Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-06-18 / 135. szám
JNÍYÍRYIDÉK. 1931. junius 17. Drámai jelenetek között hajtották végre ma reggel a szolnoki két halálos itéietet dirigálása dicséretet érdemel. Laurisin ma búcsúzik a nyíregyháziaktól a »Három a kis!ány« Schubertjében. Szolnokról jelentik: Ma reggel vették eí a földi igazságszolgáltatás által kimért halálbüntetést a szolnoki fogház udvarán az arzénes asszonyok. Reggel már féi hat órakor a csendőrség, rendőrség és fogházőrség kordont vont, amelyen belül helye^edtek ef az ujságirók és polgári személyek, akik feszült figyelemmel várták az itéiet végrehajtását. Pontban 6 órakor megérkeznek dr. Borbély László tszéki biró, dr Kronberg János ügyész> dr Elek István és dr Halász István tisztiorvosok, dr Dunszt László kórházi orvos. Az ügyész rendelkezésére Valzer Alajos fogházgond nok elővezetteti a halálraítélt Szabó Lászlónét, akit ölben hoz ki két fogházőr, mert járni nem tud. Borbély László dr felolvassa a halálos ítéletet, majd a kormányzó leiratát, amely szabadfolyást enged az igazságszolgáltatásnak. Az elitélt szó nélkülj értelmetlenül, teljesen kimerülve hallgatta a halálos itéiet felolvasását, majd a biró felszólította az ítéletvégrehajtót, hogy teljesítse kötelességét. Kozarek állami ítéletvégrehajtó. 6 óra 02 perckor veszi át az elitéltet és 6 óra 04 perckor végre is hajtja az ítéletet. Hat pra 12 perckor az orvosok megállapítják a hálái beálltát. Ezután Sós László ref. lelkész imát mond a halott Ielkiüdvéért. Spanyolfalai elkerítik ezután a bitófát, amelyen a holttest függ és az ügyész rendeletére elővezetik a másik elitéltet özv. ,Csordás Bálintnét, akinek szivettépő kétségbeesett jajgatása már meszszirői feíhangzik'.lElőtte is kihirdetik a halálos ítéletet, amelyet szüntelenül jajgatva hallgat végig és panaszos hangja akkor sem némul el, mikor az ítéletvégrehajtó átveszi. Kozarek jelenti, hogy az itéietet végrehajtotta és a jajszó elnémul. 6 óra 35 perckor az orvosok konstatálják a beállott halált. Végül Kronberg ügyész elrendeli, hogy a két kivégzett aszszony holttestét 9 órakor vegyék le a bitófáról. Egy budapesti újságíró megköszöni, amiért felhívták a figyelmét a Sóstóra „& sóstói parkban nagyon kedves órákat töltöttem, gyógyvize pedig kiszedte hátamból a zsábát" — írja hálás sorokban A napokban az egyik legtekintélyesebb fővárosi napilap munkatársa járt Nyíregyházán s miután délelőtt elvégezte hivatalos dolgait, -meglátogatott bennünket a szerkesztőségben. Megkérdeztük tőle, volt-e már a Sóstón? Azt felelte, hogy neim. Később panaszkodott, hogy hátzsábája van. Azt a tanácsot adtuk neki, piienjen ki a Sóstóra, fürödjön meg és töltsön ott néhány órát. A kollega nagy kapacitálásra és hoszszas töprengés után rászánta magát a kirándulásra, mi pedig pl is kísértük a legközelebbi villamosmegállóig, nehogy meggondolja a dolgot, mert — mint mondottuk neki — vétek volna, ha Nyíregyházán jártában elmulasztaná a Sóstó megtekintését. — A kollega fel ís ült a villamosra, azóta sem láttuk, csak pár nap múlva kapta tőle felelős szerkesztőnk az alábbi szövegű képeslapot: — Hálás köszönet — irja — szives ajánlásáért. A sóstói parkban nagyon-nagyon kedves félnapot töltöttem, gyógyvize pedig kiszedte hátamból a zsáoát. Az eredmény következtében sógoromék és édesanyja, mintegy 4—6 szmeély, a jövő hónapot ott töltik. Valószínű, hogy ez alkalommal én is több ízben íelátogatok. Kérem, társon meg Kolléga Lfr szerető