Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-03-05 / 52. szám
1931. március 5. jdrfRYIDÉK. *mmammmmmmmmaKmmmmmm^ ELJEGYZÉS Reich Erzsikét Nyíregyházáról eljegyezte György József Budapest . — Az Ev. Nőegylet csütörtöki bibliaóráját Máczay Lajos vallástanár tartja. Erre és a Lutheruzsonnára szerettei hivja meg hittestvéreit az Elnökség. — A Nyíregyházi" Ref. Nőegylet Leánycsoportja f .hó 5-1 csütörtö' ki munkadélutánján bibliaóra után folytatjuk felolvasásunkat a csillagvilágról, »PiIIantás a végtelenbe* címmel. Szeretettel' kérjük minden tag megjelenését. Elnökség. — A Szociális Missziótársulat pénteken gyűlést tart. A Nyíregyházi Szociális Missziótársulat péntek délután 5 órakor a róm. kath. eiemi iskola dísztermében gyűlést tart. A gyűlésen a pénztárosi tisztség betöltését határozzák el. A vezetőség kéri a tagok megjelenését . — Nyugtázás. A nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület szíves volt az izr. elemi iskola szegény tanulói felruházására 225 (Kettőszázhuszonöt) adományozni, amiért hálás köszönetet mond a szegérnyek nevében: dr Bernstein Béla főrabbi. — A debreceni kamara versenytárgyalást hirdet. A debreceni kereskedelmi és iparkamara a debrecení'fővámhivatai helyiségeinek átalakítására a m. kir. államvasutaknak 2900 q faszén és 80.000 kg. szines, kártolt tisztogatási gyapotfonal "szállítására versenytárgyafást hirdet. Érdeklődni lehet a szerkesztőségben. Még az Idő is EGLEO-val tisztítja vasfogát! . — Egy retikült találtak melyet igazolt tulajdonosa átvehet a kiadóhivatalban. — Egy nyomorgó család kérelme "a jószívű emberekhez. Lövik Andrásné, aki örökösföld IV. szakasz 41 szám alatt lakik kétségbeesetten fordul az éhínség küszöbén a jószívű emberekhez segítségért. A szerencsétlen asszonynak négy apró gyermeke van. Férje 62 esztendős, aki már 3 éves ágyban fekvő tüdőbeteg, dolgozni képtelen. A család a legnagyobb nyomorban tengődik. Azok, akik néhány fillérrel segiten/' óhajtanak a nyomorgó családon, adományaikat vagy közvetlenül a cimre vagy a szerkesztőségbe küldjék. — Tavasz a télben. Mindenki nehezen várja a meleg tavaszí napokat, azonban a szép tavaszi napok nagyon váratnak magukra. A tavaszt türelmetlenül váróknak azonban kellemes meglepetésben íesz részük, mert sikerült egy vidám kis társaságnak az olasz kék ég derűjét és enyhe légkörét idevarázsolni és vasárnap délután gyönyörködhetünk benne az ipartestületi székház dísztermében 5 órától . Felhívom a m. t. hölgyközörmeK tigyelmét hölgyfodrászatom áraira : j Ondolalás P — 60 f. Nyírás P —.50 f. Manikűr P — 50 f. A n. é. hölgyközönség szives pártfogását kérem, kiváló tisztelettel özv. Szokol Sámuelné. Bethlen-u 3 R. k. elemi isk. épület — Gyümölcsfa eladás. SzatmárUgocsa- és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék puszta'aki faisko'ájában megkezdő dött a gyümölcsfa oltványok tavaszi szállítása. Alma (jonathán, Téh arany parmen. Londoni pepin) körte (nagy szekfü körte, Clapp kedveltje,) szilva fAlthann ringló) jajtákbót 1. o. minőségben cca 160 cm. törzsmagassággal kaphatók, darabonként csomagolással együtt vasútra adva I P 20 fi'Iérért. I-éle összeg megrendeléskor fizetendő, a többi utánvéttel "beszedve. Megrendelések a faiskola vezetőségéhez Pusztalak, u. p. Győrtelek Szátmár m. küldendők. 