Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-06-14 / 132. szám
m JAÍRYID&C. 1931. jun/us 14. Péntek, szombat, vasárnap jnnius 12, 13, 14. A kalandorfilmek királya! Silwers King, Tom, Mc. Coy főszereplésével A lőportáron? titka különleges kémkedési történet 7 felvonásban Nincs pro ekció am. burl. Elment az anyósom am. burl. Félhelyárak. Vasárnapi sportprogram® MTSE—NyTVE. Bujtosi sporttelep délután bórakor Mindkét egyesületre fontos ez a bajnoki mérkőzés. A Nytve még reménykedhet, hogy megnyeri a bajnokságot, különösen akkor, ha ezzel a mérkőzéssel egyidőben Debrecenben lejátszásra kerülő Nykise—Dkase mérkőzés eldöntetlenül végződne. Éppen ezért a Vívóknak nem szabad könnyelmüsködni hanem komolyan és ambiciózusan kell venni ezt a küzdelmet is, mert futballban minden meglepetés bekövetkezhet. A mátészalkai TSE-nek is fontos ez a mérkőzés, hiszen könnyen a kiesés szomorú sorsára juthat ha a jelenleg még mögötte álló Textilgyár ellenfeleit legyőzi, viszont ők a hátralévő mérkőzéseket elvesztik. Bizonyos tehát, hogy a vendégek ennek tudatában fognak játszani és lelkesedéssel sok mindent lehet pótolni. Véleményünk szerint tehát nem fog bekövetkezni a papírforma szerinti egyoldalú küzdelem, hanem a Nytvének meg fog kelleni küzdeni a két pontért. A mérkőzés a bujtosi sporttelepen délután 5 órakor kezdődik. Biró a debreceni Sass lesz. A mérkőzés előtt érdekes ifjúsági mérkőzés lesz. A NyKISE Debrecenben. A bajnokságra nézve döntő fontosságú mérkőzésre rándul át holnap a NyKISE csapata Debrecenbe. A vezető DKASE-val kell összemérnie erejét nemcsak azért, hogy két pontot szerezzen, hanem győzelmével Nyíregyházának szerezze vissza a bajnokságot. A Keresjcedők csapatát osztatlan bizalom kiséri fontos útjára, reméljük meg is fognak felelni a várakozásnak. A Ny. Vasutas S. C. atlétái vasárnap Miskolcon versenyeznek. A miskolci V. S. C. vasárnap országos, jubiláris vándordijas versenyt rendez, amely alkalommal a teljes vidéki gárda és a fővárosi egyesületek adnak egymásnak találkozót, a miskolci salakon. Vitéz Vidovich Ferenc vezetésével a nyiregyházi Vasutas Sport Club tiz atlétájával fogja reprezentálni a nyiregyházi atlétikát. Remény van arra, hogy a legteljesebb sikerrel fog szerepelni, az egyetlen atlétikát foglalkoztató egyesület, a NyVSC. A nagyon tehetséges fiatat erők itt arathatják első komoly sikerüket. Az 1500 m-es síkfutásban a nyiregyházi Móna és a miskolci Fodor, — tekintet nélkül arra, hogy a budapestiektől mindketten kikaphatnak, — nagy küzdelmet fognak vivni, mert revánsjellegü. A versenyt ünnepélyes külsőségek között tartják, a miskolciak, mert a derék miskolci egyesület jubilál, — annál ds inkább szüksége van Nyíregyházának, atlétái sikerére most, mert a nyíregyháziak még Miskolcon nem jártak és a sikeres bemutatkozás nagy propagandája volna városunknak. A választás nyilt és titkos! D> nyilt titok, hogy a legjobb friss pneumatik, CITROEN és amerikai alkatrészek, aut 1 f 1 zere ések legolcsóbban Nagy Józsefnél, Budapest, VI, Andrássy út o4. Telefon 285—6 i. és 221—97. 38J5-3 ozniháE Hétfőn lesz Ila Mary_ és B. Polgár Béla jutalomjátéka. A Gulyás színtársulat két szimpatikus müvésztagja, Ila Máry és B. Polgár Béla, akik nagy játéktudásukkal oly sok szép és kedves órát szereztek a közönségnek. »A felség csókján, cimü 3 felvonásos regényes daljátékban búcsúznak el a közönségtől. A darab már különlegességénél fogva^ is nagy érdeklődésre tarthat számot. — Az első felvonás 1477-ben Mátyás király udvarában, a második 1600ban IV. Henrik korában, a Provanceban, a harmadik 1833-ban Ferenc császár idejében Schönbrunnban Elsjer Fanny villájában játszódik. Három különböző kor, más alakok, csak a női ösztönök egyformák mindegyikben. A nő ugyanaz minden időben. A szerző Balassa Emil azt az ifjút énekli meg, akinek kedvéért a nők a királyok bíborát is megvetik, a zeneszerző Szántó Mihály kitűnő zenéjével hü támogatója a kiváló irónak. A hétfői előadásra felhívjuk a közönség figyelmét. A kitűnő miivészpárt zsúfolt ház fogja előreláthatólag búcsúztatni. HETI MOSOR : Igazgató : Gulyás Menyhért. Szombaton délután: Ferike mint vendég. (Utolsó mozihelyáras előadás. — Este : Poldi. (Havassy Mimi jutalomjátéka.) Vasárnap délután : Meluzina. — Este : Poldi. Hétfőn: A felség csókja. (Ha Máry és B. Polgár Béla jutalomjátéka.) Kedden: Hoffmann meséi. (Laurisin Lajos felléptével.) Szerdán: Három a kish'ny. (Laurisín Lajos felléptével.) A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI : — Szombaton este Havassy Miminek, e közkedvelt primadonm'ának búcsúztatására megtelik a színház nézőtere. Havassy remekelni fog a Poldi címszerepében. Délután G. Székely Renéevel a Ferike, mint vendég kerüL szinre. — Vasárnap este játsszák