Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-24 / 292. szám

1930. december 24. JSftÍRYIDÍie, 7 Elszámolás a Szociá'is Missziótársüat által 1930. december 6. és 7-én rendezett »KarácSonyi vásár« anyagi eredményéről. A részletes elszámolás megkezdése előtt megemlitem, hogy a mai nehéz anyagi viszonyokat tekintve a karácsonyi vásár anyagi pénzbeli jövedelme kielégitette a várakozásokat. Ezen nagy siker mindenesetre azon munkás kezek, nek köszönhető; kik a rendes ügybuzgóságon felül 'is igyekeztek fáradságot nem ismerve, a vásár sikerét biztosítani. Megható az eredményeket nézve az a szoros összetartás és a szegényekért való küzdelem, mely jellemezte a hölgyek munkásságát, csak ilyen munkával volt elérhető, hogy kevés kiadással nagy jövedelmet lehetett biztosítani. A tiszta jövedelem 607.16 pengő volt. » A főpénztárnál jegyüket felülfizették: Miklóssy István 40 P, Énekes János 10 P, Illés Andor dr 5 P, Liptay Jenőné 5 P, Mi" kecz István 5 P, Maurer Károlyjjé 5 P. A nyíregyházi pénzintézetek a következő pénzbeli adományokat adták: Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület 50 P, Bpesti Székesfővárosi Közs. Takarékpénztár 20 P. Magyar általános Takarékpénztár 20 P, Nyírvidéki Takarékpénztár r. t. 20 P. Magyar Alta'ános Hitelbank 10 P, Angol—Magyar Bank r. t. 10 P, Nemzeti Hitelintézet r. t. 10 P. Magyar Nemzeti' Bank 10 P. Mindazok, kik adományaikkal és munkásságukkal á fenti eredmény elérésében közreműködtek, fogadják a szegénykonyha szegényei nevében is hálás köszönetünket. Elnökség. Véres verekedés bonckéssel, székekkel és borosüvegekke! a buza-téri „Kék macska" nevü korcsmában A Buza-téren a »Kék 'macska« nevü korcsma előtt szombat este éles segélykiáltás verte fei az utca csendjét. A korcsmában véres verekedés dult, amelynek résztvevőt ádáz gyűlölettel késekkel, székkei és dorongokkai "támadtak egymásra. A véres verekedés előzményeiről a következőket sikerült megtudnunk. Parniczky István bérkocsitulajdonos barátjával a pacsirtautca sarkán lévő Friedmann-féle korcsmában mulatozott. Később be jött a korcsmába Szilágyi Miklós orosi hentessegéd, vitéz Biró Sándor társaságában. A két társaság csakhamar öszszeszólalkozott. A vita hevében Szilágyi hirtelen 'kést rántott elő és teljes erejével Parniczky mellébe döfte. A megsérült ember egy pillanatig megtántorodott, de a szúrás nem volt súlyos, Parniczky most már társával "együtt széket ragadott £s nekirontott támadójának, aki azonban nem várta be a támadást, hanem kirohant az utcára. Most vad hajsza indult meg Szilágyi és társa ellen. A vérzőmellű Parniczky ordítva rohant Szilágyi Titán, aki egyenesen a »Kék macska« korcsmába futottOtt a verekedés még vadabbul folytatódott. Szilágyi a hatalmas boncoló késsel vakon vágta, szúrta ellenfeleit, akik viszont borosüvegekkel és székekkel 'hadakoztak. yégül is. az elősiető rendőrök vetettek véget a verekedésnek. Eré lyes beavatkozással szétszórták a vértől elborított, megtépett ruháju verekedőket. Csak ezután tünt ki, ht^jy a verekedés legsúlyosabb sérültje Par niczky István, aki több, mély és életveszélyes szúrt sebből vérzett, de valamennyien megsérültek. Az előhívott mentők a sebesülteket első segélybe részesítették, Parniczkyt, Szilágyit és vitéz Bírót pedig beszállították az Erzsébet kórházba. Az eljárás megindult ellenük. Hála az irás-oivasás tudományáért Az iskolák és tanítók számának növekedésével arányban évről-évre csökken a felnőtt analfabéták száma is. A vármegyei népművelési bizottság a folyó tanévben is 22 "községben és tanyán rendez analfabéta kurzusokat. Ezek