelkesítő erőt sugárzó estén nem volt egy talpalatnyi hely sem üresen a székház tága s dísztermé­ben. A karzaton ott láttuk Énekes János prelátus kanonokot, dr Bencs Kálmán kir. kormányfőtaná­csos polgármestert, vitéz Déschán Benő tábornokkal élén a nyíregy­házi helyőrség tisztikarának kül­döttségét, dr Krómy Károly elnö­köt, Szohor Pál főjegyzőt, Po­Ifnszky Pál dr kulturtanácsnokot, Tamáska Endre igazgatót, vitéz László Árpád parancsnokot, Zá­goni Dezső ás Péter Károly taná­rokat, a lóm. kat., gör. kat., ref. és ág. h .ev. lelkészi kart és társa­dalmi életünk számos kitűnőségét. Az érkezőket a bejáaratnái a le­venték tisztelgő sorfala, a terem­ben jPrékopa István és Des Sauies, Ottó rendezők fogadták. A mű­soros e=tet Szohor Pál főjegyző nyitotta meg, aki magával ragadó hévvjei szólt arról, hogy bárhol járunk Európában, mindenütt a magyar daliák, a magyar leventék dicsőségének emlékeivel, tanúival találkozunk. A levente szóban benne rejlik ennek a diadalmas múltnak megszentelt emléke és ereje cs benne van a jövő várása­nak és hitének ragyogó szimbólu­ma. A magyar levente izzón haza­fias érzését és törhetetlen aka­ratát segítik, erősítik azok, akik a mai estén megjelentek. A ma­gyar ifjúság, a magyar fcvantetár­saoaloni eszméinek győzelmét ígé­ri ez az est, amely megerősít ben­nünket törhet atlen hazafiságunk­ban. A lelkes hévvel előadott és gyúj­tó hatású megnyitót zugó tapssal fogadták, majd a Városi Dalegye­sület koszorús vezérének Jakab Józsefnek megjelenése váltott ki ünneplő tapsot, amint kitiinő da­lárdája élén vezényelni kezdett. A dalárda Üzenet a Vágvölgybe o» hatalmas irredenta dal kompozíciót adta elő színesen, mély érzést tol-, mácsoló győzelmes erővel, rend­kívüli hatással. A hatalmas ének­számot az est fénypontja, A le­vente fiuk c. három felvonásos szinmü előadása követte. A szim­bolikus mesére emlékeztető irre­denta darab közvetlenül az oláfa határ mellett játszódik le, ahol aratóünnepen az oláh őrség lelő' egy magyar fiut. A hősi halott kis levente, akit megbosszulnak le­ventetársai, amikor hősi küzde­lemmel Csaba vitézeiként vissza­szérzik az elrabolt székely földet. A leventeifjuság mámoritóan forró érzésvilágát a tettvágyig fokozó színdarab, amelyet Nyáry Andor irt ,^ok nyíltszíni "tapsot kapott és megrázó erő vei hirdette a nacio ­nahzmus történelmi hivatását a jobb jövő, az igazság győzelme érdekében. Mintegy negyven sze­replő játszotta meg a miagyar el­szántság és erő képleteit lebilin­cselő erővel. Daliás fiuk és hon­leányok vonu'tak fel dus szépsé­gű képek során. Sajnos nem tud­juk az óriási gárda minden érde­mes tagját megnevezni, de elis­meréssel adózunk minden szerep-* lőnek. Igaz, nagy levente önérzet­tel 'és öntudattal szerepeltek és jutalmuk lehet az az izzó lelkese­dés, amelyet ébreszteni tudtak és amellyel hozzájárultak a nemzeti érzésre való nevelés nagy ható­munkájához, amelynek é m a» » bilazirtság, a sötét kenyérgond idején rendkívüli 'jelentősége van. Ki keli azonban emelnünk egy-két megkapó lélekábrázolással játszó szereplőt- Igy Havanyecz Andrást, aki' Székely tajnitó, leventeoktató volt s aki levente lelkével szug­gesztív erővet hatott. Tóth Meny­hért az öreg cigány alakításában sok színt, s 0k ízes humort ju­tatott mesterien kifejezésre. Hook Józset az arató ünnepen a falu­bolondja volt, akiben eleven érzék a groteszk komizálás ösztöne. — Lendületes volt az öreg székely honvéd játéka, akit Szász László elevenített meg szépen, hatásosan. Mélyen emberi volt Balázs hadi­rokkant szerepében Kántor József a m uzsikás Kiss Mózes ábrázolá­sában Ferencz Mihály, aki meleg* lelkiséget hozott a színpadra. A szünetekben a Baross-cserká-

Next

/
Thumbnails
Contents