Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-29 / 72. szám

1931. március 29. k eddigi jelek szerint s Zeppelin elkerüli Nyíregyházát ? Miskolcról állítólag Debrecenbe meg?, de a jelentés nem számol be arról, vájjon Nyíregyházát fogja-e érinteni Budapestről jelentik. A Gráf Zeppelin nem repül keresztül Bu­dapest fölött. A DunántúlrólegyaÉ­nesen Csepelre érkezik s ugyanazon az uton repül vissza Friedrichshai­fenbe. A magyarországi körrepü* lésre 35 utast visz magával. A kor­mány tagjai közül részt vesznek a repülésen Bethlen István gróf mi­Túszterelnök és Gömbös Gyula hon 1- • védelmi miniszter. A léghajó hol­nap reggeli fogadásánál részt vesz a kormányzó is. A Gráf Zeppelin budapesti útjá­ra az eddigi tervek szerint Győr és Komárom érintésével érkezik. A körrepülés alkalmával a követke­ző városokat érinti a léghajó: Mis­kolc, Debrecen, Szeged, Kecske*­mét. Valószínű, hogy Székesfehér­várt is útjába ejti s ebben az eseti­ben elrepül a Balaton felett is. Ebből a híradásból nem tűnik ki, vájjon a Zeppelin "Miskolcról egyenesen Debrecenbe repülí-e, avagy egy kis kerülővel érinteni fogja Nyíregyházát is. Ha a Zeppe­lin parancsnoka a légvonalat fogja választani, akk<^r Nyáregyháza kö­zönsége helyett a hortobágyi pász­torok fognak a repülő óriás ha­® jóban gyönyörködni. Nyíregyháza kapja a legnagyobb vidéki rádió reléállomást Budapesti hiradás ujabb részle­teket közöl a rádió már ismert beruházásairól. A nagy adón ki-' vüi egyelőre négy helyen épitenek relé-állomást, még pedig Nyíregy­házán, Miskolcon, Pécsett és Ma­gyaróvárott. A relé-állomások közül a nyír­egyházi lesz a legnagyobb, öt kilo­wattal, Miskolc, Pécs és Magyar­óvár fél-egy kilowattos reléállo­mást kap. Ezeket a mellékállomá­sokat a posta saját költségén épí­ti fei, még pedig ugy, hogy az uj lakihegyi nagy adóval "együtt ez a négy reléállomás is megkezdhes­se a működését. A négy mellékál­lomás építése után a posta köteles még egy öiödik állomást is épí­teni, még pedig ott, ahoi ennek szükségessége mutatkozik, az üzemben levő négy reléállomások ' az eddigi tervek szerint Budapest műsorát adják, részben az eddig még felhasználatlan kétszáztiz mé­teres hullámhosszon. A felsorolt öt reléállomáson kívül, ha majd szükséges Jesz, még 5 ujabb mel­lékállomá is épül. Ezeknek az uj állomásoknak a költségeit a posta és a rádiótársaság közösen viseli. VILLAMOS és RÁDIÓ szerelések és javítások. Telepes készülékek há­lózatira átépítése olcsón SZIKSZ RÁIDIÓBÉRLET HORVÁTHNÁL Bethlen-utca 4. szám. Telefonszám: 5—62. Akarja, hogy tyú kjai sokat tojjanak ? Ha igen, szerezzen be elsőrangú tenyésztojást, vagy vásároljon nspos csibét. — A világhírű „Tankréd" törzsből eredő leg­horn tenyésztojásokat kaphat feltűnően olcsó áron Téger Béláné leghorntelepén Sóstói­út 36. Ugyanott előjegyezhet napos fajcsibét, végy a keltető gépen bérkeltetést igen olcsó áron. A törzs tojóképességéről bárki meggyőződést szerezhet a tojólapról. Árverési hirdetmény. A Tiszaberceli Téglagyár Irsai, Kovács, Bistey felszámolás alatt álló cég felszámolóinak határozatáf ból folyóan a felszámolók megbif­zásából közhírré teszem, hogy a cég tulajdonát képező, a tiszaberceli 1049 sz. betétben A. I. 6—10 sor­számok, 925/1, 926/1, 927/4, 928/3 929/6 hrsz..ok, továbbá ugyanezen betétben II. 7—12 sorszámok, 922, 918/1, 919/1, 920/1, 921/1,923/1, hrsz.