Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-06 / 278. szám

JNftfRYIDÉK. 1930. dacember 6. Oroszországgal a helyzet változatlan A felsőház külügyi bizottsága a napokban ülést tartott, amelynek fő eseményét a miniszterelnök fel­szólalása képezte. Bethlen Ist­ván részletesen tájékoztatta a bi­zottságot törökországi és németor­szági utjának inditó okairól, a lá­togatások lefolyásáról, azok céljai­ról és az elért eredményekről. A leghatározottabban ismételten meg cáfolta azokat a fantasztikus hí­reket. amelyek továbbra is kisér­tenek a nemzetközi sajtó egyes orgánumaiban, arról regélve, hogy uj hatalmi csoportosulás van ke­letkezőben, amely igyekszik ellen­súlyozni" a győztes hatalmak blokki ját. A miniszterelnök véleménye szerint e híresztelések szívósságá­nak az a magyarázata, hogy bizo­nyos körök a gazdasági és pénz­ügyi világban nyugtalanságot és bizalmatlanságot igyekeznek kel­teni a Középeurópában fennálló politikai helyzettel szemben. A török és németországi látoga­tásoknak más céljuk nem volt, mint a közös érdekek megbeszé­lése. amelyekben a három állam együttmülíödése nemcsak kívána­tos. de előnyös is. Nagymagyaror­szágnak nem áll érdekében, hogy Európában hatalmi csoportosulá­sok keletkezzenek, mert ez csak hátrányára lenne egyes ejgéjsz: Európát érdeklő kérdések meg­oldásánál. A német megbeszélé­sek oda vezettek, hogy sikerült ha­táridőt megállapítani a gazdasági tárgyalások ujrafelvételére, függet­lenül minden más gazdasági tár­gyalástól. A miniszterelnök beszédét köve­tő felszólalások az általános euró­pai helyzet megvitatása során ter­mészetszerűleg felvetették Oroszor szághoz való viszonyunk kérdését is. Ezzel kapcsolatban iBethlen István leszögezte, hogy a magyar kormány álláspontja változatian. Magyarország Moszkvában nem 1 fog külképviseleti hatóságot fel­állítani és Budapesten se lesz szov­jet követség. Minket Bethlen Ist­vánnak ez a kijelentése nem lep meg, mert ha már egyszer katego­rikusan megcáfolta a sokat emle­getett blokk megalakítására irá­nyuló törekvéseket, akkor világos, hogy a Oroszországhoz való köze­ledésről sem lehet szó ,mert hi­szen iparilag és kereskedelmileg vannak más. hozzánk sokkal kö­zelebb fekvő államok, ^umelyefc minket Oroszországnál jobban ér­dekelnek. Igaz, hogy a magyar­cseh kereskedelmi tárgyalások fe­lett baljós felhők lebegnek, de a miniszterelnök kijelentette, 'hogy; ha meghiúsulnak, tudomásul vesz­sziik a dolgot^ bár a maga részérői örömmel üdvözömé, ha olyan szer­ződés jönne létre, amely mindkét állam érdekeit kielégíti. • ; Azt hisszük, hogy e tájékoztatás után világosan áll az ország köz­véleménye előtt a magyar külpo­litika jelenlegi törekvése. Békés kereskedelmi szerződések megkö­tésére irányuló törekvések, minden együttműködés minden állammal, elképzelhető erőfeszítés véghezvi- , tele abból a célból, hogy Magyar­országot kiemeljük a gazdasági kri zisből. Kalandokra nem vagyunk kaphatók s kalandokra nem is haj­landó elsősorban Bethlen István miniszterelnök. Jogaink teljessé-: gére. a megszállt területek magyar sága szenvedéseinek enyhítésére, a trianoni szerződés igazságtalansá­gainak hangoztatására nem szü­nünk meg békés eszközökkel töre­kedni, mert sóhasem ismerhetjük el törvényesnek és véglegesnek azt az állapotot, amelyben Magyar- j orSz(ág {tia senyved. Céljainkat ! azonban nem hatalmi blokkal, nem fantasztikus szövetkezésekkel akar­juk elérni, hanem a békés meggyő­zés fegyvereivel, annak bebizonyí­tásával, hogy az a gazdasági ín­stabilizáció, amelyet a szerződé­sek Középeurópában teremtettek, a nyugati nagyhatalmaknak sem 1 kedvez s még kevésbé kedvez az a »béke«, amelyet ellenséges szuro­nyok százezrei