Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-30 / 273. szám
JNfVíKYIDÉK. 1930. november 30. mes hanem életszükség. Ha ennek hangoztatása defétizmus, akkor az is az. amikor az orvos a lázas beteget eltiltja az evéstől, hogy később egészséges legyen. A polgárság vállára nehezedik még az inségadó és más kötelezettség is. Az adóalany gyengülése állandó és ezt okozza a pótadó felemelése is, amitől további drágulást várhatunk. Nincs megelégedve a kiadások redukciójával és javasolja, adja vissza a képviselőtestület a költségvetést a szakosztályoknak azzal, hogy csökkentsék a kiadási tételeket addig a határig, amelyet a polgárság niég elbir. Bogdán Ferenc azt hangoztatja, hogy a város eddigi költségvetései is eléggé reálisak voltak. Az élet erősebb, mint a számvetés előrelátása. M)a a költségvetés a bevétei li oldalon 15 pengős búzával dolgozik és mire elkészült, a buza 13 pengő. Arra kéri a polgármestert, hogy a pénztári kezelés ugy vezettessék, hogy a város a lejáratokat pontosan fizesse legalább a váltó" kölcsönöknél. Konthy Gyula dr. az általános vita helyett a részletes tárgyalás meg kezaését sürgeti, mert az célraveze" tAV>K Murányi László dr, Énekes János és Kovách Elek dr. felszólalására reflektálva, sajnálja, hogy az ellene állást foglalók közben elmentek és igy nem adhat nekik választ. Leszögezi határozottan, hogy felszólalása nem irányult senki ellen. Ami Énekes János felszólalását illeti hangoztatja, hogy a magyar jövőbe vetett hit és remény éppen arra késztet, hogy most takarékossággal gyűjt sük erőinket a végső nagy küzdelemre. Kovách Elek dr felszólalása nem eléggé megokolt. Neon lehet állást foglalni a takarékossági bizottság, ellen, amikor Kovách Elek azt egy J közgyűlési határozattal már egyszer elfogadta. Ha most más véleményen van, terjesszen konkrét javaslatot elő, hogy helyezze a képviselőtestület hatályon kivüi azt a határozatot és viselje az ódiumát a közönség előtt annak, hogy még kísérletet sem tettünk a takarékossági bizottság közreműködésének biztosítása érdekében s így a polgárságnak még az a reménye sincs, hogy mindent megtesz a város az őszinte takarékosság keresztülviteléért. A magisztrátus minden esetre köszönettel vette volna azt a bizottságot, amely ötletekkei segiti és osztozik véle a felelősségben. Dr. Bencs Kálmán : Nem látok tíeiéiizranst abban, aa valaki a takarékosságot hangoztatja Huszonegyes Irta: zalai Szalay László* — A »Nyírvidék« eredeti tárcája. — Egyszer a matézis órán, — szundikáltam csöndben : a tanár ur kevélyen kopogott a táblán krétával... Szundikálás közben ugy jött ki, mintha távolról dühösen géppuskáznának... Már kezdesz riadozni;. hogy hasbalőnekj... & félálombanf. mentenéd a nagyrabecsült bőröd... mikor a nyitott ablakon... galambbúgást hoz be a szellő... mire felsóhaj tassz s nyugodtan tovább alszol... a gránátmentes uto,só padban ... Hát, amint szépen alszol, Avas Ince meg mint egy tengeralattjáró fulbukkanik mellettem a tizedik padból... Ül a földön s keveri a kártyát, szintúgy füstölög a kezében ... — No, — azt mondja, — játszunk ? Van kedved ? — Ketten ? — Idehijjuk a Jóskát is ... És int és jön is már a Jóska, a pad alá merülve, mint a szárcsa a kákás tóban ... Leülünk a padok alatt körben... Huszonegyest játszunk... A bankot én adom a Jóskával — mutyiban... A tanár ur meg csak géppuskázik a táblán ... Gyalázatosan vesztünk... Most úszik el az utolsó hatosom ... Jóska oszt... Szomorú vagyok mindhalálig ... Dr Bencs Kálmán polgáflmester Murányi László felszólalásával kapcsolatban