Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-25 / 293. szám

Avm 16 fillér. Nyíregyháza 1930 december 25, * Csfitörtök X*I- évfolyam. 293. szám POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : Egy hóra 2 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 f. Kistisztviselőknek és tanítóknak 20°l* engedmény Egyes szám ára: hétköznap 10 f., vasárnap 16 f. i

1 mm *m\w mi i n mmmmmammmmmmm Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1-39. Postactaeqne 29558 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2Szomorú karácsony Irta: Vertse E. Andor Ma este nagyon sok háznál fog csillogni a karácsonyfa és vidám, gondtalan gyermekkacagás veri fel a szent este áhítatos hangulatát, de nagyon sok háznál egyszerű hétköznapot ül a 'gond, a kétségbeesés fekete árnyéka, amely ráülepszik az emberek fásult lelkére. Azt kérdik ezek a boldogtalan magyarok: Mit hoz a holnap? De azoknál a házaknái 'is, ahol a hétköznapi kereteknél bővebben, gazdagabban ülik meg a szerit es-i tét, a karácsonyfa csillogása jobbára csak káprázat, a gyertyács* kák és apró, szines villanykörték tarka, misztikus pompája' sötét gondokat takar, s a gyermekek hangos örömkiáltásai nyomán nem simulnak ét 'a szülői homlokon a töprengés mély barázdái. Vájjon mit hoz a holnap? A határokon tul, körülöttünk, alattunk dübörög a föld, reszkető morgása meg-megrtemegtipti az embereket. Keleten uj eszméket, uj hajnalhasadást akarnak áz égboltozatra erőszakolni fanatikus őrültek, akik módszeres, perverz kegyetlenséggel 'irtják a polgárság ezreit. A világtörténelem legborzalmasabb lapjai ezek, amelyeknek szövegét millió és millió áldozat vérével irták meg a szovjet tébolyodott vezérei. Miután minden esz közt megpróbáltak már, hogy tanaikat ráerőszakolják a még meg nem "fertőzött államokra, ujabban mezőgazdasági és ipari cikkek dumpingjével 'igyekeznek az egyes országokban zavart okozni, hogy az ennek nyomán keletkezett osztályelkeseredést a maguk céljaira aknázzák ki. A szomszéd államókból fegyvercsörgést hallunk. Az egész európai sajtó telítve van az uj világháború gondolatával. A franciák háromszáz betonerdditményt építenek a föld alá, amelyeket földalatti vasút és autóutak kapcsolnak össze. Az angolok olyan páncéltankokat építenek, amelyek házat, erdőt, mindent legázoina'k, ami az utjokba kerül, rep'ülő darazsaikkal, páncélrepülőgépjeikkel és óriásléghajóikkai biztosítani akarják a levegő uralmát, nem is beszélve a ten gerészeti beruházásokról. Vegyészeti intézeteikben a németekkel versenyezve készitik a legmodernebb gyilkos gázokat, amelyekkel minden élő lényt ki akarnak irtani. A csehek hatalmas repülőparkjaikkal egy óra afatt bombázhatják Budapestet. Olaszország állandóan Franciaországon tartja a szemét, de időnkint Jugoszlávia feíé kacsint, ahonnan szintén ellenséges fegyverkezés zaja hallatszik. Romániát a szovjettől való félelem tartja lekötve. Titkos katonai és barátsági egyezmények szövődnekVájjon mit hoz a holnap? A Tőke érthető óvatossággal kiséri ezeket az eseményeket. Résen kell lennie. A nemzetközi "pénz;piac feszültségéről "hallunk. Talán a Jjiborus atmoszféra miatt ? Vagy a túltermelés okozta