Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-05-12 / 106. szám
8 1931. május í 2. — Áldozócsiitörtökon lesz a bajnokságot eldöntő Dkase—Nytve labdarugőmérkőzés a Bujtosi spo tpályán. — Nagy Endre konferálta a rá-< dióban a Nemzetközi Vásár megnyitását szombaton délben 12 órakor s a megnyitási "aktus ünnepélyes harangütésserkezdődött. Másfélezer különféle ipari stb. vállalat 90.000 négyzetméternyi területen mutatja be a magyar szedem és a magyar kéz diadalát a Vásár teljesen uj formai keretében. A szokásos ünnepségek a jelenlegi nehéz anyagi viszonyok miatt elmaradtak, azonban 10—12 óra között a meghívott előkelőségeknek lett bemutatva a kiállítás anyaga. A Magyar Weekend Egyesület ii-én, 13-án és 15-én egész nap autóbuszjáratokat tait .fenn, hogy a vidéki közönséggel csekély díj ellenében megismertesse a főváros nevetességeit. Az autóbuszokon szakavatott idegenvezetők tartanak magyarázatot. Naponta lesz sétahajózás a Dunán. Május 10-én lesz a milleniumi dij futtatása s a nézőtéren mutatják be a főváros legelőkelőbb divatszalonjai tavaszi párisi divatkreációjukat. A már ismertetett sport-mérkőzésekre nagy ban folynak a jegyelővételek. Az 50 százalékos utazási kedvezményen kivül az összes színházak és mulatók, valamint a fürdők 30— 50 százalékos kedvezményt nyújtanak a Vásárigazolványokhoz meflékelt szelvények ellenében. A szállodák és vendéglők szintén mérsékelt áron szolgálják ki vendégeiket. "Vajdahunyad várában virágkiállításban, a Tavaszi Tárlaton pedig neves festőművészek müveiben gyönyörködhetünk. Vásárigazolvány váltható a Kereskedők és, Gazdák Körében, valamint a Máv. Menetjegyirodában. 2082 A SZÉPSÉG TITKA. Ruhádnak éke, dísze : Egyéniséged íefke. Vonzó szépséged titka : A Walterné modellje. (Walterné és Horváthné kalapüzlete, Róm. kath. bérpalota, Bethlen-u. 2. sz.) Nyíregyháza megyei város polgármesteri hivatalától. K: ad. 2708-1931." Hirdetmény. Nyíregyháza megyei város helyhatósága a városháza épület XX. számú, a Korona épület VII. X. és XI. számú, a Bethlen utcai üzletbérház V. számú és a Bodnár ház V. és Vl. számú üzlethelyiségeinek azonnali bérbeadására zárt írásbeli versenytárgyalást, továbbá a Lengyel cukrászda előtti utcai árusitó pavillonnak, a Benes László téri 5/a. 6/b. és 9 b számú árusitó bódéknak azonnali bérbeadására pedig szóbeli nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az előbbi bolthelyiségekre vonatkozó ajánlatokat f. évi május hó 16. napjának déli 12 órájáig, kell a város pénzügyi osztályában beadni, az utóbbi pavilion és bódéhelyiségekre vonatkozó árverés pedig a város jövedéki hivatalában ugyanezen napon délelőtt 10 órakor lesz megtartva. A részletes feltételek a város pénzügyi osztályában megtudhatók. Nyíregyháza,, 1931. május 9. Szentpétery Endre sk. 3151-2 városi tanácsnok YMEGYH E mwt bIsíí - ts«!y a sksé cflsk II fMnms Mr twW at Éft mfmfa pm® Legmegbízhatóbban szállítanak VIZET ivásra, mosásra, fürdővezetékbe és locsolásra az Irsai-féle liútsziyattyúfe. AHandó raktár a gyártelepen II 1781-20 1 DíványpirnÉk montirozásáf divatos kézimunKák készítését jutányos áron vállaljuk. »ERZSÉBET« ÁRVAHÁZ, Nyíregyháza, Pacsirtautca 21. 