Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-25 / 293. szám

1930. december 25. jftfmriDéK. wűvizéhSl st'-aár Ic'oohár títgenáS. Haszaálaliutasítás micden palackhoz mellékéivé Egyszerű földi beállításban is, mily felséges dolgok ezek 1 A legbölcsebb elmék, kezdet óta, törődnek e dolgokkal, igyekeznek mag;ok megérteni és másokkal meg értetni. A legértelmesebb népnek, a görögnek legnagyobb bölcsei, sokféle formában beszélik az is­teni szeretet lényegét, természetét. De mily távol van az ő tudós okoskodásuk, száz könyvük száz bölcsessége, attól az igazságtól, »mely elrejtetett a bölcsektől s megjelentetett a kisgyermekeknek« — az apostol szerint. Igen, a kis gyermekeknek. Ezek érzik íegéde­sebben a szeretet édességét s ad­ják ők maguk is a szeretet legna­gyobb édességét. S ha felgondol­juk, hogy kiknek adja Isten e leg­drágább kincsét, annál inkább fel­tűnik az áldozat nagysága. Az a világ akit Isten agy szeretett: —• az engedetlen, sőt dacos, saját romlottságukban fuldokló emberek kik azt az egyszülött fiút is ke­gyetlenül meg fogják ölni. Akik' nemhogy megérdemelnék az ál­dozatot, sőt nem is viszonozhatnak semmit a szeretetért, amelynek ál­dása egyedül csak rájok nézve le­het. Bizonyára ez a szeretet nem földi, nem emberi, csak Istenben tételezhető fel; de ránk nézve ép­pen az tartozik, annak elgondo­lása, hogy ez a szeretet maga az Isten. És ilyen szeretet az az Egy­szülött Fiu is. Ez a föltételezés a keresztyén hit fundamentuma. — Ezen épül fel istenfiuságunk bizal­ma, reménysége, sőt emberi mi­voltunk valódisága is. Abból * föltevésből, hogy »az Isten ugy szerette e világot« — támadhat csupán az emberi szivben is sze­retet. Mint tűz csak tűzből, igy a szeretet is. S miként minden tüz itt a földön, a nap tüzének teremtmé­nye, ugy az emberi sziv éltető tüze is, egyedül a szeretet mennyei tü­zének eredménye. S még tovább menve, miként a napon kell me­legedni, fejlődni minden élőnek s még az a kőszén is, mely a sötét mélységben a nap tüzét raktározta el s a felszabadult erő végzi az erőt, — igy kelt az embert szív­nek nyitva á'Ini ama mennyei sze­retet előtt s mintegy elraktározni az iste-ni szeretet alkotó erejét. S bi­zony nincs mit csodálkozni a világ­őrülét vadállati borzalmain, ha el­gondoljuk, hogy a ker. 20. század népe egyetemében, fejében és tag­jaiban, minő dolgok szeretete előtt tárta ki szivét s gyűjtötte vágyai­dnak kincseit : éltető, alkotó erőre, erélyre-é ? Vagy az uralmi vágy pokoltüzére ? S még egyet. Irányítsuk lelkünk figyelmét arra a magas célra, me­lyért áramlik az isteni szeretet nagysága l>Hogy el ne vesszen, hanefn örökké éljen !« Emberileg szólva : — a mit sze­retünk, azt őrizzük, hogy soká tart­son. Honnan, kitől vetiük ez erélyt, akaratot ? Attól, aki örök, elgon­dolásunk szerint is s minden tu­lajdonsága, igy szeretete is örök. Igy kapcsolódik a mi gyengesé­günk, legboldogitóbb gyenge Sze­retetünkben is, az örök szeretet életfenntartó erejébe és erélyébe. Isten gyermekei előtt, nem a Karácsony mindkét napján kacagó orkán m Diadalban. földi uralom, nem a máról-hol!­napra csábitó látszatosság ködös bolygótüze a vezető fény, amely mindig a viszály és pusztító hábo­rúk vértengerébe fu'asztötta köve­tőit : — Isten gyermekei a betle­hemi jászol-bölcsőben találták és találják fel mindig az emberi élet igaz értékét, értelmét, erősítő nyu­galmát. Élé lángok a holt fán Ki gondol rá, hogy haldokló fenyő az, mit feldíszítnek csillogóra este ? Meg-megvonaglik tört sudáru teste, mig rajta lángok, s fényszórók cikáznak, s betölti minden kis zugát a háznak az illat, ez a haldokló lehellet. De fent, ahol az ághegyek remeknek, halk vívódások kígyóznak ijedten. És fájdalom jön, egyre élesebben és tűrhetetlen, gyötrő szomjuságok. Ám kívül rajta lobognak a lángok, új, színes láncok futnak szét vidáman, csillag fénylik a holt fa homlokában, csillag, mi messze sziveket keres meg ... Ott künn dermedt örömmel vár a gyermek, s mosolygó arccal néz rá föl az ember. Én is mosolygok elborult szivemmel. •930. karácsony. Méreyné Juhász Margit. Napi hírek KISNAPTAR December 25. Csütörtök. Róm. k. Karácsony. — Gör. kath. Kará­csony. — Prot. Karácsony. — Tebeth 5. &POLLÖ MOZGÖKEPSZINHAZ! Az utolsó kala.id (3. 