Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-03-18 / 63. szám
Csütörtökön van a bemutatója •NVÍRVIDÉK. 1931. március 18. M FEUÉm BmAT 100°| o-os németül beszélő világfilmnek. Megalakult Ssabolcsvármegyében a SEove Országos Frontharcos Szövetség első három községi csoportja Szabo'csvármegyében határta'an lelkesedéssel tömörülnek a harctér hősei, a frontharcosok abba a szövetségbe, amelynek zászlaját nemrégen Miskolcon íengették a háborúban életüket kockára tevő hadviseltek. A szervezkedésről mindenféle mende-monda terjedt el az országban, de ezeknek $z alaptalan híreszteléseknek ma már senkisem ad hitelt. Bizonyos, hogy a Frontharcosok Szövetségének má s célja nincs, mint azok érdekeinek védelme, akik a háborúban résztvettek és áldozatot hoztak. Ez a célkitűzés pedig szent és igazságos. Szabolcsvármegyében is megindult a szervezkedés, amefynekélén vitéz szentkatolnai Elekes Gábor ny. ezredes áll. Március i-énGár ván volt szervező gyűlés, amelyen mintegy háromszáz frontharcos vett részt a gávai és a berceh hadviseltekből majd "Bujon a kultúrházban volt nagy látogatottságnak örvendő alakuló gyűlés mintegy ötszáz frontharcos élénk érdeklődéssel való részvétele mellett. Gáván ünnepélyes külsőségek keretében fogadták Elekes Gábor ny. ezredest, aki az alakuló gyűlésen hatalmas szónoki erővei gyújtotta fel a tiszta hazafiul lelkesedés lángját a falu hősi élsz ántságu népének lelkében. Rámutatott arra, hogy a fronton szenvedő hősök, hadirokkantak, árvák sorsáért nem lehet a kormányzatot felelősségre vonni. Ha van valamiben elmaradás, ennek a frontharcosok az okai, akik nem állottak kellő erővé i sikra és nem szervezkedtek meg idejében. Néma gyermeknek senkisem érti meg a szavát. Európa többi államiban^ már a háború befejezése után megindult a frontharcosok szervezkedése. Hazánkban jóval később, elkésve, két évvel ezelőtt akadt egy lángíelkü férfiú. Borbély Maczky Emil, aki felismerve a késedelem nagy hátrányát, kezébe vette a zászlót és a frontharcosok élére állt. Az ő, nemzeti szempontból is nagyjelentőségű akciójára Szabolcs"ban is megindult a szervezkedés, amelynek irányítását hazafias kötelességtudástól áthaccrttan ő, Elekes Gábor ny. ezredes vett kezébe. Ez a szervező munka nagy nehézségekbe ütközött és az agilis szervezőnek sok keserves órát szerzett, de végre megtörténhetett a zászló kibontása a Felső Dadai járásban . A hatalmas vezéri "szó lelkes visszhangot keltett és a hadviseltek százai a vitéz ezredes irányítása mellett kimondották a szövetségbe tömörülést. Elekes Gábor megrázó szavakkal ecsetefte a hadirokkantak és árvák helyzetét és a frontharcosok feladatává tette ennek a kérdésnek támogatását. — Felhívta a rokkantakat a szervezkedésre és arra, hogy csatlakozzanak a nyiregyházi szervezethez. 1 Horváth Lajos százados szólalt ezután fel és ő ismertette a központi vezetőséget. A frontharcosok gávai szervezkedő gyűlése ezután nagy lelkesedéssel' kimondotta a megalakulást és a Himnusz eléneklése után vitéz szentkatolnai Elekes Gábor koszorút helyezett a hősi halottak emlékművére. A gávai gyűléshez hasonlóan lelkes volt a buji frontharcos szervezkedés is, amely a kultúrházban folyt ie. Itt Buj és Ibrány hadviseltjei mondották ki nagy lelkesedéssel a Frontharcos Szövetségbe tömörülés szükségességét. Sajnálattat állapították meg a frontharcosok, hogy Buj községben nincs a háborúban elesettek emlékét dicsőítő emlékmű. Vitéz Elekes Gábor mélyen megható szavakban hívta fet a frontharcosok figyelmét arra, hogy elsősorban az ő feladatuk" az emlékmű létesítésének sürgetése. Bujon egyelőre befejeződött a szabolcsi frontharcosok szervezkedése, cte bizonyos, hogy a kibontott zászló alá tömörülni fog a vármegye valamennyi községe; ezt a szer vezkedést a legnagyobb megnyugvással veheti minden igazi magyar, akinek a szivében éi a hősi erények kultusza és aki megnyugvással látja, hogy a hadviseltek megszervezése jó kezekben van vár megyénkben is. Maga Horthy Miklósné Főméltóságu Asszony a zászlóanyja a szervezkedésnek. — József főherceg a fővédnöke, Borbély-Maczky Emil főispán az elnöke és igy a hadviseltek csak örömmel vehetik tudomásuf, hogy április hó folyamán az országos elnök részvételével megalakul a Frontharcosok Szövetsége Nyíregyházán is, A vármegye járásaiban és községéiben pedig tovább folyik a szervezkedés. Miskolcon, amint ezt a Nyír vidék jelezte, megtörtént az országos nagygyűlés, amelyen Szabolcsból is számosan vettek részt és ott látták a frontharcosok, hogy Borsod főispánja BorbélyMaczky Emil, Miskolc város polgármestere Hodobay Sándor, Bónis aiadár alispán, tehát a hivatalos viíág előkelő reprezentánsai