Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-06-16 / 133. szám

1931. junius 16. JMLFÍRYIDÉK. A közteherviselés. Tisztelt Uraim I Nagyon jól tudom, hogy kulturális és szociális téren hiányzanak intézményeink, melyeket létesíteni kellene, csakhogy minden intézmény létesítésének megvan a másik oldala az adó emelésében és én vallom, ebben Széchenyi Istvánnak a mondását, aki felállította a közteher viselést és figyelmeztette a nemzétet arra, hogy ugy nem lehet gazdálkodni, hogy a szükséglethez állapítjuk meg az adókat, hanem fordítva: a magángazdaság érdekeinek veszélyeztetése nélkül mennyit bír el a iakösság és ehhez kell szabni a kiadásokat. I Tisztelt választópolgárok! ez az és politikám

1 a közterhek tekintetében, ezt hirdetem én tiz év óta. A mai adóterhek méllett egészséges gazdasági fejlődés nem képzelhető ei. Két adatot felhozok erre. A pénzügyminisztérium hivatalos összeállítása szerint Csonkamagyarország 1921. évben adókból 700 milliót, 1922-ben 1200 milliót vett be, vagyis az adóbevétet évi 500 miHió pengővei emelkedett. A másik a pénzügyminisztérium hivatalos kimutatása, melyben össze van állítva, hogy az egyes országokban a nemzeti jövedelem hány százalékát veszik igénybe az adók és itt két ország: Anglia és Magyarország vezet, ahoi a nemzeti jövedelem 25 százalékát veszik igénybe a közterhek. Olyan tehertétel ez, melyet a magángazdaságok nem képesek kitízetni- Az építőipar teljesen pang. De lehetetlenség, hogy Bzéit, mert az épitőmunkásoknak nincs munkájuk, akkor igyekszünk külföldi kölcsönt fefvenni és kulturális építkezésekbe, színházakba, zenepalotákba befektetni, melyeket aztán rendszerint minden haszon nélkü', vagy ráfizetéssel fenntartunk és megmarad a felvett kölcsönök kifizetésére az adóteher. Én tudom, hogy milyen válság az, amelyben az építőipar szenved, de ezt csak ugy fehet megoldani, ha mindenkinek van keresete, mint a régi, elmúlt időkben volt, amikor egy-egy polgárnak módjában volt a saját jövedelméből annyit félretenni, hogy 20—• 30 év után házat építtetett és egészséges uton az iparnak ezzel foglalkozást nyújthatott. Azok a munkaalkalmak, melyek onnan erednek, hogy Magyarország állandóan külföldi köfcsönt akar, azért, hogy az ipar foglalkozás nélkül van én ezt a politikát nem

1 tartom' helyes politikának, sőt örvendetesnek tartom, hogy Magyar ország ezt kevesebbet vette igénybe, mint Németország és Ausztria de még eddig sem szabad lett volna elmenni, mert a kamatleszállítása mellett lehet csak egészséges közgazdasági élet. Mert aki bármilyen feltétele mellett kész kölcsönt fefvenni, annak nehezen adnak. A fölösleges tökének önként kelf felajánlkozni s ha a termelés fejlesztése érdekében olcsó hitelt akarunk, nem szabad kint állanunk a külföldi pénzpiacok országútján, mint olyanoknak, akik bármilyen feltétel mellett hajlandók hitelt igénybevenni, hanem várni keli ,mig külföldről fognak jönni olcsó pénzt ajánlani. A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem nehéz helyzete Rátérnék néhány szóvaf a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem néhány fontos kérdésére. — A mai szomorú idők egy örvendetes eredménye az, hogy az elsőbbségért folytatott harc véget ért. Ma megtanultuk, hogy egy mezőgazdaságot keh helyreállítani, alapérdek a mezőgazdaság. Nem a mezőgazdasági "termelők követelése, hanem a gazdasági élet egyértelmű követelése az, hogy a mezőgazdaságot keli helyreállítani. De mi Önálló vámpolitikát, amely a mi "terményeinknek elhelyezését biztosithatni, nem tudunk folytatni. Azt azonban el tudjuk érni nagy és nehéz munkával, hogy igyekszünk azt termelni, amit a külföld hajlandó megvásárolni" — Én nem gondolok azokra az utópiákra, melyek azt mondják, hogy nem kell annyi búzát termelni, de amikor a nyugati államok csak kemény búzát vesznek, amikor a mi "éghajlati viszonyaink megengedik, amit a német és francia viszonyok nem engednek meg, hogy milyen búzát termelhessünk, akkor csak a tudás fegyverére van szükség, hogy évről-évre eljussunk oda ,hogy mi is exportra alkalmas búzát termelhessünk. Exportra kelf törekednünk Van egy gabona és lisztkisérIeti állomásunk, mely kitűnő erőkkel európai viszonylatban is kitűnő munkát vé_gez és van egy vetőmag nemesítő intézetünk, szintén elsőrangú szakemberekkel, de igén szerény anyagi lehetőséggel, ugy, hogy az egész intézet évi költségvetése nem tesz ki többet, mint talán egy polgári iskolának a költségvetése s ezek közül az egyik Magyaróváron van, a másik Budapesten. Mindkát intézet nagy szegénység mellett küzd és azt hiszem, hogy nincs fontosabb teendő, mint ezeket az intézményeket Budapesten összehozni a búzaminőség megjavítása érdekében és ellátni őket a szükséges anyagi 'támogatással, hogy. dolgozzák ki, miképen lehetne bevezetni a legjobb búzatermelési eljárást, hogy e téren is külföld államokkal felvehessük a versenytMintatelepeket kelt féte-/ siteni A másik teendő az, hogy a világ élelmezési viszonyai azt mutatják, hogy baromfit, tojást és vajat bármilyen mennyiségijen lehet exportálni. Ebben nálunk már fejlődés tapasztalható, de a mi országunkban, melynek tőke nem áh rendelkezésére, de munka és munkás bőségben van, csak egy kis része történt még annak, aminek a baromfi és gyümölcstermesztés fellendítése érdekében történni 'kellett volna. Két napon keresztül nagy gyönyörűséggel "láttam a nyiregyházi tanyák világát, ezt a komoly, szorgafmas, józan népet. Ha az állam és a város' összefog ,hogy létesítsen egy mintatelepet a baromfi és a gyümölcstermesztés fellendítésére s ha a tanyavilág egyébként helyes konzervativizmusát sikerűi "

