Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-02-19 / 40. szám

1931. február 19. MfRYIDÉK. mm mm m mmmm BBHM ben, hogy találkozom Magdával, • Imentem szüleim Géza-utca 5. sz. de ereclmenytelenül. Erre haza- j alatti lakására á nagymama fisszakéri Eiemféi Magda leveleit Hazaérkezésemkor édesanyám egy levelet adott át nekem, amelyet Hegedűs Béla irt Szatmárról s amelyben megírta, hogy a nagymama mindent tud, nagyon haragszik s arra kért, hogyküldjem vissza az összes leveleket. — Most már csakugyan azt hittem, hogy Ehrenfeld " Magdát férjhez aaják. Ilyen lelkiállapotban mentem vissza fél kettőkor a telepre, amikor Stark elmondotta, hogy megleckéztették, mert sokáig ' volt szabadságon, későn jár ki a telepire s megmondták neki, ,hogy mást akarnak felfogadni. Ezután'Stark ebédelni ment s négy órakor jött vissza. Egészen fél hatig voltunk együtt. „Férjhez adjuk a főnökünk lányát" Én egész 4é'után nem tudtam dolgozni, csak izgatottan járkáltam az uuvaron, mindenáron Magdával szerettem volna találkozni. Fél 6 tájban jött ki a telepre Bleich Lajos biciklin s ez is azzai állt nekem, hogy pozitív forrásból tudja, hogy Magdát férjhez akarják adni. Erre még idegesebb lettem, kirohantam az udvarra, majd ismét bementem az irodába és hallottam, amikor Stark gúnyosan nevetve ezt mondotta: — Férjhez adjuk a főnökünk leányát. szerelmes cédula Bleich, aki azért jött, hogy meghívjon bennünket a fakartet ülésére, elment. Abban állapodtunk meg, hogy a gyűlésre én megyek ef, mert Starknak nem volt ehez kedve. Starkkat kimentem a gyümölcsösbe, mert tudtam, hogy Vancsisin körtét szed és azt le akarja vinni Ehrenfeldékhez. Egy cédulát akartam vele Ieküldeni Magdának. Magunk is ettünk a gyümölcsbői ,majd viszszamentünk az irodába. Hat óra lehete'.t. Készütem arra, hogy kasszát csinálok. Közben Sebők százados és Vitéz Kovács József jöttek az irodába, vettek valamit és fizettek. gyilkos és meggyükéit utolsó együttléte Amikor ismét egyedül maradtunk, elmondtam Starknak a Hegedűs-féle levelet, majd megcsináL tam a kasszát, Stark ellenőrizte és aláirta a könyvet. Amikor el akartam tenni a könyvét, megszó'alt Stark : — Hallom, hogy maga jár Zoltán Tibor után és Ehrenfeldnét is maga beszéli rá, hogy engem eibocsásson. Ez aljasság 1 Erre azt feleltem ,hogy igaz ugyan, hogy jártam Zoltán Tibornál, de ezt az Ehrenfeldné megbízásából tettem. Majd igy foytattam: — Az az aljasság, hogy maga azt híreszteli róam és Magdáról, hogy viszonyunk van ! — Na és ez nem igaz ? — kérdezte gúnyosan Stark. Kétségbeejtő küzdelem, mely az egyik halálával végződik Szó szót követett, majd Stark felállt az íróasztalától és hozzám lépve jobb kézzel szájba vágott. Én vérig sértve ugrottam fel, s a követkző pielanatban egymásnak rontottunk. Az íróasztal sarkánál találkoztunk. Ő megfogta a kabátom szárnyát, én pedig egjjk kezemmel őt ragadtam meg a kezénél fogva, ^ a jobb kezemmel pedig orrba vágtam. Stark az ütéstől elkábult és elvágódott. Esés közben a fejét belevágta az irodában lévő mázsa sarkába. Mérgeset ordított ekkor, s engem is magával rántott. Én megragadtam a fejét, s az ottlévő cementlapba vagdostam egyszer, vagy kétszer, mire Stark a hányat tfekvő helyzetből arcra íordult. Ebben a pillanatban kaptam fel az ablakpárkányon lévő franciakulcsot s azzaL néhányszor a Stark fejének hátsó részére ütöttem. Halálos félelemben, idegkimerülten. Elvakult dühömben csak most vettem észre, hogy Stark feje vérzik. Nagyon megijedtem, behúztam a földön fekvő