őriznek a nevetsé­gesen lefegyverzett Magyarország­gal szemben. j j Szombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg a Szociális Missziótársulat karácsonyi vására Szombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg a Korona nagytermé­ben a Szociális 'Missziótársulat karácsonyi vására. Ez a jótékony­sággal foglalkozó társulat volt az első Nyíregyházán a karácsonyi vásárok megrendezése terén. A jó­ság virágba szökkenése 'volt éven­ként ez a vásár. Itt adott találko­zót egymásnak Nyíregyháza jóté­konysági egyesületeinek képvisele­te. Mindenki érezte %hogy mély há­lával tartozik eziránt az egyesület iránt, amely elsőnek gyakorolta a közvetlen segítés erényét azzal, hogy megnyitotta és a legnagyobb áldozatok árán életben tar.totta a szegények ingyenleves konyháját, amely a forradalmakat követő vál­ságos időkben óriási áldozathoza­talt követelt meg a missziós höl­gyek részéről. A Missziótársulat vásárain ott­láttuk minden évben a vármegye és a város reprezentánsait annak dokumentálására, hogy ez az egye­sület a hatóságok nagy elismerését I vivta ki működésének szellemével s lendületével, munkásságának ko­moly szociális sikereivel. Bizonyára hogy ez az általános érdeklődés még fokozottabb mér­tékben meg fog nyilvánulni ma, amikor az egész társadalomra rá­nehezedik a nyomor szörnyű ár­nya és millió kéz nyul felénk se­gítségért, munkáért, vagyha ez pil­lanatnyira még nem adható, ke­nyérért. A Missziótársulat vásárán legyen ott mindenki, akinek érző szive van, mert ma szivünk egész melegével kell visszhangot adnunk annak a nemes önzetlenséggel ki­fejtett munkának, amely a Misszió társulatban folyik. A vásáron a misszióshölgyek ál­tal készitett gyönyörű kézimunká­kon kivül olcsó és szép tárgyak, ajándéknak való ízléses holmik, várnak megvételre és a szerencse­sátor ad nagy elevenséget majd a vásáron való sétának. A hangula­tosságot szolgálja a grammofon­hangverseny is. A vásár szombaton és vasárnap is egész napon át nyit­va lesz. Vasárnap délután tea is lesz. ugy, hogy a vásár kellemes szórakozást alkalmat is nyújt. Schwarfz bácsi 96 filléres játékai Vay ten-u 1, sz. Ko'ona-szálló mellett. - Címre ügyelni! Megtekinthető a kirakataimban. 7877­A honvéd tüzérség szellemi éleiének beszédes bizonyítéka lesz a holnapi Szent Borbála est műsora az iparos székházban A nemzeti hadsereg legénységi állományának és altiszti karának szellemét összehasonlítva az egy­kori közös hadsereg szellemi életé­vel. nagy eltérést találunk. Ennek az eltérésnek az oka abban rejlik, hogy a tisztikar ma nem elégszik meg csupán az egyes fegyverne­mekben való kiképzés és fegyel­mezés munkájának elvégzésévei, ha, nem igyekszik a hadsereg szellemi nívóját, öntudatát az önképzés ren­delkezésre álló eszközeivel is emel­ni. Ma már az altiszteknek önkép­zőkörük van, épugy, mint bárme­lyik középiskolának, ahoi költemé­nyek betanulásával és előadásával, ismeretterjesztő előadások tartásá­val. kisebb színdarabok eljátszásá­val bővítik a katonaság ismereteit. Ennek a nagyszerű munkának beszédes bizonyítéka lesz a nyír­egyházi tüzérek holnap esti Szent Borbála estje, amelynek keretében a katonazenekar megnyitó és mü- j sort záró játékán kivül az altiszti- ; tar kiváló 'előadói szólallltatniajq j meg egy-egy magyar költőt s ját- l szanak el egy egyfelvonásos irre­denta színmüvet. A műsoros est az - Ipartestület székházának diszes nagytermében (lesz s pontosán 8 órakor kezdődik. Belépődíj a müsioros estre s az azt követő táncmulatságra személyen­ként i pengő. Felülfizetéseket a tüzérezred altiszti önképzőkörének javára köszönettel fogad az estély rendezősége. A Bethlen Gábor szövetség] Nyíregyházán Közel egy évtizede