Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-11 / 281. szám

1930. december 20. JKÍYÍRYIDÉK. 3 Miskolc, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Pécs, Kaposvár, Sopron, Győr és Veszprém közötti vásott körforgalmat akarnak rendszeresíteni féiárú jegyekkel Az Északmagyarországi Idegen­forgalmi Szövetség a közelmúlt na­pokban feliratot intézett a keres­kedelmi miniszterhez, a hétvégi va­súti kedvezmény kiterjesztése vé­gett. A felterjesztésben kifejti a szövetség, hogy a Magyarországra irányuló idegenforgalom csak a fő­városig jut el„ ott elakad, a vidék pedig nem jut hozzá az idegenhez, az idegen pedig a vidékhez. Ez annál nagyobb baj, mert az or­szágba érkezett idegen a féláru jeggyel a zsebében, szívesen utaz­nék el megnézni az érdekes ma­gyar városokat és környéküket ís. Igen érdekes tervet emlit fel a felirat azzal, hogy a féláru jegy­gyei könnyebb volna megvalósíta­ni a körutazási terveket is. A va­súti "kedvezmény kiterjesztése az ország nagyobb városait, gócpont-i jatt, fürdőit is élénkítené, a vá­rosokat egymáshoz kötné forgai­milag. — így Debrecen, Miskolc, Szeged, Kecskemét, Pécs, Sopron, Győr és Veszprém között állandó körforgalom alakulhatna ki^mely nagyszerű hatással volna a j^zda­sági és kulturális vérkeringésre, a városok kulturértékeinek kicserélé­sére és kiegyenlítésére. 28 millió az eladósodott kisbirtokosok szanálására Budapestről jelentik: A kormány tagjai délután Bethlen István gr. miniszterelnök elnökletével minisz­tertanácsot tartottak, amelyen elő­ször vett részt Károlyi Gyula gróf, az újonnan kiinevezett külügymi­niszter. A minisztertanács Zsitvay Tibor igazságügyminiszter ismertetése alapján általánosságban és részle­geiben is letárgyalta az uj kar­• tel törvényjavaslatot. A javaslat legközelebb a törvényhozás elé ke­rül. Wekerle Sándor pénzügyminisz­I ter bejelentette, hogy sikerült az ' amerikai pénzpiacon a Magyar i Kisbirtokosok Országos "Földhitel- ] ; Intézete részére 15 millió pengős í hitelösszeget biztosítani előnyös feltételekkel, abból a célból, hogy ez az összeg a gyufakölcsönből fentmaradt 12 és fél millió pengő vei együtt az eladósodott kisbir­tokosok szanálására fordíttassák. E fontos nemzetgazdasági célra tehát most már közel 28 millió pengő áll rendelkezésre. A minisztertanács, . mely a to­vábbiakban folyó ügyeket tárgyalt, este 11 órakor ért véget. Csodálatos vételien mentett meg egy öngyilkos fiatal leányt a vonat alól Elhaladt felette a vonat, de nem történt semmi baja • •••<• tMJWW MM M! TŐZSDE A pangó Zürichben nyitáskor 90*26 3érteikor 90'26 volt Valuták : Angol font 27*65 — 80 <5seh korona 16'86—98 Dinár 10-03 —10 Dollár 568 45—r-71'45 frank 22 30—60 Leu 3'365—3-405 Líra 27 75—30-05 Márka 136 00—136 60 Osztrák schilling 30 30 —80 70 Svájci frank 110 40—110 90 1 erménvvac: 'ftuza 78 kg. 1 3 90 — 14-03 Buza 80 kg. 14 15 — 14-30 Rozs 8 80—8 90 Takarmacyárpa I. 13 00 — J 3*75 „ ' II. 12 00—12-75 •Sörárpa I. 19"00-21*00 „ II. 14 50—16-75 ?-ib I. í 8'45—! 8 50 -Zab II. 18 45 -18-80 Tengeri II'80— 1 1*70 Korpe 7-85- 8-00 "Rapce uj 26-15—26'50 Köles 11-00—11 50 Határídésö* : Debrecenből jelentik: Valami csodálatos véletlen mentett meg egy halálra készülő fiatal leányt, aki öngyilkossági szándékból a vo­nat alá vetette magát, de oly sze­rencsésen esett hosszában, hogy a mozdony és több vágón elhaladt fölötte, de néhány jelentéktelen horzsoláson kívül nem történt sem­mi baja sem. Az öngyilkos fiatal leány a Dé­genfeld-téren van alkalmazva egyik üzletben. A leánynak udvarolt egy szabósegéd, de a házasság elé aka­dályok gördültek és kevés kilátás volt rá, hogy a szerelmes fiatalok össze is házasodhatnak. Ez any­nyira elkeserítette a fiatal leányt, hogy öngyilkosságra szánta el ma­gát és ki is ment a Kisállomásra, hogy ott a vonat alá dobja magát. Két vonat volt egfyidőben a Kis­állomáson, az egyik Balmazújvá­rosról jött, a másik Böszörménybe indult. Az elkeseredett fiatal leány a Balmazújváros felől érkező vo­nat a'á akarta vetni magát, de a mellette eiröbogó vonat szelétől megszédült és hirtelen a böszörmé­nyi vonat elé dobta magát. Az öngyilkosságot észrevették az állomáson, látta a mozdonyvezető is, aki azonnal fékezett és sikerült is megállítani a vonatot, a mely még nem ment teljes sebességgel. Mindenki borzalmas, véres lát­ványra volt elkészülve, de a har­madik kocsi alatt megtalálták le­hunyt szemekkel, teljesen épség­ben, bár egy kicsit kormosaríj ola­josan és összesározva az öngyilkos­jelöltet, kinek csak pont az orra hegyén volt egy kis