Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-12-02 / 273. szám

JNtVíBVlDÉK. •MMMMMMBHUaN 1931. decimbe r 2. rnegvetőleg végigmérte s megadta a választ. »Nem vagyok én olyan marha, mint az urak, hogy gondol­kozzam*. i Én is azt mondom. Érdemes i 931 -ben gondolkozni ? Budapesten újságolták, hogy egy kereskedő barátom meghalt —í és pedig tüdőgyuladásban. A hírmon­dó cimborám látta, hogy csoaálko­zólag csóválom a fejemet s mind­járt az okát kérdezte. Elmondtam neki a Csiri Sándor esetét. Nagy legény volt Bagamé­ron Sándor. Úgyis mint késbajmok, úgyis mint botvivó, s meghalt ágy­ban párnák közt, ugyancsak tüdő­gyuladásban. Az öreg Csiriné két­ségbeesetten siratta. Tépte a haját, verte magát a földhöz, pedig bi­zony a Sándor a születisztelet te­rén sem igen állott bibliai alapon: A tiszteletes Bori nénit vigasztalni próbálta, azzal, hogy a jó Isten igen kegyelmes volt a Sándorhoz. Rendes, szép halállal szólította magához, pedig a természetét te­kintve másféleképen is történhetett volna. Jajj tiszteletes uram — zokogott Bori néni — az igaz hogy a halála szép volt, de nem volt illetékes. Ha leszúrták volna a mihályfalvi vá­sáron, vagy "fejbeverték volna a szalacsiak, megtudnék nyugodni, de így menni el az én virágszálam­nak ?! Jajj ! Jaj] . 1931 novemberében szép halál egy kereskedő számára a tüdő­gyídadás, de nem illetékes. Ha fel­akasztja magát, a vonat elé ugrik, Vagy a Dunába, az egész természe­tes. Ezek merkantilista halálnemek. De tüdőgyuladás vagy veseícSs ?! Ezekben egy kartellvezér is meg­halhat. Néha engem is elfog a keserűség. Ilyenkor találkozást keresek áz én Poldi barátommal. Múltkoriban is kifogtam egy ilyen üdítő találko­zást. »Tudod-e hogy fényjeleket kap­tunk a Marstól és tudod-e, hogy mit kérdeztek a Földtől ?« Tudom Poldikám. A fényjelekkel azt kér­dezték, hogy milyen ideát a gazda­sági helyzet ? Poldi rám nézett s csak annyit mondott, hogy eltalál­tatott. De nem adta fel az eszme­harcot, hanem ujabb szellemi röp­pentyűt eresztett. » Milyen betegségben szenved az a fiatalember, akinek már hetedik menyasszonya van ?« Aralizis progressivában. »Ha a nevezetes Kohn família kihalna, hogy hívnák* a legutolsó Kohnt ?« Utolsó Mohi-kohnnak. Honnan tudod ezeket, kérdezte Poldi megütődve. Hát csak onnan, hogy ennek a két röppentyűnek én voltam a ki­bocsátója, te csak a forgatója vagy. Hanem most mondd meg te, hogy hívják Leopoldot, amikor be­csípett ? ? Leszopold-nák. Na mondd meg még mi a vicc, mi a művészet és nii a csoda ? .? •• Leszállított fix fizetésből' megél­ni ma vicc, nyugdíjból élni mű­vészet, szabad pályán existálni áz egyenesen csoda. Hát bizony benne vagyunk a sztaroszférában, sóhajtotta Poldi barátom. (U. i. A t. olvasót felkérem, ha valaki Polditól a fenti kérdéseket hallanni fogja, ne méltóztassék az­zal keseríteni, hogy mindez már • »Nyírvidék«-ben megjelent«.) RM-WS3S á Szabolcsi Antbológiában neves dalkoilék is szerepelni fognak műveikkel A Szabolcsi Anthológia elő­munkálatai megkezdődtek. A már eddig is beérkezett nagyszámú kéziratokból arra lehet következ­tetni, hogy egy vaskos kötet ke­rül a karácsonyi