Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-07 / 279. szám

JSíVfRYIDÉK. 1930. december 7. Szabolcsvármegye törvényhatóságának kisgyülése Szabolcsvármegye törvényható­ságának kisgyülése tegnap délelőtt 10 órakor tartotta e havi ülését a vármegyeháza kistermében. A kis­gyülésen, amelyen dr. Erdőhegyi Lajos főispán elnökölt, a tagok kö­zül számosan vettek részt és ez alkalommal, is kitűnt, hogy a vár­megye életének e jelentős szerve kiválóan megfelel rendeltetésének azzal, hogy megtárgyalja a várme­gye községeinek első tekintetre ki­sebb jelentőségűnek tetsző, alapjá­ban azonban igen sokszor fontos ügyeit. A kisgyűlés jóváhagyta a kisvár­dai kórháznak az évi tüzelőanyag szállítására kötött egyességeket. A tűzifát a Weinstock Ignác és fia cég szállítja mázsánként 2.59 pen­gővel, a szén szállítására pedig a nyíregyházi Bernát Sámuei cég ka­pott megbízást 5.40 pengős aján­lati árral. Mezőladány községnek a tisza­kerecsenyi komphoz vezető ut cél­jára területvásárlás tárgyában ho­zott véghatározatát feloldotta a kisgyűlés, mert nem felel meg a törvényes követelményeknek. Erdődy Miklós bökönyi birto­kosnak a nyiradonyi'ut építéséhez való hozzájáru'ás tárgyában hozott képviselőtestületi határozat ellen beadott fellebbezését, miután a fel­lebbezéssel elkésett, elutasították. | Nyíregyháza város képviselőtes­tületének számos határozata kapta meg a kisgyülési jóváhagyást. A Korona épületében lévő üzlethelyi­ségek bérlői bérleszállitást kér­tek. Nyíregyháza város képviselő­testülete. tekintettel arra, hogy a bér leszállításával a várost évi 8000 ezer pengős veszteség érné, elutasította a kárelmet, mire a bér­lők a kisgyüléshez fellebbeztek. A kisgyűlés a képviselőtestület hatá­rozatát hagyta jóvá és a fellebbe­zőket elutasította. Épp igy elutasí­totta Mezei Vilmos béHő fellebbe­zését is. aki a császárszállási bér­let bérének megfizetésére haladé­kot kért és a kedvezőtlen képvi­selőtestületi döntést megfellebbez­te. Nem hagyta azonban jóvá a kis­gyűlés Nyíregyháza képviselőtestü­letének Pákh Olga óvónő ügyében hozott határozatát. Pákh Olga ma­gánóvódájának városi segélyezé­sét nem kapta meg és kérelmét mindannyiszor elutasította a város azzal az indokolással, hogy későn terjesztette elő igényét. A kis­gyűlés feloldotta a városi "képvi­selőtestületi határozatot és utasí­totta a várost, hogy a méltányos­sági szempontok figyelembevételé­ver'igyekezzék fedezetet találni az óvónő segélyének kifizetésére. Nyirbakta község, miután Ló­rántfalvávat egyesitették uj közsé­gi szabályrendeletet készített. A kisgyűlés a szervezkedési szabály­rendeletet nem hagyta jóvá, mert nem felei meg a törvényes felté­teleknek. Nyírbátor község képviselőtestü­lete az áramszolgáltatási szabály­rendeletet csak részben akarta életbeléptetni. mert az energiatör­vény életbeléptetésére vár. A kis­gyűlés a község képviselőtestületé­nek határozatát feloldotta és egy teljes mértékben életbeléptetendő szabályrendelet alkotására hívja fel a községet. Érdekes vitája támadt Nyírbátornak a Bóni gyárteleppel, amely telep a villamos áramot szol­gáltatja és nem akarta megenged­ni, hogy a rádió akkumulátorokat és anódokat magánosok is tölthes­sék. A vita eldöntése a bíróságra tartozik ugyan, de a kisgyűlés áz alispáni javaslatnak megfelelően elhatározta, hogy a szakvélemény kikérése érdekében a vármegye a kereskedelmi miniszterhez fordul. Elvi jelentőségű ügy került a kis gyűlés elé, amikor Ujfehértó kép­viselőtestületének azt a döntését tárgyalták, amelyben