Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-23 / 267. szám

1930. november 23. JNílffHYiDÍK. Testápolás - Egészség A nő és a kozmetika A nőt igazán szépnek csak ak­kor lehet mondani, ha nemcsak az arca üde és bájos^ hanem egész teste is megfelel az anatómiai tö­kéletességnek, yagy legalább is megközelíti ezt a tökéletességet. Alig akad olyan betegség, mely a női szépségnek ne ártana. Eleve le keli szögeznünk egy sarkalatos té J telt: szép és kifogástalan bőre és alakja csak egészséges embernek lehet. Minden szépségápolásnak az alapja tehát a jó egészség. Ez ok­ból az orvosi kozmetika lényegére vonatkozó ismereteket a legszéle­sebb néprétegek között is terjesz­teni kellene. Sajnos, eddig az or­vosok a kozmetikával, mint másod­rangú kérdéssel nem sokat foglal­koztak és igy a közönség csak az újságok hirdetéséből ismeri a modern orvosi "kozmetikát. Ez a körülmény indított arra^ hogy a »Nyirvidék« szerkesztőségének szí­vességét igénybe véve, az olvasó közönséggel az orvosi kozmetikát megismertessem. Mielőtt a kozmetika részleteibe "bocsátkoznánk^ szóljunk röviden a kozmetikának a nő életében való jelentőségéről. A nőnek a természettől váló hi­vatása az anyaság. Minél szebb 3 nő. annál könnyebben juthat abba a helyzetbe^ hogy a körülmények­hez mérten férjhez menjen s igy eleget tehessen tulaj donképen való hivatásának. Már ez az egy szem­pont is eléggé indokolja azt a kí­vánságot. amely szerint minden nő­nek arra kelf törekednie^ hogy kül­ső megjelenésében minél vonzóbb és minél bájosabb fegyen. A női szépség értékes fegyver, mely sokszor segít ott is, ahof minden tudás megbukott. A női szépség kuíc'sa a legtitokzatosabb laka­toknak is v a természet drága ado­mánya. Gondoljunk a hires szép asszo­nyokra: Lady Hamilton, Du Barry, Pompadöur marquisra és igazolva látjuk a tételt, hogy a nő egy kis szépséggel, annak hathatós érvé­nyesítésével a történelmi idők fo­lyamán, mindenkor sokkal 'többet érhetett el a társadalomban, mint tengernyi tudománnyal, vagy ki­tartó munkával. De ettől eltekint­ve a mindennapi életben v a kenyér­kereseti pályákon vivott nehéz küz­delmek közepette is mindenki ta­pasztalhatta, hogy a szép nő bcS dogulása és előmenetele az esetek nagy többségében jobban biztosit" va van. .mint azé, aki kevésbé szép. Minthogy ilyenformán a szépség anyagilag is értéket jelent, köny* nyen meg lehet érteni^ ha a nők fo-­gyatékosságaikat miné^ jobban el­tüntetni és előnyeiket minél Szem­betűnőbbé óhajtják tenni. Teljesen jogosulatlan tehát a nők ellen oly gyakran elhangzó vád % hogy szép­ségüket csupán hiúságból igye­keznek'fokozni, mert az igazság az, hogy a szépségre, mint fegyverre létérdekeik megvédefenezése és biz­tosítása céljából is szükségük van. Nemcsak a leányoknak keh meg­ismerkedni a kozmetika alapelvei­vel. hanem talán még nagyobb mér tékben az asszonyoknak is. Sajnos, a sors kegyetlen mostohasága foly­|tán a nő aránylag igen korán öreg­szik meg. A 40 éves. sőt néha már a 30 éves asszony is veszedelmes lépésekkei halad a hervadás utja felé és ha eléggé nem gondozza magát, csakhamar kiülnek arcára az öregségnek nyomai. Pedig a 40 éves asszony, ha kellő figyelmet fordít testének ápolására^-— nem­csak. hogy nem látszik öregedő­nek. hanem határozottan bájos, le­bilincselő. sőt ellenállhatatlan is lehet és háttérbe szoríthatja még azokat is, akik nála jóval fiatalab­bak. Meg kell jegyezni azt a kétség­telen igazságot, hogy minden asz­szony tovább maradhatna fiatal és üde, ha nem nézné tétlenül és egyre fokozódó kétségbeeséssel, — miképpen fonnyadnak és hervad­nak ei arcának még nem rég oly üde rzósái. hanem erősen eltökélt szándékkal és a kozmetika nyúj­totta eszközök felhasználásával ár­ra törekednék, hogy ne csak szép legyen, hanem az is maradjon. És mivei a nők túlnyomó többsége a helyes szépségápolás elveit nem is­meri. nem meglepő, hogy oíyan so­kan vannak, akik a hangzatos ne­vek és címek alatt forgalomba