3048-3 APRÓ HIRDETÉSEK • Mtrtí^ligi dij: 10 szóig 80 írtlér, miedea további sz<5 8 fillér. Hirdetések, BUM , tMévre csak vAlaszbéiyeg beiukiése treSk-tt víiasíolBsk. „Gin a tiadúHtvafcrfbw* hirdetésekre csak a hirdetésen Iskéntetett szán bouwndíU.1 esetéo rtisí. Ugy u m ****** « tetedásfaar Vidékről levéfcMre**" is feekífcfeetá a hirdetés dija A !» mejrjcf*aisi aapjáí. kftafcaM McMw^st d. *. 1# Aráip kérjek kMst. mM A vasaihoz közeikét szobás, előszobás, uri akás azonnalkiadó. Garzonlakás nak is megftlel. — Cim a kiadóban. 2965-7 Két, est Heg 3 szobás egyedülálló házat bé be ke resek. Cimet a kiad ba kérek. £003-1 Kiadó Szaivas utca 81 /b ilatt modem három s obís lakás, elökeitte),, gyümölcsös udvarral. É dtk'ődüi ugyanott. 30S0—5 Kü'önbejáralu botorozott síobák \i!lany\ilágitéssal 1 — 2 sreraéyaek ?0—35 pergSírt azonnal kiadík. Árpsd utca 11. 3073-5 Házat vagy házhelyet keresek a piachoz közel. Cim a kit dóban. A város központjában alkovos szoba, koDjha, s^eiz junius 1-ére kiadó. Eru. 55. 1 Szép világos utcai batorozott szoba előszobával a váro3 lözponljában kiadó Selyem-u. 29, d. u. 2- 5 (rá :g megt.kiüthető. 31C2 2 60 mázsa molurmag eladó á 15 pergő áron. — Büdszentmihályi Gazdasági Szövetkezet, 3103-2 Te'jesen kü'önbejiritu széfen bútorozott szoba, egy, vajy két ur rísrére, májas 15-re kiad6. Arpádu. 1. sz. alatt. 3137-9 Egy különbejáratu utcai bstorezott szoba kiadó. — Bujtos utca 50. 9J5 Pénztáros kisasszonyt azonnali heVp'srs felve z a Zeiieis Ialéet. Báthory-u. 18. 3111 ILszaált kézikocsit keresek megvételre. — Cimet a szeikesztő égbe kérek. 3 Kimondott perfekt 'ehérnsitü varrtnő j3 pergőfrl megy házakhoz varrni. — Kossuth u'ca 8 sz. R ndes n indenesleányt 15-ére felveszek. Ke t»ji-u. 3, 3160 HK s'eleki szőlőben, országút mea'én 313 • öl gyü mölcsös bérbfad'',— (c ka épületanyag eladó. Szinházutca 4. 3151 Tejesen jó állapotban le\ő igen szép csukolt esetleg taxijoggal azoan>l eladó. Színház u, 4. 3155 Szombaton a Közép vsgy Boc.-ksy utcáa »he zett egy piros f'.d-lü Chován zen go'aiskola. B c ü'et.s m-gtaláló jutalomb; n részé ül Kossu'h u. 20. 3163 Köoyvnapi olcsó könyvek még kaphat* k Reioilz Gyula könyvkereskedésében. 3165-2 Cipészsegíd bé'számos el'átással felvétetik azon. nalra. Vi'ékiik előnyben. UjszCllő n. ?4. 951 Különbfjára'u bulonrolt szoba kiadó. Honvéd u ca 3 szám. 3 56 Rendelésre készült gyönyörű asztalspór e'adó. Cim az Ujságboltban, 1 Pén2> csomagolópapír kaphtód. Jóba-nyomdában, Nyir egyháza, Széchenvi-út 9. Telefon: 13*. Vh. 528—1931. sz. Árverési hirdetmény. Aluiirott birősági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy Dr. Fuchs Lajos nyíregyházi ügyvéd által képviselt Ádám Károly végrehajtató kérelmére és javára végrehajtást szenvedett ellen 123 P 54 f. tőke és jár. erejéig a nyir egyházi kir. járásbíróságnak ke, 1 100—930. sz. végzése alapján 1931. évi március hó 20. napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt s 3551 P 50 fill-re becsült kötött, szövőit áruk, üzleti berendezés és egyéb ingóságok 1931. évi május hó 12. napjának d. e. V211 órakor Nyíregyházán, Bessenyei-téren végrehajtást szenvedő üzletében birói árverésen a legtöbbet ígérőnek eladom. Nyíregyháza,. 