Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-07-16 / 158. szám
Gazdamelléklet ^*uuffiiHinuniiiiiHiiriiiiFtttiiuiiEiiuifiitiitiiiifitfmiiiHiiniifiiiiit iiiiiiiiitiiiiiftuiiicffciiiiiiiirimtiiiiiiiftHitiimfi*' A gabonarendelet 'A mezőgazdaság megsegítését, célzó kormányintézkedések között a legfontosabb a hivatalos lap julius i i-ikt számában megjelent ga^ bonarendelet, amely a gabonanemüek értékesítése érdekében az uj termelési évre szükségesnek mu-> tatkozó rendelkezéseket tartal- i (mázza. E rendelet szerint a gabo-, najegy (úgynevezett »boletta«) értéke tiz pengőben álla pittatik meg, ajneiyből hat pengő a búzát, rozsot ,kétszerest eladó gazdának átadandó szelvényre esik, négy P pedig a gabonaalapba folyik és arra szolgát, hogy a külföldi 'buza és lisztexporntái az illető ország; piaci ára és a magyar belföldi búzaár között mutatkozó külömbözet megtéríthető legyen. A gazda tehát a miilt évi három pengő he. iyett ebben az évben hat pengő felárat fog kapni a buza, rozs és kétszeres minden métermázsája után. Ebből a hat pengőbői hároimj pengő adófizetésre szolgái, a másik három pengőt pedig készpénze ben kapja meg a gazda. Amenynyiben pedig a folyó év végéig a gazdának adóhátraléka nem volna, avagy kevesebbet tenne ki az adóhátralék az év végén, mint amennyi bolettája van, ugy az: adóhátralékot felülhaladó bolettaösszeget iá a gazdának készpénzben kifizetik. A rendelet fenntartja azt a múlt évi intézkedést, amelyet a gabonatörvény az egészenj apró olyan gazdaságoknak érdekében tartalmazott, hogy tudniillik az ilyen törpe birtokosok ,akiknek nem igen van eladó gabonájuk és ezáltal nem jutnak a boletta segítséghez, az állami földadó elengedése utján segittessenek. Ezért a rendelet kimondja, hogy az olyan kisbirtokosok földadója, akik nek kataszteri tiszta jövedelme a 58 pengőt meg nem haladja, vagyis akiknek 'terhére előirt állami földadó együttvéve a u P 60 fillért meg nem haladja, mentesülnek ez adó alól és helyettük a Gabonaaíap fogja a földadót kiegyenlíteni. Ekként a gabonajegyrendszer által nyújtott támogatás előnyét az a törpebirtokos is élvezi, akinek nincsen saját szükségletén felül eladható gabonafeleslege. t t Második fontos újítása a gabonarendeletnek az, hogy eltörli az eddig érvényes lisztadót, amely fehérlisztnéi az érték tiz százaléka, barnaíiszteknéi pedig három százaléka volt. Ehelyett egységes kulccsal lisztforga'mi adóváltságot állapit meg, amely minden megőrlött gabona métermázsája után 2 P 50 fillér lesz. A rozs utái^ semmiféle lisztforgafmi adót nem keh fizetni. A vámőrlésben viszont a vámmalom az o vámkeresete után két százalékos általános forgalmiadót köteles fizetni és ezenfelül ^ szemes állapotban eladott váimgabona után még a gabona'jegy szelvényének értékét, vagyis hat pengőt befizetni tartozik. H» a vámmalom vámkeresetét felőrölve akarja értékesíteni, ugy a vámikereset ének minden métermázsája után köteles még négy pengő gabonafevél egyenértékét befizetni. A, vámőrlő malmokat a legszigorúbb ellenőrzés alá heíyezik, nehogy gabonajegymentesen kerülhessen for gafomba olyan gabona vagy őrlemény, amely a yámőrlő malomba a gazda saját használatára, vagy egyéb gabonajegymentes cimen került vámőrlésre. Minden vámőrlő malom kötetes télepén feltűnő helyen egy tájékoztatót kifüggeszteni, amelyben ki kell tüntetni az általa vámőríésért akár gabonában, akár készpénzben felszámított mun kadijat, valamint azokat az őrleményeket, amelyeket a vámőrlés végett átvett tisztított gabona minden métermázsája után, az őröltetőnek kiszolgáltat. A