ho­zott szépitőszerekbe helyezik min­den bizalmukat, hitelt adnak oTy ígéreteknek, melyéknek beváltása lehetetlen. Láttam olyan hirdetést^ ahol a hirdetetc krém a — reklám' szerint — mindenféle szépséghiba ellen egyaránt hatásos, gielynek haszná­latától a zsiros arc száraz lesz, — a fonnyadt, száraz bőr fiatal, üdévé válik, eltünteti — ugyanaz a kréml — a pattanást^ mitesszert, szep­főt és májfoltok — talán még egye bet is — de tény az, hogy a kö­zönség megveszi, holott már némi gondolkodás után mindenki rájö­hetne, hogy ugyanaz az arcviz, krém vagy kenőcs nem szolgálhat különböző és egymással ellenkező természetű bajok orvosolására. El 'kell ismerni, hogy van e Sze­reknek közös tulajdonságuk is, — elsősorban hogy drágák no meg rendszerint nemcsak értéktelenek, hanem határozottan ártalmasak is. Ez utóbbi körülménynek is szerepe van abban, hogy a »Nyirvidék« ha­sábjain kozmetikai kérdésekkel fog­lalkozom^ mert minden igyekeze temmel azon vagyok, hogy szigo­rúan alkalmazkodjam a »non noce­re« elvéhez, ami annyit jelent, hogy >>nem szabad ártani.<t Dr. K. B. — Uj egyenáramú hálőzaft csö­veit. A VATEA rádiócsőgyár hosz­szas kísérletek után megtalálta a helyes utat és olyan csöveket fcez­dott mosc gyártani^ mely az egyen­áramú hálózat zavarait eliminálni képes. A csövek fütőárama min­den csőnél pontosan azonos en­nélfogva a készülékben a legcélsze­rűbb üzemi 'feltételek mellett mű­kődnek, s azonkívül, hogy az elér­hető maximális teljesítményt pro­dukálják. élettartam szempontjá­ból is a legelőnyösebben vannak igénybevéve. Fütőszáluk ugy van megválasztva, hogy hőtehe^stlen" ségük a várható áramingadozások kai'szemben elegendő legyen, emel­let se vegyenek azonban fei tul nagy áramerősséget, mert az egyenáramú hálózati készülék fo­gyasztása a fütőárammar'igen erő­sen növeszkik. A VATEA uj csövei felhasználá­sával k telepes készülékekre vo­natkozó össze kapcsolások egy­áramú hálózati készülékekre is biz­tosan alkalmazhatók. Egyelőre a két legfontosabb típust: egy uni­verzális (RX 406 S) és egy nagy teljesítményű végerősítő (UX414 S) csövet hozott piacra a VATEA. Ezek már kaphatók is az összes j rádiókereskedésekben, mig rövide­' sen az összes telepfütésü csövek­nek megfelelő szériacsövek is meg fognak jelenni a piacon. 7588 He dobja el rossz hc- és sárcipőjét mert a VULKÁN GUMMiJAYITÚ ÖZEM Zrinyi ^lona utci 9. (bent az udvarban) 24 óra alatt olcsón, vulkanizálással ujjá alakítja. Nézzen meg kész cipőket üze­münkben. — Nem ragaszt, hanem vulkanizál 7566—30 (Regény.)" 35 Irta Péchy-Hő rváth Rezső. Egy tökéletesen emberi — hóem­beri — formára gyúrt vattacsomó, gőgösen •és fenhéjázóan elpislogatva a mélyen alatta kanyargó emberraj fölött, groteszk és fél­szeg alakjával ezerek és ezerek figyelmé­nek, mulatságának és beszédének közép­pontja. Árván és elhagyatottan ült ott sze­gény feje, bután és kábán, mint valami önma­gát túlélt vénség, aki nem akar tudomást venni a maga hívságos álmai ellobbanásá­ról és nem akar eltávozni arról a világról, ahol fölösleges, nevetséges és gyűlöletes... Összenyomott, harmonikás cilinder a feje­búbján, félrecsapva, mint duhaj legény fe­jén a mokány tökfödő, a szájában hegyes ívben előreugró pipa és a szemei, a két pi­ciny fekete pont, közönyösen és bárgyún né­zegetnek ki a vattafejből. Egyik kezét hety­kén a csípőjébe döfte, a másikkal azonban mereven és ügyetlenül szorongat egy torzon­borz vesszőseprűt.. Aki csak ránézett a szegény ostoba hó­emberre, olyan kacaghatnékja támadt 1.... Egyszerre felreccsent a harsonák feljaj­duló hangja és a Bellevue felől megjelent az egész csodálatos karaván. Elvonultak újra Győrffy előtt az összes csoportozatok és ő újra alig tudott betelni velük. A menet most bekanyarodott a zöld folt kapuján és rendben elhelyezkedett a térségen, ahol az érkezés sorrendjében álltak föl. Most kezdődött csak az igazi ünnepségl Az indián lovasok most ijesztő harci zaj­jal törtek elő. Szilaj