Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-18 / 262. szám

1930. november 18." JSíyíryidjék. Mezőgazdaság A Nyírségi Szeszgyári Gazda ságok üzemrendszere Mezőgazdaság tudományi doktori értekezés mezőgazdasági üzemtan­és becsléstanból. Irta Dr. Keztyüs Lajos, a debrece­ni m. kir. gazdasági akadémia rendes tanára. A magyar mezőgazdasági szak­irodalom dacára annak, hogy az utóbbi években igen örvendetes fel­lendülést mutatott mindezideig nél­külözött olyan szakkönyvet, amely a szeszgyári gazdaságok üzemrend­szerét szám tartási adatok alapján szemléltetően bemutatná, s egyut­tal megvilágítaná azt, hogy mennyi­re előbbre tudja vinni magán- és közgazdasági tekintetben a mező­gazdasági ipar egy vidék mező­gazdaságát. Különösen érdekelheti a szabolcsi gazdát az a munka, amely a nyirségi mezőgazdasági szeszgyárakkal speciálisan foglalko­zik s bemutatja, hogy a mező­gazdasági szeszgyártás alakította át a nyíri bucka külterjes gazdaságán belterjes, a gazdasági viszonyok­nak megfelelő okszerű gazdasá­gokká s a nyírség egyúttal iskola­példája annak, hogy a szeszgyár­tás elsősorban is kifejezetten me­zőgazdasági ipar. Dr Keztyüs Lajos munkája min­den tekintetben hézagpótló mü. A szerző nem kitaposott utakon halad, hanem alapos, mélyreható forrás tanulmányok s helyszíni szemé­lyes adatgyűjtések alapján igaz lelkiismeretességgel kitűnő munkát alkotott. Munkájában a szerző megismer­teti az olvasót a mezőgazdasági ipar jelentőségével és különböző fajtái­val. fogyasztásával s exportjával. Részletesen kiterjeszkedik azután a nyirségi szeszgyári gazdaságok elő­(nyeire s behatóan ismerteti a nyir­ségi burgonyatermelés arányait, a szeszgyári gazdaságok helyi viszo­nyait, a birtokok üzemrendszerét, terméseredményeit, állatállományát, trágyázási rendszerét, a szeszgyári alkalmazottak járandóságait s a szeszgyárba befektetett tőkék ka­matozásait. Nagyban emelik a mü értékét azok az értékes kimutatások, ame­lyek üzemstatisztikai adatokat tar­talmazván, kiválóan világítanak be a szeszgyári gazdaságok gazdálko­dási rendszerébe. A mai mostoha gazdasági viszo­nyok közepette, amidőn az érté­kesítési nehézségek mindjobban elő térbe kerülnek, a "helyes iparfej­lesztő politikának egyedüli helyes utja csak a hazai nyersanyagok fel­dolgozása lehet. A szeszgyári gaz­daságok szaporítása által az inten­zív burgonya és cukorrépa termesz­tés következtében a gabonaterüle­tek csökkenése s így a gabonafé­lékben mutatkozó terményfeleslegek apadása következik be s azonkívül a kapás növények értékesítésére is biztos eszköz áll rendelkezésre. A mezőgazdasági szeszgyártás rentabi­litása azonban csak ugy biztositha­tó, ha pontos számtartási adatok alapján helyes üzemi elvekkel ren­dezzük be gazdaságainkat. Jelen tanulságos üzemi szak ­könyvet minden szabolcsi gazdának el kell olvasnia, mert általa számos olyan ismeret birtokába juthat, ami könnyen segítségére lehet e válsá­gos gazdasági helyzetben. A könyv ára 8 P. Megrendelhető a szerzőnél. Klár Dezső. A ponyvairodalom támadása a szabolcsvár­megyei falvak ellen Néhány hete könyvügynökök jár­ják be a szabolcsvármegyei közsé­geket Czinka Panna, Sobri Jóska, Bogár Imre s a múlt század többi hírhedtjé­nek életét tárgyaló történeteket árulják számító üzleti szellemmel, ellenállást nem tűrő erőszakosság­gal. Először ingyen adják, ráerőszakolják az emberekre, má­sodszor már 12 fillért kérnek és kapnak is füzetenként. A néplélek mélyén