Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-04 / 250. szám
1930. november 4. JJlfÍRYIDÍK. Panaszrovat Fizetésre felszólító levelet kaptam ! Tekintetes Szerkesztő Ur! Nagyon tudom, hogy ez a mai világban nem újság. Talán nem is volna érdemes erről irm. De mer* : !az a vicc esett meg a Tisztelt Céggel^ hogy ezt a fefszólitő levelet kénytelen volt visszaszippantam és mert ma már úgy látszik, a T. Cégek küldenek felszólító leveleket boldogtalannak és boldogtalannak, ! igen, mert boldogot nem nagyon lehet ma ismerm, ezért érdemes b. lapja olvasóközönségét egy kissé figyelmeztetni arrav hogy a ne- talántán mégis kifizetett számláit tegye el. őrizze meg és nagyon vigyázzon rájuk. Igen könnyen megeshetik manapság ugyanis az, hogy a már egyszer kifizetett számla újbóli 'kifizetésére felszólító levelet kap» hat a tisztelt vásárlóközönség, ebiben a mai nagy vételkedv hiányban. amikor »Könyveink átvizsgá-« lása alkarmával« még ki sem tűnik hogy adósak a tisztelt vásárlók." Azt már a mélyen tisztelt közönség igen jól tudja., hogy a levelek valahogyan igy kezdődnek: »Könyveink átvizsgálása alkalmával sajnálattal látjuk, hogy bizonyára elkerülte nagybecsű figyelmét, hogy számlalapja »X« pengő tartozik egyenleget mutat... stb.« Vagy aszongya. hogy asszongya : »Tisztelettel 'közöljük, b. számlája. egyenlegét^ mely .... pengőt tesz ki. Tekintettel a nehéz gazdag sági viszonyokra — kérjük annak levelünk vétele után váló rendezésére. — Kiváló tisztelettel.: Alá- j irás.« Tekintetes Szerkesztő Ur! Ha J életemben már nem másodszor 5 fordulna elő az a manapság ritka eset. hogy számlaegyenlegem viccet csináltv akkor nem szólnék. De mert ilyen viccet másnak a számlája is csinálhat és ha nem tud erre a viccre, visszaviccelni az a más, akkor bizony fizethet mint a peták, tehátlan ezért irom ezt a levelet Tisztelt Szerkesztő Ur. Nos tehát, az az eset úgy esett., hogy az én számlám hazudott. Igen, hazudott, mert nem mondott igazat. Becsapta a könyvelőt, és iezen az utón a gazdát, aki azt a számlát vezettette. Képzelje Tekintetes Szerkesztő Ur, a ‘»mai nyomasztó gazdasági viszonyok ko-* zött« nekem, úgy emlékeztem, nem volt tartozik egyenlegem. —■ Nem. Én magam is csodálkoztak ezen. de kisült, hogy nekem van igazam és nem a számláknak. Es gondoltam egyet. Azt gondoltam, hogy visszavic- oelem ezt az én számlámat. Előbb meggyőződtem, hogy mégiscsak ne kém van igazam. Tehát beszóltam a boltba. Halló, könyörgöm alás- san én úgy emlékszem, hogy nem tartozom. A telefonban hallottam Jegy halk mosolyt kifejező hangot, amiből arra következtettem, hogy a »kisasszony« ilyent már hallhatott, mert hiszen az adós »úgy emlékszik,« hogy nem tartozik. — Kérem az nem lehet! Ha megtetszett kapni a felszólító levelet,, akkor biztosan tartozni is tetszik! Nálunk pontos könyvelés van! Biztosan tévedni méltóztat. — Esi éreztem a fölényes vállveregetést. — De kérem én úgy emlékszem... — Tessék nyugtát mutatni, mert nálunk nem szokás... Megszólal' egy férfi hang, úgy, látszik átvette a kagylót. — Ja igen ! ? Vanszerencsém ! Őh kérem, tévedni tetszik! Akkor a szaldirozott jegyzék ott lenne! •— Hogy tetszik olyant gondolni?! Mi pontosan könyvelünk, nálunk az. nem fordulhat elő, hogy mégegy- szer követeljünk. — De kérem én úgy emlékszem1,* hogy.... — Á-kérem ! Visszafizetem a dup Iáját, ha tetszik tudni saldirozott jegyzéket mutatni! Mit tetszik gon dőlni? Nálam pontos könyvelés van! Visszafizetem a tízszeresét!! Igen a tízszeresét! — Tyü az áldóját, hogy nincsen tanúm... — Fölösleges a tanú, állom amit mondtam. Igen a tízszeresét, fizetem vissza! Csak tessék jegy-- zéket mutatni! — De kérem, én... Es