robogással süvítettek végig az utcán és vad füttyök, harsány ordi­tozások és fülethasogató üvöltések között nyargaltak be a térség közepére. Eleresztet­ték a kantárszárat és kinyújtott karjaikban ádázul rázva a lándzsákat és bárdokat, szél- | sebesen nyargalászták körűi a petróleum­szagú máglyát. Soraik között még nagyobb lármával és valami rendszertelen ugrálásból álló táncot lejtve, futkostak a vademberek. Körülfogták a máglyát és rémesen vonító, elnyújtott, borzongató üvöltésekben végződő harci éneket harsogtak, mialatt egyetlen lán­cot alkotva, sebesen körültáncolták a hóem­ber máglyáját... A vad, lármás jelenet rend­kívül hatásos volt, hiszen éppen annak való­színűtlensége és lehetetlensége adta meg a pokolian élvezetes mellékízt, a komoly mellé a kacagtatót, a félelmetes mellé a tréfást, az ellentmondás mellé a friss komikumot... Egyszerre láng sárga sugara szökött a magasba. Keskeny, hosszú nyelv ugrott fel szeszélyeskedve és hol leapadt, hol meg két­szeresére nyúlt meg. Megvillant, mint egy ki­húzott, nemes kard sima pengéje, ha ráesik a hold ezüstös fénye. Hajladozott, imboly­gott szeszélyes idegeskedéssel, mint valami tűzlángú vágy a vívódó emberi lélek mé­lyén, amely egyszer gyáván halványodik meg, egyszer meg rőten, bíborcsóvásan ragyog fel. A tömeg zúgni, zsongani, morajlani kez­dett, hogy szinte túlszárnyalta a máglya láng­csóvája körűi ugrándozó talmi-kannibálokat, akik pedig éppen most még eszeveszettebb üvöltésbe és még szédítőbb táncolásba kap­tak. A lángnyelv pedig sebesen, mint a gon­dolat, vagy mint a távolbafutó villanyszikra, rohant végig a fenyőfalombokon. A petró­leum permetegje csak siettette a lángralob­banást és a következő pillanatban egyetlen lángtenger vöröslött a vattabábú alatt. A hóember bután és mereven bámult el a vég­telenségbe, de mintha a cilinder valamit meg­billent volna a vattagombóc tetején... Gombolygó füst vegyült a tiszta tóparti levegőbe és pattogva, ropogva égtek a szá­raz fenyőfagalyak. A vastag füsttömeg bo­dorodva kavargott a fel-felcsapó lángnyel­| vek felett és fanyar illata szétáramlott a tér­ségen. Korom és pernye úszott a levegőben, mint ősz idején az ezüstszín ökörnyál. A tűz sietve égett ég pattogott tovább, mintha sür­gős dolga lenne másutt és ki kellene használ­nia az idejét. Öles Iángoszlopok csapdostak egymás felé szeszélyes karjaikkal, szétcsap­tak a levegőben, a piszkos füstgomolyag kö­zött, összefonódtak, ölelkeztek, aztán szilajul lobogtak fel és szédítő magasságba sodor­ták fel a félig már elhamvadt faleveleket. A fel-felőrjöngő lángkolosszusok egyike­másika már bele is kapott a hóember vatta­testébe. A perzselődés cikkázó tűzfolyama hírtelen végigrohant a vattabábú felületén és barnásfekete nyom jelezte az útja helyét. Egy pillanatig bujdoklott rajta a tűz, de fiúiról újabb és hosszabb lángnyelvek nyal­dostak fel, ujabb és kitartóbb tűzcsókok vi­harzottak át testén és egygszerre élénk lo­bogással vetett lángot a kábán merengő vat­taember, aki túlélte önmagát. Rakéták patto­gása válaszolt legott a tűz szomjas ölelé­sére és a vademberek, indiánok, jelmezesek, ókoriak, görögök, zsoldosok és a közönség nagy tömege óriási hahotázással zúgott fel. Ugy viharzott át a nagy térségen a derűs ri­valgás, mint valami ádáz vihar harsogó fel­zendülése. A hóember testében rakéták, tűz­kigyók és békák rejtőztek és amikor a tűz elérte ezeket az ördöngös szerszámokat, élénk kigyózással röppentek a magasba mind és vad puffogással szakadtak ezerfelé... Az életében is oly nevetséges külsejű hóember tehát a halálával is megkacagtatta az ő pub­likumát, hóhérait... Felrobbant a mokány pipa is, a betyáro­san félrecsapott ócska cilinder, a torzonbor? vesszőseprű is, sőt hatalmas pattogással puk­kántak szét a parányi fekete szemek is, ame­lyek szintén nem voltak egyebek egy-egy apró, de karakán pattogással zajló raké­tánál. • (Eolyt köv.), ; , , ^ jjj

Next

/
Thumbnails
Contents