Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-08-02 / 173. szám
<OJuf t i. 1931. jpTOrftt. 1 I A harminckettes hííz REGÉNY. Irta: Tartalfyné Stima Hona. 28 A távoli asszonyt úgy érezte, mintha a lelkében lélekzene teljes elevenségében. A nő egyéniségének meg magyarázhatatlanul finom és érdekes összetétele volt, mely a tekintetét és mozdulatait csodálatosan vonzóvá tette, akkor is, ha egy szót sem szólt- Kezének és hajának illata visszaidéződött a férfi idegeibe. Analizálhatatian minden-szép és minden-jó voltMost fölgyúlt valami emlékezetében. Mintha görögtűz lobbant volna át és hirtelen megvilágosította: a patkányteoria... újra valami vad és csúfolódó nevetés zuhant a lelkére. A mostani Vidovich kacagta a régit és a régi a mostanit- Ez a nevetés zúgott benne és egészen elzsibbasztotta. — »Az élet nagy realizmusa megtanít, hogy a dolgokat úgy fogadják, ahogy vannak« — Hogy kacagott Vidovich azon a régi szájon, amelyik ezt mondta s amelyiket ez a Vidovich hordozott s az a száj, hogy kacagna ezen a mostani, elváltozott sápadt szájon, mely úgy mondja ki az asszony nevét, mint egy szentét. S Az a száj mondta így Annak a leánynak. Ez a száj, Ennek az asszonynak... mennyi más mondanivalója volna! Ilyen gondolatokkal ért a klinikához és fölment a szobájába. Egyedül lenni és gondolatokat érezni, melyek megnyugtatják: ezt szerette volna. A halott asszony is eszébe jutott, akit fel fognak boncolni, aki pedig az életet érezte közeledni. Csupa ellentmondás Cés vigyorgó gúny, amit most meg tud látni. Az élet különböző korszakaiban egészen más dolgokat látunk meg. Mintha más emberfajta élne bennünk és másként cselekedne. Pedig az élet színeiben ugyanazon tarkaság tobzódik, de az ember csak a saját színeivel rokon színeket érzi meg benne. Az asztalán egy képes levelezőlap volt. Budapest. Szervita-tér. — Ez a kép volt. A pesti ember viszi magával ezt a várost az emlékezetében és a zsebében is. Lőrinczék írták és a szemben jövő vonatba dobták. ...,»Bár a vonatfüst megrontja, mégis kellemesebbnek érezzük a levegőt itt is az otthoninál. Hát még. ha odaérünk! Ölel: Lőrinci ...»A baba jó és én is igyekszem jól viselni magam, mert nem akarom, hogy Elek megbánja e könnyelmű lépést: elkísérni egy asszonyt egy gyerekkel és egy dadával. Elek majd elmondja Magáak, hogy hogyan érkeztünk meg Üdvözli: Lőrinczné, Boriska? — Mi közöm nekem ehhez a két emberhez... annak az embernek felesége az az aszszony és a dadájuk... utaznak a Balatonra. járt a szája, majd egész hangosan beszélt és nevetett, hogy jobban megértse, amit meg akar magának magyarázni- S most újra kinevette önmagát az egész ostoba komédiájával. Miféle ördög diktálja az ilyen gúny-szerepet s játszatja végig vele, hogy megfájdult tőle a szíve és elvesztette a nagy akaratát. Szerette volna, ha a nagy akárat újra átveszi uralmát. Estélyi ruhát szedett előEgy barátja említett valamit, vele megy. A balatonparti kis villában, melvet Lőrincz bérelt kis családja számára, már álmodtak az »ártatlanok«- A férfi, aki családján kívül nem ismert semmi szépet és boldogítót. Aki azt mondta, hogy nem lát szép és csúnya asszonyt, csak jó és rossz asszonyt. A jó asszonyok mind szépek; a rosszák mind csúnyák. De ő azokat meg sem látja. Áz asszony is aludt, a szája két oldalán egy-egy nyugtalan vonal. Ártatlan volt ő is, mert mindég erős és tudatos akart lenni jóságában. S a gyerek... s a dada a másik szobában, egyszerű kis lénye megtelt anyai szerelemmel az idegen gyermek iránt. Aludtak már az ártatlanok. De éjfél után az asszony felriadt. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Hallgatott. Nézett a fekete szoba mélységébe. Az ura lélekzett egész csöndesen. S az óra?... j, A szíve megdobbant: megállott újra?... Nem-nem! Eszébe jutott, hogy hol vannak. Nyugodt lett. Csöndesen visszadült a párnára. Lezárta a szemét. Mintha a szemhéjak két másik szem szomorúságával födték volna be az övét. Az a két szem a lelkéből tekintett vissza. A Walter László két szeme volt. Miért?... Maud Gondéi férje... s ezek itt az övéi. az ő életének társa és folytatása. Megfordult és a homlokán végig húzta a kezét. Vidovich megkapta a lapot... Vidovich megkapta a lapot... Vidovich megkapta... Vikovich... a lapot... megkapta... ez a gondolat nyugtató volt és az álmot rálehelte. 1 l 17. Lőrincz már két hete itthon volt, sokat és kedvvel dolgozott, egy nagy üzletet is kötött. a csepeli gyár számára öt új elsőrendű számológépet rendeltek, meg tizennégy új Írógépet. A régi tipusuakat beváltják s kis javítással eladják újra. Kis javítással, nagy — haszonnal. A Balaton mellől jó hírek érkeznek, a felesége arra kéri. hogy szabadságát most használja föl és menjen el hozzájuk legalább egy hétre. Az édesanyjáról is ír, aki szeretne elköltözni a harminckettes házból. Mióta a lánya felment, még kevésbbé tudja megszokni la, kóit. " i ! ) r j De Lőrincz nem tud menni, az anyjának azonban kerített lakást. Két kis szobát Budán, a Városmajor lutcában- Egy kis szoba is ele| gendő lett volna, de a mama társnőt akar. Valami fiatal egyetemi hallgatónőt, vagy hivatalnoknőt, aki örülne az együttlakásnak. Mert a mama szeret gyámkodni s jól esik neki, ha apró gondjai vannak- Lesz a lakó kisasszonynak pár szép fehér blúza, amit majd titokban kivasal és örül a meglepetésnek és az őszinte hálának. Vidovich is ilyenformában ismerte meg a jóságát, még az elhanyagolt nadrágját is kivasalta, hogy a szegény fiu alig tudott ráismerni. Ilyesmikkel voltak tele a levelek, míg egyszer 'Boriska táviratot küldött: »Jól vagyunk ma este érkezünk Boriska « Hogy az első két megnyugtató szót leírta. már az sem jót jelent. Csak azért írta, hogy Lőrincz ne ijedjen meg. Délután volt. Négy óra. Vasárnap. Kopogtattak s Vidovich lépett be. 1 — Jó. hogy jössz! Az »Isteni Gondviselés« küldött. Ilyenkor ezt szokták mondani Mert mióta az asszonykám oda van, felém sem néztél— Sok dolgom van. A segészeten vagyok. Rendszerint Edelényi professzornak asszisztálok. De miért is küldött a »Gondviselés?« — Tele vágyóit aggodalommal. Nézd!... És odaadta a táviratot Vidovichnak. Hát ez rendben van. Ugy Játszik, hogy én megéreztem ezt a.táviratot A nagyságos feleséged nekem is küldött egv pár levelezőlapot. A doktornak — tette hozzá mosolyogva. És írta, hogy szereti a Balatont, két kilót hízott, a gyerek ötvenhét dekát satöbbi. Ez mind arra mutat, hogy nincs okod aggodalmaskodni. Különben is: pár ór? s megyünk az állomáshoz. Én is megyek S majd a nagyságos Boriskával kinevetünk, hogy »begyulsz« egy kis távirat miatt. — Igazad van. igazad van... hadarta Lőrincz, de a. homloka és arca megmaradt abban a furcsa árnyékos rajzban, amiben előbb volt. í 1 — L'gy látszik, hogy a