világgazdaságit válság miatt ? Valószínűleg mindakettő rezgésbe hozta a banktrezorok szeizmográfját, s automatikusan elzáródtak a Hitei jótékony ön-, tözőcsatornáinak zsilipjei. Beavatottak ugy vélik — alig merem leírni — hogy még rosz^ szabb is lesz a helyzet. Nem het«, hanem »lesz«. t S mindezek után tekintsünk szét, mint IV. Béla király, s »nem ta' láljuk Honunkat e hazában«A gazdasági tönk szélére jutottunk. Azt hiszem, ezt nem keli"bőve&ben ecsetelnem. Mindenki 'érzi a saját bőrén. S a krízist még növeli a tömeghisztéria. A takarékosság jelszavával való kuruzslás. A pazarlás sohasem volt nemzetgazdasági irányelv, sem az egyén erkölcsének zsinórmértéKfey Miért kell annyira hangoztatni a takarékosságot? Csak addig legyen takarékosság, ameddig a pazarlás fattyuhajtásait lenyesegetjük. De a fösfénység, az eszelősségig menő íukarság nem lehet eszménye sem az individiumnak, sem az állami életnek. * 16.000 gazda ellen tűztek ki árverést, az ipar pang, a kereskedelem holt, aki csináltat, vagy vesz is valamit, nehezen, vagy egyáltalában nem fizet. Ez a pénztelenség a legvirágzóbban funkcionáló vállalatokat is tönkreteszi. A tisztviselőnek lenyesegetfték a mellékjövedelmét, inségadót kell fizetnie, vásárolni nem tud, tengődik. Szomorú Karácsony! 1 Lehet ezért valakit okolni? Nagyon szük látókörű ember az, aki ma likőr aofáak beteg volt karácsony ünnepén Irta Tartallyné Stima Ilona. Puhán esett a hó, játszón szállingózott s olyan fehér fény ömlött ei odakünn, mintha mosolyogna a tél. A fákon nagy hórózsák, az ereszről 'csillogó jégcsapok csüngnek. Én az ablaknál, a díványon álltam és kinéztem a messze fehér világbja. Semmi pajkosság nem ébredt bennem, pedig hallottam a fiuk hancurozását, akik hóembert építettek és dobálták egymást hóval. Nem jutott eszembje, hogy én is közéjük menjek, mert elém tündöklött a boldog, csillogó álom, a jézuskás öröm s a karácsonyfa útját kerestem a fehér távolokban. Már csak egy nap és jön a Jézuska 1 Aranyszárnyu angyalkái hozzák a karácsonyfát. Karácsony... karácsonyfa... csodálatos élmény... csodálatos varázs... Eltelt gyermekszivem a karácsony álom-látásával s csak néztem a fehér hó hullásába s láttam benne feltündökleni boldog esténk jöttét. Hogy térdelünk ott mind a hárman, hogy imádkozunk, hogy issza szemünk a fények lobogó aranyát, hogy issza lelkünk a szüíői szeretetben fogant örömet, melytől «zebb nem lehet sehrmi... I Anyánk, apánk ott állanak.'.. Anyánk...? _ Gyermekszívembe hirtelen nagy nyugtalanság ébredt. Mintha az egész tündöklő karácsony messzebb futott volna s szépsége haldoklik a fehér ködökben. Anyánk .. . ? Hiszen anyánk ott fekszik az ágyban, épen most sóhajtott. Lecsuszok a díványról és megállok. A szoba szürke és csendes. Furcsa orvosságszagokat érzek, enyhe párát s látom anyám lecsüngő kezét. Az ujjai mozdulnak. A szeme bezárva s hallgat. Félek. Egyedül vagyunk. Hoi vannak a fiuk ilyen soká, hol van, apánk ? Egy lépést teszek beljebb, . az asztalig s most már ijeszt a csönd. Anyám nyugtalan lélegzését figyelem s megrettenve nézem sápadt arcát, mintha idegen volna. Miért nem szól ? Miért nem mozdul ? Miért nem mondja, mint eddig, hogy mit