Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-10-24 / 241. szám
JsrtftfniáiL Felgyújtották a nagyszombati gimnáziumot Nagyszombatról jelentik: A gyszombati reálgimnázium épületét felgyújtották. A berendezés Nagyszombatról jelentik: A I teljesen elpusztult. A vizsgálat nagyszombati reálgimnázium épü- I megindult. ^ Súlyos teher az iparosokra és kereskedőkre a forgalmiadóátalányok felemelése Az átalányokat a felemelt forgalmiadó arányában emelték 4 — NyTVE—NyKISE Lord Rothermere kupa döntőmérkőzés varsáfftap a Bethlen-utcán. Döntet tenüi mérkőztek a magyar boxotók Rómából jelentik: A magyar ökölvívó csapat római veresége után Emília tartomájiy ökölvívóival mérkőzött Piacensában és eredmény 8:8 arányban dpntetlen. Az állami "autók üzémbehelyezését kérik a budapesti sofőrök i Budapestről jelentik; A Budapesti Sofőrök Segélyező Egyesülete beadvánnyal fordult gróf Károlyt Gyula miniszterelnökhöz és kérték ,hogy a leállított állami" autókat helyezzék újra üzembe. Az á" ann autók leállítása óta ugyanis autó'eállitási láz tört ki Budapesten és ezáitai rengeteg sofőr a kenyerét vesztette. A Népszövetség döntse a japánKínai kérdésben (Genfből 'jelentik: A népszövetség állást foglalt a japán-kínai kérdésben. Felszólítja a japán kormányt, hogy kezdje meg a legutóbb elfoglalt területek fokozatos kiürítését. A kínai kormányt pedig arra szórtja fef, hogy rntézkedjék a kiürített területek japán alattvalóinak élet és vagyonbiztonsága védelméről. • További kö.t-égvetési megtakarj tasofeat Ktván & pénzügyi bizottság Budapestről jelentik: Képviselői körökbén elterjedt hirek szerint a népszövetség pénzügyi bizottsága feltétlenül szükségesnek tart tqvábbi megtakarításokat a költségvetésben.' Állítólag még a jelen költségvetési évben további százmilliós, a következő esztendőben 50 a harrpadikban pedi,g 40 milliós megtakarítást tart szükségesnek. f ,\legaíf3dá»yiwott kommüntta tüntetés Grazból jelentik: Néhány száz kommunista tüntető felvonulást ren dezett. Mielőtt komolyabb zavargásra került volna sor a rendőrség széjjel szórta a tüntetőket. 1 Hatvan milliós kölcsönt kap fctf, Osztrák Nemzeti Bank Bécsből jelentik: Juch dr volt pénzügyminiszter Párisból értesítést küldött, hogy a Banque de Francé a baseh Nemzetközi F1-1 zetések Bankjának utján 60 millió Schillinget kölcsönöz az Osztrák N*nzeti Banknak. Sztálin lemond? Rigából jelentik: Moszkvai híradás szerint Sztálin diktátor ra szovjet köztársaság pénzügyi nehézségei miatt valószínűleg rövidesen lemond. ' Nacionalista zavargások Ciprusszigetén loWvdonbói jelentik : Ciprus szigétéii nacionalista zavargások törtek tb, melyeknek Görögországgal v*ló egyesülés a céljuk. A tömeg megtámadta a kormányzói palotát, a rendőrök fegyvereiket használták. Több sebesülés történt. A kormányzó Máltából és Egyiptomból 'kért katonai segítséget. Krétából'hét torpedó és hét cirkáló indult ki Ciprusba, mig az alexandriai repülőtéren hadirepülőgépeket "helyeztek készenlétbe. — Portsaidból 'ís katonaságot indítanák, útnak. Az angolok remélik, hogy másfélezer katonával sikerül ft rendet helyreállítani. A kormány az adpejmeiési programjmrjának első pontjai között szerepelt a forgalmiadénak két száh izalékról hátósnlf(százalékra, tehátj 50 percentes |emelése. Ehhez mérten a forgalmiadóátalányokat is a rendelet szerint 50 százalékkal fei keh emelni. A nyíregyházi (forgalmiadóhivatalban ís jel végezték a felemelt foiv. galmiadóra vonatkozó (Számadásokat és megállapították minden egyes átalányt fizető adózó által, fizetendő uj átalányt. Elkészítették a határozatokat is