Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-10-09 / 228. szám

1931. október 9. JrtÍRYIDÍK. imm A szezon kimagaslóbb újdonsága az Apolloban Győtrdmek és hinok háza (Emberek a ketrecben) Pénteken, szombaton, vasárnap Szeptemberben alig teljesíthetett dologi kiadásokat a vármegye Szabolcsvármegye közigazgatási, bizottsága ma délelőtt tartotta rem des havi ülését^ amelyen Virányi. Sándor alispánhelyettes a követkcj 7.6 jelentésben számolt be a vár­megye közigazgatásának mult havi állapotáról: Eimult havi jelentésemben be­számoltatni arról, hogy a közszol­gáltatások teljesítése terén az őszv hónapokban már előreláthatólag kedvezőbb eredmények várhatók, amibői kifolyólag az anyagi igaz­gatás szempontjából'a vármegyére is kedvezőbb időszak következik. Sajnos, várakozásomtmai szem­ben lényeges javulás eddig még nem mutatkozik. Ennek kihatása­képpen szeptember hó folyamán dologi kiadásokat alig teljesíthet­tem, mivei az időközi bevételeket a községi alkalmazottak és a nvugH díjasok október havi iletményeire kellett tartalékolnom. ' , Dacára ennek, az előbb említett' igényjogosultak október havi illet-, ményeikhez . elkésetten és csak a folyó hét folyamán jutottak hozzá< ae már a törvényhatósági "utkapa­rők illetményeit, — mivel az út­alapra elegendő pénzkészlet mai napig be nem gyüít, — ez ideig meg nem folyósíthattam. Azt is jelentettem a mult alka­lommal, "hogy törvényhatóságunk területén a vető- és kenyérmag­vakban mutatkozó szükséglet pót­lása érdekében áz előkészitő intéz­kedések folyamatba tétettek. A föidrnivelésügyi miniszter ur az augusztus hóban folyósított 24000 pengőn felül szeptemberben még! 32000 pengőt utalt ki a törpe-, gazdaságok vetőmaggal ellátására, \ vetőmaggal segélyezés és i\ kenyérmagvakban mutatkozó ínség, megszüntetésére irányuló akció, megszervezése 'képezte az eíimult hó folyamán a közigazgatási ható­ságok ténykedésének a íegjelentő-, sebb részét. " I Szeptember hó 22-én Nyíregyhá­za megyei város polgármesteré­nek és a járási "főszolgabíróknak, valamint a törvényhatóság terüle-, tén lévó'ármentesitő társulatoknak és a kir. gazdasági felügyelőség!­1 nek részvételével az aíispáni hiva­talban főispán ur őméltóságának elnöklete alatt megtartott érte­kezlet foglalkozott előzetesen a kormány részérői megindított in­ségakció módozataival* és irányel­veivel. 1 Az értekezleten előkészített ada­tok birtokában főispán ur őméltó­ságávai együtt szeptember hó 28. napján rész'tvettem a be ugyttninisz­teriumban megtartott országos ér-í tekez leten. Ezen előbb a belügy­miniszter ur, majd a föídmivelés­iigyi miniszter ur elnöklete alatt' lefolyt s a kereskedelemügyi mi­nisztérium képviselőinek, valamint az összes főispánok és alispánok bevonásával megtartott értekezle­ten megállapítást nyertek azok az irányelvek, amaíyek szerint az országos inségakció le fog bonyo­littatni. • 5 A fö'dmivelásügyi miniszter ur által ismertetett s az értekezleten általában irányadóul megjelölt: alapelvek szerint az inségakció le-, fjonyo'itására a törvényhatóságok lesznek hivatva annak szem előtt tartásával, hogy ingyen segélyben kizárólag csak a teljesen munka­képtelen egyének részesülhetnek. A kereset képes egyénék készpénzért, vagy egy éves hitelre fognak ter­ményhez hozzájuthatni, vagy a lé-f tesitendő közmunkáknál munkájuk f'Jenszoieáltatásakéopen annak .ér­tékében a népjóléti és munkaügyi miniszter ur részérői olcsó árort rendelkezésre bocsátandó ter­mény, liszt és egyéb szükséglett­cikkekbői fognak- elláttatni. Magának az akciónak kereteiről a rendelkezésre szolgáló termény-! mennyiség, valamint a meginditam dó közmunkák tekintetében ima még számadatokkai nem szoígálha-i tok, jelentem azonban, hogy maga a kereskedelemügyi minisztérium több oiyan útszakasz földmunkával cikeSzitésének terhét fogja elvái­lafnf, amely útszakaszoknál "szárni-* tani "lehet arra, hogy azoknak kő­páiyávaí elkészítésére is sor kerül-, (het a közelebbi jövőben. 