Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-05-23 / 115. szám

4 Ji WmMWawL 1931. május 23. KÖZGAZDASÁG Illllllllllllll IIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM Illlilllllllllllllllllll A közgazdasági egyetem hivatása Irta: Kudász Ernő dr. I. A Közgazdasági Egyetem 1920 óta teljesíti csendben kötelességét, betölti hivatását, azaz szárnyra bocsátja megfelelő közgazdasági látókörrel azt az ifjúságot, mely hozzáfordult megismerésekért. Kitűzött céljának, a hozzáfűzött várakozásnak teljesen megfelelt. Bár természetszerűen lehet kifogásolnivalót találni működésében, azonban méltán kellene azon csodálkoznunk, hogyha egy intézmény kezdetben, — sőt még tökéletesedési folyamat után is — százszázalékosan tudná visszaadni gyakorlati megvalósulásában az őt iniciáló elméleti elgondolást. De maga a Közgazdasági Egyetem mint intézmény, nemcsak hogy betöltötte hivatását, hanem a legnagyobb reményekre jogosit. A mü ködésére vonatkozó hibákon pedig segiteni lehet, sőt kell is, azonban ezen kifogásokat nem szabad az intézmény rovására imi. Én az Egyetem megalakulásakor lettem az Egyetem polgárává, szemtanuja voltam a kezdet nehézségeinek és végig küzdöttem társaimmai együtt azon nehéz időket, melyek egy uj intézmény kifejlődésével természetszerűen kapcsolatosak. Kikerültem azonban már az Alma Mater kötelékéből, tehát objektíven bírálhatnám az intézményt, valamint annak működését; és mégis csupán hálával és szeretettel tudok gondolni nemcsak az Egyetemre, hanem annak csendben dolgozó tudós professzoraira, akiktől és akik révén egészen speciálisan tiszta és egységes látókört nyertem ebben a kaotikus, forrongó gazdasági életben. Azonban a közvélemény, — de talán hivatalos körökben is sok helyen, — a Közgazdasági Egyetemről lekicsinylően és meg nem értéssel nyilatkoznak, főként a

Zok, kik nem is ismerik a Közgazdasági Egyetem célját és korszakalkotó jelentőségét. Sőt vannak sokan végzett közgazdák is, kik szintén az előbbbiek álláspontjához csatlakoznak, mert nem tudnak elhelyezkedni, nem találnak diplomájuknak megfelelő elismerést. Ez azonban még nem teszi indokolttá Egyetemünk lekicsinylő kritikáját, mert ugyanígy vannak mérnökök, orvosok, jogászok, tanárok nagy számban, kik nem képesek elhelyezkedni diplomájuknak megfelelően. Már pedig a többi egyetem létjogosultságát senki sem vonja kétségbe. Igaz, hogy a közgazdákkal szembeni gyakrabban megnyilvánuló elzárkózásnak nemcsak a jelenlegi sulyos gazdasági helyzet, hanem éppen az a meg nem értés is az oka, aminek módosítása végett írom rész t>en e sorokat. Ugy látszik, mintha gazdaságilag agonizálnánk, de kulturárak és nemzetünk szellemi értékei atapján jogosultak vagyunk a nyugati nemzetek mellett — és nem alárendelve, — élni. Ennek a célkitűzésnek pedig ma elsősorban közgazdászok lehetnek harcosai. Mert bár az emberiség legkezdetlegesebb együttmü ködésétől kezdve is gazdasági erők működtek az elkülönült, — majd magasabb kulturához jutott, — nemzeti életben, ma azonban teljesen és kizárólag közgazdasági erőtényezők döntik el a nemzetek egymásközti harcában az elsőbbségre való jogosultságot. S mikor 1920ban a trianoni gyászos évben a gazdasági élet szükségszerű követelményeképpen megalakult a Közgazdasági Egyetem, akkor a Gondviselés korszakalkotó útmutatása nyilatkozott meg ebben a tényben. Volt mindig hitünk a népek egymásmelletti életében, hogy hivatásunk van. Az a hit termelte ki a herosokat, a hősöket a nyugati civilizáció megvédésére; majd később a tudományok és művészetek nagyijait a nyugati kulidra növelésére, s most kell lenni hitünknek, hogy mi termeljük ki önmagunkból az összeroppanni készülő nyugati kulturát megmentő közgazdasági