Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-07-19 / 161. szám

193/. juhus 7y. JNfVíRYIIjÉK. A harminckettes ház REGÉNY. Irta: Tartallyné Stima Hona. 26 — Nézze Elükéin, mondja meg a férjének is, hogy nekem Tontos ez az óra. Írják azt, amire kérem. És szólítson engem Boriskának. Imre is igy hív. Maga is szólítson igy. Nagyon kedves, jő teremtés maga. És tehetünk "még sok jót egymásnak. Néha elpusztulnánk, ha a sok rosz ember között, nem volnának jók is. Maga sem tudta, hogy miért mondja mindezeket. Sejtelmek lobbantak fel benne. Régen alvó emlékek ébredeztek s mozdulásuk nyugtalanította. Altatgatta szavak áradatával. Most figyelmes lett. Felsírt a baba. — Éhes a kis Mária! Adja már ide, Elli-: kém! A kis Amálka érdeklődve ágaskodott, hogy láthassa a kicsi babjt- A pólyásat. — fiz még járni sem tud mondta fölényesen, — még lába sincs! Csak keze van. " — Van annak lába, csak be van pólyálva te is ilyen voltál egyszer — mondta neki az anyja. — Én nem voltam ilyen, én nagy voltam! OJyan nagy, mint te! — felelte a kis lány. _'. ( Az anyja most már nem felelt neki, hanem azt mondta, hogy menjenek már haza.. — Menjünk, Amálkám! Lőrinczné kérte, hogy ne menjenek még itthon lesz nemsokára a férje is, cíe Kotsisné, dolgaira hivatkozott s elmentek. A kis antik óra éppen hatot ütött. .Sietve* csilingelve, mint egy csengettyű, Boriska szívdobogva hallgatta, mint egv titkos üzenetet. 15. •! Runipák néni egészen a kapuig szaladt, hogy megtudja, ki ment be a házba. Aztán visszament a zöldséges bolt elé. I — Hát ez nagy szerencsét csirjp.lt, lelkem, még dadával jön, csupa selyem, meg csioke mindenök. ( Olvan. mint a töltött galamb, csoda., hogy az anyját itt hagyja lakni. A bába hunyorított a szemével: ' — Jobban szerette vón az azt a doktort. De tudja, Rumpákné asszony, a doktornak pénz is kell- Az meg nem vót- < — Nagy pénzek a harminckettesben?. A petróleum lámpáknál! — nevetett Rumi pákné, — de igy is olyan, mint egy grófné/ — Azt mondják — mondja a bába sut

4, togva — hogy még most is tetszik nekf az a doktor. — Annyi igaz, hogy jár ide! — Ritkán jár. — De ki tudja? Hátha a körúti házba többet jár? — Mit lehet tudni? Doktorra mindég van szükség — hunyorgatott az öregasszony gonoszkodva— A gyerek még csak két hónapos, májusban született. Kíváncsi volnék, hogy milyen az a gyerek? — Meg" lehetne nézni, a dada megmutatná— Vele van az asszony. Ha egyedül lejönne. A bába bement az udvarba és felnézett az emeletre. A dada a gangon sétált a gyerekkel s már körülállták a szomszédok: a manikürösné, Kotsisné s egy postaszolga felesége. A bába is lelkendezve szaladt fel a lépcsőn, hogy el ne szalassza az alkalmat. Boriska ezalatt az édesanyjával beszélgetett. : f ! Tele volt könnyel a két szeme. — Nem bírok szabadulni tőle, anyuskám. Már meg kellett mondanom, mert nem lehet tovább egyedül elviselni. Sokszor egészen idegennek érzem Eleket s valami megmagyarázhatatlan hűvösség vesz körül, mely elválaszt mindenkitől. Én úgy félek, anyám! A kis Máriát nézd! Nézd az ő arcocskáját, az ő két kis kezét s érezni fogod, hogy az Eleké és a tied s hogy Eleket szereted. A másik képzelődés, idegesség, semmi' más. Akarattal hessegesd el a gondolataidat... Igy akarom- És sikerült is mindég, csak mióta az óra... az órát kérte, mintha az az óra beszélne hozzám. Akkor meg egyszerű: add vissza az órát. Küldd el- Azaz küldje el Kotsis Imre Amerikába. Legyen boldog az órájával! Boriska behunyta a szemét. Már mindent odaadjak?!... Mindent! Ami a múltba tartozik, mindent.! A becsület így kívánja. Boriskának szinte elállt a lélekzete. A becsület?... Hát így ez... nem becsületes dolog? — Nem- Bizony nem. Feleségnek és anyának egész asszony kell! Aki nem tud az lenni, nem annak való. Ez így van leányom! — Hogy Ítélsz fölöttem édesanyám! — Milyen jóságosan — jó voltál hozzám mindég és most te sem érted meg... — zokogni kezdett. — Ne sírj, Boriskám! Hogy ébredj, hogy igazi légy, azért mondom. Tanítlak fiam. Segitek az életnek, mert az is tanít mindennap bennünket. Nem új dolgokra, régi igazságokra, melyek már a bibliában is bennfoglaltatnak- Istennel beszélni nem próbáltál, Boriskám ? — Imádkozni? — Igen- Többet, mint rendesen. — De igen. Letérdelek néha és úgy... A gangon már egész csoport volt. A bába visszament Rumpáknéhoz és ott beszélte: A gyermek kinn van a gangon. Fehér, mint a hó- Kék szeme lesz, mint az apjának. — Kár. Az anyjának szebb szeme van. — Nézzen csak oda! — He! Nem megmondtam?] — Rumpákné odanézett. ' Nahát! Lám! Igy vagyunk?! Vidovicli jött sietve és belépett a kapun. Mikor kopogtatott régi szobája ajtaján, Boriska hamar letörülte könnyeit. — Ö, a doktor úr! Jó, hogy jön kedves doktor úr! Az én Boriskámnak úgy látom, hogy orvosi tanácsra van szüksége. — Csak nincs valami baja? — kérdezte a fiatal orvos, mialatt kezet fogott Boriskával. — Nincs. Igazán nincs. — Amint látom, a baba nagyszerűen fejlődik. — Nagyon jó, Soha sem sir. — De maga... maga sírt! Duzzadtak a szemhéjai! Most már ezt is észrevette. Ha anyuskám nem »árulkodik« rám, mégsem látta volna. —• Megyek, egy kis uzsonnát készítek, vallassa ki addig drága doktor úr! — Alig, hogy kilépett Vajdáné, Boriskának újra telegyült a két szeme könnyel. Mintha brilliánsok tüze lobogna bennük, talán az egész élete a szeme fényében remegett s átkapcsolódott Vidovich lelkébe. Az életével bírta volna megváltani e könnyeket. — Boriska, drága gyermek-asszonyom, összeomlott az a gyönyörű, ködökből és víziókból épült Bábel?! — Össze. Magának volt igaza. — De mi történt? Hogy most, hogy igy, hogy mikor ő is megérkezett, akit olvan nagyon várt a semmiből a valóságba. Mi sírni valója lehet? — Walter László írt. Az óráját kéri. — Magától? , , ; — Nem. Kotsis Imrétől. Valahogyan megtudta, hogy hozzá került az óra- ' i — Hiszen ez a legkönnyebb. Arra valók a magánnyomozók. De ez jelentékte