-ok alatt felvett ingatlanok a téglagyár összes tartozékaival, felül­épitmónyeivel, felszerelési és beren­dezési tárgyaival, ugy ahogy mind­lezek a téglagyár telepén vannak és amint mindezek az árverés idején lesznek 1931. évi április hó 10. napjának d. e. 10 órájakor Nyin­egyházán, D.r. Horthy István kir. közjegyző Kossuth_tér 7. sz. alatt lévő közjegyzői irodájában Dr. Horthy István nyíregyházi kir. köz­jegyző közbenj öttévei megtartandó nyilvános árverésen el fognak adatai. A részletes árverési feltételek Dr. Márkus Jenő felszámolónak Nyír­egyházán, Bocskai-u. 3. sz. alatt levő ügyvédi irodájában, az irodai órák aíatt (d. e. 9—1 és d. u. 3— 5), továbbá Budapesten az Ország gos Hitelvédő Egylet hivatalos he­lyiségében (V. 'Alkotmány-u. 8) a hivatalos órák alatt megtekinthef­tők; az árverés alá bocsátandó in­gatlanok és ingóságok pedig Tisza­bercelen, a helyszínén, a nappali órák alatt bármikor Szuromi János őr közbenj ötte mellett megtekint­hetők. Nyíregyháza, 1931 .évi március hó 26 napján. Dr .Márkus Jenő sk., 580-1 felszámoló. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban tegnap változékony idő mellett szorványos havazások fordultak elő. Az alföldön a be­állott derült égbolt mellett foko­zódott az éjjeli lehűlés s a mini­mum a mínusz 5 C. fok alá is síilyedt. A nyugati részeken a nappali felmelegedés a 9 C. fokig terjedt, ami azonban még mindig jóval alacsonyabb a normálisnál Budapesten ma délben a hő­mérséklet 8 C. fok volt, A tenger­szintre átszámított légnyomás 764 mm. Várható időjárás a legköze­lebbi 24 órában: Változékony, nyugtalan idő, egyes helyeken esőkkel és valószínűleg csak át­meneti hőemelkedéssel. Egri Hordó és Faárugyár B. T. Telefon 221. E{j8F. Telefon 221. (a Magyar Általános Hitelbank Budapest, érdekeltsége.) Saját terméséből elad és szállít prompt naponta több kocsirakomány­nyal is elsőrendű minőségű, alakta­lan, nem réteges törésű, tával ége­tett bükkhegységi darabos meszet, jutányos árak mellett. — A vasúti szállítás kedvezményes fuvardijtétel mellett történik. 1986-3 — A Das Leben, Das Magazin, Revue des Monats, Uhu, Scherls Magazin, Grand Magazin leg­frissebb számai állandóan kapha­tók az Ujságboltban. tf J w? Csak 1, 4 és 10 darabos eredet i Icsoma. golásban fogadja el a „-saia&í! hashajtót, minden csomagon DARMQL FELÍRÁSSAL. Csak gyógyszertárakban kapható. Utanzatokat és más csomagolást utasítson vissza Véres milliók gigantikus sikere Tegnap mutatta be a Diadal Mozgó Flamarion hatalmas kalan­dor drámáját, a »Véres millióké cí­mű filmmüvet. Antonio Marenó, Claire Windsov és Eddie Gribbson főszereplésével olyan sikerrel, meiy várható is volt. £ hatalmas mestermü Budapestp tel egyidőben került vászonra fenti filmszínházban Anna-May-Wong, a legszebb japán filmmüvésznő hatal­mas filmjével a »Gésa«-val egy mü-, sorban. Anna. May-Wong bájosságához és művészi képességeihez nem kell kommentár, hiszen mindannyian is­merjük őt a zsúfolt mozikban ki­fejtett művészi alakításaival kap­csolatban. •W lil ll lllWWtWWWHWWWWHWKWWt Meghívó. ANyiregyházi Kereskedelmi r-t 1931. április hó 7-én délután 3 órakor, Nyíregyházán Kállai ucca 4. sz. alatti helyiségében tartandó évi rendes közgyűlésre Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság jelentése az 1930. évi zárszámadások előterjesztése kap­csán a mérleg megállapítása, a tiszta nyereség felosztása és a felmentvények megadása iránti határozat hozatala. 2. Esetleges indítványok. Nyíregyháza, 1931. március 27. 581 Tarcali téglagyár bérbe kiadó. Értekezni Kovács Dezső mér­nöknél Nyíregyháza, Széchenyi-út. IQBS Feld Oly budapesti vegytisztitó és kelmefestő tisztit szárazon, fest minta után ponto­san, legszebben jutányosán. Gyüjtőfiólc Zrinyi Ilona-utca 9. Az udvarban. Vezető: Klár Berta. 1739-6 Ha szerei divatárucikkeket olcsón venni, vásároljon a Csipkeáruházban A hősök szobra háta mögött. Cégtulajdonos: ALTMANN SÁNDOR Bessenyei-tér 2. szám

Next

/
Thumbnails
Contents