mindig ott él a nagy alföldi betyárokat csodáló tisztelete, ért­hető tehát, hogy az első ingyen fü­zetnek szemet kápráztató, fantáziát csiklandozó, léha hazugságai után már 12 fillért is kapva-kap a má­sodik és a többi 40— 50 füzet után. S veszik e füzeteket éppen azok, kiknek alig van betevő falatjuk, kiknek gyermekeik még most is mezítláb járnak, mert szüleiket ha­talmába kerítette a rablóvilágról dicshimnuszokat zengő ponyvairo­dalom. Ezzel kapcsolatban hadd kérd­jük* meg : miért engedik meg az illetékes körök, hogy lelketlen kufárok ferde és szükségtelen irányban fokozzák a nyomorgó napszámos és kisiparos igényét ? Miért engedik meg az illetéke­sek, hogy üzleti érdekből a tekin­télyt úgyis nehezebben viselő s kommunista levegőben élő népün­ket urüldöző, népkedvelő, felsőbb­ségen kifogó betyárok hazug, idea­lizált meséjével táplálják ? E füzetek árusításának betiltását erkölcsi és szociális szempontok követelik. Halálra forrázta magát egy vasmegyeri asszony Albók Imréné vasmegyeri asz­szonyt súlyos égési sebekkel szál­lították be a nyíregyházi Erzsébet kórházba, ahol meghalt. Albókné vizet melegített és amikor a forró vizzel telt fazekat íé akarta a tűz­helyről emelni, a forró víz a lá­bára ömlött és összeégette. Az égé­si sebből orbánc lett és Albókné menthetetlen volt. A kir. ügyész­ség. minthogy bűncselekmény nenp történt, megadta a temetési enge­délyt. Akáckaróval ütötte le hara­gosát egy érpataki legény Beregszászi Mihály érpataki nap­számos az esti órákban a Hangya vendéglőből lakására ment. Régi haragosa, Revók Pál megleste és egy hatalmas ákáckaróval leütötte. Beregszászi különösen az egyik kan­ján szenvedett komplikált sérülé­seket. Rehók ellen súlyos testi sér­tés címén indült meg az eljárás. ELE OÁNS LEVÉLPAPÍR AZ ü JSÁGBOLTBAN (Regény.) Irta Péchy-Hc/rváth Rezső. 50 — Előérzet? — mondotta máskor. — Ostobaság! Az ember valamit nagyon óhajt, vagy valamitől nagyon fél, aztán természet­szerűleg sokat gondol ajra és minden egyéb­re, ami azzal összefügg. És a sok gondol­kodásból képzelődés lesz, az autószuggesz­ció egy gyakori neme: az ember már sejti, sőt tisztán látja annak ilyen vagy olyan ala­kúlását, kimenetelét, vagy bekövetkezését, amin olyan sokat gondolkodott és ekkor va­lami babonához hasonlatos határozatlan fé­lelmek és belső látomások kavarognak el­méjében, amelyeknek hatása alatt inkább el­hiszi a dolog bekövetkezését, mint nem. És hogy valamivel megnyugtassa magát és valamivel hízelegjen a saját szellemi képessé­geinek, azt mondja és hiteti el magával, hogy — előérzete támadt valamiről. Pedig az egész nem egyéb egyszerű képzelődésnél, amely azonban annyira élénk, hogy néha tisz­tán látjuk mindazt, amivel később majd dol­gunk lesz. Mindez azonban bizonytalan föl­tevés. De jaj akkor, ha a sejtelmek teljese­désbe értek! Milyen gőgös és öntelt diadal­massággal veregeti vállon magát az előér­zetes ember! Ugy-e, megmondtam — harsog­ja, — megéreztem én ezt előre! Az én előér­zetem volt ez és az nem csalhat és nem tévedhet stb... 1 Most azonban nagyon is hitt az előér­zetben ő maga is! Hiszen önmagán kellett tapasztalnia azt a különös érzést, amely tel­jesen elhatalmasodott rajta, anélkül, hogy elemezhette volna, vagy megmagyarázhatta volna magának, miféle. Nyugtalanító érzés volt ez, amely folyton dolgozott benne, fóly­rton foglalkoztatta és nem engedte meg, hogy, másra összpontosítsa gondolatait. És emel­lett^ a