Starkot a belső irodába ,ahol én aludni szoktam, kiivettem a zsebkendőjét, s azzal igyekeztem a vérzést megállítani. Közben arra is gondoltam, hogy a rendőrségre, vagy a mentőkért telefonálok ,de közben észrevettem, hogy már nincs benne élet, s igy elment a bátorságom. Papirost tettem a holttest alá, hogy ne vérezze be a padlót, majd kimentem, behoztam a biciklimet ,lehúztam az ablakfüggönyt, s bezártam az ajtót. Az idegeim teljesen kimerültek, végigvágódtam a hencseren és körülbelül este 9 óráig'feküdtem igy, töprengve és kétségbeesve, hogy mit tegyek. Nagyon melegem volt. Most már vége mindennek... — Most már vége mindennek — gondoltam magamban. Mi lesz ? Mi lesz velem és Magdával? Végre erőt vettem magamon és elhatároztam, hogy elásom Stark Andor holttestét. Hátha sikerül megmenekülnöm. & gyilkos megássa áldozata tának sírját... A kamrából ásót kerítettem és gödröt akartam ásni az udvaron de ez nem sikerült, mert nagyon kemény volt a talaj. Erre az egyik fatartó szin alatt kiséretem meg az "6sást, itt már puha volt a föld. Olyan mély gödröt ástam, amely teljesen elfedett engem. Mire elkészültem, éjfél lehetett. Háromszor is megpihentem. Visszamentem az irodába és megpróbáltam Stark holttestét felemelni, hogy kicipeljem, azonban nem bírtam. Erre kötelet vettem elő a szekrényemből ,azzal körülcsavartam a holttestet, s igy sikerű t kivonszolom a fatartó szín alá. Hárámszor is megpihentem, mig a gödörhöz értem. — Nézze csak — mondja az elnök a bűnjelek között lévő kötélre mutatva — ez a kötél volt az — Igen ez — válaszot Kein j Sándor. Az áru'6 nyomok eltüntetése Útközben kiesett a Stark zsebórája, ezt utána vittem, s bedobtam a gödörbe. Majd visszamentem az irodába s az ott lévő papirosokkal és pulloveremmel eltüntettem a vérnyomokat, majd ezeket Stark Andornak a fogason függő botjával együtt ugyancsak bedobjam a gödörbe. Ezután elhantoltam a holttestet és a földet erősen lenyomkodtam. Visszamenve az iroddába, cipőtörlő ronggyal felmostam a padlóról és a mázsáról az utolsó vérfoltokat is. Am'kor Klein Kúnélni akarja Stark édesanyját... , Az elnök kérdéseire ezután részletesen elmondja, mi történt az áldozat eltűnését követő reggelen... — Visszamentem az irodába — mondja reszkető hangon, mindig halkabb előadással — 51 akartam tüntetni a nyomokat és leveleket írtam. Két levél készült et akkor, egyet Elirenfeldnének és egyet Stark Andor fivérének írtam. — Mindakettőt Stark Andor nevében. Stark Andor édesanyjának inert, akartam irni... Tudtahi, hogy nagybeteg, kimélni akartam. Ezért ment a levél fivérének. Búcsúlevelet Írtam Stark Andor nevében. Megírtam, hogy elsikkasztott 1000 pengőt és elutazott. Levittem a leveleket a postára. Majd megmosakodtam és újra felöltöztem, mert addig vetkózötten, alsónadrágban dolgoztam. Lehetett vas?y fét hat. — Az elnök most felmutatja Klein előtt az Ehrenfeld fatelep rajzát, amely szerint az irodától a holttestet elrejtő gödör 66 és fél méterre van. Ezután Klein folytatja vallomását. Térde sokszor remeg. Attól kell tartani, hogy nem bírja tovább, de újra erőt vesz magán és beszél. — Jött a Józsi, akit elküldtem a napszámosokért a két Kissért. Eljöttek ők is és én utasítottam őket ,tegyenek három kosár földet arra a helyre, ahol a gödör volt és rakjanak rá jócskán földet. Ott voltam, amikor igazgatták, taposták a földet, én is egyengettem, tapostam, rendeztem a liuíia f

