Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-10-22 / 239. szám

1931. október 21. MW/idík. Gazdasági harikiri Irta: Psszer János. Szanáló tervektől hemzsegnek a lapok, ilyenekről beszélnek leülés belföldön mindenütt, imiert máük, omladozik a nagy tmi, melynek megmentése, a földönlét fenntartását jelenti. Tombol a »takarékosság Iáz«-a. Mindenütt »leépitenek!« Embereket tesznek munkátlanokká, bocsátanak szélnek, csökkentik fizetésüket, a mindenható nagy és egyedül javítani hivatottnak vélt jelszónak, a »takarékosságnak« dicsőségére. Miért? Kíséreljük meg belehelyezkedni a »trianom« bölcsek észjárásába és fogadjuk el azt, hogy ezeknek a bölcseknek koponyáiban olyan agyvelő mozgott, amely komolyan hitt a háború utáni »békék« és »oi*szighatárokkai« megalkotott uj államoknak életrevalóságában. Higyjük ei egy pillanatra, hogy ők jó munkát kívántak végezni. Ezt a hitünket alátámaszthatja az a valóság, hogy a »trianom Magyarországnak* 3500 millió pengőnyi külföldi hitelt bocsátottak rendelkezésére. Hitelt, csak jónak vélt adósnak szokás adni. Kapitaüstáéknái legalábbis igy van. Tehát mi »jó<: adósoknak látszottunk. Kiváló dicsérettel lehet beszélnünk a Bethlen-kormányzatról, ajiTiiy ezt a hitet a külföldön fenn tudta tartani és a külföldet arra bírni, hogy kölcsönt, sok kölcsönt adjon. Hiszen mi mindig azt fiiiydettük itthon és künn, hogy ez az orszlgcSonk nem életképes! Kereskedelmi 'mlérlegeink évről-évre bizonyították ezt az állításunkat. — Rossz adósoknak mutatkoztunk urbi et orbi! Nem hitték! Adták a kölcsönöket, áruban, készpénzben egyaránt. A külföld nem hitt nekünk. Bebizonyította, hogy jajgatásunkat ha zugaknak tartotta, mert adta a hitelt nyakló nélkül. Soha ilyen hitelezőket még adósok, hitelre szorulók nem láttak! Ennél könnyelműbben 'még kölcsönt nem adott senki! Olyan hitelkérőnek, aki maga kiabálja ki, hogy megélni pedig a neki meghagyott birtoktesten lehetetlen, józan ésszel nem szokás kölcsönt folyósítani! Mégis adtak! ' r Tehát fe'tétlenüi hittek abban, hogy a »békék« pompásak. Most már látják, hogy nem azok. Vessenek cseh, oláh, szerb és más tanács adóikra, ha becsapták őket. Mert becsapták kegyetlenül. De jól van ez igy! A hitelező nézze meg, vizsgálja meg a hitelkérő összes személyi és anyagi körülményeit. — Nem tették. Hallgattak az »utódá!laniok« bölcseire. Jói tettékNekünk legalább jól! Az a kis gazdasági harikiri, ameiyet elkövettek, nekik imég sokat nem jelent. Potoimi 35°° mii Ró P náluk meg se kottyan! Mert, hogy; egészen nyugodt lélekkel leírhatják ezt a követelést, az kétszerkettő, és következik az ő hires »békéikbői«. Ha nekünk nem hitték, akkor a nyakunkra küldölt népszövetségi kiküldöttek utján meggyőződhetnek arról, hogy ez az ország1 csonk rosszul van körülrajzolva a térképen. De mi "is, egészen nyugodtan mondhatjuk, hogy fizetni pedig cSakis önhibánkon kivül nem tudtunk, sőt^ éppen azért ftem tudtunk, mert a hitelezőink al& ctályoztak meg abban, hogy fizetni is tudjunk! Ök szorították le termékeink árait, ők zárják ki áruinkat magas vámjaikkai, ők okoznak nehézségeket kereskedelmi szerződéseikkei és azoknak meg nem kötésévei, ők nem jegyzik pénzünket, ők nem fogadják ei a mi fizetőeszközeinket. Műidezt ők okozzák, nem mi! A maguk harikirijét ők vagdossák! Jói teszik! »Az idő nekünk dolgozik!« Ellenségeink ennek a munkásai. < Éppten ezért az az önsanyargatás, amelyet viszont jmd magunk végzünk, nem megokolt. Rcndkitüi szembeszökő, hogy imiért? Importárut csak aranyért, vagy idegen valutáért kaphatunk. Az áru is arany ebből a szemszögből. Pénzünket nem fogadják ei, Kifelé tehát a mi pénzünk nemi juthat, mert nem keli nekik, de azért sejml, mert magunk sem bocsátjuk ki. Megdőlt tehát az ok, a bankráta magasan tartására. Az államháztartás bevételei azért csökkennek, mert nincsen forgalom ,nincsen munka, nincs kereset, nincs vállalkozásra kedv és lehetőség, mert magas a pénz ára, magas a kalmatláb, melyet kitermelni lehetetten, nagy és inövékvő a munkanélküliség, vész a fogyasz