elhatározza a község, hogy vállalja a községi tisztviselők által felvett kölcsön ka­matainak megfizetését. Ujfehértón is előállott ugyanis az a helyzet, hogy a községi tisztviselők nem kaptak idejében fizetést és bank­kölcsönhöz fordultak. A kölcsönért összesen 220 pengő kamatot kel­lett fizetni. A község } miután a tisztviselők kényszerből nyúltak a kölcsönhöz, azért, mert a község nem tudott fizetni, a kamat fizeté­sét elvállalta és a kisgyűlés is jó­váhagyta ezt a határozatot. A községek kisebb ügyei közül ^POLLO MOZG Szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor EMIL JANN IN GS a jelenkor legnagyobb filmszínészének első fökéletss és az Amerikai Tadominyos Akadémián kitüntetett haDgos filmje AZ ÉN FIAM... Az évad legszebb s legjobb filmregénye. Eredeti alpesi ének és táncok. — G (önyörü aipasi felvételek. Rendes helyárak. — Jegyelővétel . Hétfőn 3, 5, 7 és 9, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor 1000/0 hangos UFA bűnügyi attrakció! KI A TIGRIS? Hangos rejtelmes történet 10 fejezetben. Charlotte Susa és Harry Frank a világhírű szinészpár főszereplésével Zene Izgalom Tánc. Meglepetés a dolgát, hanem keresztényi jóin­dulattal alaposan akart rajta se­gíteni. Mint városi főtisztviselő, egy­szer magához hivatta és igy szólt hozzá : — Te Mihály, javakorbeli férfi vagy te még, szégyen neked dolog­talanul élni, kereshetnél még bol­dogulást és ismét munkás ember lehetnél. — Nem segít már rajtam senki, tekintetes főjegyző ur, csak aa jó Isten, vagy talán még az sem, — felelt sírva a szegény koldus. — Dehogy is nem Mihály, ne sírj, ne essél kétségbe. Te a bal­szemedet hólyagos himlőben vesz­tetted el, burokkal van az bevonva. Én megvizsgáltatlak Takács doktor úrral, a városi orvossal, azt hi­szem, lehet még azon segíteni. — Meglátjuk mit mond, fölmégy te Pestre s ugy jösz vissza vezető nélkül, aki ismét legény és jó­kedvvel neki fog a munkának. — Áldja meg a tekintetes urat a jó Isten. Eg|ész életemben hálálni fogom a nagy jóságát. — És zo­kogva ment haza, örömkönnyeket sirva, nagy bizodalommal és ál­modozó reménységgel Vak Mihály. Megvizsgálták. Kitűnt, hogy csak könnyebb fajta hályog ereszkedett a félszemére, amit műtét utján meg lehet orvosolni. Összeraktunk néhá­nyan ötszáz bankó forintot. Apa átadta neki, hozzá ajánló levelet, hogy a klinikán Pesten ingyen ope rálják meg. A pénzt csak a vasúti jegyre, kosztra, ruhára és egyéb költségekre való volt. A jókedvű adakozók mindnyájan örvendtek, i hogy már most boldog lesz Mihály. • Utazhatik a tiszavidéki vasúton, még akkor paraszt embernek nagjt > ritkaság volt ez az élvezet. Föl­mehet a fővárosba s mikor megjön a látása, látni fogja a lánchidat, a Dunát, a királyi lakot, a Mátyás templomot, a Nemzeti Színházat, ! milyen kevés ember részesülhet eb­ben a fejedelmi örömben, mindieh nek fölött pedig meglátja Isten szabad, végtelen kék egét és az Al­földön a ringó kalásztengert, mely­. nek bűbájos zizegése az ő leg­szebb muzsikája volt gyermek és ifjú korában. Látni fog, ismét lát­ni 1 Van-é eninél nagyobb öröme, lehet-é ennél nagyobb vágya an­nak, aki végtelen éjszakában él. Neki is megvirrad még valaha, nem lesz mindég éj szaka.