emlékezetében. Szívélyesen üdvözli Aláírás. Lme!! egy elfogulatlan véfemény a Sóstóról- £s hányan vannak, akik nem tudnak róla!! És milyen sok nyiregyházi van, akinem! tudja értékelni a Sóstót!! Hát pem vétek ilyen kincset kiaknázatlanul hagynia a közönségnek akkor, amikor a város mindent elkövet, hogy a Sóstót modern fürdőhelylyé' varázsolja? Gyönyörű küzdelemben győzött a Nykise Debrecenben Bajnok lesz a Nykise ? — Nykise—Dkase 3:2 (2:0) Biró: Boronkay. A vezető Dkase ellen vasárnap játszotta le bajnoki mérkőzését a, Nykise, melyre 200 főnyi drukkerhad kisérte eí a csapatot. A Nykise csapata lelkesen küzdött és győzelmével kiérdemelte a nyiregyházi sportközönség előlegezett bizalmát. A második félidő 5 percében már 3:o-ra vezetett a Nykise, mikor a nagy iramtóf kissé visszaesett, ugy ,hogy ellenfele szépíteni tudott az eredményen. A Nykise különösen az első félidőben mutatott nagyvonalú játékot és akkor a footbali játék minden szépségét bemutatva, meghódította az ezer lőnyi közönségetA mérkőzés hőse Csémi volt, aki élete legjobb játékát produkálta. Mellette Benke volt a legjobb. Hajdú betegen játszott. Jó kondícióban még nagyobb arányú győzelmét biztosított volna csapatának. A mérkőzés részleteivel és kritikájával legközelebbi számunkban foglalkozunk. NyTVE—MTSE 3:0 (í:0j Biró: Balla. Nem sokat nyújtott ez a szezonvégi mérkőzés, mely a vendégcsapat botrányos viselkedése miatt 17 perccel a rendes játékidő előtt az MTSE levonulása miatt befejeződött. A mérkőzés maga elég gyenge nívón mozgott már régi tanulság, hogy a Nytve gyengébb ellenfelekkel soha sem tudja igazi formáját kijátszani, különösen pedig olyan csapattal szemben, ajmely folyton tömörül és teljes együttesévei védekezik. — A Nytvének ez a játékstílus nem konveniái, mert a technikai tudásra felépített támadások a rendszertelen védekezéssel szemben mind rendre meghiúsultak, különösen a csatárok puhasága miattTermészetesen a Nytve volt a támadó fél az egész mérkőzés alatt, bár néhány meglepetésszerű lefutást a vendégek is vezettek. A második félidőben különösen, ajnikor a Nytve győzelme már biztos volt, a mátészalkaiak védelme durva életveszélyes játékba kezdett, amelyet a gyengekezü biró elfajulni engedett, csak már többszörös figyelmeztetés után állította ki Puskást, majd amikor ez sem használt, elég későn erélyeskední kezdett, amit aztán a mátészalkaiak azzal honoráltak, hogy a legnagyobb sportszerűtlenséget követték éf és levonultak a pályáról, mire a bíró 5 percnyi várakozás után lefújta ^ meccset. A Nytve-ben Guttmann, Sipos> Négyessy II. és Langer játszottak jól az MTSE-nek Puskás £s Kun II. a legjobbjai. A gólokat NégyessylI., Hutliesz és Uíimann lőtték. Színház Laurisin Lajos vendégjátéka a Hoffmann meséiben. Laurisin Lajos meleg színezésű, szép tenorja egy könnyeken át mosolygó lélek hangszere. Dinamikája utolérhetetlen. Olyan art-isztikus finomságokat tud éreztetni, amik önkénytelenül a csodás természetet juttatják az eszünkbe. Fortisszimóinak árnyalatos szépsége, nagy zenei intelligenciáról tanúskodnak, ízlés és önkritika jellemzik különösképen előadásmodorát. Sohasem c^ap át a nyárspolgári naturalizmusba. Noha óvatosan kerül a csepegő romantikát, mégsem esik bele a német betegségbe, hanem megmarad a túláradó lira síkjában, a természetadta egyszerűség határvonalán. Nagy és meleg ünneplésben volt része, mint mindig. A közönség minden felvonás után lelkes óvációval honorálta százszázalékos művészi munkáját. Ila