amelyeket kézbesítettek áz érdekelteknek. Ezekben )f f í közlik a f/iy iregyttáz. átalányt t fizető kereskedőkíkíel iparoj- » sokkai, nogy ö (kforjnányrenda- | let következteben átalányozott 1 íorgalmiadójukat 50 százalék- \ kai felemelték és hogy $ felemelt összegeket keU befizetni a forgaimiadóhivatalhozj Egész sereg nyíregyházi keresd kedő és iparos részesült ebben a kellemes meglepetésberíj, ami ugyani már nem voít éppen njeglepetés, mert hisz a rendelet érteimében; erre mmden átalányt fizető iparosnak <é i kereskedőnek el kellett készülve lenni. A felemelt átalányt megállapító határozat ellen — értesülésünk szerint több nyíregyházi iparos és Berlinből jelentik: YVandlenitz mellett Basdorfban egy Faltin nevű nyugalmazott -vasutas, mikor tegnap este hazatért lakására 70 esztendős feleségét meggyilkolva találta. Az öregasszony felét valószínűleg baltival hasították széjjel kereskedő felebbezett azonban mivel ~az emelést általános érvényű rendelet határozza meg, néfcoj valószínű, hogy a pénzügyigazgatóság az uj megállapításokat mérsékelni "tudja. A felemelt forgalmiadóátalányok igen érzékenyen érintik a kereskedőket és iparosokat, hiszen a régi átalányt is nehezen bírták fizetni. Most az ujabb teher nehézségek elé állítja a háztartásokat, amelyek a legpontosabb beosztással a régi, forgainuadóátalányok beállításával; még meg vo'tak vaíahogy, mert a leiemen átalány a kis háztartások egész költségvetését • még ott is, alioi ez valahogy ^ egyensúlyban volt, teljesen te» . borítja. ... Mert nagyobb forgalom mellett' talán szívesebben fizetne az iparos és kereskedő több forgalmiadót,; ha ugyan ezt az adót egyáltalán, lehet szívesen fizetni, de ugyanazon forgalom és kereset melletti 50 százalékkai nagyobb forgalmiadóátal-íny fizetése igen sok kis-> exisz'tenciát juttat a végromlás-; ba vagy vonatja meg tőle a legszükségesebbeket, ahol "még azokra éppen tellett. - NyTVE -NyKISE Lord Rothermere kupa elöntőmérközés vasárnap a Bethlen-utcán. ' L _HUI'.!ii il «VWlnl»Min "ni 1 és egész testét borzalmasan meg 1csonkították. 1, A nyomozó hatóságok megáílapitása Szerint az idős nő, mmden valószínűség szerint rablógyilkos-' Ságnak esett áldozatul. A házaspár 1926-ban költözött Basdorfba. 1931. október 24. váróteremben megszólítunk egy öreg hordárt. Sötéten festi meg előttünk a hordárok helyzetét : — Az utasok nagyrésze s ajátmaga viszi csomagját. Ritkaság ma a gavallér-ember, 1 • 50—S pengő között váltakozik a napi kereset, melyből csak nehezen tudjuk fenntartani magunkat. Az öreg hordár bánatában leoldja övéről boros kulacsát és jót huz belőle. — Tessék elhinni, hogy a vacsorámat vontam meg ezért és olyan áhítatos pillantást vet a drága kincsre, el kell hinnünk, hogy igazat mond. Korát meghazudtoló fürgeséggel siet ki a peronra. Jon az esti vonat. Az iveíő sínpárok alázatosan összeremegnek, a szemaforok dermedt fénye szabad utat mutat, a vasparipa zihálva torpan meg az állomás épüéte előtt. Mi még órákhosszat elbolyongtunk a csöndes kihalt utcákon. Fönt a magasságos ég csillagok kai kirakott kupoláján rr^ár Ij&sadozik a hajnal. Mikor jön már a mi hajnalhasadásunk ? w; I. Mennyiben érinti az illetékfelemelési rendelet az iparosokat és kereskedődet Október 19-én életbelépett, ilIetékfelemelési rendelkezések .közül "az iparos gs kereskedőket érdeklők a következők; , Az üzleti könyvek minden 5000 négyzetcentimétere 16 fillérről 50 fillérre, az egyes ivekből álló feljegyzések legkjsebb tétele 4 fillérről '10 fillérre, a legnagyobb tétele 32 fillérről 1 paigőre emelkedett, A posta- szállítólevél