:~n dolog ahhoz, hogy magát megzavarja — Egyéb az. Akit egyszer legyőztem,' föltámadt ellenem- Önmagam. Semmi tudatosság, csak valami kimondhatatlan megmozdulás bennem. S az órában testet öltöttek ezek a megmozdulások, mintha beszélne velem, kötődik, gúnyolódik, nevet és csilingelő ütése mintha ébresztgetne a valóságos életemből vissza a múltba. A valóságból az álpmba. Újra belép az álmaimba, nagyra nő és az ő arcát hordozza — Ha ébren vagyok... gyűlölöm őt! — Vegye elő azt a szép életprogrammot.. Az életnek nem lehet konferálni... Vidovich megfogta az asszony kezét. — Ha tudnám, hogy meggyógyul tőle, elmondanék magának valamit, ami eddig kettőnk titka volt: az édesanyjáé és az enyém. Elmondanám úgy, hogy ő mit se tudjon róla. Talán ez hatna magára és újra visszatérne ahhoz a szép programmhoz. OOIyan igazi asszony-ember maga, aki, ha akar, győzedeh mes tud lenni. j Asszonyiságom és emberségem: mind-: kettő cserben hagy. Félek. ' ! Nézzen rám Boriska Én még míndégi magát szeretem... és-.. ( — Maga több nálam. MagasabbrendüElsősorban: férfi! ' ( — Tudok hazudni is, ha kell, —- mondjai ezt. Magamnak hazudni. És ez a szegény! ember sokszor hisz nekem! Becsületes vagy: veregeti a vállamat, mint a nagyobbik a kisebbiknek. S igy megvagyunk magamban s néha még azt is elhisszük, hogy szép az élet, mert tavasz van, nyár van, munka van, mely igába hajt. Milyen nagyszerű is az, hogy az emberben munkára késztető energiák is vannak s hogy a munka összegyűri bennünk az érzéseket. A munka után az idegek pihenni vágynak. \ — Erről beszélünk még. Csak mondja el már azt a titkot. { — Walter László levelet írt magának is— Wikor?! — riadt fel a fiatal asszony mert erre igazán nem számított. — Régen. Bejelentette, hogy másnap Miss Maud Gongel-lel az esküvője. | — Tehát — mégis!! — Igen. S maga azt hitte, hogy epeke-t désében minden törekvése az, hogy megszabaduljon a gazdag amerikai Misstől, a nagyszabású élettől s hazajöjjön az ő kis itthonhagyott menyasszonyához — szegényember* nek. Látja, drága Boriska, azok az agyonhajszolt szárnyak, melyek a maga képzeletét röpítették a tengerentúlra, egy mesevilágban jártak és hazudtak magának. Pusztítsa el őket! Gondoljon arra, hogy ő Maud Gondéi férje s hogy a gépek hatalma átgyúrta és minden multat agyongázolt benne! t — S az óra? — Az mégis eszébe jutott?... ; ,i — Eszébe jutott, hogy milliárdokkal mindent el lehet érni s még a múltba is vissz^' lehet nyúlni. Lehet, hogy Maud Gondéi, azaz: Mrs. Walter kér valamit a múltjából és neki Mrs.Wez az óra jutott eszébe- Egészen bizonyos, hogy nem fogja Vajda Boriska fényképét mutogatni kedves nőjénekEbben a hangban benne volt Vidovich régi cinizmusa s egészen kíméletlen és nyers volt. Boriska úgy érezte, mintha elevenen szívére ütött volna 1 — Milyen nehéz elhinni -- mondta-i — Miért nehéz? Maga is férjhez ment. — Az más — Miért? í i — Nem tudom. De én magamat tartottam elhagyottnak, mikor férjhez mentem* Csak nem hittem el egészen. Azt hittem, hogy egyszer visszajön és számon kéri: — íHol a leány, aki volt - ?« Vidovich felnevetett. -— S ő" e helyett azt kérdezi: hol az; őra?« — nem .groteszk dolog? Legjobb, ha jót nevet rajta- ' f — És a patkányokra gondolok- i {Folyt- k*vC> . . A