géniust. Ha tudunk eddig rendkívül fontos szerepet betölteni ennek a kultúrának védelmében, ugy tudjunk most is s főként most, a »nyugati kultyra« és a magunk gazdasági érdekében nemes célokat kitűzni és azokat fajtánk régi hitévei és önfeláldozásával meg is valósítani. | , A nemzetek egymásközti és belső küzdelmei ma a gazdasági létért folynak, azaz csupán a megmaradásért, az eddigi felhalmozott kulturértékek megmentéséért. Válságban van egész Európa mint a kifejlett szellemi kultúra, és Amerika mint a kap itali sz tik us gazdasági kultúra legtipikusabb képviselője, tehát váls|ágban van az egész világ. Az egész bel-, valamint külpolitikai, gazdasági és társadalmi életet. Ide elméletileg és gyakorlatilag felkészült emberek kellenek, hogy irányt szabjanak a rohanó árnak s levezessék a világ gazdasági s vele együtt társadalmi nyugtalanságlát egy épitő és fejlődő tendenciájú gazdasági mederbe. (Folyt, köv.) A közüzemek túltengése A közüzemek ellen folyó harc eddig kevés konkrét eredménnyel járt, sőt sok esetben az a látszata a dolgoknak, mintha az állam és egyes törvényhatóságok elvben a közüzemek leépítését hangoztatnák ugyan, a gyakorlatban azonban a közüzemeket tovább fejlesztik és szaporítják. Nálunk még óvatosan, célzásképpen is alig merik emlegetni, hogy az úgynevezett közszolgáltatásokat adó üzemek folytatása sem tartoznék voltaképpen sem az állam, sem más hatósági közületek működésének körébe. Pedig Amerikában, de több európai államban is a vasutak és más közlekedési vállalatok szépen fejlődnek, mint a magánvállalkozás tárgyai és talán sok viszonylatban jobban hozzásimulnak a gazdasági közérdekhez, mint az állami kezelésben lévő közlekedési vállalatok. Telefont, villamos áramot, gázt Amerikában magánvállalatok szolgáltatnak a közönségnek olyan módon, hogy a szolgáltatási ellen a legkisebb kifogás sem merülhet fel. Persze az Egyesült Államokban a szolgáltatások árát és feltételeit nem annyira a hatósági ellenőrzés szabályozza, mint inkább az az egészséges verseny, amely ott a public utilites teréről sem szorult ki. Az öregebb emberek még emlékeznek rá, hogy Puskásék sokkal előzékenyebben bántak a telefon előfizetőivel, mint a postakincsjtár nemcsak abban a tekintetben, hogy sokkal olcsóbban adták a távbeszélőt a közönség rendelkezésére, hanem abban az irányban is, hogy az akkor még fejletlen technika dacára inkább igyekeztek a felmerülő panaszokat orvosolni. Más beszámítás alá esnek azok a közüzemek, amelyek egyenesen a magánkézben levő kereskedelemnek és iparnak csapnak elviselhetetlen versenyt. A legtöbbről meg lehet áÜapitani, hogy fenntartásukat sem miféle közérdek ne(m teszi kívánatossá, de azért a megszüntetésre az illetékesek nem tudják magukat rászánni. Vannak a közüzemek tultengésének olyan furcsaságai is, amelyek nevetségesek volnának, ha egzisztenciák ellen nem törnének. Pécsről jelentik nekünk például, hogy o tt a rendőrségnek saját borbélyüzeme van. Miféle közérdek követeli azt meg,' hogy a rend m. kir. őreit hatóságilag borotválják? Rég mindig késik a íázisos forgalmi adó A bőr- és textilszakma érdekeltijei már hónapokkal ezelőtt megegyeztek a szakmájukban életbe léptetendő fázisos forgalmiadó kulcsaira vonatkozólag. Az erről szóló megállapodásokat felterjesztették a kormányhoz, azok hir szerint megjárják a kereskedelemügyi minisztériumot, ott vélemény készült róluk és most a pénzügyminisztériumban várják a végleges elintézést: az életbeléptetést. Még roszszabb a helyzet a vasáruk és több más szakma fázisos forgalmi adója tekintetében, amelyekre vonatkozó érdekeltségi javaslatok megrekedtek a hivatalok útvesztőiben. A mai nehéz viszonyok között, amikor a verseny annyira kiélesült, a