Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-06-19 / 136. szám

1931. junius 19. J^VÍRYIDÁK. Elkeseredett panaszok a nyíregyházi vendég­lősök és korcsmárosok közgyűlésén Mintahogyan a kagylóban a ten­ger viharos moraja zug, ugy hang­zott hétfőn délután a Korona kis­termében egy hajdan gazdag és tekintélyes társadalmi osztály el­keseredett panasza a nyiregyházi vendéglősök és korcsmárosok köz­gyűlésén. Az anyagilag a tönk szélén álló, hitében, reménységében megren­dült nyiregyházi italmérők való­ban titáni harcot vivnak egy szörnyű rémmef, a sörkarteiiel szemben, amely polipkarjaival foj­togatja a hyomorgó kisexiszten­ciákat, hogy azoknak véres verej­tékéből mammut jövedelmét a jö­vőben is biztosithassa. A népes és izgalmas atmoszférá­ju gyűlést Papp Lajos a szakosz­tály elnöke nyitotta meg. Meleg, bensőséges szavakkal üdvözölte a megjelenteket, megállapította a közgyűlés határozatképességét, majd röviden a szakosztálynak a sörkartel akciójával szemben foly­tartott ténykedését ismertette. Szomloruan állapította meg, hogy az akció az összetartás h 1" ánya s két korcsmárosnak a kar­tellei történt szövetkezése miatt nem vezetett eredményre, sőt a helyzet még súlyosabbra fordult. Ezután Weisz Zoltán titkár a választmány évi jelentését olvas­ta fei. A jelentés elsősorban a ka­tasztrofális gazdasági viszonyokat vázolta komor és sötét ecsetvoná­sokkal. A korcsmáros szakmát a viharban sülyedő óceán járóhoz ha­sonlította, amelynek tisztjei és matrózai kétségbeesetten és te­hetetlenül látják a könyörtelen pusztulást. Csak a jobb jövőbe vetett törhetetlen hit tartja a lelket a hajdan szebb napokat lá­tott nyíregyházi vendéglős és korcsmáros iparban. A forgalmuk, jövedelmük évrői­évre ijesztően csökken, mig a köz­terhek rohamosan emelkednek. Ma alig akad Nyíregyházán italmérő, akinek a kereseti, jövedelmi és va­gyonadóját fei he emelték volna, a,mi egyenesen tragikomikus. Pe­dig logikus gondolkozás szerint tönkretételük nem lehet érdeke a kincstárnak, amely minden meg­árult fillérjüknek részes társa. Ezután rámutatott Weisz Zol­tán titkár jelentésében arra, hogy a helyi bornagykereskedők egy része, a borpincések és szatócsok szabálytalanul és jogtalanul ital­mérési engedélyüket rmessze tui­menőleg gyakorolják. A szatócsok bort mérnek ki, a borpincékben mulató társaságok gyűlnek össze, ahol reggelig mulatnak és sokan a közeli szőlőkbői csempésznek a vá­rosba borokat. A szakosztály vezetősége raj­ta lesz, hogy ezek a súlyos anomá­liák megszűnjenek s hogy a jöve­déki hivatai nagyobb erényei élien­őrizze a borcsempészeket és más visszaélőket. Végül Weisz Zoltán titkár évi jelentése beszámolt arról a küz­delemről, amelyet a vendéglősök és korcsmárosok indítottak a sör­karteiiel szemben. A sörkartel megbízottja kész ukázz.al jött Nyíregyházára is és kijelentette, hogy a nyíregyházi italmérők a korábbi 72 P helyett 65 P-ért fogják kapni — tehát 9—10 száza­lékkal olcsóbban mint eddig a gyengébb minőségű sört, viszont ők kötelesek a sört 28, illetőleg az éttermekben 30 fillérért, te­hát mintegy 30 százalékkal ol­csóbban adni, mint eddig. A tárgyalás folyamán az is ki­sült, hogy még az olcsóbb sörnél felajánlott árdifferenciát is nagy­részben a raktárosoktól vonja le a gyár, amely tehát lényegében egy fillért sem engedett. A küzdelem sajnos, kudarccal végződött, mert az italmérők között hiányzott a szolidaritás. A közgyűlés az évi jelentést el­fogadta, a tisztviselői karnak meg­adta a felmentvényt, majd az j n­ditványok során Fried Zoltán kér­te a vezetőség közbenjárását a pénzügyminiszternéf, hogy Nyír­egyházára több itafmérői enge­délyt na adjon. Weisz Zoltán a kartársak panaszát tolmácsolta s különösen azok ellen a füszerke­reskedők ellen emelt szót és kérte a közgyűlés támogatását, akik egész nyíltan mérnek nagyban 40 filléres