Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-07 / 54. szám

1931. március 7. Ismeretterjesztő tanfolyamok záróvizsgája Tornyospálcán Tornyospálcán március i-én zaj lott le ' az iskolánkivüli népmüve lés keretében dolgozó tanfolyamok záróvizsgája, amelyen a gör. kath. iskola lantenne kicsinek bizonyult az érdek odők befogadására. A he lyi bizottság tagjai csaknem telje számban részt vettek a felnőttek élvezetes vizsgáján. Az ünnepélyt a vármegyei Bi zottság megbízásából Haton Imre főjegyző nyitotta meg, aki rámu­tatott a népművelés izmosodására és nélkülözhetetlen voltára. Ezután Molnár Béla r. kath. ta nitó vezetésével az elemi ismeret térje z'ő tanfolyam ha Igatói tettek tanúságot szorgalmas munkássá­gukró': Rusznák Imre gör. kath tanitó pedig az általános ismeret­terje ;ztő tanfolyamon résztvett hall­gatók szebbínéi-szebb felelettel sze­reztek örömöt mind a bizottságnak, mind a megjelenteknek. A vizsgát a Magyar Hiszekegy, Himnusz, több irredenta dal és magyar nóta tette változatossá, a­melyeket Gombos József tanitó ve­zetésével a népdalárda szolgálta­tott kellemes meglepetést szerezve első nyilvános szereplésével. Nagy hatást tettek : »A sirva­vigadó« és a »Feltámadás • cimü költemény számok is. — A bezáró beszédet Papp György gör. kath. lelkész mondotta. SPORT J^rfmriDÍK. KaMNM A bajnokságban vezető DEAC és az MTSE lesznek vasárnap Nyíregyháza vendégei. A második bajnoki forduló ér­dekes mérkőzéseket juttat Nyíregy­házának. A Ny VE a lelkes máté­szalkai csapatot kapja ellenfeliu, akiket bizonyos, hogy egész druk­kerhaduk át fog kisérni. ugy hogy a Vívóknak ismét igen meg fog ke'leni küzdeni a pontokért. Nagy érdeklődéssé' várja váro­sunk sportközönsége a másik ven­déget, a bajnokságban vezető egye­temi csapatot, bár a'NyMTK elleni mérkőzésükön mint biztos favorit indulnak, abból a szempontból, hogy a DEAC lesz tavasszal is a legerősebb e lenfele a helybeli vé­zető csapatoknak. A DEAC ven­dégszereplését nagy érdeklődés elő­zi meg. A mérkőzések részleteiről holna­pi számunkban írni fogunk. Nóti Károly a legterméke­nyebb scenáriumiró ma Berlinben A magyarok mindenütt megáll­ják a helyüket. Ezt sokszor és jo­gosan megállapítottuk és e megál­lapításunkra csattanós pé.dát nyúj­tanak minden héten a moziműso­rok és a berlini mozihirdetések. Nóti Károly, a -magyar kabaré­írók egyik legtökéletesebbje, né­hány 'hónap előtt fogta magát és kiment Berinbe. Hóna alá vette a darabokat, amelyek Budapest ka­barészinpadjain nagy sikereket arattak és ebbpí akari megélni. — Künn azonban uj tér nyílt meg Nóti Károly számára a hangosfil­mek révén. Friss és eredeti fantá­ziája, groteszk öt'e'ei tetszést arat­tak a producereknél és ma alig van hét, amikor Nóti Károly ne szere­pelne filmen, mint szerző. Legénykérés a Városi Színházban Legújabb filmjének, mely eddig a g rólagos bemutatási joggal, legsikerültebb és a legnagyobb si- I A film mai premierje iránt olyan kere volt, »A nyitott ablak a ci- I érdeklődés nyilvánul meg, ami­m!e, melyet ma péntektől hétfőig I lyenre még példa nem volt. mutat be az Apolló egyedül kizá- | — Haszonhárom nyiregyházi gazdaifjn vizsgázott a modern állattenyésztés ismereteiből Westsik Vilmos tanár nagy sikere a gazdasági téli tanfo­lyamon A Tiszzánt :uli Kamara homok­javító kísérleti telepén téli gazda­sági tanfolyam volt, amelyen 23 nyíregyházi gazdaifju vett részt. A tanfolyam záróvizsgája szerda dél­után volt. A vizsgálaton megjelent dr Szén László gazdasági főtaná­csos, a földmivelésügyi minisztei képviselője, Beszterczey Gábor gaz­dasági főtanácsos, a Tiszántúli Ka­mara, dr Benes Kálmán kir. kor­mányfőtanácsos. polgármester Kausay Tibor Zboray Bertalan gazdasági főfelügyelők, Berti Fe­renc gazdasági felügyelő. Varga