kijelenti, hogy abban, ha valaki a legszigorúbb takarékosságot hangoztatja még nesn lát defétizmust. A takarékossági bizottság létesítését és működését nem látja feleslegesnek. Megengedi, hogy ellentétben van a város szervezetével. de célszerű és hasznos lehet, ha kevés tagja van. Ma azt látja, hogy anyagi ügyekben mir dig akadnak olyan körök, közületek. amelyeknek képviselői a város érdekei fölé helyezik az ő ügyüket. Ennek lehet helye kedvezőbb viszonyok között, de nem lehet ma. A takarékossági bizottság ezekkel szemben erélyesen megvédi a város érdekeit, amikor megszabja, hogy az adott viszonyok között alkalmas-e az idő a kért alkotásra, vagy sem. A polgármester csak hálásan veheti egy ilyen független bizottság támogatását. Ami Kovách Elek felszólalását illeti, itt megállapítja, hogy létszámcsökkenésnél nem bocsátanak el alkalmazottakat, hanettw a miniszteri rendeletben előirt csökkentést a városnál is akként viszik keresztül, hogy a halálozásoknál, vagy nyugdíjazásnál nem töltik be a megüresedett állásokat. Általában itt szociális megfontolások vezérlik minden időben. Békében magasabb volt a pótadó A pótadóról elismeri, hogy alkalmatlan időben kellett emelni. De ha kedvezőbb bevételi tételeket állítottak volna be. akkor 50 százalékos sem lett volna a pótadó. A főszámvevő azonban tiltakozott olyan költségvetés ellen, amely tudva nem mutatja az igaz képet. Évről-évre hiányok mutatkoznának ilyen költségvetésnél a zárószámadásoknál. mig végre lehetetlenné lett volna a város gazdasági helyzete. Ha visszatekint a békeévekbe, azt látja, hogy akkor 86—87 százaléknál kisebb pótadóval sohase dolgozott a város. A tiz évi átlag akkor 90 percentes pótadót mutat, de volt év, amikor 110—112 százalékos volt a pótadó Nyíregyházán. Az állam most a városnak átengedte ugyan a kereseti a'dót, de a költségvetést ma olyan tételek terhelik. amelyekről a békében Szó seim — »Bank !« — súgja a Vinice ... »Még egyet l« ... Magamban hadarva imádkozom ... »Elég« ... — mondja a Vince... — Mienk a tök tizes ... Vesz a Jóska ... Zöld nyolcas ... Tizennyolc. ... A szivem ugy ver,mintha pokrócot porolnának ... Ebbe a pillanatban a Jóska odakap a kártyához, felcsap még egyet és befuccsolj mielőtt megakadályozhattam volna... Vince nevetve mutatja, hogy neki tizenhatja volt mindössze: zöld tízes, makk alsó, meg a tök király. Irtózatos keserűség fog el !... És vágom Jóskát, de ugy pofon, hogy akkorát durran, mint a csikós karikása ... Rámveti magát, ütjük, pofozzuk, rugjuk egymást... csak ugy száll a haj, a porral vegyest... Kigurulunk a padok közül... A kártyák szétrepülnek... A tanár ur megrogyik térdben és kiesik a kréta a kezéből... Az osztály tombol, ujjong, ordit, örömében ... Egyszer csak a -Jóska bekapja a hüvelykujjam tövig ... És marja, harapja, mint a veszett eb... Fáj irtózatosan, de ütöm is a fejét, hogy szintúgy zuhog ... — Fogjátok meg a karját, mert agyonveri ! — rendelkezik a tanár ur, de a Jóska csak fogja az ujjam rendületlenül !... — Öntsetek vizet a fejére !! — Az se használ. — Ott van a botom a sarokban, — dugjátok a hegyes végit a szájába és feszítsétek szét a fogait... Pár perc múlva az igazgató előtt állunk. — Zsiványok I Megnyúzlak benneteket ! ... Mit csináltatok ? — Igazgató ur ! Az egésznek az a hitvány Borcsa Jóska az oka ... Matézis óra volt és mi a padok alatt szép csöndben kártyáztunk... — Hogy a menykő csapna belétek !... Oszt mit játszottatok ? — Huszonegyet, — kezicsókolom. ; | • — Huszonegyet... Hát aztán ? — Aztán én ezzel az utolsóval, adtam mutyiban a bankot... ö tartotta a kártyát — és a guta rögtön megüt — ez a vadállat bevágott tizennyolcra. — Jézus Mária ! — hördült fel az igazgató. — Bevágott tizennyolcra ? .