bort. Nemes József szerint a szakosz­tály nem képes meggátolni a bor­pincések és szatócsok jogtalan te­vékenységét, mert azok olyan pro­tekciókkai rendelkeznek, hogy hi­ábavaló minden feljelentés. A fü­szerüzletekben fröccsöt, málna­szörpöt, jégbehütött szódát ad­nak a vendégeknek egészen sze­mérmetlenül akkor, amikor az italmérő az adók súlya alatt psz­szeroppan . Nagy József azok ellen a fű­szeresek ellen emelt szót, akik már hajnali 5 órakor kinyitják üz ietüket. Azt kérdi, hogy az jiyen kihágási ügyek a mezőrendőri bi rósághoz tartoznak-e, mert egy Íz­ben a feljelentést a rendőrbiróság­tói a mezőrendőri birsághoz tet­ték át. A feljelentés egy bor­pincés ellen szólt, aki pincéjében egy nagy társaságnak gulyást és halászlét főzött. Fried Sándor dr a szakosztály ügyésze a kosztadók elszaporodá­sát tette szóvá és felhívta az iparhatóság figyelmét ,mert ma már majd minden házban vannak kosztadók, akik engedély nélkül iparszerüen űzik ezt a foglalko­zást. Kurcz Béla, a szakosztály alel­nöke telkérte a tagokat, hogy az ipartestületi székházalaphoz anya­gilag járuljanak hozzá. Weisz Zoltán alelnök indítvá­nyával kapcsolatban kifogásolta, hogy az ipartestület vezetőségének tagjai közül egyesek ugy nyilat­koztak, hogy a korcsimárosoknak nincs helyük az ipartestületben. — Amíg ezt a kérdést hivatalosan nem tisztázzák, addig kéri, hogy a közgyűlés a hozzájárulást tartsa függőbe. Egyébként a szakosz­tály 100 pengőt szán erre a célra­Ezután Papp Lajos elnök kö­szönetet mondva a megjelentek­nek a közgyűlést berekesztette. Kapuzárás a Leánykálvineamban Dr. Eiss Ferenc, egyetemi tanár megrázó záróbeszéde A Kálvineum összes tagozatai­nak együttes évzáró ünnepélye junius 16-án, kedden délután folyt let az intézet hatalmas udvarát megtöltő nagy közönség jelenlé­tében. A fenntartó-testület kép­viseletében dr Kiss Ferenc egye­temi tanár, ig. tanácsi elnök, Por-*, zsolt István középszabolcsi espe­res és dr Bartók Jenő lelkész je­lentek meg. A polgári leányiskola és a tanitónőképzőintézet növen­dékeinek szavalataiból és karének­számaiból álló csínos műsor, vala­mint Dobai Sándorné és dr Fe­renczy Károly igazgatók részletes és gondos jelentéseinek felhang­zása után dr Kiss Ferenc szó­lott közvetlen szavakkal és él­ményszerű hatással a szülőkhöz, tanárokhoz és növendékekhez. Az intézet első ötéves fordulójának határmesgyéjén prófétai szavakkal figyelmeztet a Leánykáfvineum ne­velésének céljára; a magyar re­formátus női lélek kiformálására, amely cél elérésének, főként a tanitónőjelölteknéi kettős — egyéni és nemzetnevelő — jelentő­sége van. Megindító, szubjektív elgondolással Simeonra tekint fei, aki boldogan hajthatta le fe­jét a végső pihenésre, mert látták szemei a testté vált Igét. Meg­rázó szavakkai vont párhuzamot az agg Simeon kora és a mi lázbeteg korunk között. A bomladozó szer­vezetet csak egy ponton lehet megmenteni, a tiszta családi életben, amelynek biztos alapja' hatóereje, elevenítő kovásza ame­lyen vallásos és fáradhatatlanul munkás magyar református nő- A magyar jövendőben aggódva is bízó próféciáját a leányok­hoz fordulva e szavakkal végezte: Leányok!! ne hagyjatok reményte­lenül meghalni! A szívből jövő szavak bizony­nyai egy ^jész életen át ott fog­nak csengeni azokban a szivekben, amelyeket a csendesen megindult könnyek tettek alkalmassá az ige befogadására. Szülők, tanárok, tanulók szét­oszlottak. Az intézet egyébkor hangos folyosói elnémultak, kézi haunkávai, rajzokkal és füzetekkel megrakodva elvonul" a sok kedves, rózsás arc. Komolyak és bizako­dók!! Bizonnyal valóra váltanak minden reménységet!! (n. v.) Évzáró a tanítóképzőben A tanítóképző intézetben szomba­ton délután négy órakor volt a Bessenyei Kör évzáró ünnepsége és ezzel együtt a tanítási év zárása. Az ünnepi gyűlésein, amely a taní­tóképző udvarán