másodszor a Poldit, délután pedig a Meluzinát. — Hétfőn Ila Máry és B. Polgár Béla A felség csókja cimü Balassa —Szántó operettben búcsúznak. — Kedden kezdődik Laurisin Lajosnak vendégjátéka. A Hoffmann meséi cimü Offenbach-operát énekli a kiváló művész. A főszerepben Havassy, Ila Máry, G. Székely Renée, Homonnay, Jeney, Polgár, Marossy stb. kezeiben vannak. — Szerdán a >Három a kislánya Schubertjén énekli a népszerű tenorista, partnerei: Ila Máry, Elek Piri, Horváth Nusi, Irsay Nóra, G. Székely Renée, B. Polgár Béla lesznek. NAPI HIREK KISNAPTAR Junius 14. Vasárnap. Róm. kath. N. Vazul. Gör. kath. Metód. Prot Vazul. Izr. Sivan 29. VÁROSI SZÍNHÁZ: Meluzina (4 órakor). Poldi (egynegyed 9 órakor.) APOLLÖ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ A világjárók. (3, 5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ A löportorony titka. (3, 5> 7 és 9 órakor) £b:r Antal programmbeszéde a tűzoltó laktanya udvarán (11 órakor.) Szent Erzsébet ünnepély a Korona nagytermében (8 órakor.) NyTVE—Mátészalkai TSE labdarugó mérkőzés a bujtosi sporttelepen (5 órakor.) Motoros turaut Aggtelekre (reg gel 6 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 6 órától. Bujtosi stranfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Szombat estétől vasárnap reggelig a LányLGonda és Illés Zsófia gyógyszertárak, vasárnap déltől hétfő reggelig a dr Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. Vasárnap. 9.00: Újsághírek, kozmetika. 10: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomből. 11.00: Egyházi ének és szentbeszéd a királyi udvari és várplébánia templomból. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye E hangverseny szünetében : »Rádió krónika«. 2 00: Gramofonhangverseny. 3.00: A Rádióélet gyermek játszó-órája. 3.30: A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadása. 4.15: Várady Zoltán dr. előadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés. Utána: A Gudimel-énekkar hangversenye. 5.30: Vitéz Somogyváry Gyula előadása. 6.00: A Malcsiner jazz-zenekar hangversenye. 7.00: A középiskolai dalosversenyen első dijat nyert budapesti református főgimnázium énekkarának hangversenye. 7.15: Szinmüelőadás a Stúdióból A II. felvonás után: Sport- és lóversenyeredmények. E T E Y 9.00: A Magyar Zene Barátai Országos Egyesületének hangversenye a Halászbástyán. 9.35: Kármán Gizi és Radnai Erzsi hangversenye. 10.20: Időjelzés, időjárásjelentés Utána: Horváth Gyula és cigányzenekarának hangversenye ' az Ostende-kávéházból. Junius 15. Hétfő .Róm. kath. Vid. Jolán. Gör. kath. Ámosz. Prot. Vid. Izr. Sivan 30. VÁROSI SZÍNHÁZ: A felség csókja. (V4 9 órakor.) APOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ A nagyváros hiénái. (5, 7 és 9 órakor.) A repülőtér megnyitása. (10 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel órától. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcs vármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr. Szopkó és Haissinger-gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Rádió-müsor. Budapest. Hétfő 9.1 5: A rádió házikvartettjének hangversenye. 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgá lat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelent. 12. o 5: A Mándits szalonzenekar hangversenye. 12.25: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása 1.00: Pontos időjelzés, időjárásés vízállásjelentés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piac árak, árfolyamhirek. 4.00: Asszonyok tanácsadója. Kb. 4.45: A Budapest—Nyíregyháza utasszállító repülőgép első megérkezéséről helyszíni közvetítés a mátyásföldi repülőtérről. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.00: Novellák. 5.30: Csorba Dezső és cigányzenekarának hangversenye. 6.30: Német nyelvoktatás. 7.00: Rádió amatőr posta. 7.45: Zongorahangverseny. 8.30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Maj d: Gramofonhangverseny. — Ozv. Macsánszky Lajosné temetése vasárnap délután 4 órakor lesz Nádor-utca 16 .számi "alatt. MOND UT Az utazási nyári saisonban junius 15-től két olcsó bőröndhetei rendezek. STRAND KASETTA 26 cm. nagyság erőlemezből WICKEND TÁSKA 30 cm. erőlemezből, nélkülözhetetlen . VARROTT KASETTA 30 cm.-től, nagyságszerinti emelKedéssel gömbölyített sarkokkal BOROND erőlemezből, 50 cm. nagyság, erős és szép, tartós kiállításban KALAPOS KOFFER lack, vászon, áron alul .... P —'88 P 175 P 580 P 16-50 BŐRÖNDÖS NYÍREGYHÁZÁN VAY ÁDÁM-U, 2. (Takarék palota.) Nagy nyári retikül vásár! Bőr retikül velvetin béléssel, tükörrel P 380 Fehér, szines, tiszta bőr retikülök, különlegesség, legújabb divatdolgok. Bőres lack övek, bőrvirágok, bőrkasetták, aktatáskák és necessairek raktára. Javítások és montirozások olcsón, pontosan és gyorsan készülnek.