Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-10-22 / 239. szám
JNtVfKYIDÉK. Slatuska a kommün alatt politika! nyomozó volt, majd Csantavéren rablóbandát alakított és fosztogatott Volt bűntársa, aki szakértő tanácsokkal látta el — Matuskát helyszíni szemlére Biatorbágyra viszik — Budapestrőt jelentik : Szemben a bécsi lapok híresztelésével, a budapesti nyomozóhatóságok megállapították, hogy Matuska Szilveszter nem volt tagja semmiféle terrorkülönítménynek, el'enben a kommün alatt v6rös politikai nyomozó voít a Burovich-csoportban. Megállapították ró-'a, hogy 1919-ben Csantavéren rablóbandát alakított, az egész községet feldúlta s kifosztotta. —. A kommün bukása után Veszprémben, mint katonatiszt jelent meg, rendőrkapitánynak mondta magát és felvételét kérte az egyik karhatalmi osztaghoz, azzal a kikötéssel, "hogy ő akarja kihallgatni a kihallgatott .kommunistákat. A veszprémi katonai hatóság információt kért Matuskárói. Ezt megtudva Matuska, gyorsan elmenekült Veszprémből. A budapesti nyomozóhatóságoka tegnapi helyszíni szemlén kétségtelenül megállapították, hogy amennyiben Matuska egyedül maga követte el a merényletet, nagy szaktudással kellett rendelkeznie. — Ipartestületi közlemény. Miután a folyó hó 15-érehirdetett rendkivüí közgyűlés megtartható nem vott, mert kellő számú iparos nem jeiejit meg, igy a jrendkjvüh közgyűlést folyó hó 22-én délután 6 órakor tartjuk meg, amikor is a megjelentek számára való tekintet nélkül a közgyűlés határozatké-i pes lesz. A rendkívüli közgyűlés egyedüli tárgya a székházi kölcsönügy rendezése les z. Tekintve, hogy igén fontos ügyről lesz SZQ minél nagyobb számú megjelenést kérünk. Ifj. Tóth Pál, elnök. > — Versenytárgyalás hus és évelmiszerszállitásra. A m kir. »Gábor Áron« h. honvéd tüzérosztály közétkezési bizottsága az 1932. évre szükséges hus és „élelmicikkek szállítására versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok folyó évi november hó 23-án 9 óráig nyújtandó be. Bővebb felvilágosítást a közétkezési bizottság irodahelyiségében (Honvéd-utcai tüzér laktanya, VI. szá'mu épület) nyerhető. Magának a helynek kiválasztása is már nagy vasúti szaktudást igényel. A jüterbogi • és bjiatorbágyi hely kiválasztásának ténye a legnagyobb szakértelemre vall, mert ezeken a helyeken állott fenn a legnagyobb mértékű robbanás lehetősége. — Mindezt leszögezve a nyomozóhatóságnak az a véleménye, hogy kellett valakinek lenni, aki Matuskát ennek a szaktudásnak a birtokába juttatta. Matuska ügyében az a terv, hogyha Ausztriában rövidesen nem történik döntés, ugy Matuskát megfelelő fedezet meüett Budapestre hozzák, hogy a biatorbágyi viadukton helyszíni szemlét tartsanak vele, mert ettől a szemlétől a nyomozás szempontjából igen fontos eredményeket várnak. A szemle utá,, Matuskát visszaszállítják Ausztriába. A budapesti rendőrség változatlan eréllyei folytatja a nyomozást és most ujabb adatok birtokába jutott. A politikai osztály egyik főtisztviselője ezért Bécsibe utazik. — Rendőr, felügyelet atá kerüftek az, árverés* hiénák. Az árverési hiénákat, akik Pesten kartelekbe tömörültek és potom áron vásárolták meg az árverés alákerülő holmikat, rendőri megfigyelés alá helyezték s a főkapitányság ugy intézkedett, hogy mindenárverésen de tekt ivekbe fenjen e k meg, akik megakadályozzák a hiénák garázdálkodásait. — Hatálra torrázta magát egy. beszterec" gyermek. Halálos