Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-15 / 61. szám

KSSHiaiési árak helyben és vidéken : JÓBA ELEK Szerkesztőség és kiadóhivatni cime |pr Wa 2 P 50 I. - Negyedévre 7 P 50 1. Alapította: JÓBA ELEK Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22|W#»stvio*lőkn*k és tanítóknak 20°/» engedmény t'nloíüí sserkesztő VERTSE K. ANDOR A kiadóhivatal telefonja: 1 39. Postacheque 2S556 Ss?y«s ssám éra: kvikösnap 10 f., vasárnap 13 f. Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Beth!en-u. 2. IS filléF, Nyiregyháza 1931 március 15. # Vasárnap XALL évfolyam. 61. SZ. Ma: Gazdamelléklet a II. oldalon SZABADSÁG ÜNNEPÉN Irta: Vertse K. Andor pillanatát, hanem mi is azok vagyunk, akik itt éljük, itt vegetáljuk életünket ebben a nyomorult csonka hazában, amelynek erőszakosan) meghúzott határai minden józan észt és belátást megcsúfolnak. Mi is türelmetlenül várjuk a revíziót, bár tudjuk, hogy az máról holnapra nem következhctík be. — Európa legnagyobb áHamférfiai nyilatkoztak igazságunk mellett, nyilatkoztak a revi'ió jogossága és ésszerűsége mellett s ezek után a nyilatkozatok után igazán nem jöhet más, mint a cselekvés. Tudjuk, hogy ennek nagy akadálya van. Az európai nagyhatalmakat köti a kisantantnak tett háborús igéret. A tolvajbecsületnek is van bizonyos vonatkozásban etikai szankciója. Hisszük és jogosan következtethetjük, hogy eljön még az Ldő, még pedig rövidesen, amikor Európa államférfiai átrevideálják az elfuserált trianoni diktátumot és igazságos békefeltéte- b leket fognak elénk terjeszteni. Ettől a revíziótól függ nemzeti létünk . Gazdasági életünk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk, iparunk, szellemi középosztályunk boldogulása a revíziótól függ. Csak most látjuk azt, milyen gazdagok voltunk, amikor számba vesszük, hogy mit vesztettünk. Istenein, mi volna, ha az önálló, szabad, független Nagymagyarországon a tót megint az Alföldre jönne aratni, a "Tiszán ináramarosi fát úsztatnának az oláh tutajosok, körmöcbányai aranyból .vernék a magyar tiz és huszpengős érméket, erdélyi sót hintenénk levesünkbe, amely természetesen vámmentesen jönne hozzánk s vizűm nélkül mehetnénk a Tátrába és Herkulesfürdőre. Akkor a búzának sem volna ilyen ára, az ipari cikkek sokkai olcsóbbak lennének s a kereskedőknek sem kelfene annyi vámot és illetéket fizetniök. Boldogok volnánk. j De igy rabszolgák vagyunk, ' akik reggeltől késő estig dolgo1 zunk, de munkánknak semmi látI szatja nincs. Hiába minden küzdelmünk, a gondoktól, a létért való küzdelem nehéz gondjától nem tudunk megszabadulni. Hová kell ennek vezetnie? A teljes megsemmisülésbe!! De vájjon szabad-e kétségbeesnünk és főleg hangoztatnunk a kétNem. Fel a fejjel "magyar polgártársak!! Gondoljátok meg, hogy voltak már sokkal kétségbeesettebb helyzetek is, amikor bátor szivü emberek nem adták fel a reményt. A revízió hajnalpirja ott dereng a láthatáron. Halihó magyarok!! Dobjatok még egy-két hasábos őrtüzetekre a reménység fájából, hadd kíbogjon a lángja addig, amig felkél a Nap! A Magyarok Napja! Debrecen a centrális városépítésért » Irta: Pisszer János Talán sohasem éreztük magunkat annyira rabszolgáknak, mint most: 1931 március 15-én. Rabszolgák vagyunk: a békeszerződés rabszolgái. Elmúlt az arcpirító megszállás, végetértek a jóvátételi rekvirálások, elmúlt a pénzügyi ellenőrzés, azért mégis láthatatlan rabbjlincsek akadályozzák mozgásunkat. Rabszolgák vagyunk. És ezt most érezzük a legjobban: a szabadság ünnepén. A világgazdaság nemzetközi szálainak ezernyi hínárja fonja körülöttünk hálóját, telítve ellenségeink politikai machinációval smi csak vergődünk ebben a bürökben. Elmúlt a háború, lassankint megtisztult a külpolitikai horizont, sok ellenségünkből jóbarát lett, uj konstellációk keletkeztek, amelyek eredménye az lett, hogy Európa több nagy államférfia revízió alá vette velünk szemben tanúsított mentalitását és barátunk, pártfogónk lett. Ezt az érzelembeli revíziót követnie kell a tényleges revíziónak. Európa közvéleménye lassankint tudomást szerez azokról a lelketlen igazságtalanságokról, amelyben