vezető szerepet vállaltak a frontharcos szervezkedésben. Nyíregyházán i; meg fogják érteni a kibontott frontharcos zászló alá tömörülés nagy nemzeti jelentőségét Arzénnel megmérgezte magát egy kállósemjéni asszony Szabóné ezen annyira elkeseredett, Szabó Jánosné káílósemjéni aszszony március i6-án arzénnef megmérgezte magát. Az életunt nőt az Erzsébet kórházba szállították, ahoi azonnal" gyomormosást alkalmaztak rajta az orvosok. Kihall- j gatása során előadta, hogy azért j akart megválni az éfettől, mert j férjévei rossz viszonyban volt és ^ állandóan veszekedtek. i Azon a napon megint erős vesze- L kedés volt a házastársak között s I hogy amikor férje elment otthonról "a parmetezésbőí fennmaradt arzént egy pohár vizben feloldotta és megitta . Szerencsére férje még idejében hazaérkezett és azonnal orvosért futott, aki a görcsökben fetrengő asszonynak hánytatót adott be és a kórházba szállíttatta. Szabóné állapota nem életveszélyes. A szociáldemokrata mnnkások megverték a Gnttmann-harisnyagyár keresztényszocialista Budapestről jelentik: A Guttmann—Fekete harisnyagyár munkásai a mult héten bérmozgalmat indítottak s miután nem sikerült a gyár vezetőségévet megegyezé t létesíteni, a szociáldemokrata szakszervezet kötelékébe tartozó munkások csoportja sztrájkba lépett. A gyár keresztény szocialista munkásai tovább folytatták a munkát. Pénteken este a munkából hazatérő keresztényszocialista munkások egy s kisebb csoportját mintegy 30 főbtu » álló szociáldemokrata csoport a Vihar-utca sarkán megtámadta s ütlegelni kezdte. A keresztényszocialisták csak futással tudtak megmenekedni a további ütlegelések elől. A rendőrség a nyomozást megindította s tegnap sikerült a verekedés 3 értelmi szerzőjét, Weisz Mátyást, Froner Károlyt és Handli Mátyást elfogni. Magánosok elleni erőszak cimén mindhármukat letartóztatták. 1 , / Agggtg mOKGÖ Kedden, szerdán 5, 7 és 9 órakor JOHN G1LBERT szenzációs zenélő, éneklő filmje KOZÁK SZERELEM. Mujiiiiiuni ii n nii iiiiii ii iii 11 ni , i n 11 1 11 —i mh iBin ii wiiii mi wii w ii un énekes, táncos orosz szerelmi tört. 2 részben 12 felv. Rendezte: Fred Niblo Minden előadásban ingyen jegysorsolással I. dij : 5 páholyülés, II. dij: 3 drb. Zsöllye, III. dij: 2 támlásszék IV. dij: 2 drb. második bely. Csütörtöktől: Qreta Garbóval A CSÓk Városi Mozgó . • • : ; • --V-ri^ijaSc,A rozsréti gazdasági téli tanfolyam zárővizsgálata A Rozsrét-tanyai iskolában a gazdasági irányú téli tanfolyam f. hó 13-án, pénteken befejezést nyert. A mindvégig élénk látogatottságnak örvendő tanfolyamok. Papp Géza gazd. e. titkár a talajismeret, trágyázás és műtrágyáról, Csanády Béla nyug. gazd. szak tanár a vetés, növényápolás, terménybetakaritás és eltartásról, Pethő Károly oki. gazda a gyümölcs és szőlőtermesztésről, valamint a növényvédelemről, Márkus József oki. gazda az állattenyésztésről, Mikler Sándor tanitó pedig a gazdasági földrajz, számolás, és mérés köréből tartott előadásokat. A tanfolyam állandó, rendes hallgatói, számszerint 30-an, az összefoglaló berekesztés alkalmával látogatási bizonyítványt kaptak, amit megelégedéstől sugárzó arccal vettek át. A tanfolyam nem végzett hiábavaló munkát. Ezt legjobban igazolja az a körülmény, hogy ifj. Garaj Mihály a tanfolyam egyik legbuzgóbj) látogatója a hallgatók nevében köszönetet mondott dr. Bencs Kálmán m. kir. kormány főtanácsos polgármesternek, hogy lehetővé tette a tanfolyam megrendezését és köszönetét fejezte ki a tanfolyam előadóinak is a szives fáradságért, amit az előadások folyamán a gazdálkodás előbbre viteléért hoz tak. Egyben kifejezést adott ama reményüknek is, hogy a város vezetősége a jövőben is fog rendezni számukra hasonló előadásokat. Örömmel vették tudomásul Márkus József oki. gazda ama kijelentését, hogy ha gazdasági ügyben bármikor felvilágosításra van szükségük, ugy ő, mint a tanfolyam mindenik előadója bármikor szívesen rendelkezésükre fog állani. Mátis Béla népművelési gondnok előterjesztésére készséggel határozták el a hallgatók, hogy május hó egyik alkalmas vasárnap délutánján együttes tanulmányi kirándulást tesznek a nyiregyházi homok-kisérleti telepre. Az ünnepélyes összejövetel a magyar »Hiszekegy« elmondásával ért véget. A SIKKES NÖ. A nő ha fess és sikkes, Fejét magasan tartja S fejének ékessége A Waltemé kalapja. (Waltemé és Horváthné kalapüzlete, Róm. kath. bérpalota, Luther u. 20 szám.) sí ff y e Bi baleset és életbiztosítás erczGg bőröndöenél Ridikülök, apró és papirpénztárcák, uiibőröndök, hőrneceszszerek nagy választékban, olcsó árban kaphatók. Bőrönd huzatok, javítások, kézimunka montirozások olcsón és ponto san készülnek. 1687-3