« — De mama I Hiszen Mihály most is csak vak. — Kottyantot­tunk bele türelmetlenül a dologba. — Fájdalom, ugy van gyerekek. Tudjátok mi történt ? Mihály las­sanként mind elitta a pénzt az utolsó krajcárig, mint ahogy elisz­. sza most is minden összegyűjtött i garasát, és nem látta meg Pestet, nem látja a kék eget. Az öreg Zsuzsi hallotta tőle, mikor egyszer részegen igy szólott — Könnyebb nekem koldulásból élni, mint dolgozni, akkor nem is ihatnék annyit, nem volna rá érkezésem. — Látjátok, ilyen haszontalan ember az a Mihály. — De édes anyám, akkor miért nem tetszik kikergetni innét, miért tetszik neki mindig két garast adni ? — Ne ítélj Jankó, hogy ne ítél­tessél. Beteg ember az. Az ital a betegsége, mint annyi másnak, aki vakon rohan vesztébe. Én fiacs­kám minden iszákos embert meg­siratok. Sajnálom, ugy nézem, 1 mint a bélpoklost, pestisest, szá­nom a szerencsétlen, gyógyithat­lan beteget, aki napról-napra, perc ről-percre a sirját ássa meg. Előtte volt'a pénz, az írás. Vá­íasztania kellett : — Látni vagy inni ? — Ugy-e ti a látást választaná­tok. Mihály nem, neki az ital kel­lett inkább, sőt a látás nem is kel­lett, az rossz üzlet. — Igy iszik vakon sok szeren­csétlen ember. Nem is gondoljá­tok, mennyi közöttünk ezen a szo­morú földön a »Vak Mihály !« szárazelemek és telepek zseblámpa és anódtelepek számára. 5714.-30 Teljesítményük felülmúlhatatlan! Minden szaküzletben kaphatók. ki kell emelnünk mint érdekeset, Vasmegyer és Tiszarád községek­nek azt a határozatát, amellyel a községi irnok cimét »adóellenőr« cimre változtatta. Ezt a határoza. tot a kisgyűlés természetesen nem hagyta jóvá. Nyíregyháza város képviselőtes­tületének azt a 'határozatát, amely­ben kimondja, hogy ezentúl a hely­beli termelők is fizetnek a piacon helypénzt, többen, igy maga a Gaz daszövetség is megfellebbezte. A kisgyűlés feloldotta a városi kép­viselőtestület határozatát és utasí­totta Nyíregyháza városát, hogy jelölje meg, mennyi a várható bevétel a helybeli árusítók hely­pénzéből. Jelentős t^Igya volt még a kis­gyülésnek a Jíisvárdai járásbíróság uj székházának céljára felajánlott telek megvásárlásának jóváhagyá­sa. A község özv. Bihari Emiiné telkét vásárolja meg 30.000 pengő­ért és ezt a telket ajándékozza az igazságügyi kincstárnak járásbiró^, sági. épület céljára. Addig, mig az uj járásbíróság felépül, a bíróság-* nak a községházán rendeznek be megfelelő helyiségeket. A kisgyű­lés a telek megvételére vonatko-v zó határozatot jóváhagyta és jóvá­hagyta az ajándékozási szerző­dést is. Hétfőn este fél 9 órakor kezdődikja ref. szalonzenekar hangversenye A nyíregyházi ref. egyház sza­lonzenekara, amint azt legutóbbi számunkban jeleztük, hétfőn, de­cember 8-án este fél 9 órai kez- • dettel a ref. iskola dísztermében hangversenyt rendez. A hangver­seny keretében a szalonzenekaron kivül dr. Mészáros Pál nyírbátori kir. járásbárósági elnök hegedü­számmal, Oláh Sárika urleány köl­temény elmondásával, Nagygyörgy Sándor segédlelkész énekszámmai szerepel. A zongarakiséretet Dobay Márta urleány és Kovách Árpád tanár látják el. Belépődíj nincs, ellenben a mii­sormegváltás -kötelező. A műsor ára 1 pengő. A magyar—cseh kereskedelmi tárgyalások újra megindulnak Genfben a gazdasági értekezletre kiküldött cseh delegáció tagjai ta­nácskozásra ültek össze a magyar delegációval, hogy folytassák a magyar—cseh kereskedelmi szerző­dés revíziója tárgyában annakide­jén megszakadt tárgyalásokat. Ezt revíziót a cseh köztársaság kormá­nya javasolta. A két delegáció most érintkezésbe lépett egymás­sal, hogy utat és módot keressen a nehézségek kiküszöbölésére, ame­lyek miatt eddig nem tudtak meg­egyezésre jutni. — A legtökéletesebb paraszt gazdát alakítja Zachár Emil, a vasárnap és hétfőn délutáni mű­soros délutánon, a róm. kath. is­kola dísztermében.

Next

/
Thumbnails
Contents