e téren legyőznünk azzal, bogy ez a mintatelep venné át az efső termelési idők minden kockázatát, azt hiszem, ezzel ugy az állam' mint a város jó befektetést csiniina. Külföldre visszük a pénzünket Dinia egymilliárd dán korona értékű mezőgazdasági exportot csinál évente s itt van nálunk egy szorgalmas mezőgazdasági 'munkásság, a föld olcsóbb, mint ott , és meg van az a szégyen, hogy mi kaliforniai almát eszünk ésnem m

x vagyunk Kalifornia, aki a külföldnek szillit és ahelyett, hogy a saját munkásunknak adnánk kenyeret, a külföldre visszük pénzünket. Meg kell szüntetni a fölösleges hatósági üzemeket Az ipartestület két iparosgyülésén mir kifejtettem ipán politikámat. Azt a politikát hirdetem, hogy a hatósági üzemeket le keli építeni. Lehetetlenség elgondolni, hogy ezer sebből vérző iparunk és kereskedelmünk felvegye a versenyt a hatósági támogatással működő hatósági üzemekkei és hogy akár az állam, akár a város ipa

ri és kereskedelmi tevékenységet fejt sen ki. Míg a hatósági üzenlek, legtöbbször veszteségekkei dolgoznak és vagy évenként mutatják ki ezeket a veszteségeket, vagy ami még rosszabb, évek után egy összegben kamatos kamattal kell az évek óta összegyüíemlett veszteségeket kiegyenlíteni, csak arra jók, hogy vezető állásokban bürokratákat neveljenek, addig engedik a polgári társadalom gerincét, a kézmüiparost és kereskedelmi osztályt elsorvadni, aki ebben az egyenlőtlen harciján csak legyőzött fehet. S végül még a hatósági üzem veszteségeit is neki keli kitízetni. A fővárosban eddig nem sok eredménnyel 'küzdöttünk/e téren és most érkeztünk et ahhoz, hogy kíméletlen és semmi tekintetre figyelemmel nem levő fegyverekkel "fqgunk hozzá ezen üzemek megszüntetéséhez. Az állami ruházati intézetben, mely eredetileg a katonaság ruházati szükségleteinek e'Iátására alakult, mostanáig frakkokat és szmokingokat és női estélyi ruhákat árusitottak és a legszebben berendezett terembe ugy vezették be a látogatót, hogy abban kizárólag angot posztóból készülnek a ruhák. Amikor Gömbös Gyula hon védelmi miniszter urnák ezekről jelentést tettünk, azonnai beszüntette az üzemet. De távol vagyunk még a céltól, mert egyáltalán semmi ruházati intézményre nincsen szükség, mert ott vannak a szabó iparosok és nyugalmazott államtitkárok ne gyártsanak ruhit akkor, amikor a szabóknak nincs mit csinálni. Nagyon boldognak fogom érezni magamat ebben a harcban nem a harc miatt, de azért ,hogy aImennyiben a nyiregyházi választópolgárok bizalma felém fordul, (lelkes éljenzés) ebben a harcban számitok arra ,hogy találok egy pódiumot és onnan fogom ostorozni, hogy ezen visszásságokat megszüntessük, mert amint vallom hogy azt a részét a bajoknak, amit kéoesek vagyunk orvosolni, meg kell szüntetnünk s ebből nem szabad egyetlen egynek sem fenn-'maradni. ' [ «|[ A hitel kérdése A másik a hitel kérdése. A kézmüiparosoknak rendkívül fontos kérdés. A jelenlegi kereskedelemügyi miniszter ur talált fedezetet arra, hogy a kisiparosoknak nagyon olcsó kamat mellett hitelt biztosítson. A baj az, hogy a tőkének a biztosítására kell súlyt helyezni s csak javarészt azok kapnak belőle, akik ingatlansággal rendelkeznek. Ez is eredmény, de