Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-13 / 35. szám
2 •aesa J^VÍRYIDÉK. 1932. kbruár 13. Uj nevelést akar bevezetni a kultuszminiszter az iskolákbán Régi kívánsága volt ugy a pedagógusoknak, mint a szüléknek, hogy a magyar elemi iskolai oktatás gyakorlatibb legyen, A kultuszminiszter a siker fokozása szempontjából utasította a kir, tanfelügyelőket, gondoskodjanak arról, hogy az elemi iskolák, természetesen a rendelkezésre áiló területek felhasználásával, tehát ujabb kiadások nélkül gazdasági gyakorlóterekkel legyenek ellátva. Ezeken a területeken a tanulóknak olyan munkát kell végezniök. amelynek eredményeit akarta a miniszter felhasználni arra, hogy a gyakorlati munkára serkentse az ifjúságot Hathatósan szolgálta a miniszter az állattenyésztés érdekeit is, amikor elrendelte, hogy a tanitók példák felhasználásával tegyék érthetó'vé a tanulók előtt, milyen előnyökkel jár a fajok gondos megválasztása és nemesítése és hogyan lehet eló're'átó munkával az árviszonylatokat és az állatok haszonvéteiét szabályozni. A rendelet sikere természetesen azon muiik, hogyan hajtják végre. Ha a magyar tanítói kar megérti a rendelet intencióit — ami kétségtelen, — és olyan lel kesedás eel és odaadással áil a gyakorlati megvalósítás szolgálatában, amilyent a cél feltétlenül megérdemel, akkor az üdvös és előrelátható eredmény bekövetkezik. Áz evangélikus reálgimnázium ifjúsági díszeidadása Már hirt adt unk arról, hogy az *vange.ikus Kossuth Lajos reálgim tiázium ifjúsága fofyó hó 14-én, vasárnap délután 5 órakor gazdag műsoros ünnepélyt rendez. Az intézet Zeneköre, Énekkara és Bessenyei önképzőköre, kiváló vezetők segítségével már hetek óta készül erre a bemutatkozásra. A rendezőség a meghívókat már szétküldte, A nagy gonddal összevá'ogatott és betanított műsort részletesen itt közöljük: l 1. Kacsóh Pongrác: Rákóczi megtérése. Énekli a reálgimnáziumi énekkar. Krecsák László karnagy vezetésével. 2. Borsay: Erdé y bércein. (Magyar ábránd), előadja a szimfonikus zenekar. Vezényel Kiss János. 3. Részlet Herczeg Ferenc Fekete lovas c. színmüvének harmadik felvonásából. Előadják a VII. osztály tanulói. 4. Sauer: Echo de Vienne, zongorán előadják Balía György és Sándor István VI. o. t. 5. Gyula diák: Magyar Miatyánk 1919-ben, szavalja Nyerges Pál VIII. o .t. 6. Chopin: Polonaise a-dur, zongorán előadja Győry Jenő VIII. o. t. . * 7. Az ultratelehor. Jelenet előadják a VIII. osztály tanulói. 8. Péchy: Keleti lakodalom, előadja a szimfonikus zenekar. Vezényel Kiss János. r r í. Belépődíj nincsen. — A Legújabb Divat farsangi száma magyar szöveggel jelent meg, négy oldal eredetig szine9, francia divatmelléklettel. A Legújabb Divat farsangi Száma n ÍJjságboltbaa kapható, Eg? tábornok lovásza rablómerényletet kísérelt meg egy 62 esztendős úriasszony ellen Budapestről je'entik: Az Orbánhegyen lévő villájában tegnap délután egy fiatalember megtámadta és pisztollyal fejbeverte özv. Burger Ferencné 62 éves magánzónőt. Az unasszony elájult, majd mikoí magához tért házmesteréhez támolygott be, akinek elmondotta mi "történt. A házmesterné délután a villában látta egy a közelben lakó tábornok lovászát, akt gyakran szokott ott gyümölcsöt vásárolni gazdája megbízásából. Dé.után 7 órakor ugyancsak az Orbánhegyen Boda Gyula a tábornok lovásza öngyilklosságot kísérelt meg. Az első lövés nem talált, másodszor már nem volt ideje elsütni, mert az odasiető rendőr kicsavarta kezéből. Az állította, hogy elveszítette gazdája 35 pengőjét ezért akart meghalni. Később bevallotta, hogy ő volt Burger Ferencné támadója. 