eiett a földtakarót. Kieai nem égette ei" az 1000 pengőt.. — Azután eszembe jutott, hogy még megtalálhatják az 1000 pengőt. Kivettem tehát a rendes, pénztárból és a trezorba tettem. Akkor jött be Erdélyi, akivel egyideig beszélgettem, majd 9 órakor a városba mentem a rendőrségre. Itt íjtieveiemet akartam meghoszszaboitani, de nem lehetett. Másnap újra megkíséreltem az útlevél megszerzését és 11-ére meg is kaptam. Közben Ehrenfeldné is. Erdélyi is gyakran kérdezték, hol van Stark, mi van Stark Andorrai... j, , Nem tudom, mi van vele, mondottam... Elsikkasztotta az 1000 pengőt és eltűnt. Ehrenfeldné ekkor feljelentette Starkot sikkasztás miatt, dé később ezt a feljelentést vi$ szavonta, mert a Stark család a hiányzó ezer pengőt megtérítette. — Közben maga a Stark fiu is érdeklődött, nem tudom-e, hová tűnt a fivére... — Mikor az útlevelet megkaptam, szabadságot kértem EhrenfeldnétőL Megmondtam Magdának, hogy most már nem vehetem el... Ideges, beteg voltam, nem találtam helyemet. Ebben a lelkiállapotban találkoztam Magdával és megmondtam neki, hogyolyasmi történt, hogy most már nem vehetem el feleségül. Az esti órákban is találkoztam és együtt voltam véle és elbúcsúztam. Magamhoz vettem az ezer pengőt és a kasszát átadtam az uj embernek. Édesanyámtól is elbúcsúztam. Csomagoltak, útra készítettek. Ekkor jött Szabó detektív ur, aki kérdezte, hogy nem tudom, hol van Stark Andor. Ki is hallgatolt. Azt mondtam, nem is sejtem merre jár. Elnök: Nem ez a detektív látogatás gyorsította az utazását? — Nem, én már jóval előbb elhatároztam, hogy elmegyek. Felutaztam Budapestre, francia vízumot szereztem, jegyet váltottam. Pesten egész véletlenül találkoztam Blummal. Átadtam neki 50 pengőt, hogy adja oda öcsémnek. Bium megkérdezte, hova megyek Ne kérdezd, mondottam néki. Hagyjad hogy menjek. Amerikába, vagy Délafrikába készülök. Elein négy levelet írt Gennából Vonatra ültem és 18-án éjjel már Genuában voltam. A Hotel Dáciában szálltam meg. Nem tudtam aludni . . . Hajnalban felriadtam rövid szunnyadásomból és lelkem kínjában sírtam. — Elhatároztam, hogy hazamegyek és mindent bevallók. Négy levelet írtam. Egyet a nyíregyházi rendőrségnek, egyet Ehrenfeld Magdának, egyet édesanyámnak és egyet Délamerikában lakó nővéremnek, akinek 120 dollárt küldtem. Szeptember 21-én feladtam a leveleket és vonatra ültem. Nagykanizsán az útlevélvizsgálatnál felismertek. . . igen, én vagyok Klein Sándor, a leveleimben már mindent beismertem. Bekísértek a kapiíányságra, letartóztattak Pestre vittek, ahol reggel hallgattak ki. * A kapitány ur nem akarta el- | Elein azt mondja, hogy félelmében vallott a detektiveknek Klein ezután az einök kérdé- veket, majd a nyíregyházi rendőrsére elmondja, mi történt véle az séget is meggyanúsítja azzal, hogy uton, amikor hazahozták a nyir- j meg akarták félemlíteni. Már az egyházi detektívek. Klein gyanú- 1 uton azt mondták néki, hogy ha sitásokkal illeti a kisérő detekti- I nem vall meg mindent, halálbünhinni, amit mondok. Mind csak arra akart rábirni, valljam be, hogy a revolvert gyilkosságra készülés okából vettem. Ne tagadjak, mert különben a vallatóba visznek. — Ugye — mondotta — magának arra kellett a revolver, hogy meggyilkolja Starkot. . . Féltem, mert azt hittem, hogy a vallatóban szenvedni fogok. Egy asszony sikoltását is hallottam ... Én csináltam, kiáltotta a nő . . hát azt vallottam, amit a kapitány ur mondott, hogy . . . azért kellett-a revolver . . . — Hányan voltak a vallatásnál á szobában? — A kapitány ur, egy tisztviselő és még egy ember. De lehettek négyen is, nem emlékszem pontosan.