Mary szívhez szóló szép énekével és meggyőző játékával fölülmulta önmagát. Havassy Mimi elhitető játéka magával ragadta a közönséget. Szépen énekelt a hálátlan szerepében. G. Székely Renée sikeresen és jól oldotta meg nehéz feladatát. Gulyás Menyhért cinikus Spalanzanija kitűnő volt. Marossy Géza pompás figurái egy sokoldalú játszótehetség beszédes bizonyítékai. Jeney Ottó minden lehetőséget kiaknázó énektudásával, Homonnay István érces hangjának férfias határozottságával tűnt ki. Pattantyús Mihály karikatúrái ugyancsak próbára tették az ember nevetőizmait. A darab többi szereplője is hozzájárult a nagy es forró sikerhez, ami elsősorban a kiváló operaénekes országoshirü személyét övezte. A rendezés nagy. szerű munkája és Padoss karnagy Az operett-társulát bucs.i ja. Csütörtökön és pénteken játszik utoljára a kutyás-társulat operettegyüttese ebben a szezoifban Nyíregyházán. »A lila test, sárga sapka« cimü operett kerül szinre és a közönség kedvencei elbúcsúznak tőlünk néhány hónapra. Polgár Gyula jutalomjátékát hirdeti a szinlap, de vele együtt búcsúzik az érces hangú, komoly tehetségű Homonnay István bonvivan és a legügyesebb táncos: Zelenay "József is. Három olyan név, amely egymaga is garantálja a sikert, akkor is, ha cask magánszámokkal szerepelnének, pedig most egy igazán kitűnő darabban lépnek fel, amelynek őszinte és komoly sikere lesz. Telt ház fogja búcsúztatni az operettegyüttest és lelkes szeretettél ünneplik majd Polgárt, Homonnayt és Zelenayt. HETI MŰSOR : Igazgató : Gulyás Menyhért. Szerdán: Három a kisWny. (Laurisin Lajos felléptével.) Csütörtökön: Lila test, sárga sapka (Polgár Gyula jutalomjátéka) Pénteken- -Lila test, sárga sapka (Az operett együttes búcsúja). Szombaton délután: Kontó X (mozihelyárakkal.) — Este : Bécsi menyasszony (Irsay Nóra jutalomjátéka.) Vasárnap délután és este: Botrány a Savoyban. (Marossy Géza jutalomjátéka.) Utolsó előadás. A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI : — Ma Laurisin második fellépése. A Három a kislány Schubertjét énekli ezalkalommal. Az érdeklődés igen nagy e gyönyörű Schubert operett iránt. Laurisin partnerei : Ila Mary, Horváth Nusi, Elek Piri, G. Székely Renée, Gulyás igazgató, B. Polgár, Homonnay, Marossy, Pattantyús, Pol gár és Zelenay. Az érdeklődés Laurisin fellépése iránt igen élénk, "ami érthető is, hiszen a kitűnő tenorista Nyiregyháza kedvence. — Csütörtökön Polgár Gyula jutalomjátéka. A Lila test, sárga sapka cimü kitűnő operettben búcsúzik az aranyos kedélyű kacagtató humoru Polgár a közönségtől. — Pénteken ismét a Lila test, sárga sapka kerül szinre és ebben az egész operett személyzet búcsúzik. A főszerepeket Havassy, Ila Mary, Elek Piri, Homonnay, Jeney, Bojár, Pattantyús, Zelenay, Marossy stb. játsszák a kitűnő Polgár Gyula mellett. — Szombaton délután az utolsó mozihelyáras előadáson mutatja be a társulat a Fővárosi Operettszínház kacagtató vígjáték újdonságát a Kontó X-et. Főszerepeit Irsay Korándy, Nemes Jolán, Biró Böske, Gulyás direktor, B. Polgár, Marossy, Jeney, Polgár Gyula játsszák. — Szombaton este lesz a társulat kedvélt hősnőjének, Irsay Nórának jutalom játéka Békeffy Lászlónak vígjátékában «A bécsi menyasszonyt. -ba;n, amelyet h Nemzeti Színházban játszottak nagy sikerrel. — Vasárnap délután és este a Botrány a Savoyban cimü három felvonásos vígjáték kerül szinre. Marossy Géza búcsúzik ez alkalommal a nyíregyháziaktól. Ez lesz egyszersmind a társulat utolsó előadása a szezonban.