volt, Arató Béla ifjúsági elnök mondott emelkedő szellemű búcsúbeszédet a tanítói hivatásra készülő növendékek hiva­tásszeretetéről. Téger Béla tanárel­nök lelkesítő szavakban búcsúzott a távozó tisztikartól és az elmúlt évi munkásság alapján elismeréssel adózott a 'köri életben kitűnt ifjú­ságnak és az ifjúság vezetőinek. Ezután Juhász Imre főtitkár ismer­tette az elmúlt esztendő eredmé­nyeit, Szakács György pedig az ifjúság olvasási kedvéről számolt be érdekes adatokkal. Hegyi László a Segitő-Egyesület, Szabó László számoló és búcsúbeszédet. Orbán András h. igazgató intézett ezután az ifjúsághoz nemes lendülettel ha­tóbeszédet a nevelésben döntő ere­jű igaz tanítói szeretetre hivta fel az ifjúság figyelmét. Ehrüch Antal tanár a Máv, utazási akciójával kapcsolatban hivta fel az ifjúság figyelmét az ország szépségeire és azokat, akik tehetik utazásra lelke­sítve kiosztotta részükre a Máv prospektusát. Ezután Orbán András h. igazga­tó kiosztotta la jutalomkönyveket és pénzjutalmakat. A Kuzaia Péter Alapítvány kamatait mint legjobb fizikus Dózsa László és mint leg­jobb mathematikus Hegyi László kapta, ö kapta a tanítóképzők szá­mára kitűzött irredenta irodalmi pályázat első diját is. Többen kap­tak kitüntetést az országos plakát­pályázaton elért jutalmazott raj­tt o^gnu v v) 1 x j j a Sportkör nevében mondottak be- j zaikért, a helyesírási versenyen Igyéh annyi kávét, amennyit csak akar, sohasem lesznek sziv­vagy ideg­bántalmai és álma tel­jesen zavar­talan lesz, ha kávéja a koffeinmen­tes Hag­kávéból ké­szfiit. Emel­lett zamata és ize kiváló mert a Hag kávé a leg­nemesebb kávéfajták keveréke. Epoly kiadós, mint a közönséges kávé Az életbölcsesség azt kivánja, hogy Hag-kávét igyunk. A Kag-kávé valódi, legfinomabb babkávé, mely koffeinmentes — tehát ártalmatlan. 3346-1 elért sikerekért, a mezőgazdasági tanulmányokban mutatott eredmé­nyekért. Az ünnepség a nemzet imádságával zárult. A tanitóképesitő vizsgálatok 18-án kezdődnek. á Lengyel kioszkban újra Lili Baba énekel A júniusi nyár virágos pompá­jából a pagodák karcsúságával és a keleti színhatások hangulat-vará­zsával emelkedik a Károlyi-kert fái közül Nyiregyháza elegáns szórako­zó helye, az idegenek áitai újra és újra megcsodált Lengyel-kioszk. Ma, a gazdasági válság háborús éveiben szinte csodával határos az a kitartás, az az eszményi céloktól vezérelt és erősített áldozatkészség, amellyel Lengyel Nándor ezt a gyö­nyörű szórakozó helyet fenin tudja tartani. Mert azt jól mondják a nyíregyháziak: ha nem volna itt a kioszk, ma is meg kellene építeni. Városi presztízskérdés, hogy itt, a parkban a közönség kényeimé rq rendelkezésre álljon egy kies, ked­ves miliőjü szórakozóhely, ahová egy csésze tejre, egy kávéra, egy adag vajra, fagylaltra betérhet nyá­ri délutánokon a Sétáló közönség Szinte hihetetlen, hogy a kioszkot magának Lengyel" Nándornak kel­lett megépíttetnie, de még hihe­tetlenebb, hogy ekkora áldozat­készség láttára, a közönség nem eszmél arra, hogy ha nem siet Len­gyel Nándor támogatására a kioszk látogatásával, — becsukják a par­kok egyetlen szórakozóhelyét. — Nem volna hízelgő Nyíregyházára, ha ez éppen a nyár kellős közepén történne meg. Nem, ez nem fog megtörténni. Hisz' most már "Lili Baba is megérkezett, a bájos, san­zon énekes, aki müdalokkal és ma­gyar nótázással hódította meg az elmúlt nyáron a szépért rajongó nyíregyháziakat. Akarja, hogy tyúkjai sokat tojjanak ? Ha igen, szerezzen be elsőrangú tenyésztojást, vagy vásároljon napos csibét. — A világhírű „Tankréd" törzsből eredő leg­horn tenyésztojásokat kaphat feltűnően olcsó áron Téger Béláné íeghornteiepén Sóstói­út 36. Jól jár, ha aratási csi­béket nevel és már most elő­jegyezteti a napos csibéket. Télre igy is kitűnő tojókhoz jut Napos csibék junius 21-én kaphatók

Next

/
Thumbnails
Contents