'Letartóztatták. Károlyi Gynla gróf miniszterelnök az álláshalmozások megszüntetéséről és, a szervezeti változásokról beszélt az egységes párt tegnapi értekezletén Budapestről jelentik: Az egysépespárt tegnapi ülésén Pesthy Pál elnök üdvözölte Purgíy Emiit az uj földmivelésügyi minisztert, majd a zölcíhitei a munkanélküliség és az álíáshalmozások ügyét tették szóvá egyes képviselők. Károlyi Gyula gróf miniszterelnök vá aszóit a felszó a!á=okra. Hangoztatta, hogy a kormány eddigi álláspontja nem változott. — Ha az idevonatkozó javaslatokat uiég nem terjesztették a törvény hozás elé, nem jelenti még azt, nogy nem foglalkoztak volna ezeitkel a problémákkal. Ezeket a javaslatodat aiipo? megfonto'á s u fán terjeszthetik c^ak a parlament eld. Remé.i, hogy az állásha mozások kérdését közmegnyugvásra, teljes méltányossággal "és igazságossággal sikerűi megoldaniAz összeférhetetlenség kérdéséCsehszlovák megszállott területen éhező magyarok képviselői táviratban fordnitak Udrzal miniszterelnökhöz, melyben gyors segítséget kértek Fehérgyarmatról "jelenti tudósítónk: A csehszlovák megszálott területen éhező magyar nemzetiségű állampolgárok képviselői táviratban kértek gyors segítséget Udrzai miniszterelnöktől. A távirat szövege az alábbi volt : »Helyszini tapasztalat és szomorú panaszok, jelentések alapján közéjük, hogy a katasztrófális mult évi aratási eredmény a gazdasági krízist kibírhatatlanná tet.e. Falusi magyar kisgazda és földműves 'társadalmunk!, s a városi kisiparosság, tehát népünk számbelileg túlnyomó része éhezik. Parlamenti feljajdulásaínk, vetőmag akciónk eredménytelenek. Egyes vidékeken a földművesek a bevetett mag felét sem aratták. A széna kifagyott, szalma nincs. Ember, állat élelmezése képtelenség. Adóprés, munkásbiztositó, birósági végrehajtók munkában. Az elkeseredett hangulat mindenfé e kitöréssel fenyeget, Követeljük földművelési és népjóléti minüfterek utján gondoskodni városi kisiparosságunk, falusi földmives népünk önhibáján kivű i éhínségbe, koldusbotra jutott részének azonnali leghatékonyabb támogatását, hatósági népkonyhákkal, ingyen kenyér, termény, széna, szalma akcióval alátámasztását, adó és mmunkásbiztositó moratóriumot a népnek forradalmi tömegektől való visszatartása cél jából. Követeljük a távirati utasításokat. Minden irányú intézkedésre express értesjtést kérünk részünkre«. A táviratot Korláth Endr-í szenátor és Hokky Károly nemzetgyűlési képviselő írták alá. * Éppen a napokban számoltunk be B R E S s £L R T Diadal Péntektől vasárnapig legújabb és legsikerültebb slágervigjátéka R GARNISON RÉME Irta: Nóti Károly Fejezetek: Egy kis garnison. — A ligeti fotográf. — A lovasitott baka. — A végletes pofon. — A supervizit. — Rapport. — A ludtdpas közvitéz. — Stb. Hangos magyar hiradó kiküldött tudósítónk jelentése alapján a csehszlovák megszálott területen élő magyar testvéreink mostoha sorsáról és éppen a fenti távirat igazolja megál apitásainkat, annak a szomoiu ténynek, hogy magyar testvéreink ezrei éheznek és nyomorognak a megszállott terű eteken. Nem tudjuk mit szó" ehhez a csehszlovák kormány ? 