könyvpiacra, amely felöleli egész Szabolcsvár­megye irodalmát és művészetét. Az Anthológiában nemcsak a szépirodalom, hanem a tudomány és zeneművészet hivatott képvi­selői is szerepelnek s neves dal­költők is bejelentették részvétüket. Az Anthológia az eredeti dalok kottáit is közli s igy a müvek hiánytalanul kerülnek a nyilvá­nosság elé. Az kétségtelen, hogy ilyen ér. dekes könyv talán még sohasem jelent meg a vidéki könyvpiacon s ezért fontos, hogy abban min denki részt vegyen, aki Szabolcs­vármegyében az irodalom, zene, művészet vagy szakirodalom terén értéket, vagy ígéretet jelent. Előjegyezni lehet a részvételre a .Nyirvidék'" szerkesztőségében, ahol az érdeklődők egyben a szükséges információkat is meg­szerezhetik. A Szociális Misszió Társulat Mikulás vásárjának programja Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Szociális Misszió Társulat az idén is megrendezi szokásos Mikulás vásárját. A vásár pénte­ken délután 4 órakor nyílik meg a r. kat. elemi iskola disztermé ben és vasárnap estig marad nyitva, A vásáron rendkívül olcsó áron kapható mindenféle játékszer, igy többek között ízléses kivitelű ba­bák, Mikulások, ötletes figuráju krampuszok, mackók, kutyák, bohócok stb. stb. De nem csak vásárolni lehet majd, hanem a vásáron gyermekek és felnőttek egyaránt kitűnően szórakozhat­nak. A terem egyik sarkában szerencse sátrat állítanak fel, mig másik részében büffét helyeznek el. Szombaton és vasárnap pedig a gyermekek nagy örömére fel­vonul Mikulás apó angyalok és ördögök kíséretében és a jó gyermekeknek ajándékot ad. A vásáron beléptidij nincs. — Virgácsmegváltás 20 fillér. á bukaresti parlamentben interpelláltak egy Nágymagygrországot ábrázoló térkép miatt Bukarestből jelentik : A képvi­selőházban Ispir képviselő szóvá­tette, hogy az apátfalvi határállo­máson olyan térkép van felfüg­gesztve, amely Magyarországot volt országrészeivel együtt ábrázolja. 'Ghyka külügyminiszter a felszó­lalásra adott válaszában kijelen­tette, hogy a budapesti követségnek megbízást adott, hogy járjon el eb­ben az ügyben. Esti séta a nyíregyházi korzón »Friss a maróni, Meleg és valódi !« Egymásután vagy kétszer el­hangzik ez a bizalomgerjesztő be­ajánlás, de ugy látszik eredményte­lenül. Az ide-oda tipegő gesztenye­árus "hosszan elnyújtott mondókája belevész a csörömpölő emberára­datba. Hét őre. Egy türelmetlen villamoskocsi vezető idegekbemarkoló éktelen lármával adja tudtára a nagy vi­lágnak, hogy Ö ís fáradt, pihenni szeretne, tessék már átlépni azokat a keskeny síneket. Csin-csin. . - Csin-csin ... Hó hopp ! Azt a mindenit ! Nem tud vigyázni ! ? Na tessék, még mondja valaki azt, hogy Nyíregyháza nem kezd nagyvárosias lenni. Majdnem elka­pott egy robogó taligás. Száguldó autók, csattogó kétfogatuak, rikol­tozó suhancok teszik tarkává az esti képet. Micsoda forgalom J Ugy látszik ez a város ilyenkor a felgyúló Ívlámpák sugárzó fényé­ben éli ki igazán magát. A poszton álló közlekedési rendőr maga a megtestesült józanság. *Nincs egy felesleges mozdulata. Rendithetet­len nyugalommal néz bele a fel­bolygatott hangyabolyba. Talán Ö is, csak