5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ! ~ A pétervári démon (3, 5, 7 és 9 órakor.) VÁROSI MOZGÖKEPSZINHAZ: A pokol hősei (3. 5, 7 és 9 órakor) Jósa Muzeum: Zárva. Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Egész héten át a az Osgyáni és Török gyógy­szertárak tartanak ügyeled »zoi gálatot. VASARNAPTAR: December 27. Marha- és sertés­vásár: Szekszárd. Rádió műsor. Budapest. Csütörtök. 8.30: Újsághírek. 9: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 10: Egyházi zene és szentbeszéd a Belvárosi Plébánia-templom­ból. 11.15: Unitárius Istentisztelet a Koháry-utcai templomból. 12.20: Pontos időjelzés, időjá­rásjelentés. Majd a m. kir. Operaház tag­jaiból alakult zenekar hangver­senye. E hangverseny szünetjében Rá­dió-krónika. 2: Gramofonzene. 3: Ifjúsági előadás. 4: Rádió Szabadegyetem. Utána: Pontos időjelzés, időjá­rásjelentés. 5.10: A m. kir. budapesti I. honv. gye. zenekarának hangver­senye. 6.20: Karácsonyi álom. Mese­oratórium. Szövegét Fülei Szántó •ív • ., - '•--• • ---isife® ZORO-HURU legkacagtatóbb,legsikerültebb filmje karácsonykor a Diadalban. Lajos költeménye után irta Falk Richárd. Zenéjét szerzetté Szto­janovits Jenő. Előadja a Szilá­gyi Erzsébet leányliceum ének­kara. | 7. US: Előadás a Stúdióból. 9.1 i: Hangverseny. Majd: Időjelzés. Utána Farkas Jenő és cigány­| zenekarának hangversenye a bu­dapesti Spolarich-kávéházbóL December 26. Péntek. Róm. kat. István vt. — Gör. kath. Istensz. Mária. — Prot. István vt. Izr. Tebeth 6. APOLLÖ MOZGÖKEPSZINHAZ: Komédiásvér „ (3, 5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÖKEPSZINHAZ: A pétervári démon (3, 5, 7 és 9 órakor) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ; Az orvos titka (3» 5. 7 és 9 órakor) Az Ipartestület kulturdélutíija az iparosszékházban (4 órakor) Jósa Muzeum: Zárva. Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Rádió-müsor. Budapest. Péntek. 9: Újsághírek, kozmetika. 10: Egyházi ének és szentbeszéd a lipótvárosi Szent István bazi­likából. 11.15: Evangélikus istentisztelet a Bécsikapu-téri templomból. 12: Időjelzés. Utána: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 2: Gramofonhangverseny. 4: Meseóra. 4.30: Időjelzés, időjárás. 5 10: Magyar nóták. Utána: Szalonzene. A hangverseny szünetjében sport eredmények. 8.10: Előadás a Stúdióból. Utána időjelzés. Majd: Jazz-band. December 27. Szombat. Róm. kat. János. — Gör. kath. István. — Prot. János. Izr. Tebeth 7. APOLLÖ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Komédiásvér (5, 7 és 9 órakor) ZORO és KURU mint Hágai oroszlán a Diadalban. ÍIlW-űjföbös-cKégcn qgy-fűrtf fel rit-í'í??®* ; Standardja 3*1 (JÖVEIHÁIÓZATI RÁDIÓ í DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Biztosítsa magái (5, 7 és 9 órakor.) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Az orvos titka (5, 7 és 9 órakor.) Jósa Muzeum: Zárva. Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Rádió műsor. Budapest. Szombat. 9.15: Hangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szol­gálat magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés és hirek. 12.05: A Mandits szaronze­nekari hangverseny. Utána hirek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Cserkészelőadás. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­és vízállásjelentés, hirek. 5: Felolvasás. Utána: Balalajka zene. 6.35: Felolvasás. 7.30: Mit üzen a Rádió. Majd: A m. kir. budapesti I. honvéd gyalogezr. zenekarának hangversenye. 9.15: Hangverseny. Utána: Pontos időjelzés, idójá­rásjelentés és hirek. Utána: Bura Károly cigányzene­karának hangversenye. A Hágai oroszián mindenkit megnevettet a Diadalban.

Next

/
Thumbnails
Contents