működik m'ár a magyar protestánsok egyetlen közös nagy országos egyesülete, a Bethlen Gábor Szövetség. Protes­táns jelszóval indult meg s elér­te azt. hogy zászlaja alá tömörül­tek a reformátusok, evangélikusok és unitáriusok. A Szövetséget a Bethlen Gábor Kör — a protestáns egyetemi és főiskolai hallgatók if­júsági egyesületének — senior tag­jai álapitották s a Szövetség fő­céljául a magyar egyetemes protes­táns társadalmi érdekek érvényre juttatását tűzte ki. Központi helyi­sége Budapesten, IV. Királyi Pál utca 9. szám alatt a félemeleten van, összevonva ott a Magyar Pro­testáns Nők Országos Szövetsé­gét, a Magyar Protestáns Diák­Szövetséget, a Bethlen Gábor és Bethlen Katalin Köröket. A Szö­vetségnek a központban fekvő ideális helyisége, szép nagy terme igen alkalmas a protestáns egye­sületek tagjainak összejöveteleire. A Bethlen Gábor Szövetség szer vezkedését eddig főképpen a fő­városban folytatta. Támogatták munkájában a Budapesten székelő Ravasz László dr. református, Raffay Sándor dr. evangélikus és Józan Miklós unitárius püspök urak s igy a hatalmas pártfogók irányításának és munkálkodásának gyümölcse volt az, hogy Budapes­ten a protestáns társadalom egy­házi és világi kiválóságai, vala­mint a protestáns (református, evangélikus, unitárius) egyházhoz tartozó hívek nagyrészben magúké­vá tették a Bethlen Gábor Szövet­ség céljátj beleptek a Szövetség tagjai sorába és annak munkáját teljes erejükbői támogatják, ab­ban részt vesznek. A Bethlen Gábor Szövetség ren­dezi meg évenként egy időpontban egyszerre 4 helyen a fővárosban az október 31-iki Reformáció Emlék­ünnepet^ .tízezrek nagy érdeklődése melett v nagy külsőségek s ünnepé­lyes 'keretek között. Az ünnepé­lyek megszólaltatják nemcsak á fő­városi rde a vidéki protestáns ve­zető férfiakat is. 1 Nagy érdeklődés mellett rendezi meg a Szövetség évenként tudomá­nyos és egyházi vonatkozású elő­adássorozatát. Segélyezi évenként egy bizonyos összegig az arra reá­szorultakat, elhelyezi állásba a tá­mogatásra érdemes fiatalságot, hi­vatalokban előmenetelek alkalmá­val támogatják a Szövetség tagja­it. Támasza a Szövetség a protes­táns egyetemi ifjúságnak és még számtalan más szociálpolitikai és közjótékonysági működését lehet­ne felsorolni. Igen fontos és a főváros politi­kájára is kiható elhatározása volt a Szövetségnek az, hogy az illeté­kes faktorok jóváhagyásával'közsá­gi választási blokkot alakított, s jelöltjei részére — akiket a fővá­ros vezetésébe, mint szószólókat elhelyezni kívánt — a polgári pár­tokban megfelelő helyet biztosí­tott. Ezzel is dokumentálni óhaj­totta a protestánsok ezen országos 'szövetsége hogy passzivitásából ki­lépett és a protestáns érdekeknek megfelelően érvényesíteni óhajtja a protestáns érdekek megvédésére irányuló munkáját. Eddig a Szövetség főleg a köz­pont fellendítésén dolgozott, fió­kokat állított fel már a főváros egyes kerületeiben és el van ké­szítve az összes kerületekben való fiók-megszervezés. Pest környékén és a vidéken, Debrecenben, Gyu­lán, Rákospalotán működik már a Szövetsége fiókja, most kezdte meg a vezetőség a nagy, egész országra kiterjesztendő szervezkedést, fió­kok felállítását az ország egyes helyiségeiben, ahol azt a jelentke­zett tagok óhajtják. A Szövetség alapszabálya szerint 20 tag jelent­kezése esetén a fiók felállítható, az elnökséget a tagok alakuló köz­gyűlés keretében, maguk választ­ják. A Szövetségnek rendes és ala­pító tagjai vannak. A rendes tagok tagsági dija évenként 4 pengő, az alapító tagok tagdija egy­szersmindenkorra 60 pengő, a tag­sági dijak 50 százaléka a liók-egye-* sületet illeti meg. A Szövetség az itteni "helyi szer-

Next

/
Thumbnails
Contents