Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-02-05 / 28. szám
Nyíregyháza 1931 február 5. & Csütörtök 1© FILLÉR. XKIX- évfolyam 28. sz. OLITIKA1 NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : ip hóra 2 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 f. K&arMtxívi&előknek éa tanítóknak 20°/* engedmény szám ára: hétköznap 10 (•> vasárnap 16 f. Alapította: JOBA ELEK Feleifis szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime • Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi teleion: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 - 39. Postacheque 29558 Hirdetéseket az Ujságbolt is fel\ esz, Bethlen-u. 2. Ma reggel hét órakor kivégezték a szalontai Pécsről jelentik: Ma reggel végezték ki a szalántai kettős rablógyilkosság tettesét: Ambrus István voit csendőrőrmestert. Reggel hét órára volt kitűzve az ítélet végrehajtása és már jóval előtte csendőrség és rendőrség vette körül a honvédtörvényszék épületét, ahová csak azokat engedték be, akiknek jegyük volt. ioo—150 főnyi közönség gyűlt egy he, leginkább a katonaság, rendőrség, csendőrség és a büntetőjogászok köréből. Hét óra előtt pár perccel érkezett Puna Imre dr alezredeshadbiró, Takács Dezső csendőrőrnagy, Jilly László dr csendőrügyész és Csokonay Imre jegyzőkönyvvezető, akik a bitófávai szem ben elhelyezett asztalnál foglaltak Ijelyet. Pontosan hét órakor elővezették az elitéltet, aki mellett Hubay Bertalan tábori esperes haladt. — Puna Imre hadbíró kihirdette az eisőfoku törvényszék halálos ítéletét, majd a legfelsőbb honvédtörvényszék jóváhagyását, maja a kegyelmi' kérvény elutasítását. Halálos csend fogadja a hadbíró szavait: »Áliami ítéletvégrehajtó teljesítse kötelességét 1« Kozarek Antal 'állami ítélet végrehajtó és két segédje a 'bitófahoz kisérik Ambrus Istvánt. Az Ítélet végrehajtása előtt Hubay tábori esperes mond imát. Ambrus az utolsó éjszakát a siralomházban töltötte, éjfélkor feküdt fe és reggel 6 órájg aludt, ekkor mg^ához kérette a lelkészt, aki lelkivigaszt nyújtott neki. A végrehajtás után néhány perccel a katonaorvosok konstatálták a beállott ha'ált. A temetésről a katonaság gondoskodott. Megdöbbentő részletek az újzélandi katasztrófáról Londonból jelentik: az újzélandi földrengés katasztrófáról még mindig. csak hozzávetőleges képet lehet alkotni. Napier városa még mindig lángokban áll, az égő olaj tenger szélvészként rohan a romok között. A víztartályok kiszáradtak, a talaj mindenütt megrepedt, az utakon 10 méteres szakadékok tátonganak, amelyek mélyéről előtűnik az üres víz- és gázvezeték. A villasorok valósággal belezuhantak a tengerbe lakóikkal együtt. A technikai iskola 18 növendéke pusztult el az iskola beomlásakor. Egy áruháznak 16 alkalmazottja lelte a romok alatt halálát. A halottak számát az eddigi jelentések szerint 200-ra becsülik . A londoni tőzsdén a katasztrófa hirére az újzélandi állampapírok 5 ponttal estek. Wellingtonból jelentik: Az eddig kiásott és névszerint megállapított halottak száma mintegy száz, ezenkívül kiástak a romok alól 9 a felismerhetetlenségig öszszeégelt holttestet, 6 halott személyazonosságát pedig nem sikerült megállapítani. Minthogy még mindig igen sokan hiányoznak, azt hiszik, hogy a halottak száma növekedni fog. Egy Iaptudósitónak sikerült a legtöbbet szenvedett városba, Napierbe jutnia. Borzalmas részleteket közöl a pusztulásról. A maori-indiai híres Teante szeminá. riurn a felismerhetetlenségig elpusztult, a csodáiatos szépségű fatemplom azonban sértetlen maradt Hastings város ugyancsak siralmas látványt nyújt. Az utcákon alig lehet járni. A Hastingsból Napierbe vezető ut használhatatlan állapotban van. Egyes helyeken teljesen elsülyedt. Napierben még nagyobb a pusztulás mint Hastingsban. A tengerpart beom'ott és az ott álló házak a tengerbe zuhantak. Napier valamennyi bankja beomlott, az egész üzleti negyed hamuvá égett. A két ajság épülete a modern gépekkei együtt romhalmazzá vált. Az Ahuriri-öbölben, Napier tengeri kikötőjében a felrobbant olajtartályok