leküzdhetetlen nyugtalanság mellett sötét sejtések kacérkodtak vele és mint li­dércnyomás, agybomlasztó súllyal nehezed­tek a mellére. Mi volt ez, ha nem — előérzet? Most már hitt benne ő is... Fölindulásában leszállt a villamosról, pe­dig még nem ért eüa célhoz. De úgy érezte megpattanásig feszült agyával, hogy mozgás, testi fáradság kell neki a gyötrő gondolatok valamelyes ellensúlyozására. A Minervastrasse 12. számú ház előtt megállt. Egyszerű, sárgásszürke külsejü egy­emeletes ház volt. Kovácsolt vasból készült lándzsák sorakoztak falaitól a szomszédos ház faláig, befogva egy igen barátságos kis kertet, amely — két részre osztottan — fe­küdt a házak között. Utána újra ilyen ker­tecske következett, amelynek szöglete az uc­casarokra rúgott ki. Qyőrffy Zsolt tehát az első szempillantásra megállapította, hogy a ház, egyetlen fala kivételével, amely az ucca vonalában húzódott végig, kertben áll. Te­hát itt lakik az a bizonyos Bercsényi, akinek a thrák miniszterelnök távirata szólott. Habozás nélkül megfogta a kapú kilin­csét. Az ajtó nem engedett,, zárva volt. — Győrffy azonban tudta, hogy itt mi a szokás. A kapú közepén, a kilinccsel egy vonalban, jókora rézgömb volt, amelyet az idegen leg­följebb kapudíszitésnek gondolt volna. Ámde ha jobbra vagy Jbalra megcsavarintják, a kapú önmagától kinyilik. Qyőrffy megfogta a réz­golyót és megcsavarta. Jobbfelé nem moz­dúlt, megcsavarta balra. Az ajtó megmozdúlt, a kilincs závárja egyet csattant és a kapu­szárny fölnyilf. Mindjárt a földszinten meglátta a névje­gyet, akinek a gazdáját kereste: NICOLAS BERCSÉNYI journaliste hongrojs (Qyőrffy Zsolt csak rámeredt a finom pa- ! pirosú névkártyára... és egyszerre úgy érezte, hogy egy láthatatlan nyíláson minden vére elillan a testéből... Bercsényi Miklós »hirlapíró«! Ő, jól is­merte ő ezt a züllött egzisztenciát, aki úgy volt hírlapíró és magyar, mint ő admirális Argentinában! Ez a mindenre kapható gya­nús ember, aki több esztendőt űlt már bör­tönben az összes külföldi államokban, mint amennyi újságcikket valaha megirt, közismert analfabéta volt, aki legott elemében volt, ha valamilyen politikai komplottot kellett ösz­szehozni. A bérgyilkosságtól a nyilt sajtórá­galmazásig nem riadt vissza semmitől és nem válogatott az eszközeiben sem. Minden kor­mányt és minden pártot támogatott, sőt egy­szerre több pártot is, ami politikai kalandor­ságát legjobban jellemzi. És ez volna »ma­gyar ujságíró«?! Ez, akinek újságírói mi­voltát a magyar lapok csak a törvényszéki rovatban szokták tárgyalni, »ák-jelzőtbigy­gyesztve a »foglalkozása« elé, és akitől az összes külföldi hatóságok jobban írtóztak, mint egy veszedelmes járványtól; akit Ma­gyarország ellenségei valószínűleg állam­költségen utaztatnak szerte a világban, meg­kedveltetni a magyar fajt, és aki a külföldön megtelepedett magyarságot lassanként olyan értékűre szállította le, mint amilyen a bu­kott kereskedő váltója... Ez legyen hírlapíró és — magyar?! Hiszen jól ismerte Győrffy és tudta róla, hogy a rahói anyakönyvi hiva­talban nem ezen a hangzatos, vitézies mel­lékízei magyar néven könyvelték el, hanem — Uram bocsá'! — igy: Bernstein Chájem Nóchem...! És mit akar ettől a magyar mi­niszterelnök?! Megnyomta a csengő gombját. Kis vár­tatva csoszogás hallatszott ki a tejüveges ajtó mögül. Kulcs csörrent a zárban és egy ala­csony, barátságos nénike bújt kí a nyíláson* (Folyt köv.) .1 . ,

Next

/
Thumbnails
Contents