éreztem a fölényes mosolyt, a fölényes vállveregetést. — Nnnaa, hát kérem, hogy megfessék győződni, mégegyszer megnézzük a könyvetv bár hiábavaló... Es vártam. Mit mutat az én aranyos számlalapom? Mond-é igazat ? — Halló! Hallóhalóhalóó! hát kéremalássan pardon^ hogy tévedtünk. Bocsánatot kérek szépen, de az úgy volt... Tetszik tudni a stnaz- zábanbennevoltés... onnanirtákki... ésafőkönyvbennemnéztékmeg... és' tetsziktudm tévedésbőlmentel aza levél... lustavolta könyvelőm egnéz- ni aaa főkönyvben és tetsziktud- ni szivesbocsánatot és elnézéstké- rek... deeznemfogelőfotdulnimáskor msrt tetszik tudni... tévedésvolt azegészben... bocsánat elismerem... — Szóval mehetek a 720 pengőm ért ? ! Megyek az ónnal ! — Aákéremalássan ez csak tévedés volt és tessék megengedni... — Magamat ajánlom. Máskor könyveljenek jobban! Valóban Tekintetes Szerkesztő Ur! Ezek a nyomasztó gazdaságét viszonyok! Az embernek semmi, de semmi dolga sincs a boltban. Azt • sem tudja^ hogy mihez kezdjen., Vevőt nem lehet látni! Itt & nagy személyzeti Az óriási regie!! Az ember mást se tesz csak a kinn- lévőségeit igyekszik behajtani!! Es nem folynak be a kinnlévóségek! Ezt nem lehet kibírni! Tönkre kelt menni! Es ez a rettenetes házbérll Az a forgalmi adói Schrecklich! Hát hiszen Tekintetes Szerkesztő Ur, az ember tévedhet. Éppen ezért jó. hogy ha felszólítunk valakit, akkor nézzük meg, igazunk van-é? De még ha igazunk' van is, akkor sem kell azt a bizonyos hitelezői fölényt olyan kíméletlen módon alkalmaznunk, amolyan scheiloki módon, amely sértő és fájó mindenütt! De éppen ezért jó, hogy a kifizetett és saldirozott számlákat őrizze meg mindenki, nehogy duplán fizessen. Éppenv mert téved- . ni emberi! Engem már kétszer ért ilyen szerencse, hogy megtaláltam a kiegyenlített számlát. Es ebben nem az a szerencse, hogy megvolt a* számlám, hanem az_, hogy a hitelesnek nevezett könyvvel szemben, melynek bejegyzései csak esküvel is erősíthet ően bizonyitóak, egy cédula is elegendő a »fölényes mosoly és lebecsülés« lelohasztá- sára. Mindenki 'őrizze meg nyugtáit! Mindenki legyen szerény, ha hitelező is és követelésére figyelmezteti az adósnak vélt üzletfelet ( Ugy-e? Ennyivel tartoznak egymásnak az emberek, azok, akik azt a bizonyos »nehéz gazdasági viszony«-t mind érzik! Bocsánat a zavarásért Szerkesztő Ur! Szívből üdvözli 'híve:. Véletlenül Nemadós. — Nyíri Szabolcs most meg" jelent uj verskötete, a Jó engesz- telődés. kapható Dicker Gyula és Szántó Ernő könyvkereskedéseiben. 6515 Orkán (Regény.) 18 Irta Péchy-Holrváth Rezső. — A Schanfiggtal hegyei — mondta — a legszebbek. A Montelin, a Hochwang, a Kunkel, a Mattisch, a Weissfluh (ez a legnagyobb: 2823 méter !), a Thiejenfluh, e mögött fekszik Davos. Délfelé tekintve, keletről, az ott a két Schleisshorn, a Sandhubel,; egész délen a Tisun, amelynek aljából ered a Welchtobel ; a kis tó fölött állnak őrt a Rothorn, amely a legmagasabb mindannyiuk között : 2985 méter, a Schwarzhorn és még egy csomó »horn« es tiszta időben még a, Bernina-csoport négyezres hegyei is ellátszanak idáig, a Jungfrau-csoport szintén. így magyarázott, míg csak el nem érték a legelső hegyi házakat Árosa előtt. Most volt igazában elemében, most látszott meg rajta, hogy helvét leány. Az arca kipirult, hogy a hegyeikről beszélt, a szemeiben élén- kebb fény sugárzott, a járása délcegebb lett és a hangja büszkén és tisztán csengettf kicsit mámorosán és sok rajongással. Még csak a paizsra festett szövetségi címer hiányzott a karjáról, hogy a legelragadóbb és leg- kifejezéstelibb Helvétia legyen. A csinos kis emeletes parasztházak előtt, amelyeknek mind a négy oldalát egészen