László kamarai titkár, Bertalan Kálmán Papp Lajos földbirtokos, Gyuríkovícs Lajos városi gazdasági intéző, Márkus József oki. gazda, Mátis Béla Nyiregyháza népműve­lési titkára. Az érkezőket Westsik Vilmos a kísérleti telep kiváló ve­zetője, a tanfolyam tanára fogadta. A vizsgálat a telep előadói termé­ben volt, ahoi' ezalkalommal is ott láttuk az okszerű gazdálkodás kéz­zelfogható eredményeit, a telepen elért nagyszerű eredmények doku­mentumait: a dus magvu tengeri? buza és rozs termésének példá­nyait. Egy kis csésze buzaszem mei lett azt olvassuk, hogy ez Székács­buza. amely trágyázatlan talajban nőtt és kat. holdanként 7.11 mázsa termést hozott, amelynek hektoli­terje 80 kiló. Ott volt azután mel­lette egy másik buzaminta. Ez is Székács-féle. de már szuperfosz­fát és kálisóvai trágyázott föld ter­mett? és kat. holdanként 13.30 mázsát hozott, hektója pedig 83 kiló • Óriási tengeri csövek aranyla­nak, preparált állati csontok, áll­kapcsok, fogak mutatják, hogy itt tudományos alapvetéssel és szem­léltetőn folyt a tanítás. Itt van va­lamennyi műtrágya és takarmány­féle. Látjuk a rózsaszínű pekk-et, a csontnövesztőt, a hus. a vér, a csontlisztet, a futort. Mindmegany­nyi tápszer, amelyről még néhány évtized előtt nem tudott semmit a magyar gazda és amelyet nemcsak hogy ismernek ezek a fiatal gaz­dák, hanem adagolásukról és hús­ban. növekedésben adott eredmé­nyükről is pontos számokat tudnak mondani. Az asztalon nagy csomó könyv, a tanfolyam kitűnő hallga­tóinak ajándékozására- Itt van kö­zöttük Westsik tanár könyve: Az alföldi futóhomoktalajok okszerű mezőgazdasága c. aktuális könyv amely a Patria kiadásában 1927­ben jelent meg, tehát már a nyír­egyházi megfigyelések eredményeit dolgozza fei. "Egyik jobb könyv mint a másik. Van itt : »Állatvásár­lásokkai 'kapcsolatos tájékoztató«; a burgonyabetegségekről, a juhgo­molyatermelésről. a tanyai gazdál­kodásról 'é? más gyakorlati témá­ról szóló kitűnő írás. Ma már a könyv az erőssége a magyar gazdának és kiveszőben an az a típus, amelyik fennen hir­dette, hogy »A nagyapámnak is apámnak is jó volt. ahogy eddig csináltuk, én sem csinálom más­ként. « Ez a 23 éves fiatal nyír­egyházi gazda, amint itt ül a pa­dokban drukkolva az ünnepélyes vizsgálat esélyeitől, már modern gazda ági elvekért lelkesedik, tanul és érzi. hogy a tudás pénzt, va­gyont jelent, a tudatlanság, a ma­radiság pedig veszteség, bukás a gazdasági élet ma zajló óriási har­cában. És ez a fiatalság hálás azoknak, akik a tanfolyamot rendezték, Nyir­egyháza polgármesterének, akinek melengetett eszméje volt a kísérleti telep terve, a Kamarának, amely a város áltai megépített telepet fenntartja. Westsik tanár urnák, aki a vérbeli tanárok rajongó lel­kesedésével 'áll a magyar gazdák oktatásának szolgálatában és aki­nek hite és fanatizmusa fel tudja ébreszteni a magyar tanyák népé­ben a tudás vágyát. Ennek a tudásvágynak bizony­ságtétele volt a tanfolyam. A gaz­daifjak között volt olyan, aki ti­zenhat kilométerről jött a tanfo­lyamra. Kerékpáron jöttek a diá­kok, a gazdák fiai és nem bánták a nagy utat. a fáradságot^ vonzot­ta őket a tudás, az életharcra való fegyverkezés szükségének tudata. A vizsgálat előtt Beszterczey Gábor gazd. főtanácsos, a Tiszántúli Kamara képviselője üdvözölte Széli László dr akadémiai tanárt, a mi­niszter kiküldöttét. Több mint há­rom évtizede kiséri figyelemmel a mezőgazdasági oktatást és azt ta­pasztalta, hogy ez az itt látható iskolatípus a legmegfelelőbb, öröm mei jött erre a tanfolyami vizsgára­ide Nyíregyházára, amelynek népé­hez több évtizedes szeretet füzi. Üdvözli a földművelésügyi minisz­ter küldöttét, továbbá Nyíregyhá­za város képviselőjét, amely város nemes áldozatkészséggel lehetővé tette