ma/- egy fillérje helyébe 10 fillér, a 40 00 kilónál nem ki ebb s uiyu szállítanányoí> vasút; fuvarlevelének eddigi 16 fillérje helyébe 1 pengő 50 fillér, minden más fuvarlevél 2 fillérje helyébe 30 fillér lép. { Á pénzbeír követelés engedme nyezése 25 pengő, mely " illeték, azonban az engedményezett követelés fél százalékánál több nem lehet. A meghatalmazás 500 pengőigi 50 fillér, 1000 pengőig 1 pengő, 5000 pengőig 1.50 pengő, 5000 pengőn felüt 2 pengő. Csekkílleték a belföldre 4, a külföldre 10 fillér, A munkakönyvet az eddigi 8 filléres bélyeg helyett ^o filléressét kel ellátni. Ugyanennyi jár a külön kiállított szolgálati bizonyítványért., Az iparostanoncokkai kötött szerződ jüs bélyege 16 fillérről 1 pengőre emelkedett. A tanonc orvosi bizonyítványa 50 fiilé.^ az ipartestület! bizonyítvány 1 pengő, ipartestület! "másolat hitelesítése 2 pengő illeték alá esik. A társasági szerződés bélyege nem lehet 50 pengőnél kevesebb az eddigi 16 pengővel Szemben. A leltárak illetéke a tárgyak összértékének minden teljes, vagy megkezdett 5000 pengője utáni ivenként 50 fillér, de legfeljebb 20.000 pengő- 1 Állandó összegű okirati illetői® az első példány ivére 2, a többil ivekre 1 — 1 pengő; öröklési és ajándékozási 'illeték alá eső va-* gyonátruházások okirati illetéke — ideértve a végrendeletet is — szélső példány első ivére 4, a többi ivekre 1—1 pengő; egyéb vagyonátruházásokról kiállított okiratok eiső példányának ive 2000 pengőig 1, nagyobb értéknél 2 P; ingatlanárverés Jegyzöknyve ugyan ennyi, de az illetéket annyiszor keli leróni, ahány vevő vásárolta meg az árvereit ingatlant. — NyTVE NyKISE Lord Rothermere kupa öontömérkozós vasárnap a Bethlen-utcán. Nehéz sora van a muzsikus cigánynak, a rikkancsnak, meg a hordárnak is... Beszélgetés az éjszaka dolgozó embereivel A ködös őszi éjben, a fák meztelen ágait csattogva veri össze az októberi szél. Az ívlámpa himbálódzó fénye ráhull egy tovasiető járókelőre. Nehéz társzekér dübörög végig az utca kövezetén. Aztán újra átveszi a csend birodalmát. — Egyik lócán öregúr gjibbaszt. Megyünk közeleb és felismerjük a Mácsánszki-kocsma egykori híres zenészét. Hóna alatt szorongatja nyirettyüjét. Leülünk mellé és megkérdezzük, hogy miért iii itt, mivel máskor ilyen időpontban szép magyar nóták sírtak fel hegedűjén. A veterán zenész megborzongott vékony kabátja alatt és keserűen fakadt ki : |— Hát mit csináljak kérem ? Nincs máma szükség a mi muzsikánkra. Talán sohasem jönnek már vissza a régi j / v idők, mikor egész éjszakákat végigjátszottam, a vonómat teledugdosták bankjegyekkel. Mikor a háború kitört, Bécsbe mentem, ahol hercegek és grófok fülébe húztam. Ma nyomorgok. Néha még akad egy pár pengő kereset, ebből tengetem életemet. Elbucsuzunk az öreg zenésztől. Meghatódolt érzesse! ballagunk az éjszakában. Egy megkésett rikkanccsal találjuk magunkat szembe. Vásárolunk egy lapot. 10— • 2 éves, élénk arcú gyerek, dús haja csapzottan hull arcába. Mezítláb topog előttünk a hideg aszfalton. — Ilyenkor is kell még újságot árulnod ? É11 szá/aíékot kapok és csak ugy tudok kei-esni, ha sokat adok el. Hát annyira szereted a pénzt ? — Nem kérem ! Nekem keU meg keresnem a lakbért, mert apám munkanélkiil van. Havi keresetem a fizetéssel együtt 30-—32 pengő. Visszaadjuk neki a lapot. A kis családfenntartó riadtan kérdezi : Visszaadjam a pénzt ? - - 'Nem, tartsd meg magadnak ! A cérnavékony gyermekhang megércesedve süvít az é jszakába .,. A Kossuth-térről az állomásra vezetett az utunk. Az üresen ásit« Rablógyilkosság áldozata lett egy hetven éves asszony