1tó. De ez a lánc variálható, kinek1 kinek tetszése szerint. Pedig a mi pénzünk, idehaza foroghatna gyorsuló sebességgel, minden fordulatszám után ujabb és ujabb hasznot hagyva maga után, a magángazdaságnak, az egyénnek, a munkásnak, a vállalkozóknak, a mezőgazdaságnak, az iparnak, a ke1 reskedeiemnek és jutva bőven a közületi 'háztartásoknak. Ez a fánc is megakad itthon, mert »spórolunk«, mert a »takarékosság« már-már a fösvénységnek, a zsugoriságnak, az önsanyargatásnak mértékét is túlhaladta és a »gazdasági harikiri« "határát súrolja! Ne szegezzük a tőrt a saját hasunknak, amikor ezzel adsóságainkbói egy fillért sem tudunk a külföldnek megfizetni! Ne utánozzuk őket a »gazdasági harikin« utján! Séta egy haldokló falnban a trianoni határ mentén Csenger, 1931. október hő. Csegöld községet már jó félórája magunk mögött hagytuk. Fölöttünk. mosolygó őszi ég, köiülöttünk széles sikság a határ. Elszórt tanayházak, düledező falakkal, mohos tetőkkei húzódnak meg a sárguló mezőn. Mióta a CsengerSimai útra tértünk, valami furcsa, szorongó érzés vett erőt rajtunk, ami állandó nyugtalansággal tölt el bennünket. Eleinte nem tudtuk elfogadhatóan megmagyarázni magunknak, hogy honnan származik ez az érzés, dé később aztán mégis rájöttünk: a trianoni határ közelsége ez; Csengernek tartva párhuzamosan futunk vele. Egyes helyéken már kilométerre, aztán pár méterre közelitjük meg, aztán ismét eltávolodunk tőle, de s

0ha annyira, hogy ne éreztük volna. Csenger—Simától jobbra kanyarodva árnyékvető akácok állanak Őrt a kitűnően karbantartott kövesut két oldalán. A sárguló akáciombok közül itt is, ott is kt-kí villan egy-egy fehérre meszelt tanyai^ház, ?zéíesen kikönyöklő tornácával, százados oszfopaivai. "Es csak jó darab szaladás után, titkoltan és sejtetten bújik elő egy hatalmas vashíd, amely a zavaros vizű Szamoson visz át Csengerre. CSENGER Itt megállunk... Nem' tudom milyen, sohasem jártam; erre. Megnézem, holnap reggelig itt (mtn-adok..: Keskeny kanyargó utcán megyünk végig. Kétoldalrói apró abtakszemü házikók leselkednek ki a poros utcám. Lélek sehol az utcán. Szerda délután van. Egy alacsony épület előtt állunk meg. A bejárat felett kopott tábla, de csak az utolsó betűket tudjuk leolvasni, pedig valamikor hideg fénnyel ragyogtak az aranyszínű betűk: »SzálIoda«. Befordulok egy alacsony kapualjba, keresek valakit... Végre egy alacsony ősz bácsira bukkanok. Ö a szálloda tulajdonosa. — Tessék parancsolni, utánam jönni — Az egyes számú szoba üres, kiáltja valaki a gyanús illatú konyha felől. — A szoba berendezése nem valami fényes. Falait régen ímeszelhették. A szoba sarkaiban egyegy pókcsalád feszítette ki Csillogó hálóját. A rozoga asztal gödrös lápját vastag porréteg fedi, bár minden nap törülgetik, figyelmeztet az öreg. Egy háromlábú szék, egy rozoga ágy, gyanustísztaságu ágyneművel és egy mosdóállvány egészíti ki még a szájjá bútorzatát. Ára mindenestői egy éjjelre: 4 pengő 50 fillér. * AZ UTCÁK, HAZAK ÉS ÜZLETEK Az utcák porosak, csinos aszfalttal. Egy sereg szépen épített épülettelj ahol azelőtt dudva nőtt, ma virágos kert van. ^Jegragadóan csinos épület a fős/.olgabiróságé. Sárgára meszelt | falaival, zöldre festett ablakaival, egyike a község legszebb épületeinek. ! Előtte a főtéren fényes üzletek. Az üzletek állványai "tömve áruval, vevőre várnak. A kereskedők VÁROSI MOZGÓ Szerdán is csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Szoraaházy regénye, Lajthay—Békeffy operettje filmen Mesék az Í