azt hiszem tovább kell menni és (kell gondoskodni arról, hogy a legkisebb iparosnak is, ha megrendeléshez jut, lehetne hitelt nyújtani. Városonként alakulnának meg és állami, vagy városi veszteségi alap bocsáttatnék rendelkezésükre és igy lehetséges az ingatlansággal nem rendelkező kisiparosoknak is kisebb hitelt engedélyezni. Meg vagyok győződve, hogy a veszteségi (tartalék révéig amelyet kelt pótolmij, ez olyan jelentéktelen összeg, mely nem áll arányban a nyereseggel, hogy a kisiparos nem fogja a munkaalkalmat tőke hiányában felhasználatlanul hagyni. A kereskedelmi és iparkamara megindította a tervet, hogy a művészi fejlesztésére is súlyt helyezzen az iparosságnak. Az asztalos és ötvösiparra gondolok itt, amely képes volna, ha ízlésben alkalmazkodik a külföldhöz, hogy olyan művészi igényeket is ki tudjon elégíteni, melyek Amellett külföldre eredményesen szállíthat. „A szabadkereskedelem hívének vallom magam' Ami a kereskedelem igényeit illeti, az üzemek kérdésétől eltekintek. Meggyőződésből vallom magam a szabadkereskedelem hívének. Az emberiség kulturája a mai vámrendszer mellett csak sülyedhet mélyebbre és mélyebbre. A munkamegosztás elve, hogy minden ország azt állítson elő, ami ott a legjobb és a legolcsóbban állitható elő és ezt cserélje ki más országok hasonló módon előállított cikkeivel. Ez az egyetlen biztos alapja a gazdasági élet helyes fejlődésének és amíg ez az elv volt érvényben, addig az ország fejlődött. Nem kell állami intézmények utján lebonyolítani mindent. De addig, amig a szabadkereskedelemhez el nem jutunk, addig a kereskedelem, sajnos, abban a nehéz helyzetben marad, amelyben van és még kevésbbé szabad hatósági üzemekkei és szövetkezetekkel gyengíteni. Híve vagyok a szövetkezeti eszmének, mert látom a külföldön. De a szövetkezet az érdekeltek szabad egyesülése és állam támogatása nélkül és ily szövetkezetek mellett fogok kitartani. „Nem Ígértem semmit, nem támadtam senkit' Tisztelt Választópolgárok I Nem tartottam megszokott programmbeszédet, nem ígértem semmit, nem támadtam senkit. Olyan nehéz időket élünk, melyben tervek, gazdasági elgondolások, mind eltörpülnek, csakis a gazdasági igazságok, az irányadók. Az, amit én követendőnek találok, nincs sok kényelemmel, nincs sok pihenéssel összekötve, ez az ut nehéz és rögös ut, nehéz munkával, sok kitartással, lemondással és nélkülözéssel van egybekötve. Széchenyi István egyik gyönyörű beszédében a hitel felszabadítása mellett foglalt állást s amikor ennek közvetlen következményei olyképpen mutatkoztak, hogy sokan nehéz viszonyok közé kerültek, őt megtámadták s akkor mondotta 1844 szeptemberében : »his,szük-e, hogy olyan állapotból, mint a mai, egy jobb állapotba minden jaj és kellemetlenség nélkül juthatunk ?« Olyan könnyű volna ma is egy ország gazdasági rekonstrukciója ? Alak azt mondják, hogy bankjegy kibocsátás, vagy külföldi kölcsön felvételével lehet a bajokon segíteni, ezek félrevezetik a népet. Jaj és kellemetlenség nélkül nincs kibontakozás. Csakhogy ezeknek olyanoknak kell lenniök, hogy a jövő fejlődése és a gazdasági gyógyulás legyen a gyümölcse. Még egy érzelmi kötelezettséget akarok leróni. Leróni me-