1425-3X — A Nyíregyházi'Takarékpénztár Egyesület 200 pengőt adományozott a Jótékony Nőegylet céljaira. Az adományért őszinte köszönetet mond a Nőegylet elnöksége . — Március 8-án megindul a footballbirő tanfolyam. Az ujabb birótanfoíyamra már eddig is kellő számú jelentkező van, ugy, hogy a tanfolyam a napokban megkezdődik. Jelentkezni azonban még lehet március 8-ig a Rottaridesz tőzsdében levő jelentkezési íven. Már most megemlítjük, hogy a BT elnökségének határozata értelmében a vizsga egyes részei Nyíregyházán lesznek. A NŐ HA SZÉP... A nő, ha szép mindent elérhet: Királyokat alázhat porba, Ha a kalapok uralkodóját A Walterné kalapját hordja. (Walbemé és Horváthné kaiapüzlete róm. kath .bérpalota, Bethlen utca 2.) — Elveszett február 27-én este, valószínűleg a Bethlen-utca és a Zrínyi Ilona-utca sarkán egy arany karkötő óra és egy arany nyaklánc brilliánskővel. A becsületes megtaláló az ékszert a rendőrség 2-es számú Szobájába szolgáltassa be. A tulajdonostói illő jutalomban részesül. Meghívó. Az Egyesült Nyirmadai Takarékpénztár és Gazdasági Bank r. t. Vásárosnaményban részvényesei 1931. évi március hó 15. napjan Vásárosnaményban saját helyiségében délelőtt 11 órakor tartandó harmincharmadik évi rendes közgyűlésére tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Közgyűlési jegyzökönyvet hitelesítő 2 részvényes választása. 2. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1930. üzletévről, zárómérleg bemutatása és a felmentvény megadása feletti határozathozatal. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság javaslata alapján a nyeremény felosztása és az osztalék kifizetési idejének megállapítása. 4. Igazgatóság és felügyelőbizottság választása. 5. Az alapszabályok 39, 40, 41, 44, 54, 64, 68, 70 és 74 §§-nak módosítása. 6. Esetleges indítványok. Az Igazgatóság. A közgyűlésen csak azok a részvényesek vehetnek részt, kik részvényeiket a társaságnál legalább 8 nappal a közgyűlést megelőzőleg letették. 1418 6j, tüneményes tánctehetségei lépnek fel esténkint az „Admirái Bár"-ban Nyáregyháza eddig meglehetősen szűkölködött azokban az intim, nagy városi jelleget kölcsönző szórakozó helyekben, ahol az ember megszokott társaságával a nehéz napi robot után, olcsón, néhány kellemes (5rát tölthet el és művészi produkciókban gyönyörködhet. Nálunk jó, öreg szokás szerint a borgőzös kiskocsmákban ütik a blattot esténkint s egyedül az alkohol agytompitó élvezetében találnak egyesek szellemi kielégülést, ahelyett ,hogy a magasabb élvezetek felé törekednének. Pedig ma már olyan kitűnően vezetett szórakozóhelye van városunknak, ahol a polgári erkölcs és izlés szigorú betartásával, páratlan műsorral teszik lehetővé a kellemes és esztétikai élvezetet nyújtó szórakozást. Ez a szórakozó hely az »Admiral-Bar«, amelynek nagyszerű táncosai minden este megujuló, lelkes, tapsviharban csillogtatják a Lengyel cukrászda sima parkettjén brilliáns táncmüvészetüket. A szépség, tánc, élet, erő, hangulat, jókedv és vidámság tölti meg esténkint a cukrászda intim helyiségét. Lovász Béla igazgató ambicionálja, hogy a szolid polgári árak mellett állandóan változó műsorral kedveskedjék közönségének. Társulatának uj tagjai bizonyítják, hogy Lovász igazgató ért a tánc ezer változatú művészetéhez, pompás jazz-zenekara zenekultúráját igazolja, viszont az előzékeny kiszolgálás szaktudásának és Ízlésének bizonyítéka. Az uj táncosnak tegnap esti bemutatkozását páratlan siker koronázta. Eddy és Lulu akrobatikus apacstánca a külföldi nagy attrakciók sorába állítható. Bensa Lulu tánca tomboló lelkesedést váltott ki. Macska ügyességgel, páratlan technikával, bravúros akrobata pro dukciókkal érdemelte ki a közönség osztatlan elismerését. Hasonló nagy