hoz a Jézuska ? Kuszáit haja szétterül a párnán. Szeretnék oda menni és megfogni a kezét. Valamit kérdezni. Egy mesét. .. egy mesét mondj anyám... De nem merek szólni hozzá. A csönd megmarkol és el nem ereszt. Csak állok szivdobogva és várok. Anyám hangját várom. Hiába. Nem szól. Lassan elhúzódom az asztaltól s ieüjlök a kályhához, a földre. Onnan figyelem a csöndet. A bútorok is hogy hallgatnak. A székek nyurga lábai odatapadnak a padlóhoz s az asztal milyen vaskos, lomha ott középen... Mind hallgatnak, csak bennem élnek a hangok. Remegek. Várok valamire. Anyám... Szólnom kellene hozzá. Most nyilik az ajtó s apám jön be. — Mari, már nem alszol ? — szól anyámhoz. — Már nem... de azt hiszem, az előbb... Hol vannak a gyerekek ? — Játszanak. — András... mondd, mi lesz a gyerekekkel ? > — Mi lenne ? Te most ne törődj azzal. Fontosabb az egészség. — Fontosabb... de azért... ugy nem lehet, hogy semmi se legyen... Mégis csak neked kellene... Menj be a városba és ... — Én ? Igazán nem értek hozzá. Nem kell érzékenykedni. Száz meg száz gyermek meg van anélkül. — Nem, nem, az lehetetlen. Csak gondold el, hogy jön az este és járják és örörriet akarnak, csupa ünnep a lelkük és nem jönne a csoda. Akármilyen, de legyen. Ha nem is az, amit én szoktam. Le

J gyen egészen kis fa s gyertyákat, szalon cukrot veszel, majd felirom és Julis segit feldíszíteni. Angyalhaj van tavalyról, meg egyéb apró dísz ... Én csak ültem a homályban és szédült velem a világ. Megdobbant bennem a sejtelem... valami fájni (kezdett s forróság lepte el a testemet. Mi az, amiről beszélnek ? Hát az angyal ? Hát a Jézuska...? Lehetetlen... lehetetlen, hogy Julis... hogy a tündéri fát emberi kéz... Hiszen eddig repült, repült a fa, jött a csilllagok utján s szállt, mind mélyebbre... Éneklő angyalok hozták és besuhantak vele az ablakon. Finom kis cseéngők csilingeltek rajta, viasz angyalka hintázott a tetején s kimondhatatlan mennyei i'lata volt a fának, mely betöltötte a szobát. — Pedig nem lesz fa — szólt újra apánk. — A gyermekeknek megmagyarázom, hogy ahol beteg van, oda nem hozhatnak az angyalok, mert nem lehet az ablakot kinyitni... — Nem, András, én azt nem engedem. Betegebb volnék attól, ha a gyerekek .. . Szenvedtem. Nem is hallottam további szavaikat, mert valami irgalmatlan suly nehezedett rám. Szines emlékek, illatok kavarogtak előttem s mintha fojtogatnának és csúfságot űznének belőlem. "Most elhullanak, összetörnek és egyetlen kemény ököllé változnak, mely üti, üti a lelkemet és összetör benne mindent. Egyszerre felzokogtam ... Anyám riadva mozdult az ágyon, apám odasietett hozzám. — Hát te itt vagy... itt vagy... Ó, te szegény gyermek, te. Gyere csak elő. De milyen csendben volt, milyen csendben — mondta önmagának, mentegetőzve. Azután megfogta a kezemet s előhúzott a sötét sarokból. Nézte dult arcomat, nézte összegyűrt kis testemet s mosolygott volna, de nem tudott. — Anyám, mintha uj erő költözött volna belé. mintha menteni akarna, kinyújtotta felém a kezét. — Gyere csak ... gyere ide kislányom. Odamentem hozzá, riadtan, kábultan s szégyenkezőn a furcsa élmény miatt. A szoba szürkén terpeszkedett, a bútorok meghúzód-