1 á városi közgyűlés határozata felkéri Nyíregyháza közönségét, hogy ebben az esz­tendőben ne rendezzen senki táncmulatságot, bankettet, fényes összejövetelt Megírta a Nyirvidék, hogy a vá­ros képviselőtestülete elfogadta a polgármesternek a jótékonyságiak cióra vonatkozó javaslatait. Az­óta meg is indult a szegénykony­hák működését előkészítő imoinka, és néhány nap múlva kezdetét ve­heti az ingyen ebédek szétosztásja az újonnan felvett szegény csalá­dok között is. / Van a képviselőtestület határoi zata között egy figyelemre méltó rész, amelyről a nagyközönség ed-> dig nem nyert pontos prtesülést. A képviselőtestület ebben felkéri Nyíregyháza lakosságát, hogy íbi 6en az ínséges évben tartózkodjék mindennemű költséges mulatság,, összejövetel fényes bankett, tánc­mulatság mükedvelőelőadás rende­zésétől. Minden fillérnek a jóté-, konyságot kelf szolgálnia ezekben a napokban, ezért helyénvaló, hogy a közönség mulatozás helyett jmegn vásárolja a város áftai kiadandó* Jótékonysági Jegyet, amellyel hoz-, zájárui a nyomor enyhítéséhez. Vasárnap lesz a Nyíregyházi Iparosifjnság Önképző Egyletének szüreti mulatsága A régi vidám szüreti mulatságok hagyományát Nyíregyházán az Ipa­ros Ifjúság Önképző Egyesülete őrizte meg a legtisztábban. Évről­évre megrendezi ^ a 4-Mületíel és magyar nemzeti célkitűzéssel te­y-cjkenyfcedő egyesület nagy szüreti mulatságát, amelynek gondtalan estjére egész iparosifjuságunk ké­szülődik. Színes tabló bontakozik ki ilyenkor a táncteremben. Zöld füzérekrőr mosolyog az édes sző'.ő­igerezd, a piros alma, a mézes süte*­mény, az óriási kifli és a füzéren áthullámzik a csőszök szemét ke­rülni szerető csinytevők elszánt mozdulata, amikor a szőlőért nyúl­nak. Sasszemü csőszök foglya lesz a pákosztos fiatalember, de boldo­gan adja meg magát sorsának, mert hiszen kedvelt leányismerőscinek rabságáig jut. A magyar népszín­művek romantikája színesedik az ipartestületi székház nagytermében vasárnap, október 11-én, az iparos­ifjuság szüreti mulatságán. A kép, amely a magyar ifjúság üde szép­ségét sugározza, megfrissiti az »öre­gek« kedvét is. A szüreti mulatság­ra felvonulnak ők is. Az Önképző Egyesület kulturális célra, siaját Í >énztára javára rendezi szüreti mu­atságát, amelyre 2 pengő a sze­mélyjegy, 8 pengő a 4 személyes jés 12 pengő a 6 személyes páholy­jegy. Családjegy 3 személyre 5 pengő. MIKOR A KOCSISRÖL KlDEH RÜL, HOGY LEÁNY • ( A megszökött menyasszony kiilch nös históriája Egy megszökött menyasszony, különös kalandjáról beszélnek most sokat Győr városában. Még a mult év karácsony táján eltűnt Marosfyí Bogdán, győri gazdálkodónak 19 éves Irén nevű leánya, közvetlen^ az esküvő előtt. Szüleinek azt ir­ta, hogy mást szeret és nem 1 akar vőlegényéhez hozzámenni. Eltünésq után nemsokára levelet irt szülef-f nek, amelyben tudatja, hogy állás­ban van. Három hónappal ezelőtt a vé­letlen leleplezte az eltűnt meny­asszonyt ,aki eltűnésekor férfiruhá­ba öltözött és titkos udvarlójának irataival beszegődött kocsisnak. —­Gazdája lovait, az istállót rendben Itartotta és a »tejfefes szájú kocsist mindenki szerette«. Egy délután, a kocsis a széna te* tejérői az országútra esett, ahof aléltan terült el. A segítségére si­ető emberek bevitt'ék a győri kór­házba ,ahoi a férfi osztályon he­lyezték el. A vizsgálatot teljesítő orvosok megállapították, hogy a szerencsétlenül járt kocsis nem férfi, hanem