keres- . kedelmi őrlésben a malom csak ga- " bonafevéi mellett vehet át .Jpuzát. Lényeges ujitás a muft évvel szemben végül az, hogy a haszonbérbeadónak oly esetekben, amidőn a haszonbér a gabona piaci, vagy tőzsdei "árában van meghatározva, ezen a piaci vagy tőzsdei áron' felül még métermázsánként három pengőt köteles megfizetni. Viszont a bérbevevő a gabona eladása alkalmával a vevőtői'"megkapja a hat pengő gabonaszelvényt. < A gabonarendelet feltétlenül eléri azt a célt. hogy a buza belföldi ára körülbelül h«sz pengő lesz. A rozs pedig legalább is hat pengővei a világpiaci ár fölött lesz a belföldön értékesíthető. Értekezlet volt a főispánnál a szabolcsi burgonya értékesítése érdekében Erdőhegyi Lajos dr főispán fo- I lyó hó 14 én délelőtt 12 órakor értekezletre hívta össze Szabolcsmegye burgonyatermelőit, hogy a küszöbön álló burgonyaértékesités problémáit megvitassák. Az értekezleten a főispán elnökölt és jelen voltak Jármy Menyhért gazdasági főtanácsos, a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület- elnöke, Liptay László, a Kisvárdai Gazdakör elnöke, Kausay Tibor gazdasági főfelügyelő, Bodor Zsigmond, Diner Pál," Eszenyi Jenő, dr Klár András és mások. Az értekezlet többek felszólalása kapcsán foglalkozott az összes kérdésekkel és felkérte dr Jármy Menyhértet, Liptay Lászlót, dr Klár Andrást és Diner Pált, hogy a szabolcsi burgonyatermelés érdekeit a Budapesten székelő Szindikátusban képviseljék. A résztvevők dr Erdőhegyi Lajos főispáninak köszönetet mondtak a termelők érdekében működő értekezlet összehívásáért. á nyíregyházi országos állatvásár iránt nagy •olt az érdeklődés A julius 6-án Nyíregyházáin megtartott országos állatvásárról a városi áilatoTvos á következő jelentést terjesztette elő: A vásárra felhajtottak 16 darab bikát, eladtak 6 darabot, 301 tehenet, eladtak tor darabot, 93 üszőt, eladtak 43 darabto>, 88 ökröt, eladtak 38 darabot 80 tinót, eladtak 34 darabot, 23r bor jut, eladtak 136 darabot, 1014 lovat és csikót, eladtak 414 darabot, 67 bárányt, eladtak 30 darabot, 489 sertést, eladtak 292 darabot s végül 6 darab bivalyt, amelyek közül azonban egy sem cserélt gazdát. Az eladási árak a következőképen alakultak : Szarvasmarha vásár: Páronkint. Jármos ökör (magyar) közép minőségű 600—800 P, alárendelt minőségű 400—500 P, kimustrált, hizlalásra való 350— 450 P. Magyar fajú tinó: 2 évesig 150 —300 P, 3 évesig 200—350 P, 4 évesig 200—400 P. Tarka szőrű tinó: 2 évesig 100—200 P, 3 évesig 150—300 P. Magyar fajú tehén darabonkint: Friss fejős 180—250 P, borjas 200 —300 P, levágásra való 100—200 pengő. Tarka szőrű tehén: Friss fej ősi 200—280 P, borjas 200—350 P, levágásra való too—200 P. Magyar fajú üsző: 2 évesig 100 1931. julius 17. jtfpfftYIÜ&NL B 150 P, 3 évesig 100—180 P" Előhasu 1 50—200 P. Tarka szőrű üsző: 2 évesig 100— 180 P. Előhasu 150—250 P. Borjú szopós: 35—70 P. Választott 50—100 P. Lóvásár : Igás ló II. rendű könnyebb 200 —300 P. III. rendű 150—250 P. Kocsiló: Könnyű 250—450 P. Hátasló 300—500 pengő. Levágásra való 50—150 P. Csikó 1 évesig 50—100 pengő, 2 évesig 75—150 P, 3 évesig 100—200 P, 4 évesig 150—250 P. Juhvásár: Ürü: Fiatal 20—30 P, öreg 25 —40 pengő. Sertésvásár : Koca: 80—150 P. Süldő: 1 évesig 50—100 P. Az államilag gümökormentesnek nyilvánított tehenészetből származó tejet ezzel a megjelöléssel lehet forgalomba hozni A földmüvelésügyi miniszternek I a szarvasmarha -gümőkór önkéntes vállalkozás alapján állami támogatással való irtása tárgyában kiadott rendelete alapján az ország több gazdaságában megkezdődött a