az utódállamok hatósági emberei re-szesitik a magyar kisebbségeket. Tudomást szerez arról a korrupcióról, amellyel valósággal kiuzsorázzák a kisebbségi polgárokat, s lassankint ráébred arra, hogy amit a kisantant — valljuk meg — jól szervezett és tökéletes, évtizedeken át folytatott egységes propagandamunkája úgyszólván beidegzett minden külföldi ember agyába közönséges hazugság. Sokan türelmetlenek. Különösen azok, akik megszállott területről menekültek. Nem győzik kivárni a revíziót. Ez érthető is, mert őket megszokott otthonukból zavarta ki az ui középeurópai berendezkedés. Mindenüket ott kellett hagyniok, amihez gyermekkoruk óta annyi emlék fűzte őket. De ott kellett hagyniok vagyonukat is. A házat még valahogyan elkótyavetyélhették, de a föld az román, szerb, cseh kézen maradt s irtózatos külpolitikai erőfeszítések után tudtunk csak odáig jutni, hogy most már némi kilátást nyertünk a kártalanításra. De nemcsak a menekültek türelmetlenek, akik immár több, mint egy évtized óta várják a visszatérés Dr, Vásáry István debreceni polgármester a belügyminiszterhez fordult memorandummal avégből, hogy a magyar városok racionális, centrális fej'esztése érdekébein készítsen törvénytervezetet, amely a mai ésszerűtlen, tervszerűtlen, de a mai magánjog szerint a városok hatáskörén kiviilesően, tehát meggátoltan kültelki építkezéseknek és igy a városok szétterpeszkedésének gátat állítson. Javaslata az, hogy a városfejlesztés céljára tanács állittassék fel, amely városonként állapítsa meg az építésre alkalmas városmagot, ezenkívül az építés tilalom alá vonassék. Ezúton reméli az ésszerű és helyes városfejleíetést központossá tenni s igy. a városokat alkalmasokká tenni arra, hogy a városiasságot okvetlenül feltételező közmüvek létesítését megvalósithassák. A memorandum pénz ügyi megoldást is tartalmaz, melynek lényege, hogy az államhatalom a centrális városépítéshez, anyagilag is járuljon hozzá, az építési költségek kamatterhének, 1 5 évig leendő részbeni átvállalásával. Erre van példa a nyugati államokban is. Dr. Vásáry István polgármesterinek ezt az aktív megmozdulását, minden városnak, minden városias jellegre törekvő egyéb közületinek is, őszinte örömmel kell fogadnia. Különösen őszinte ez az öröm e sorok Írójában, mert megvalósulás felé indulni látja azt a gondolatot, amely a Nyirvidék régebbi évfolyamaiban is és legutóbb a Városok Lapja 1931 évi január 15-iki, a Vállalkozók Lapja január 21-ikiszá mában is, tollából szót talált. A debreceni megmozdulásnak nagy jelentőségét elvitatni nem lehet. Mert igaz ugyan,, hogy a magyar városok szétterpesztett és a rétestészta módjár,a elnyúló voltát, különösen az OFB házhelykiosztásai óta, fokozottabban, érzik a közületek, ennek kifejezést is adtak ittott, szóban és poüiikusok irásblan is, de azt a határoeott lépést, amelyet a kérdés megoldása irányában tenni kellett volna, mégis csak dr. Vásáry István debreceni polgármester tette meg, hogy állásfoglalásra, bélátásra és cselekvésre bárja az erre legilletékesebb minisztert, a belügyminisztert. Szinte hihetetlen! nek látszott, a Magyar Rádión át világgá bocsátott az a hír, amelyről március 6-án vettek tudomást a hallgatók, s amely 'Debrecennek megmozdulását közölte. Hihetetlennek azért, mert már szinte megszoktuk, hogy az életrevaló javaslatok, csak néhány év eltelte és hoszszadalmas propaganda után jutnak el az »illetékesek« elé. Meg keli vallanunk, hogy dr. Vásáry István polgármester javaslata, a városépítés terén, korszakalkotónak mondható. Azért, mert végre ez az »ügy« el nem alhatik, van aki felszínen tartsa és végre mégis csak megindulhat az a tervszerű munka, amely eddig semmi figyelemre nem talált, s amely keli, hogy a mai pocséklással járó város fejlesztésekbe, de továbbmenve, még a községfejlesztésekbe is tervszerűséget, rendet, az annyira áhítozott takarékosságot, a közületi életnek hygieniát, és a városban lakáshoz szükséges feltételeket megteremteni lesz hivatott. Akik a kérdésnek mélyére még nem hatoltak, akik kellő figyelmet einnek az »ügy«-hek nem szenteltek