erős csontozatu nő.; Szolgálati helyére, mint nő vísz­sza nem mehetett, egyébként szü-i lei sem engedték volna most már ei. Igy került vissza a szülői ház-j ba, ahonnan tegnap férjhez ment} Horváth Lajos gazdálkodóhoz, ki A nek igazolványával, mint kocsis szolgált. ' 1 A ktsvárdai vonat elütött egy sze­keres gazdát Budai "Károly ujhutai gazda Fé­nyes étkéről ment szekéren Kisvár-. a a felé. Útközben egy átjárónál, ahol nincs sorompó, nem vette ész; a robogó vonatot, amely elütöt­te. Budai életveszélyes sérüléssé^ került a kisvárdai kórházba. Ki­hallgatásakor azt vallotta, hogy a vonatot nem vehette észre* m' er,: előtte ment egy másik szekéren, sógora, Zeba József, aki minden baj nélkül áthajtott a sinen. Az ő nyomán bátran hajtott ő is fei a sínre, de akkor már rajtavesztett.' A nyomozás megindult. ; KEDDEN DÉLUTÁNONKÉNT JÓTÉKONYSÁGI ÓRÁK LESZr NEK A VÁROSHÁZÁN Kedden délutánonként négy és hat órák között jótékonysági ösz­szejövetelek lesznek a városházán a szociálpolitikai ügyosztály "hivatali helyiségében. Ezeken az összejöve­teléken megjelennek a jótékony egyesületek tagjai és az egyöntetű karitatív eljárás módozatairól" ta­nácskoznak. Minden jótékony egye­sületi tag kap két-három szegényt, akit állandóan figyelni, látogatni fog. Ha a városi szegénykonyhán étkezők közül valaki munkát kap, keresethez jut, annak az ebédse­géíyét felfüggeszti arra az időre, hogy az ebédben esetleg más. telje­sen munkaképtelen szegényt része­síthessenek. Ha a megfigyelő pzt Játja, hogy az ő szegényei ismét ín­ség eiőtt állanak, mert a család­fenntartó újra nem jár munkába,, akkor ismét felveszik az ingyen ebédben részesülők kataszterébe. GEDULY HENRIK PÜSPÖK 1 AVATJA FELAKISVARDAIAK UJ TEMPLOMÁT A kisvárciai ág. h. ev. egyházi község újonnan épült templomnál' október iS-án avatja fei Geduly Henrik dr ág. h. ev. püspök. Az ünnepség délelőtt fél 11 órakor; kezdődik a templom ajtajának megnyitásával. Az ünnepség végez-i tévéi Geduly Henrik püspök küH döttségeket fogad a Kaszinó nagy termében, délután 2 órakor köz­ebéd lesz, 5 órakor pedig vallásos ünnepséget rendeznek az uj temp­lomban. 1 A kisvárdai ág. h. ev. lelkészi hivatal arra kén az ünnepségen megjelenő vidéki vendégeket, hogy érkezésüket és elszállásolási igényit ket közölni szíveskedjenek a lel­készi hivatallal. j Hajdú, Szabolcs, Bihar nagy sza­porulata javítja meg «az országos, népszaporodás gyöngülő átlagát Debrecenbői jelentik: Debrecen-, ben tegnap értekezletet tartottak a z uj szülészeti 1-endtartás beveze-» tésének ügyében Hajdú-, Bihar- és. Szabolcsvármegyék járási vezetői é$ tiszti orvosai/Tauffer Vilmos egye-j temi professzor, szülészeti kor­mánybiztos vezette az értekezletet s feltárta hallgatósága előtt, hogy, miért van szükség az uj szülész«t» rendtartásra. ( A szülészetben uj rendtartás be-? vezetését az a csökkenő tendencia tette szükségessé, amely a nép­szaporulat tekintetében az egész* országban mutatkozik. Az országost átlag a születésekben 23 és fé* ezrelék, már pedig a tapasztalat, azt mutatja, hogy az a nép, a-j mélynél a születések évi arányi száma 19 ezreléknél kisebb, ki-r pusztulóban van. Ha ezt a hái rom vármegyét kivesszük az or­szágból, akkor Magyarországon mindenütt kisebb a születési arány szám 19 ezreléknél, csak ennek a három megyének nagy, 43 ezreié-; kes népszaporulata javítja meg az, országos átlagot 23 és fél ezre-j lékre. Ezt az állapotot tehát egész nemzet érdekében fenn kell tartani, amire elsőrendű eszköz a* uj szülészeti rendtartás a magzati elhajtás fokozott üldözésével. ( Az értekezlet elhatározta, hogy az uj szülészeti' rendtartást bevei zeti. t i J

Next

/
Thumbnails
Contents