1 A táviratnak minden egyes mondata nemcsak vád, hanem már büntetés is, mert a szomorú tények felsorakoztatása az egész világ előtt o£ torcsapásként vágja ar<V a cseh hóditókat. ve; is behatóan foglalkozott a kormány ,jelszóval azonban nem lehet ezt a kérdést megoldani.'Nem akar olyan törvényjavaslatot alkotni, amelynek rövid idő alatt meggyőződhetnek hibáiról. Minden közüzem felülvizsgálat a att áll, mert amelyek nem szükségesek, azokat a kormány megszünteti. Az iram azonban nem lehet tu'ságo an gyors. Az állami igazgatásnak csaknem valamennyi ágában folyamatban vannak a szükséges szervezeti" változtatások. Csak lassú lehet az előha radás, mert a szellemi 'pályákon amúgy j is nagy munkanélküliséget nem ' szabad fokozni. Kérte a pártot, várja meg türelemmel mig a kormány javaslatokkal léphet eléje. Ez rövidesen megtörténik. A párt helyesléssel vette t udomásui a j mniszterelnök szavait. Marieae Dietrich felülmúlhatatlan alakításáról beszel az egész város Marlene Dietrich legújabb filmjében azokat is híveivé tette, akik eddig talán nem méltányolták eléggé művészetét. Alakítása az »X 27« című szerepében csak egy szóval jel lemezhető: tökéletes vot. A széledj skálájú szerep minden egyes részét utolérhetetlen művészetei játszotta meg, megmutatva, hogy nemcsak a »sex appeal« miatt népszerű hanem hogy tehetséges és értékes művész elsősorban. A kémnő veszélyes szerepét és a szerelmes asíszony önfeláldozását olyan megdöbbentő re ili ás^a érzékeltette, hogy a közönség szinte eife ejtette, hogy játékban gyönyörködik. Megérdemelt nagy sikere volt a filmnek, amelyben Marlene Dietrich mellett a kitűnő Victor Mac Laglen, Warner Oland és Gustav Seiffertitz játszották a főszerepeket. Kitűnő volt a népszerű hiradó is. A szünetben Marlene Dietrich szobrokat sorsoltak ki a közönség között. A támadőfegyvereK megsa nnusytfese biztosíthatja a békét — írja Lord Cecil Londonból jelentik: Lord Róbert Cecil a leszerelésről irt cikket a News Cronicleban. Kimutatja ,hogy a nemzetek biztonságát csak egy módon lehet garantálni, mégpedig a támadó jellegű fegyverek általános és teljes megsemmisítésévé;. Amint azt a békeszerződésekben Magyarországra, Ausztriára és Bulgáriára kötelezővé tették. Ezzé; egyszersmind a győztes hatalmak teljesitik a békeszerződésekben a legyőzöttekkel szemben vállait erkölcsi kötelességür güket is. - r á borneoi maharadzsa mától rendes helyárakkal kerül bemntatáüra az Apollóban Az Apolló igazgatóságának sikerült megállapodni az Universal filmgyár itt tartózkodó főtisztviselőjével, hogy tekintettel a mai gazdasági helyzetre, „A borneoi maharadzsa" cimíi filmet péntektől vasárnapig rendes helyárak mellett 40 fillértől, P 1 "20 ig mutathassa be. Igy ,,A borneoi maharadzsa ' mától már rendes helyárakkal kerül előadásra. Így előre láthatólag még nagyobb lesz az érdeklődés, ezért ajánlatos a jegyeket előre megváltani. Hétfőtől Zoro Huru első 100 százalékos németül beszélő újdonsága „A football hősök" kerül bemutatásra, »