ugy, mint jómagam, egy darab Pestbe képzeli magát, mely • Ö.nnen a virágüzlettől a másik gesz­tenyésig tart. Csupán a vakító, rek­lámújság kergetőző betűi vaskos autóbuszok búgó szirénái hiányza­nak, hogy teljessé legyen ez az illúzió. Bábeli hangzavarban . itt sincs hiány. Harangzúgás, üzletek redő­nyeinek dübörgése, itt-ott elhangzó »Miska zárhatunk« s ehhez hasonló APOLLO "Keddtől, csütörtökig 5, 7 és 9 órakor LON CHANEY halála előtt készült hangosfilmje VIHAREXPRESS Stan és Pan újdonság Magyar és Metró Hiradók Péntektől, vasárnapig az első és legújabb hangos DRAKULA pattogó vezényszavak jelzik, hogy vége a napi robotnak. Kezdődik néhány gondtalan félóra otthon a családi körben, moziban kávéház*­ban, színházban. Lassan kezd bené­pesedni a korzó . .. Kecsesjárásu szép asszonyok, hakfisok, mesterségesen kipiroSÍtott csinos masamód lányok igéző mo­sollyal ajkukon büszkén lépegetnek lovagjaik oldalán. Szinte jói esik látni ezekét a vidám nevetgélő ar­cokat. Az ember egy pillanatra el­felejti azt is, hogy létezik-e egyál­talán gazdasági válság. Közelgő tél. Nyomor. Mire' a városháza elé érek. kénytelen vagyok megállni. A fel-alá sétálók tömege o'y 'nagy, hogy alig férünk el a keskeny jár­dán. Kivétel nélkül minden em­bernek van valami témája- Hevesen beszélnek, gesztikulálnak. Az egyik azt kérdezi a partnerétől, hogy szép-e a babája, a másik azt újsá­golja, nagy Őrömmel, hogy »leve­let« kapott. Az egyik ur a mózesi teremtéselméleten vitatkozik, a má sik azt a* kérdést teszi fel : Létezik ma ideális szerelem ?... Létezik... De ezt a megállapítást már nem a korzón hallottam, ha­nem saját két szememmel láttam Ugyanis amint ófthagyva a 'korzót befordultam a Dessewffy-kertbe, a csupasz bokrok árnyékában két aj­kat láttam összeérni. Önkéntelenül elmosolyogtam. Akinek ilyen hi­degben, ilyen miliőben szerelmes­kedni van kedve, az csak idealista lehet. Fölnéztem az égre, e 'hogy­hogynem eszembe jutott egy régi operettsláger szövege, csendesen dúdolni kezdtem : Pl noíd az égről lenevet, s kacsint egy jó nagyot, Nincs szégyen abban gyerekek, í'kak csókolódzatok. Nincs szégyen ábban gyerekek, csak csókolódzatok. Ha olcsón akar meleg otthonról gon­doskodni, ugy fa- és szénvásárlás végett Eisenberghez Selyem utca 16. kell fordulni. Meg­rendelések Bessenyei-tér 8. borpin­cében is eszközölhetik. 7634-4 Dr. Licbimann ííúinternátus Jósa András-utca 13. Felelősséggel korrepetál, nyelveket tanít. 7590-6 r Legujab b tipusu hálózati készülékek már 7 pengő havi részletre. Nagy választékban kaphatók hálőíati transzformátorok, amatőrök részére rádió álkérészek, ellenállás egységek, mf. tömbkondenzátorok és rádió­lámpák nagy választékban budapesti legolcsóbb árban kaphatók. Villamossági anyagok, villanyégők, csillárok, éjjelt szekrenylámpák, főzőedények, villamosvasalók, speciális Cílim parázslámpák, ellenállások, vezetékek, zsinórok legkedvezőbb beszerzési forrása Rádió-kerékpár Kereskedelmi Vállalatnál, (Nagy László Nyíregyháza, Jókai-utca 4. (Bessenyei-tér Sarok.) Telefon 5—61. Hó- és sárcípő javitás Accumulator töltés és javítás A

Next

/
Thumbnails
Contents