szerencsétlenség áldozata tett Beszterec községijén e hó 16-án egy gyermek. Czirják Istvánné a konyhában burgonyát főzött ,mig 1 hónapos Piroska nevű gyermeke mellette játszadozott. Egy óvat-, lan pillanatban a gyermek beleiesett a forróvizes tálba és súlyos, égési "sérüléseket szenvedett. A szüiqjí nem hívtak orvost a kínlódó gyermekhez, aki két napi szenvedés után meghalt. A kir. ügyészség elrendelte a nyomozást a felelőség" kérdésének tisztázása végett. i 1931. október 21. végre az egész világ által megcsodált magyar háborús hősiesség itthon. i s előnyt jelentsen a frontharcosok életében. NAPI HIREK KISNAPTAR Október 22. Csütörtök. Róm. kath. Kordula. Gör. kath. Abera. Prot. Előd. Izr. Markesv. 11. Egész héten át a Gergelyffy és Fejér gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. .Rádió-müsor. Budapest. Csütörtök 9.15: Hangverseny. Közben 9.30: Hirek. 11.10: Vízállásjelentés. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból. Időjárásjelentés. 12.05: Gramofonhangverseny. Közben 12.25: Hirek. 1.00: Pontos időjelzés, időjárás<és vízállásjelentés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4.00: Mese. 4.45: Pontos időjelzés, időjárásés vízállásjelentés, hirek. 5.00: A m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássörozata. 5.30: Radics Jóska és ciganyzenekarának hangversenye. 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.00: Hamvas József előadása. 7.25: A m. kir. Operaház előadá sának ismertetése és az előadás szinlapj ának felolvasása. 7.30: A ni. kir. Operaház előadásának közvetítése. Az első'felvonás után : Lóverseny eredmények, hirek. A második felvonás után : Pontos időjelzés, hirek. Az előadás után : Időjárás jelentés. Majd: A m. kir. 1. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. — Helyreigazítás. A KIOSz mü1 soros előadásáról irt tudósításunkba tévedés csúszott be. A nagysikerű énekszámokat Hajdú Ica és nem Hajdú Anna adta elő. Harmincezer cserkész szamárét készül'a jamboree tábor. A jamboree összefogó vezetőtisztje,' vitéz Farkas Ferenc nagy körültekintéssel és alapossággal szervezi az előkészítő munkát. Több szemle jés a területek felmérése után megállapítást nyert, hogy a jamboree számára kijelölt terület mintegy 30.000 cserkész befogadására 1 lesz alkalmas. Ezen a területen már folynak a munkálatok. A sík' 1 területet egyengetik, lucernával vetik be s á vizvezetéket tápláló ku1 rtak'fúrását is megkezdik az ősszel.' — Oitár £lő» szökött meg a menyasszony. Belgrádból jelentik: Kratovo délszerbiai városban vasárrjap esküvőt tartottak a temp-' lomban. Almikor a pap megkérdezte a menyasszonytól, hogy hozzá akar-e menni 'a vőlegényéhez, a fiatai leány hirtelen azt kiáltotta: Nem! A következő pillanatban kirohant a templomból. A násznép a! vőlegénnyel az élén, rémülten rohant utána. Meg is fogták a siep-* jét, mire letépte magáról 'a ruhát és meztelenül szaladt tovább. Végűi is egy barátnője lakására menekült és nem volt hajlandó kijönni addig, mig a vőlegénye le. nem mond róla. ; — A Szociális Missziótársulat » Mikulás vásárt az .idén js megtartja: December 5. és 6-án. Kér£ tagjait, hogy minden csütörtö-j, kön délután 4—6-ig a római kath®, ükus elenn iskolában az előkészitőj munkálatokban résztvenm szives-i fedjenek. j ( — Megmérgezték egy uradalom tenyészállatait. Pápáról je'entik: A' veszprémmegyei Szi asbalháson, a Droppa Kálmán-féle uradalomban eddig ismeretien tettes a Tilantm nevű csáváző szert, mely arzén- és higany tartalmú halálos méreg, belekeverte az áltatok takarmányába: minek következtében több mint 50 állat elpusztult, köztük negyvenhét kiváló tejelőképességü tehén. Fekete András szűcsmester Nyíregyháza, Rákóczi-ut 52. s z. — Az Evatjgel :kus Nőegylet, csütörtöki bib'iiaóráját Pelák Sándor tokaji lelkész tartja. Valamennyien ott legyünk! Az Elnökség. 