Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-02-17 / 38. szám

Aifői lO fillér Nyíregyháza 1931 február 17. * Kedd évfolyam. 38. sz STIDEK. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : hóra 2 P 50 t — Negyedévre 7 P 50 f. •jC ;i>síí»jiíviselőknek és tanítóknak 20°/* engedmény ye* esárr. ára: hétköznap 10 (., vasárnap 16 f. Alapította: JÓBA ELEK PelelSs szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 39. Postacheque 29559 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2. A független kisgazdapárt nagygyűlése A MOT jelenti : A független kis­gazda párt alaku'ó nagygyűlése va­sárnap délelőtt volt a fővárosi Vi­gadóban, mintegy 1200 résztvevő­vel, akilóiek a fele budapesti, má­sik fele vidéki volt. Szijj Bálint elnök nyitotta meg a nagygyűlést, mindenek előtt a kormányzót üdvözölték táviratilag majd a párt programmját ismer­tette. Ezután Gaát Gaszton emelke­dett szólásra. Mióta Magyarország fennáll, nem bontotta zászlóját párt küllónösebb körülmények között. Hangoztatta az állami étet válságát. A trianoni bé­ke következtében válság követke­zett be. Á válság mindenkit sujt. Válságba került az ipar, a kereske­delem és az ország gerince a me­zőgazdaság is. A földbirtokos osz­tály ma már nem jövedelméből, ha. nem vagyonából él, ebből viseli a közterheket is. — Ezer holdas kisgazda — kiáL totta valaki a karzatról. Nem akarjuk a kormányt tá­madni, sőt a bukását sem kívánjuk, csak megállapítjuk, hogy a bajo­kon segíteni nem tud. Bár elhisz­szük, hogy szándékában áll a se­gítség. A kormány elveszítette a bizalmat. Mindaddig támogatta a kormányt, mig el inem árasztották a panaszos levelek özönével. — A progresszív adózás bevezetését kí­vánják. Meg akarják menteni az országot a balra tolódástól. Ezután Eckhardt Tibor beszélt Kijelentette, hogy elismerik a kor­mány külpo'itikai sikereit és e te­kintetben bizalommal is vannak iránta. Hibáztatta, hogy Magyaror­szág elfogadta az 1924-iki genfi egyezményt, a pénzügyi szanálás terheit. A párt az általános titkos vá­lasztójogért és a demokrácia érvé­nyesüléséért harcol. Azt tartja, hogy az államhatalomnak olyan kapcsolatot kell teremtenie a nem­zettel, mint amilyent Mussolini te­remtett maga és az olasz nép kö­zött, természetesen a magyar viszo­nyoknak megfelelően. A vidéki küldöttségek nevében : Biró Lajos, Nagy Lajos, Báltelki Mihály, Sándor István, Csiszárik Károly, Nánássy Imre, Benedek János, Kovács János és Bartolf Mátyás jelén tették be csatlakozásu­kat. A nagygyűlés két órakor ért véget. | Nagy hóvihar volt a Dunántúl A MÁV igazgatóságától nyert értesülés szerint vasárnap éjszaka hatalmas havazás és hóvihar volt, aminek következtében a Budapest —Hegyeshalom, Győr—Szentgott­hárd, Budapest—Újdombovár vo­nalakon a vonatok csak nagy ké­séssel tudnak közlekedni. A hófú­vás ellenére sem szüntetik be a vo­natjáratokat. A hó eltakarításának munkálatai megerősített csapatok­kal mej*índultak. A Dunántulon hét motoros jára­tot be kellett szüntetni a hófúvás következtében- Itt is megfeszített munka folyik a forgalom helyreáL fitása érdekében. Megették a farkasok egy román község papját és bíráját Bukarestbői jelentik: Tegnap délután Para-Murat község birája és papja szánkán hazafelé tartot­tak a szomszéd községből, ahol esküvön vettek részt. Útközben farkasok támadták meg őket. A bí­ró és a pap több állatot lelőtt, mire a farkascsorda elmenekült. Elhatározták, hogy a lelőtt ál­latokat hazaviszik és leszálltak a szánkáról. A megvadult lovak el­ragadták a járműt és a két ember ott maradt az erdőben. j Mikor a lakodalmas vendégek szekere az erdőbe ért ott már csak a két ember véres csontjait és ruhadarabjait találta meg, a farkasok hullája mellett. A magára •maradt birót és papot a szánkó tá­vozása . után ismét