karcolás. Az elkeseredett leányt kiemelték a vonat alól, felkisérték a rend­őrségre, ahol szépen a lelkére be­széltek, és megígértették vele, — hogy nem követ el többet öngyil­kosságot. A leány felment az üz letbe is, ahol alkalmazva van és a főnöke gratulált neki szerencsés megmeneküléséhez: — Látja, ez az Isten ujja. Men­jen el a templomba és adjon há­lát az Isteninek a szerencsés meg­meneküléseért. A szerencsés öngyilkos leány el is ment a templomba és nemcsak a szerencsés megmenekülésért a­dott hálát Istennek, de azt is meg köszönte, hogy a főnöke visszavette állásába, ami a mai viszonyok kö­zött bizony szintén nagy szerencse. fasárnap búcsúinak a színészek, kedden megnyílik a Városi Mozgo Buza márciusra 15*26 Buza májusra 15 12— Rozs márciusra 9 72 Tengeri májusra 12 43 27 19 80 -45 Teűgeri transit májusra 10*85-88 — LEVÉLPAPÍR újdonságok nagy választékban a JÓBA-nyom­dában. Szentiványi Béla Országos Mü­vészszinháza vasárnap délután és este tartja bucsuelőadásait a Vá­rosi Színházban, hétfőn este ugyan ott a leventék tartanak műkedvelő előadást, kedden pedig megnyílik | a Városi Mozgó. Ezen a napon, vallásos tárgyú film kerül bemuta­tóra, amelynek címe: »A lourdesi csoda«. Szerdától kezdve friss műsorral indul az uj szezonnak a Városi Mozgó. Elsőnek a »Három piros rózsa« c. 8 felvonásos hangosfilm kerül bemutatóra. Kisérő kép: Sicc kalandjai Kínában (hangos trükk­film). Igen nagy sikerűnek ígér­kezik az »I. Ferenc József élete* c. 8 felvonásos némafilm, amely­nek kísérője egy magyar hangos film lesz. Címe: »Üzenet Holly­woodbók. Ezután jönnek a szebbnél szebb hangos filmek: »A pokol hősek, »Matrózok előnyben«, azután az el­ső magyar hangos film, amelyben Bajor Gizi, Somlay Arthur, Góth Sándor, Rajnai Gábor stb. szere­pelnek s amelynek cime: »Az or­vos titka«. Végül egészen bizonyos, hogy Harold Lloyd első hangos­filmjének, a »Harold bajban« c. humoros hangos filmnek nyíregy­házi bemutatóján meg fogják ost­romolni a Városi Mozgó pénztárát. — LEVÉLPAPÍR újdonságok nagy választékban a JÖBA-nyom­dában. Mielőtt bármilyen fehérnemű, ágyuemH, vngy menyasszonyi kelengye szükségletét fedezné, kérjen tájékoztatót, vagy tekintse meg raktárát TBIZSYAI, SZABÓ, TÖRÖK vászonkereskedöknél BudapestIV., Pető/i Sándor u.8. Eísörenclü minőségek. Jelentfis árengedmény. Ugyanott a bires FŐT-UJFALU-i szín­pompás szőttesek, — festett magyar bútorok ra ktára. 7633—3 BRff tBK&sag—B— —aaH Kiskőrösön havazott Kiskőrösről jelentik: Az éjsza­kai órákban megindult a havazás és hajnalra már tíz centiméteres hóréteg fedte a várost. A havazás reggel esőbe ment át, ennek kö­vetkeztében megolvadt a hóréteg és az utcákat feneketlen sár bo­rítja. A közlekedés igen nehézzé vált és a tanyák teljesen el van­nak zárva a várostól. A nyíregyházi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. 21998—1930. tksz. Árverést hirdetmény kivonat , Az UjfehértdiTakarékpénztár R.-T. végrehajtatónak Dr. Verdes Mik­lósáé szül.; Kircher Erzsébet vég­rehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi ható­ság a végrehajtató kérelme kö­vetkeztében az 1881. LX. tc. 144. 146.147. §-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2000 P tőke­követelés, eonek 1929. december hó 22. napjától járó 8 «/o kamata, 257 P 39 fillér eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 66 P költség, tőkekövetelése és jár, behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbíróság területén tévő, Ujfehértó község­ben fekvő s az ujfehértói 2296. sz, telekkönyvi betétben A. 1. sorszám 1781. hrsz. alatt foglalt Dr. Verdes Miklósná szül: K'rchner Erzsébet nevén álió986[>öl területű szántó és házra 2200 P kikiáltási árban. A tkvi hatóság az árverésnek Ujfehértő községházánál megtar­tására 1931. január 3. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t.c. 150. §-a alapján a következőképen állapítja meg: 1. Az árverés aiá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XL1. tc. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kő­telesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c, 42. § ban meg­határozott árfolyammal számított óvadékképes ér'.ékpapirosbaa a kiküldöttnél letenni, vagy a bár,at­péaznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elis­mervényt a kiküldöttnek átadni &3 az árverési feltételeket aláirni. (1881 LX. tc. 147., 150., 170. §§. 1908. XL1. tc. 21. §.) Nyíregyháza, 1930. szept. 30. Dr. Reményt sk. őmkf. titkár. A kiadmány hiteléül: Benedek, kiadő. ASINGER l&IötáGÉraM nébaa, A LEOcIOimAH. n

Next

/
Thumbnails
Contents