kis feleséged nem akar tovább nélkülözni: erre nem gondoltál? Elfogta a honvágy, fél, hogy a szép szobáiból kiköltözr ~ ő általa megteremtett lélek s kezdheti újra, hogy önmagából ajándékozzon valamit. Mert elhiheted, hogy az ő arcát viselik a .szobák s az ő lelkének fényeit. — Ugy beszélsz, mintha titokban modern zsoltárokat írnál. Most jut eszembe: hátha ez a te rajongásod nyugtalanít engem? Vidovich egy pillanatig úgy nézett viszsza rá, mintha Lőrincz igazat beszélne. Elfelejtett tiltakozni is. tréfálni is, pedig tudta, hogy a másik férfinek miatta nincs mit nyugtalankodniaTalán másért! — Tudod, hogy lehetetlen, felelte végre és komoly maradt. Eltűnt a 'tettetett vidámsága is. Hosszan szívta a cigarettáját s a feléledő, hamuba záruló kis tüzet nézte. — Tudom én, hogy az én Boriskám ilyen formában nem aggaszthat engem, ö nem az az asszony. — Nem. Nem az. — De hallottál-e ilyet, hogy az óránkat visszakéri valaki. Kotsis Imre telefonált a napokban, hogy járt nála valaki az óra miatt, amit ők adtak nekünk. Szegényt úgy bántja a dolog, mert ő hálából adta s most valaki mindenáron hozzá akar jutni- Egyszerűen: nem adjuk! A feleségem úgy szereti, nem fog megválni tőle- Kotsis attól fél. hogy minket fognak zaklatni az óráért. Valami meggazdagodott magyar keresi, akinek ereklye ez az óra. Szép dolog, de elvégre is mi közünk nekünk az ő kegyeletes érzéseihez? — Ha az óra nálam volna s tudnám, hogy régebbi tulajdonosának többet jelent, mint nekem, visszaadnám. — Te más ember vagy. Benned egészen külön igazságok fejlődtek ki. Bennem sok van az üzletből is- Valami tudatos önzés. Vidovich újra a cigarettájával élt- A füst hullámos útját követte, amint szétbomlott a világos térben. Tudatos önzés?... Hm... hát ilyen is van? Ugy látszik van. ha mondod Az önzés ösztönös az emberben s a tudatosság éppen arra jó, hogy legyűrje bennünk. Legalább is annyit, amennyi kirívó lenne. Te tévedsz. Az ember többnyire csak elfojtja az önzést, mert a társadalmi érintkezés kívánja, de, ha nem kényszeríti semmi, magának kívánja mindég a jobbat, a könynyebbet és a szebbet. Akkor pedig ne add az órát, — mondta keményen Vidovich, mintha nem is az óráról, hanem másról, fontosabb dologról volna szó. A másik szobából éppen most hallatszott az óra ütése. A hangja csilingelő-édeskés beszéd volt, talán hasonló a rokoko dámák nevetéséhez, kiknek mosolyát régi porcellánok és képek őrzik mindmáig. — Nem adom. Egészen természetes, hogy nem adom- Az óra igaz holmi, jogos tulajdon. Aki visszakéri, eladta talán pár év előtt. Követelni nincs joga. — Már mehetnénk is — mondta Vidovich — egynegyed kilenc. Megvacsorázunk valahol. — Nagyon fog örülni Boriskám, hogy te is várod. Éppen egy óra múlva érkezett be a vonat. Boriska lila fátyola előre röpdösött, ahogy kiakart lépni a kocsi ajtaján. Már akkor ott állt Lőrincz és boldogan ölelte le onnan mosolygó asszonyát, azután a babát vette el a dadától. — Nagyszerű! Szépek, frissek vagytok és én hogy aggódtam! — Semmi bajunk, vágytam haza, ennyi az egész- Mintha hívott volna ez a város, vagy ez a levegő, vagy magam sem tudom, hogy mi? > Ugy-e megmondtam, hogy a nagyságos Boriskával kinevetünk téged? — Ó. doktorkánk, maga is itt van? Viszszahúzódott. megsem láttatja magát! — Nem akartam az első örömet megzavarni. — Csak a másodikat? nevetett Lőrincz(Folyt köv.)