rógépről Németül beszélő, énekes, táncos operettsláger 10 felvonásban Főszereplők : Renate Müller, Hermáim Thlmlg, Felte Bressart. Hangos Vltaphon. Magyar Hin)dó

< W" A szinház fűtve ran! -mm a boltok ajtajai mögül lesik a gyanútlan járókelőt, hogy azután alkalmazottaikkal közrefogva, addig forgolódjanak körülötte, míg nflm vásárol egy-kétszáz pengő értéket^ t ha mindjárt részletre is. Nincs itt se ipar, se kereskedelem. Egész Csengerben nincs olyan üzlet, amq£y 2—3 segéddel dolgozna. ' ! A textilkereskedők vásárra járnak, hogy megéljenek. Szat&iár Volt a fővonaluk. De mivei a trianoni határ a kertjük alatt fut el: pusztulásra vannak kárhoztatva. A kereskedők lassan megfogynak itt. Lassankint egyik a másik után fog bezárni és csak mutatóban marad Csengeren egy-kettő... * , BESZÉLGETÉS A CSENGERI • K1SGAZDAKKAL Az egyik kis bogárhátú ház udvarán lassan indul 'meg a beszélgetés a betoppant idegennel. "Eleinte csendes a folyása, mint télen a Szőke-Szampsé... Tiszta magyar a beszédjük, ahogyan fonják-füzik egymás szájából a szavakat. — Mi van magukfelé? — kérdem. Szegénység! —, feieh egy öreg bácSi. Szatmártói messze vagyunk, igen messze. Hogy Szatníár elment tőlünk, ez a kezünket-íábunkat levágta..." t •• A trianoni határ elvágott ben nünket és mi itt (maradtunk, ahoi a mindennapi kenyerünket is alig i'udjuk megkeresni. — A legnagyobb baj, hogy riem tudjuk értékesíteni a m» kicsi termésünk van. OlcsóóéiJ keh adnuj\k,, drágáért meg veszünk. De ha aztán be is terem, "nova vigyük innen az isten háta mögül az életet, a termést, a mostani drága fuvaros világban? Szatmárra nem mehetünk, kinek kellünk mi. eldugva itt az sorSzág legszélsőbb sarkában? Alig van gazda a községben, aki ne lenne tele adsósággai. A bank 13—15 százalékra, meg zálogra ad ma kölcsönt. * I A kávéházban minden este Inizza a cigány, de vendég nincs. Üresek, elhagyottak. Szomorúak. Ha van, akkor is csak hitelbe. Szóba elegyedtem a kávéház tulajdonosával. Busán Szomorú szenomei beszélj — Hogy megy az üzlet? — A tegnapi jövedelem 3 pengő, — Szóvar ? — Tönkre megyünk. j * i Arra délfelé estenként, ha csil-i lagos az ég, világosság látszik. Sái\ grt arrafelé a fekete ég. Nyolc kilométerre van .ide Szatmiár. Onnan; (látszik a világosság... ' \ Kovács Gyula. \ Csak maja tavasszal bontják fe a sóstó-, uti vamot Megírta a Nyirvidék, hogy a vájro^ képviselőtestületi közgyűlésnek a?t a határozatát, amelyben kimondja a ssótói-uti városi vám megszüntetését, a kereskedelmi miniszter jóváhagyta. A válmot azonban értesülésünk Szerint csak majd tavasszal bontják fe, akiikor a vámépüiet felmondása lejár. A vám lebontásával meg fog Szünm az az anomália, hogy a pírossal közvetlen kapcsolatban lévő és a téh hónapokban is lakott sóstói ut külterületnek számított s közbiztonság tekintetében is a városhoz tartozónak lógják számítani.