mindent elhamvasztottak. Különösen fájdalmas volt a technikai iskola pusztulása, amelyben a növendékek a katasztrófa pillanatában ottartózkodtak .Porrá ége.i az uj városi színház, valamint az épülőfélben lévő Szent Pál templom is. A székesegyház is súlyosan megrongálódott. A kikötő »Iron Pot« néven ismert része, amelyben a halászcsónakok és kisebb gőzösök horgonyoztak, teljesen kiszáradt és 20 méteres repedések láthatók medrében. A Grand Hotel igazgatójával és teljes személyzetével együtt elpusztult. A halálos áldozatok teljes számának megállapítása még hosszabb időt vesz igénybe. Debrecenben, szállodai szobájában felakasztotta magát Nyfracsád főjegyzője Debrecenből jeleintik : Tragikus öngyilkosság törtónt tegnap Debrecenben. Perger Endre, a közeli Nyiracsád főjegyzője, felakasztotta magát és mire a szálloda személyzete ráakadt, msjr kiszenvedett'. Perger Endre gyakran járt Debrecenoöi és jót ismerték a Bika szál'odában is, ahová hétfőn délután érkezett meg. — A szálloda tisztviselői üdvözölték a régi ismerős vendéget és az qgyik tisztvi$elő meg is jegyezte, hogy milyen régen nem látták már. — No ezután már gyakrabl.an fogok bejönni Debrecenbe — felelte Perger és felment a szobájába, ahová felvitték a podgyászát is. A szálloda személyzete többet nem is látta élve Perger Endrét, aki ki sem mozdult a szobájából. Kedden délben a szobaasszonynak feltűnt, hogy Perger még mindig nem jött ki a szobájából, pedig már dél volt. Bekopogtatott az ajtón, de nem kapott választ. Ismét bekopogtato.t, de mivel az erősebb kopogtatásra sem kapott feleletet, gyanúsnak találta a dolgot és felhívta a szálloda gépészét ,aki azután kinyitotta a belülről bezárt ajtót. Amikor a szoba ajtaját sikerült kinyitni és bementek, megdöbbentő látvány tárult a bemenők szeme elé. Az ablak keresztfáján egy istrángra felakasztva, holan csüngött Perger Endre. Az öngyilkosságról azonnal értesítették a szálloda ellőtt posztoló rendőrőrszemet ,aki lezárta a szobát és jelentést tett a központi rendőrségen, ahonnan dr. Kubinyi Béla rendőrfogalmazó és dr. Trocsányi Bé'a tisztionos szálltak ki a szál'odába, a vizsgálat megejtése végett. Dr. Trocsányi Béla megál'apitotta, hogy a szerencsétlen ember még a hajnali órákban követte el az öngyilkosságot. Ezután a rendőri bizottság intézkedésére Perger Endre holttestét beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe, mig az értéktárgyait, a tárcáját a rendőrségen helyezték letétbe. Perger Endre az asztalon egy bucsuleve'et hagyott a feleségének címezve. Az öngyilkosságról értesítették Nyiracsád község elöljáróságát. Perger Endre özívgyi a délután folyamán már meg is érkezett Debr^ecenb^ és valósággal idegrohamokba esett, mikor értesült férje borzalmas haláláról. Mikor lecsillapult, átvette a szállodában elhunyt férje holmijait. Valószínű, hogy Perger Endre anyagi okok miatt köve te ei végzetes tettét. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a beállott borulással kapcsolatban csökkent az éjjeli lehűlés, csapadék nem volt. Galyatetőn 47, Lillafüreden 28, Dobogókőn 21 cm volt a hóréteg. Budapesten ma délben a hőmérséklet o fok C. volt. A tengerszintre redukált légnyomás 773 min. Prognózis : Jobbára borult, csapadékra hajló idő, valószínűleg lassú hősüllyedéssel. Bestiá-is kegyetlenséggel gyilkolta meg vadház'astársát egy román asszony Bukarestbői jelentik: Eleanora Ili asszony Idrizu községben vadállati kegyetlenséggel gyilkolta meg vadházastársát Mitach földművest. Először agyonütötte ,majd levágta végtagjait és fejét. A fejet elásta, a végtagokat a kutyáknak vetette, A törzset pedig a kútba dobta. A vérnyomokat nem tudta teljesen eltüntetni és ez vezette nyomra a csendőröket. A gyilkos aszszony bevallotta, tettét. A csendőrök alig tudták megvédeni a felbőszült tömeg dühévei szemben. Álarcos rablók garázdái kodnak a román országutakon Bukarestbői jelentik: A bacaui és piatra-neamci országúton álarcos rablók garázdálkodtak. Két autóbuszt naegállitottak és az utasokat kifosztották. A nyomozás foiyik.