körülfutotta az ízléses faragású faerkély, kedves kis kútak csobogtak. Ödön oszlop oldalából piciny vascső meredt ki s abból szünet nélkül sugárzott ki a jéghideg, kristálytiszta víz, bele az előtte álló hatalmas kővályuba, amely szinültig állott tiszta havasi vízzel. Minden ház előtt ott állott egy ilyen pompás kút és minden ház ragyogott a tisztaságtól, a virágok özönétől. A tágas, számtalan sok ablak üvegtábláin remekbe készült csipke- függönyök fehérlettek, csupa Mzi készítmény. A keskeny úton, amely a friss szénával borított hegyi réten keresztül vezetett, jól megrakott szénásszekér nyikorgott feléjük. A pompás illattal kápráztató szénát egészen beborította a sűrű háló, amelyet ráhúznak, nehogy faágak, vagy a kocsi rázkódása elcsípjenek a szénából. Az aprótermetü lovacska kényelmesen baktatott a kocsirúd mellett, a szaporán bólogató fejét hatalmas karimáju szalmakalap födte be. Ugyanilyen szalmakalap borította a két parasztasszony fejét is, aki a kocsi után ballagott föl a dombnak. Csakhogy a lovacska szalmakalapján jókora égővörös szalagcsokor üldögélt kacéran, az asszonyok kalapja pedig szalag és csokor nélkül való volt... ; Ahogy beérték egymást, tisztán hallatszott a víg melódia szövege : “■ ; 1 . r f t. ■ • Wer zieht is jetzt y ? j Das Volch vo dä Bärge Und d’ Cspusli derby, Und d’ Barg und d’ Bärgtnaitli, Verschiede sind ’s wyt : I de Bärge Jjeit’ s Gletscher, I de Maitlene nid ... ' v '''' ‘ i : A két parasztasszony jókedvűen nevetett föl a nóta végén. MarUi ,abban a drága helvét hangulatban, amikor minden svájci lélekjelenség lágy érzésekkel rohanta meg őt, biztatólag szólt rájuk : — Fry lustig, immer frylustig ! ’s guet ! Most még jobban kacagtak a széleskari- máju takarmánykalapok alól. Hiszen ez az úri kisasszony is, ime, hamisittatlan »földi« schwytzendütsch !... Egy parasztház előtt kamaszfiú üldögélt a kemény falócán. Nagy munkában izzadott. Hosszú, vagy három méteres kürt nyúlt el a térdei között, az úgynevezett Alpenhörneli, a havasi kürt, amelyet vöröskönyves, vörös- haju angolok és keménycsontú spinterek sohasem mulasztanak el megkeresni és kellő számú »Aoh!« kíséretében megcsodálni. Rettentő kürt ez, amelyet hosszú állatszarvakból készítenek, művésziesen illesztenek össze és hogy szó ne pusztuljon a rémes basszust hangoztató instrumentum, madzaggal tekerik körül. A hangja olyan erős és fületszag- gató, hogy csaknem áthallaíszik a szomszédos kantonba is... ! [ [j J A parasztlegény mint ismerősöket üdvözölte őket, hogy hallotta Marilit beszélni, a leghamisitatlanabb svájci dialektust ismervén föl. Nótába kezdett hát, amint elhaladtak a házuk előtt és a vidám nóta minden sora után jódlizott egy szippantásig. Furcsán, peregve és föl-fölsikoltva bukdácsoltak elő szájából a nehéz torokhangok és Marili is, Győrffy is megállapította, hogy a legszebb jódlizés, amit valaha hallottak. Io, laillo, huiallaho, Holiario, tailliallo ... Sokáig hangzott még utánuk a furcsa torokhang, amelyben benne van egy egész orkesztrum minden fuvóhangszerének hangja... Győrffy is megittasult annyi sok szépség és egzotikum láttárá. Mint aféle kiválasztott embernek, aki fenékig üríti a szépségek és a gyönyörűségek kelyhét, mindenféle kedvére való volt most. De azért nyomban eszébe jutott, amit a jódlizók felől tudott. Hogy tudniillik az erős torokhangok kicsiholásában való megerőltetés következményeképpen a legtöbbjének csúnya, undorító golyvája nő idővel. A fény tehát nem lehet el árny nélkül, a boldogság fájdalmak nélkül, a napsütés borulat nélkül, az öröm üröm nélkül, a jólét nyomor nélkül-... ö most boldog és napsütés aranysziporkázásában sütkérező. .* : Li j jlíI