megtámadta a farkas csorda s a két fegyverte­len ember nem tudott Védekezni. Leszúrta az apját, mert az nem akart neki puskát venni Szegedről jelentik: A felsőta- I ját. nyai csenaőrség megbilincselve 4 Márta Gábor azt követelte szü­szállitotta a szegedi ügyészség fog- 5 leitől, hogy egy traktort és egy házába Márta Gábor 38 évés sü 500 pengős vadászfegyvert vegye­ket-néma legényt, aki leszúrta ap _ , nek neki. Szülei nem tudták kíván­ságát teljesíteni, amire a legény összeverekedett apjával, akit kony­hakéssel Teszurt. Az apát haldokol­szállitották kórházba . va Elfogtak egy megszökött elmebajost Szegedről jelentik: A rendőrség központi ügyeletére beszállítottak egy fiatalembert, aki illegális uton akart a határon átjutni. A fiatal­ember Miklós János közgazdasági egyetemi haflgató indexévei igazol- g Miklós Jánosnak, hanem Balogh ta magát és azc mondotta, hogy a a Gézának hivják és a lipótmezei budapesti "Horthy Miklós kollé- I tébolydábói szökött meg. Az ín­gium lakója. f | dexet pedig az irodából hozta el. Később bevallotta, hogy nem * A vizsgálat megindult. Háromezer kinai bányászt és 40 munkavezetőt öltek meg a^ért, hogy elfojtsák a bányatüzet Londonból jelentik: A Times • elterjedt híreket, hogy a katasz- • bánásnál mintegy 3 ezer kínai bá­hiradása szerint, noha a mandzsu- | trófának emberélet is áldozatul I nyász és 30—40 japán munkavezető riai vasúttársaság cáfolja a Fusutn I esett volna, mukdeni 'sajtó közle- I vesztette életét, amikor az igazga­kerületben történt robbanásról | mények azt állítják, hogy a rob- | tóság a tüz terjedésének meggát­lására a tárna elzárását rendelte ei. Nankingi távirat szerint a bel­ügyminiszter felszólította a muk­deni hatóságokat, hogy az eset megvizsgálására küldjenek ki tiszt­viselőket és gondoskodjanak az áldozatok hátramaradottjainak se­gélyezéséről. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti: Az enyhe légáramlás tegnap ha­zánkra is átterjedt, mára azonban a Dunántulon az északról betörő hideg légáramlat következtében a hőmérséklet a fagypont alá sü­lyedt. Az ország középső részem nagyobb havazás volt. Ercsiben 27, Mórolt 26 mm volt a csapa­dék. A Dunántulon az orkán a vasutvonalakat és a telefont is megrongálta ugy, hogy nincsenek is pontos jelentések innen. Sop­ronban 44, Galyatetőn 54, Lillafü­reden 3& cm. a hórétgg, ebből tíz cm. az uj hó. Budapesten ma délben a hőmérséklet minusz 3 fok C. A tengerszintre redukált légnyo­más 747 mm. Prognózis: Változé­kony idő, sok helyütt csapadékkai és esetleg a keleti részekre Is ki­terjedő hősülyedéssel. Egy-két nap múlva hőemelkedés valószínű. A népszövetség felhívja az álla­mokat, hogy minél előbb hajtsák végre a leszerelést Brüsszelbői jelentik: A népszö­vetségi egyesületek nemzetközi szövetségének állandó bizottsága foglalkozott az turopai szövetség keraésévei. A delegátusok jórésze hangoztatta, hogy a tervezeteket a népszövetségnek kell kidolgozni, mégpedig népszövetségi bizottság formájában. A politikai és jogi kérdéseket tárgyaló albizottság elfogadta a célzatos és valótlan I híradásokról kiaoigozott jelentést. A politikai foglyokkai való elbánásról szóló tervezettel á szövetség, legköze­lébbi, budapesti ülésén 'foglalko­zik. A fegyverkezés kérdésében el­fogadták az angol javaslatot, a­mely "felhívja az egyes államokat, hogy minél e'Iőbb igyekezzenek a leszerelést végrehajtani. A római értekezreten. a Magyaror­szágnak nyújtandó buzakölcsönt is tárgyalni fogják A Budapesti "Értesítő jelenti: A római mezőgazdasági intézet már­cius 15-iki buzaértekezíetén a Ma­gyarországnak nyújtandó hosszú­lejáratú buzahitei is szóba kerül. Az értekezleten gróf Károlyi Gyula külügyminiszter és Mayer János földmiveiésügyi miniszter is részt vesznek.

Next

/
Thumbnails
Contents