1931. április 9, Berky István 3166 kir. bir. végrehajtó. Vh. 525—1931. sz. Árverési hirdetmény | Aluiirott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy Dr. Fuchs Lajos nyíregyházi ügyvéd által képviselt Fonalkészitő r. t. végrehajtató kérelmére és javára, végrehajtást szenvedett ellen 106 P 26 f. tőke és jár. erejéig a nyíregyházi kir. járásbíróságnak 1930—1100/30. sz. végzése alapján 1931. évi március hó 19-ik napján foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le és felülfoglalt és 3551 P 50 fill.-re becsült kötött, szövött áiuk, üzleti berendezés és egyéb ingóságok 1931. évi május hó 12 ik napjának d, e, 11 órakor Nyíregyházán, Bessenyeitéren végrehajtást szenvedő üzletében birói átverésen a legtöbbet ígérőnek eladom. Nyíregyháza, 1931. április 9. 3167 BERKY ISTVÁN kir. bir. végrehajtó. Vk. 308—1931. sz. Pk. 8881/8—931. sz. Árverési hirdetmény. Ügyvéd által képviselt Dr. ifj Matolcsy Kálmán végrehajtató javára hivatalból végrehajtást szenvedő eller. 100 pengő tőkekövetelés és jár. erejéig a tiBzalöki kir. járásbíróság 2311/3—930. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán le- és felülfoglalt és 1480 P-re becsült ingóságokat közöttük cipész varrógép, Singer varrógép a fenti Pk. számú végzés éa a Vht. 102. §-a alapján Tiszalök községben végrehajtást szenvedő lakásán 1931. évi május hó 1-5. napjára d. e. 10 crára most kitűzött birói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg a kikiáltást áron alul is elfogom adni, kivéve a Te. 74. íjában részletezett esetekben. Ezt az árverést a Vhn. 20. ,§-a értelmében azoknak a végrehaj tatóknak (csatlakozóknak) a ja vára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. «u 1 Tiszalök, 1931. április 20. SZCCSY BÉLA 3158 kir. bir. végrehajtó. Értesítés* Van szerencsém a n. é. közönság szives tudomására hozni, hogy tü előanyag és cerneníártt gyáram vezetését személyesen vettem á*. — Ajánlok legolcsóbb áron első osztályú tűzifát, betoncserepet, hútgy űr üt, cementlapot és mindennemű cement árut. — Saját gyártású stu katur nádat gyári áron szállítok. — Telefonon megadott rendelések pontosan lesznek leszállítva. Telefon 2 99. Tisztelettel özv. Molnár Henríkné. i- 1931. vsz. Árverési "hirdetmény kivonat A nyírbátori kir. járásbíróságnak 1571. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folylán Ács Ignácz javára 225 P tőke és jár. erejéig végrehajtás utján lefoglalt és 1040 P-re becsült ingóságok, u. m. : tutor a nyírbátori kir. járásbíróságnak fenti sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyiriugos községben 1931. évi május 23. napján d. e. V2IO órakor nyilvános birői árverésen elfognak adatni. Nyirbálor, 1931. március 27.. Vass Béla 950 kir. jbirósági végrehajtó. Tavaszi gyermekjátékújdonságok! Friss gummilabdák nagy választékban olcsón kaphatók az Ujságboltban Nyomatott Jóba Elek laptulajdo nos könyvnyomdájában Nyíregyházáit