szarvasmarhák gümőkórjának irtása. Ugyanakkor azoknak a gazdaságoknak, amelyeknél az előirt irtási feltételek pontos betartása met lett a sikeres gümőkórirtás • hatósági helyszíni eljárás során megállapítást nyert, megengedték, hogy a tehenészetükből származó tejet »ÁLami!ag gűmőkórmentesnek nyilvánított tehenészetből Származó tej« jelzéssel hozhassák forgalomba. A népjóléti miniszter körrendeletet intézett valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, amely ben utasítja, hogy hívja fel a törvényhatóságok területén működő (állami, köz-, magán-) kórházak, gyógyintézetek, szanatóriumok, gyer mekmenhelyek, árvaházak stb. vezetőségét, hogy akkor, amikor tejszükségletükről gondoskodnak, az ajánlattevők közül azokat, amelyek a földmüvelésügyi miniszter áltai engedélyezett »ÁUami!ag gűmőkórmentesnek nyilvánított tehenészetből származó tej«-re nézve tesznek ajánlatot, előnyben részesítsék, még abban az esetben is, ha az a gümőkórtól nem mentes tejre vonatkozó ajánlattal szemben némi kisebb árkülönbözettel járna. Beiratkozások az egri érseki jogakadémián Az egri érseki jogakadémián az 1931—32. tanév I. szemeszterére szóló beiratkozások 1931 szeptember hó 1 -én kezdődnek és 12"én végződnek. Azok a joghallgatók, akik késedelmüket alapos okkal igazolják, esetleg utólagos beiratkozásra Szeptember hó 30-ig nyerhetnék engedélyt. Beiratkozni azoknak, akik még nem voltak hallgatói az egri érseki jogakadémiának, csak engedéllyel lehet, amelyért Írásban keh folyamodni. A felvételi engedélyt kérő folyamodványokat 1.60 P okmány bélyeggel ellátva 1931 aug. hó 15—31. között kell benyújtani a jogakadémia igazgatóságánál. (Eger, Lyceum.) Minden folyamodónak a következő eredeti okmányokat kell folyamodványához csatolni : 1. születési anyakönyvi kivonatot ; 2. középiskolai érettségi bizonyítványt, más főiskolákról jövők részéről leckekönyvet és távozási bizonyítványt ; 3. megfelelő erkölcsi magatartásról tanúskodó s nemzethűs$g szempontjára is kiterjeszkedő rendőrségi, illetve előljárósági bizonyítványt (valamely hazai középiskoláiban a mult félév végén letett érettségi vizsgálat alapján felvétetni szándékozók részére ezt k bizonyítványt a középiskola igazgatója álltíja ki) ; 4. közhatóságí bizonyítványt a szülők vagyoni helyzetéről, állásáról, foglalkozásáról és arról, mióta laknak jelon'egi lakóhelyükön, az előtt hol laktak és mivel foglalkoztak ,5 ha a folyamodó hadiárva, erről szóló hatósági bizonyítványt, ha pedig a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, a Kárály-csapatkereszt elnyeréséről' tanúskodó igazolványt, 6. azok, akik legalább egy éven át mint karpaszományosok katonai szolgálatot teljesítettek, ezt a tényt csapatparancsnokságuk bizonyítványával tartoznak igazolni. Szegénysorsu, kiváló szorgalmú, előmenetelü, s erkölcsű magaviseletű hallgatók fél, sőt egész tandíjmentességben is részesülnek. Vagyontalan köztisztviselők szabályszerű előmenetelü gyermekei, végül vagyontalan árvák és menekültek: tisztviselői tandíjkedvezményt (500/0), továbbá minden 'tekintetben érdemes és rászorult folyamodók a Menza Akadémikán ingyenes illetőleg kedvezményes étkezést nyerhetnek. Tandíjmentességért és menzai ellátásért legkésőbb szeptember hó 12-ig kell benyújtani a Jog- és Államtudományi Karhoz 'intézet*, kellően indokolt és felszerelt folyamodványokat. Az előadások szeptember 16-án kezdődnek. / A LEGSZEBB NYÁRI KALAPOK párisi, bécsi és budapesti modellek mélyen leszállított árban kaphatók WALTERNÉ és HORVÁTHNE kalspfizt et ében (Mm. katb. bérpalota, Bethlen ». 2)