egyikét folyó hó 21-én fejezték be ünnepélyes vizsgával a vasmegyeri ref. iskolában, Melkó István ref. lelkész elnöklete alatt. Részt vettek még a vizsgán Varga József közs. főjegyző, Jakab Zsigmond s. lelkész, valamint több eíőljárósági és egyháztanács tag is. A vármegyei bizottság képviseletében Sülé Dénes titkár intézett buzdító beszédet az igen szép eredménnyel vizsgázott felnőttekhez, majd Melkó István ref. lelkész fejezte ki elismerését és dicséretét a ha^gatóság szorgalmas törekvése és a tanfolyamot vezető két tanitó: Lada János és Vass Lajos munkássága felett, akik 6 hét alatt érték ei 28—47 év közötti tanítványaikkal a nagyszerű eredményt. Varga József közs. főjegyző pedig hasznos olvasmányokat tartalmazó füzeteket osztott ki közöttük, az olvasás további gyakorlására. A bizonyítványt is kapott hallgatók hálatelt meghatódottsággal köszönték meg jó tanítóiknak, hogy a tudatlanság sötétségéből kiszabadították őket. Epizódszerü feljegyzést érdemel egyik legidősebb hallgató hálálkodása, amikor igy köszönte meg Lada János tanitó fáradozását': »A jó Isten áldja meg tanitó urát, amiért olvasni megtanított. Sose hittem volna, hogy én még irrii-olvasni megtanulok. De nem is felejtem et a jóságát és ha meg. hai, olyan nagy sirt ások a tanitó urnák, amilyent még senkinek sem ástam!!« T. i. az illető civilben: községi sírásó, ki már 47 éves, Lada János tanitó pedig csak 36. De, hogy mennyire a lelkéből fakadt ez a nagylelkű Ígéret, azt a szemeiben csillogó hálakönnyek bizonyították. Mindenki olyan pénz. zei fizet, amilyennel rendelkezik. A nyirbaktai Hangya és hitelszövetkezet közös tuiajdonátképező Nvirbakta piacán levő egy földszintes és egy emeletes Niz szabad kézből eladó. A két házban több üzlethelyiség vao.'Érdeklődők bővebb felvilágosítást Blaskó György ügyvezetőnél (Nyirb8kta, Nagy u. 3.) kaphatnak. 8239-5 (Regény.) 53 Irta Péchy-Hőrváth Rezső. És ittak és daloltak veszekedett kedvvel, részeg rikogatással, megható »minden-mindegy« nembánomsággal a jövőre nézve. Most alighanem egyikük sem gondolt az elkövetkezendő emberfeletti fáradalmakra, léleksorvasztó küzdelmekre, borzalmas sebekre, véres csonkaságokra... most telve voltak gőgös önbizalommal és hetyke dalok áradatával. És körülöttük is mindenfelé harsogó, nótás jókedv zúgta be a levegőt, mindenki örült és bizakodott. A halálra most senki sem gondolt, az egy félig-meddig kizárt lehetőség volt az én számára, ellenben lehető esetlegesség a más számára. És majd csak akkor törik meg egy kissé, halkabbra a fenyegető, hányiveti harci nóta, ha az első sebesülteket széthordják az országba a vöröskeresztes vonatok és a dalos ajkak felett egyszerre kidüllednek a mámoros szemek a fehér kötéseken átvöröslő, véres valóság láttán... Nagy volt az emberek magabizakodása mindenütt. De azért egy kissé megcsuklott a fenhéjázó nóta és kevéssé megcsurrantak a részegen csillogó szemek, amikor a zsúfolt vonat hosszú kocsikigyója egyszerre csak megmozdult és a perronon hangos zokogásra fakadtak az itthonmaradottak... A legények a pántlikás, virágos kalapok alatt nagyokat nyeltek, a szemükben megcsillant egy gyorsan lefutó könnycsepp, — de a vonat zakatolva szaladt át a váltókon, a távolodó zsebkendők egyenként eltünedeztek és az emberek vadabbúl markolták a sörösüvegeket. Nagyokat nyakaltak belőlük és ha kiürült, erőteljes dobással vágták ki az ablakon. Sokáig kacagtak, ha az üveg valami sziklaélhez vágódott és hangos csörömpöléssel zúzódott szét szilánkká... Igy volt ez minden állomáson idáig és Győrffy Zsolt nagyon csodálkozott, hogy