sikerrel debütált Betty André is, aki életveszélyesszaltóival, csodálatos kéztáncával, izmos alakjának labdaszerü rugalmasságával bebjzonyitot'a, hogy valóban az akrobaták királynője. De Rey Plevó, Nyíregyháza kedvence is uj, pompás számokkal lepte meg közönségét. Tüzes temperamentuma, kiváló tánctudása szinte irányítja a közönség hangulatát. A tüneményes mondáin táncosnő Lise Lötty is szerepel az uj műsoron. Magas, finom alakja, gazella karcsúsága, mozdulatainak bája biztosítja a feltétlen sikert. Hazay Edének nincs szüksége szép jelzőkre. Ő a kitűnő társulat táncos clownja. Groteszk mozdulataival káp rázatos ügyességével bámulatot és harsány jókedvet vált ki. Grete Simons, Marta Bell, Tihanyi Gizi kedves ismerősei már a közönségnek csakúgy, mint a zenekar tagjai, akik a hangszerek valóságos bűvészei-Ezermesterek. Nincs olyan hangszer, amelyen ne játszanának. A harmonikától a klarinétig, a hegedűtől a zongoráig. Karmesterük a közkedvelt Graber Béla zongoraművész és zeneszerző. Fülbemászó dalait ma már mindenki énekli Nyíregyházán. Fuchs Tibor szaxofonista és allraundmüvész. Közvetlen humorával, mesteri játékával kelt nagy feltűnést, csakúgy mint Rex Pali a dob hoszorkányos kezelője. Végül meg kell emlékeznünk Nyíregyháza legkiválóbb cigányprímásáról, a közkedvelt Mantu Aladárról, aki valóban univerzális tehetség. Talán az egyetlen magyar primas.akiamellett, nogya magyar nóták elsőrangú megszólaltatója, a szalon és a modern jazzmuzsika tökéletes ismerője is. Ha a közönség soraiból táncra perdülnek az elegáns párok, Mantu hegedűjéből felbúg a tangó, vagy a pajkos blues, de ha később magyar nótára vágyik valaki, Mantu nyirettyüjéből felzokognak a búsongó melódiák. A román kölcsönnek nagy akadálya van Bukarestből jelentik: A román kölcsön ügyének tárgyalásai jelenleg holtpontra jutottak. A francia bank a kölcsön folyósításának feltételeképen szigorúan ragaszkodik az általa kiküldendő pénzügyi tanácsadóhoz. Ezzef szemben a román kormány mereven felzárkózik minden ilyen "befső ellenőrzés elől. Károly román király elvált felesége egy ezredeshez megy férjhez Bukaresti jelentés szerint Károly király elvált felesége, Heléna görög hercegnő állítólag Skeletti román ezredessel házasságra lép. Minaen csoda három napig tart, de a Legénykérés csodás előadása csak két napig lesz a Várost Színházban. Siessen jegyet váltani Szántó könyvkereskedésében. Szabolcsiak ! Nem kell hozatni messziről drága keltető fajtojást Ugyanolyan jót, olcsón kaphat a Hercules fajbaromfi nagytelepen, hol 1200 tyúk, Rhode Islandi és fehér Leghorn ontja naponta a friss tojást. Cim : Hercules fajbaromfi telep Nagykállo, Kiscsare tanya. 1427-6 áz „álszemérem" ma csak hölgyeknek Ma vetíti a Diadal az Ufa legnagyobb kulturfilmjét, az .'Álszemérem': cimü világattrakciós müvét külön női és külön férfi előadások keretén belül. Egy világhírű professzor laboratóriumának titkait tárgyalja oly elementáris tárgyila-, gossággal, mely a mai magas kultúrával járó erkölcsi süllyedést van emelni. Társadalmi érdek a kém megtekin|tése s hogy mindenkinek atkaima legyen, a megtekintésre, — dacára a film horribilis kölcsöndijaira — mérsékelt helyárak mellett vetíti a Diadal-Mozgó a »Szerelem a természetbei»« cimü drámává., egy műsorban, szerdán csak hölgyeknek és csütörtökön csak férfi előadások keretén belül. Nyomtatványok készítését, könyvek bekötését jutányos áron, gummi bélyegzők készítését eredeti gyári áron vállalja a r JOBA-nyomda Nyíregyházán, Széchenyi-út 9. sz