5' mmmmmmmmmmmmmmm.^ — Ha fáj a feje és szédül, teltséget, bélizgalmat, gyomorégést. mellszorulást vagy szívdobogást érez. igyék minél előbb valódi »Ferenc Jőzsef« keserüvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József viz remek természetalkotta hashajtó.A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban. drogériákban és íü~ szerüzietekben kapható. 10440 — 1931. vsz. Arveréss hirdetmény kivonata. A nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk 18638 — 928. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Kovács Bertalan javára 242 P tőke s jár. erejéig 1931. évi máreius hó 30. napján végrehajtás utján lefoglalt és 1250 P-re becsült ingóságok, u. m.: 4 drb. ló stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 18638 — 1928. sz alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Bacskay utca 23. szám alatti háznál 1931. évi október hó 27. napján délelőtt 10 órakor nyilvános bkói árverésen eltognak adatni. Nyíregyháza, 1931. október 1. Dr. ZATHURECZKY ÁLMOS 2161 kir. jbirósági végrehajtó 1139 -1931. vght. sz. Árverési hirdetmény A nagykállói m. kir. járásbíróságnak 1930. Pk. 273/7. sz. végzése folytán közhírré teszem, miszerintözv. Hubaffy Mihályné végrehajtató javára 493 P 30 f. tőke és a még felmerülendő költségek erejéig 1930. évi január hó 10. napján bíróilag lefoglalt és 1380 P-re becsült házibutorok, lovak, tehenek stb.-bői álló ingóságok 1931. évi november hó 9. napján d. e. i/iíQ órakor kezdetét veendő és Nagykállóban az adós lakásán, megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek, azonnali készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nagykálló, 1931. október 10. LÉVY ELEMÉR 6868 bir. végrehajtó. Vh. 1156—1931. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy Dr. Dankó Gyula nyíregyházi ügyvéd által képviselt végrehajtató kérelmére és javára nyíregyházi lakos végrehajtást szenvedett ellen 173 P 60 f. tőke és jár. erejéig a nyíregyházi kir. járásbíróságnak 9218 — 931. sz. végzése alapján 1931. évi julius hó 15. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és 4540 P-re becstilt bútorok, harisnyakötő gépek, női selyem harisnyák, üzleti berendezés és egyéb ingóságok 1931. évi október hő 28. napjának d. u. Va3 őrakor Nyíregyházán, Bethlen utca 8. sz. alatt végrehajtást szenvedó üzletében bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek eladom. Ezen árverést a T. e. 70. §. alapján dr. Dankó Gyula ügyv. ált. képv. dr. Dankó Gyula javára 524 P 40 f. és jár. erejéig mint le- és felflífoglaltatók javára elrendelem. Nyíregyháza, 1931. október 8. Berky István 2160 kir. bir. ve^rehajtd. Elsőrendű akác tűzifa aprított állapotban, házhoz szállítva métermázsánként 3.50 P árban, kedvező fizetési feltételek mellett kapható Báró Molnár uradalom. Rendeléseket felvesz: Szabolcsi Bank és VáltóQzlet, Zrínyi Hona-11. 4. Telefon 2-35., Schlosser Lajos, Vay Ádám u. 43., Kovács János, Szarvas-utca 29. sz. 6870-10 g