forgalom a leromlott vásárlóképesség következménye gyanánt anynyira megcsappant, minden kereskedő természetszerűleg áhitva lesi a jelentkezni nem akaró vevőt — ha lehet — még fokozottabb mértékben áll meg az a különben nálunk a forgalmiadó intézményének meghonosítása óta gyakorlatba vett szokás, hogy a kereskedő a forgalmi adót a magáéból kénytelen viselni, azt a vevőre áthárítani nem lehet. Majdnem minden szakmába anynyira elfajultak a viszonyok, hogy a detail-kereskedő átlagosan tiz százalékot el nem érő, vagy azt alig meghaladó nyers hasznot tud csak kimunkálni. Az egyébként is nagy közterhek, a világítás drágasága és a többi már nem csökkenthető üzleti költségek mellett bizony a két százalék forgalmiadó súlyosan esik a latba. Egy csapással megváltozna a helyzet a fázisos forgalmi adó révén, mert akkor a forgalmi adót csak egyszer egy összegben kellene leróni, apz tehát olyan initegter részét képezni a beszerzési árnak, hogy azt az eladási ár kalkulációjánál figyelmen kivül hagyni nem lehetne. Ezen a kétségbevonhatatlanul fontos momentumon kívül még más szempontok is követelik az egyfázisos forgalmi adónak az egész vonalon minden árufajtára való érvénnyel az életbeléptetését. Hogy csak egyet említsünk, a legfurcsább valami, hogy a kereskedő, aki a maga közvetlen sulyos adójainak terhe alatt roskadoz, valósággal adóbeszedő közege az államkincstárnak és mint ilyen, olyan bevételt is tartozik a fiskusnak beszolgáltatni, amely hozzá nem folyt be. Ennek az igazságtalansága akkor is szembeszökő volna, ha ez az adószedés nem járna sok aprólékos, időt rabló, tehát költséget okozó nyilvántartással és babramunkával, aminek fejében az omnipotens állam a kereskedőnek egyetlen fillért sem térit meg. Értjük a pénzügyminiszternek azt az álláspontját, hogy az államháztartás egyensúlyát fenn óhajtja tartani, éber gonddal őrködik a

Zon, hogy a költségvetésben hiány ne mutatkozzék. Normális időkben tagadhatatlanul megáll az a régi állampénzügytani tétel, hogy az állani bevételeinek a szükséglethez kell alkalmazkodniok. Az olyan abnormális gazdasági helyzetben azonban, amely alatt mindannyian nyögünk, nem szabad ehhez az elmélethez ragaszkodni, hanem az államháztartásnak is követnie kell a magánháztartások példáját : csak addig szabad nyújtózkodni ,ameddig a takaró ér. És ebben az irányban nem elegendő, senkit meg nem nyugtathat, hogy hangos szóvai mintegy cégérül kiirják a büdzsére a takarékosság jelszavát ; valóságban és gyökeresen takarékoskodni kell a közigazgatás minden ágában ! Közgazdasági hirek — Budapesten a májusi lakbérnegyedben erősen csökkent a kiadó lakások bére. — A TÉBE előterjesztéssel fordult a földmüvelésügyi és pénzügyi kormányhoz olyan elvi rendelkezés kiadása céljából, amelyeknek értelmében olyan esetekben, amikor az árverési vevő a jelzálogos hitelezővel azonos és az árverési vétei nem nyerészkedés célzatával, hanem a hitelezők követelésének megmentése érdekében kényszerhelyzetből történik, az állami elővételi jog ne legyen gyakorolható. — A török kormány hivatalosan tanulmányozza a magyar ipari üzemeket. — Cegléd város villamos ellátását a Salgó veszi át. — A Corvin Áruháznak erős versenytársa lesz rövidesen a Magyar Divatcsarnok. A Divatcsarnok tárgyalásokat folytat a gróf Károlyi családdal, hogy kibérelje az Excelsior szállót, amelyet teljes egészében divatáruházzá alakitanának át, — Az egyik előkelő lyoni selyemgyár csoport Gallia név alatt modern uj selyemgyárat létesített Romániában. — A takarmányhiány csökkentése és az intervenciós gabonakészletek apasztása céljából elrendelték, hogy a Futura métermázsánként 13 pengőjével eozinnal denaturált búzát adjon a g' zdáknak. Legalább