eddigelé észre sem vette. Behúzódva ült a fül kéje zúgában és szinte a lelke megelőzte a testét, amely messzi-messzi szállt tőle, ki a süvítve tovavágtató vonatból, át a sziklás tartomány erdein, haván-jegén, folyóin keresztül, haza ... De most észrevett mindent és érdeklődve nézte az állomásban való szédületes sürgésforgást, az emberek zűrzavaros ide-odafutkározását, gomolygását, morajlását. Civilek és katonák jöttek-mentek a perronon, a sínek között és az állomási épület környékén. Szürkeruhás katonák ide-odamentek, mialatt teljes háborús fölszerelésüket magukon cipelték és minden vasúti alkalmazottat megszólítottak, százféle kérdéssel ostromolván őket. Néhányan lehányták magukról felszerelésüket, a kavicsos földre rakták és leheveredtek melléje a porba. Némelyek hűvös helyeket kutattak fel és ott világmegvető kényelemmel kaptak alvásba. Mások a kút rángatóját z aklatták és a bőségesen ömlő pompás hideg vízben mosakodtak, lubickoltak, fröcsköltek; ittak is belőle és kulacsokat töltögettek. Az egész képhez pedig állandóan hangzott a morajlás, amelyet ezer ember okoz, ha mindenki egyszerne beszél; a szakadatlan dalolás, amelyet rémes hamis hangokon és részeg, borízű kurjongatással hoztak létre;; a fejetvesztett futkározáshoz hasonló lótásfutás, amely miatt a pernonon egyetlen percig sem lehetett nyugodtan megállni; a mozdonyok ide-oda^ való gördülései, amit számos aggodalmas "fütyögetéssel kísértek; a villamos berendezések szakadatlan csengetése, kopogása és berregése és a tartalékosok százainak újabb és újabb felvonúlása... Mindenki beszélt és mindenki okvetlenül kiabálva mondta el a mondanivalóját. Egy-egy öszszetört anya, töpörödött kis öregasszony félrebújva, félénken sírdogált, meg-megszakitott hüppögéssel, mintha félne, hogy valaki szigorúan rendreutasítja érte. Közben a szeme ijedten rebbent végig a zsibongó tömegen, de mihelyts meglátott- egy szürke katonát, vagy egy részegen, izzadtan dülöngélő tartalékost, újra megfacsarodott öreg szíve és megint kibuggyantak fáradt szemeiből a forró könnyek... Győrffy Zsolt úgy elszemlélte volna sokáig ezt a változatos képet, amely hol komikus és hol szívetszorongató, hol visszataszító és hol fölemelő volt. De megint csak eszébe ötlöttek gyötrelmes gondolatai, amelyeket egyideig kiszellőztetett az agyából az örökké változatos, mámorba, szédületbe ringató zűrzavaros kép hosszas szemlélése. — Tehát — gondolta tűnődve és a hátát nekitámasztotta a perrontető egyik tartóoszlopának, hogy fel ne borítsa a szilaj hul^ lámveréshez hasonló áradat — tehát íme: megtörtént!... Abban a pillanatban, amikor a miniszterek zsebregyűrték a milliós csekkeket és kaján mosollyal mutogatták meg a bankkirályoknak hófehér agyaraikat, a kezeik pedig barátságos parolákra lendűltek előre: — abban a pillanatban százezer és százezer csendes-békés falucskában kapták arcukhoz kendőjüket a hitvesek és gyermekek, anyák és szeretők, és millió meg millió apa, férj, testvér, fiú és vőlegény érezte torkában dobogni a szívét, mialatt a sírás fojtogató levegőbuborékjai gurguláztak a mellük mélyén és égő könny barázdált alá a szemeikből ... Aztán menni kellett... És igy egy égigmagasodó óriási, lángoló kérdőjellel az eszmélő lelkek öntudatában, indúltakneki a hófehéren szalagozó országútnak, hogy megöljék, letiporják, leszúrják, állatiasan meggyilkolják azokat az embertársaikat, — akik más nyelven beszéltek és akik ugyanebben az órában ugyanígy búcsúztak el fölzokogó családjuktól s akiket soha, soha nem láttak, nem ismertek s akikre soha nem hara. gudtak... (Vége.) ij ! j