a kísérleti telep megépítését. Széli László dr szólal fel ezután és kijelenti- hogy nagy örömmel jött Nyíregyházára, hogy itt a vizsgát vezesse. Meg van győződ\e róla, hogy a Tiszántúli Kamara gondos irányításával folyó tanfo­lyami oktatás a legszebb eredmé­nyekkei végződött ezalkalommal is. Westsik Vilmos tanár mond ez­után érdekes példaadatokkai 'meg­világított megnyitó beszédet arról' miért keli ma a gazdának a nö­vénytermeié en kivüi okvetlen meg­felelő állattenyésztéssel ís foglal­koznia. A földdel a háború alatt sokan megpróbálkoztak. Amikor aztán nem volt többé jól "kifizető foglalkozás a gazdálkodás, a föld visszakerült a bankok kezére. Ott hagyták a földet sokan. A magyar gazda azonban ki kelt hogy tartson a föld mellett amelynek minden rögét szereti és melytől nem tud megválni soha. És hogy megtarthassa ezt a föl­det- nem elégedhet meg azzal a tudással, amellyel atyja, nagvatyja munkálkodtak. Tanulnia ke 1. — A növénytermelés mellett ma, amikor az árak leszálltak, foglalkoznia kell az állattenyésztéssel is de ismernie kell az idevonatkozó isme­reteket, hogy á lattenyésztése ered­ményes legyen. A most záruló tan­folyam is az állattenyésztés isme­reteibe vezeti be a gazdaifjakat. Nyíregyházán a lótenyésztésben ki­tűnnek gazdáink, igy inkább a mar­ha és sertéstenyésztés ismereteit tanulták a téli tanfolyamon heten­ként két délután, a piaci napokon Városi Mozgó. Csütörtöktől vasárnapig Róbert Stolz világhírű operettje Bolváry Géza rendezésében A LEGSZEBB TANGÓ Beszélő filmoperett 6 fejezett, 13 felvonásban, főszerepeit a ,,Szivek 8zimfónia;a" szereplői játszák. Egy teljes felvonás magyar beszéd, magyar ének Sárbogárd — Dombovár c. magyar dalslágert énekli : Mindszenthy Tibor I Férfihang a leánypenzióban II. A világhírű énekes III Éjszaka a Tivoliban IV. Apa és leánya V. Búcsú a mulatótól VI. » szerelem mindent legyőz VlÜ éi ? géppel felvon,sköíi szün=t:k Dél .ül. J gyekről ajánlatos t lő vételben gondoskodni Kendéi helyárak. jöttek be az ifjak a tanfolyamra. A legközelebbi tanfolyamon a szö­vetkezés, az értékesítés tudniva­lóit fogják a gazdaifjak elsajátí­tani. Ezután megkezdődött a vizsgá­lat. Az ifjak bámulatot keltő biz­tossággal'feleitek Westsik tanár kérdéseire. Megmondották, mik a leromlott, a jól táplált, a jól tejelő marhának ismertető jelei, miként keh a modern takarmányozás elvei szerint etetni a marhát, a tejelés fokozása érdekében mit tehetünk­hogyan hizlaljuk a zsirsertést, a hússertést, a baconsertést; mik a betegségek, a kórokozó bacillusok; miként kell eljárnunk a bacillusok ellen való védekezés érdekében; mi az oltás, a szérum, a szimultán oltás stb. A vizsgálatot Széli László dr miniszteri kiküldött zárta be nagy­hatású l>eszéddef. A szép sikerről; amelynek itt tanuja volt, jelentést fog tenni-a földmivelésügyi minisz­ternek. Hálás szavakkal emelte ki Nyiregyháza város közönsége áldo­zatkészségének jelentőségét, elis­merőn méltatta Westsik tanár ügy­szeretetét, nagy tudását és lelke­sedését, majd a gazdaifjakhoz szólt, akik előtt kifejtette, hogy a gazdát a széleskörű, minden ter­melési ágra kiterjedő tudás emel­heti ki á válságos helyzetből. Na­poleon tábornokának szavait idézte, aki a vezér egy nehéz feladatának elhangzásakor igy fogadta a pa­rancsot: Sir. ha a feladat lehetsé­ges, már megvan, ha lehetetlen, akkor meg lesz. A gazdák előtt sem szabad semminek sem aka­dályként állani, a gazdaszorgalom mindent legyőzhet. Dr Benes Kálmán kir. korminy­főtanácsos, polgármester nagyha­tású szavakban lelkesíti a gazda­ifjakat további tanulásra a szép sikerű vizsgálat eredményeinek ha­tása aia't. Felidézi'a városalapító gazdák emlékét, akik hősies mun­kával szerezték meg száz évvef e<;«

Next

/
Thumbnails
Contents