— Be !... — Jóska! Igaz ez?... Azaz hogy miket beszélek : akasztanivaló betyárok vagytok mind a hárman !... Különösen te, marha — te. te... Hát hogy lehet józan ésszel bevágni tizennyolcra ? ... — De miket beszélek... Nem is lesz tebelőled ember soha I — Ebből?... Ember?... — De hát hogy mertek ti óra alatt kártyázni?... Mi?... Mondd csak fiam, Szalay? — Ha én azt tudom, hogy ez a marha bevág tizennyolcra, dehogy kártyázok .. . — Nem sül ki a szemed, te Jóska?, Hányszor megverhettelek volna, oszt milyen kevésszer vérvolt. Ilyenek a vármegyei hozzájárulás, amely az elmúlt évben 165000 pengő volt, a rendőrség fenntartásához való hozzájárulás^ amelynek összege 65000 pengő. Ha most ehhez hozzávesszük^ hogy a békében a város 33000 aranykorona államsegélyt is kapott, ami most elmarad, világos, hogy az ujabb kiadási tételekkel szemben nem nyom 1 a latban semmit a kereseti adó átengedése. A polgármester ezekután Bogdán Ferencnek a lejárati kamatok pontos fizetésére vonatkozó felszólalására reflektál és itt helyén valónak 'találja a kritikát, de utai arra v hogy a város pénztárában néha nincs meg a fele sem a .Jkivánt összegnek és e téren a leggondosabb beosztással sem érnek el mindig eredményt, bár az erre irányuló tendenciára mindig nagy gondja van. A képviselőtestület ezután Mikecz ödön dr. javaslatával szemben elfogadja a költségvetést és az általános tárgyalás után Szent pétery Endre dr. megkezdi az egyes csoportok ismertetését. Adják k« bérbe a helypénzszedés'j jogot A részletek tárgyalásánál Mikecz ödön dr. a világításra felveti kereken 80000 pengő csökkentését javasolja. A mai világítás luxus és ha néhány év előtt jó volt az egyszerűbb világitásu utca, ma is jó. Javaslatát. amely arra irányul, hogy vizsgálja meg a polgármester, elő állott-e az a koncesszióban körülirt helyzet, hogy uj technikai fei fedezés következtében olcsóbb lett az áram előállítása, tehát helyén van a világítás olcsóbbá tétele, a világítási áram árának leszálli" [ tása. elfogadta a közgyűlés. telek meg... No, de várj csak: eztán majd lesz rád gondom... Osztán Vince : mennyi volt nálad kézben ? — Tizenhat !... — mondja röhögve a Vince... — Na, látod ?... te, te édesanya-szomoritó 1... Minek is az ilyen balfeles ember a világon!... De miket beszélek II... Még «ngem is bűnbe kevernek ezek a betyárok... Szalay ! Nyertél, vagy vesztettél ? — Vesztettem ... — Feküdj lel... És rám hegedült egy kétujjnyi vastag pipaszárral hatot, de olyat, hogy azt hittem, a szemem ugrik ki ... — Hát te hires : nyertél vagy vesztettél ? — mondja megvetőíeg Borcsa Jóskának... Az kínjában azt mondja : nyertem ! — Hát még dacolsz is ?... Na, megállj : Adok én neked, féleszű, tizennyolcra bevágni I És rácsapott tizenkettőt olyat, hogy Borcsa Jóska berekedt az orditástól... Utoljára maradt Avas Ince... 1 — Hát te, Ince, mondjad már: nyertél, vagy vesztettél ? Vakaródzik az Ince, aztán szorongva kivágja : — Én se nem nyertem, se nem vesztettem, kezét csókolom ... Elneveti magát kedves jó igazgatónk, Gál Endre : — Takarodjatok ki, betyárok, de ne kerüljetek mostanában a kezem ügyibe I... Szabolcsmegyében —rí -irrrnm szenzációs olcsó árak mellett vásárolhat uri, női divat és rövidórucikkeket a nyíregyházi Csipke Áruházban Cégtulajdonos: Altmann Sándor, Bessenyei tér 2. (a hősök szobra háta mögött.) Előzékeny kiszolgálás