Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-10 / 230. szám
1930. október 10. JNfVfRYIDÉK* Beának a már emiitett nagysikerű négortánca volt. S amikor a függöny összecsukódott, a mamák őszinte lelkesedéssel Soós Lilyt hivták a függöny elé s virágcsokorral köszönték meg fáradozását, amellyel a kis szereplőket a táncokra betanította s a gyermekek nek és nagyoknak is kedves délutánt szerzett. AZ ELSŐ BESZÉDNÉLKÜLI HANGOS DETEKTIVFILM ALARCOSOK HARCA JÖN AZ APOLLÓBAN Október 19-én, a Magyar Hét második napján lesz a tanito képző kuitnrdélatánja A m. kir. állami tanítóképző intézet Bessenyei György Ifjúsági önképzőkörének első kulturdélutánja október 19-én, vasárnap délután 4 órakor lesz. A Kör ifjúsága a kulturdéhitán eredeti dátumát azért változtatta meg, mert a kulturdélután komoly számai élén Orbán András tanár, helyettes igazgató a Magyar Hétről tart előadást és 19-ike a Magyar Hét első vasárnapja. A kulturdéhitánon zene és énekszám, szavalat s tréfás szám eleveníti meg a programmot, amelynek részleteire még visszatérünk. PUSKAROPOGÁS, SÍPJELEK, ZÖREJEK HALHATÓK MAGYAR FELÍRÁSOKKKAL AZ ALARCOSOx HARCÁ-BAN Az el nem fogadott közszállitási ajanlatok illetékmentességét kéri a Kereskedelmi és Iparkamara A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felterjesztést kíván istézni a kormányhoz, amelyben rámutat arra, hogy a szerény viszonyok között élő és dolgozó kisebb kézművesek számára a közszállítási pályázatokon való részvételnek egyik akadálya a nagy illeték és bélyegköltség. Épen ezért arra kéri a Kamara a kormányt, hogy mondja ki az el nem fogadott közszállitási ajánlatok illetékmentességét, illetőleg mondja ki azt az elvet, hogy az eredménytelen pályázatok kereskedelmi leveleknek tekintendők. — Az ajánlati illetéket csak akkor kelljen leróni, ha a pályázat sikeres. A Kamara szükségesnek tartaná az ajánlati mellékletek feltétlen illetékmentességét is. — Mellőzendőnek kívánja továbbá a számlailletéknek az ivek számához való alkalmazását is, mert szerinte a helyes elv csak az lehet, hogy a számlailleték kizárólag a számla értékéhez igazodjék. A kamara elvileg csak a végszámla bruttó összege után tartja indokoltnak a számlailleték kirovását. BESZÉDNÉLKÜLI HANGOS, IZGALMAS, KALANDOS DETEKTÍV FILM SZOMBATTÓL AZ APOLLÓBAN — Német nyelviskola. Született német úrinő német tanfolyama kezdők és haladók részére. Virag-u. 8. sz. Folytatólagos kurzusok egész éven át. | * A szaboicsi iskolák emelkedett létszámmal kezdték meg működésűket Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának ma délelőtti ülésén Benkő András kir. tanfelügyelő a következőket jelentette a vármegye közoktatásügyének elmúlt hónapjáról: Folyó évi szeptember hóról tisztelettel jelentem, hogy az iskolák működését gátló akadályok nem hátráltatták. Az iskolák mindenütt megnyíltak és a legtöbb helyen erősen emelkedett létszámmal működnek. Hogy az iskolák működésében minél jobb összhangot biztosithassak és a népmüvelés munkája is minél intenzivebb legyen és minél nagyobb megértésre találjon, a főszolgabirák által vezetett községi jegyzők értekezletén is résztveszek a népművelési titkárral együtt. így sok helyi tanügyi kérdés nyer előnyös'elintézést. Egyben a népművelési mozgalom is erősödik és határozottabb irányt nyer. Folytatom továbbá a tanítók továbbképzésére a mult tanévben megszervezett szemináriumi munkásságot. A vármegye 12 szemináriumi körzetre felosztva végzi az uj tanterv végrehajtásának nagy horderejű munkáját, amelyet már miniszteri kiküldött osztályfőnök is a helyszínén tanulmányozott és jegyzőkönyvi elismerésben méltatott. A beiratkozás eredményeit az október hóról szerkesztendő jelentésemben lesz módomban ismertetni. á Bessenyei Kör idei hangversenyprogrammja: helyi erők felléptetése A Bessenyei Kör zeneművészeti szakosztálya dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos, polgármester elnökletével évadnyitó ülést tartott, amelyen Kovách Árpád szakosztályi titkár ismertette az idei hangversenyprogrammot, amelyet a szakosztály magáévá 15 tett. A terv az, hogy a most meginduló hangv ersenyévadban a Bessenyei Kör egyik sarkalatos programmjának megfelelően helyi művészeket léptet fel a 'Kör, ami nemcsak erkölcsi érdek, hanem a mai súlyos gazdasági helyzetben anyagi szem pontból is indokolt elgondolás. A programm szerint, amennyiben a szakosztály vonós zenekara kiegészül a most nélkülözött gordonkással, a vonószenekar is hangvei senyt ad, ezenkívül fellépésre fogják felkérni Szigeti Sándor bank igazgatót, Siposné György Mar1 git, Ragyóczi Jolán zongoraművészeket illetve művésznőket, Virányi Sári énekesmüvésznőt, Uray Vilmost, aki a hegedű, Hoffmann Pált, aki a gordonka művésze. A Bessenyei Kör programmját bizonyára helyesléssel és támogatással fogadja Nyíregyháza közönsége, amelynek köréből régóta felhangzik a helyi művészi erők felkarolásának és bemutatásának kívánalma. á szerzetesi fogadalom szigorúságával mindig csak magyar árút vásároljunk üég nem tekinthető állandónak a| külkereskedelmi mérleg javulása Minden ország fizetőképességének és hitelképességének megítélésénél az ország fizetési mérlege döntő súllyal bir. Ennek legjelentékenyebb tétele a külkereskedelmi" mérleg. A felesleges külföldi árubehozatal miatt passzív külkereskedelmi mérleg a fizetési mérleget feltétlenül kedvezőtlenül befolyásolja. Magyarország külkereskedelmi mérlege az 1928-ban megtartott »Magyar Hét« óta kétségtelenül javult. Miért? Mert: a magyar külkereskedelmi mérleg passzív volt 1926-ban 64.3 millió P-vel, 1927-ben 374.7 millió P-vel, 1928-ban 385.4 millió P-vel, 1929-ben 22.6 millió P-vel, Jól esnék azt hinni, hogy a külkereskedelmi mérleg most már a végleges javulás utján van. Sajnos, ebben még nem bizhatunk. Csak átmeneti gazdasági kényszerbőjtnek tekinthetjük ezt, a háború után eső nagyszabású invesztíciós gazdasági korszak veszedelmemesen bőséges áruimportja után. Ennek a látszólagos javulásnak valóságos okai: a) az áruforgalom nagymérvű megcsökkenése, b) az általános gazdasági válság, c) a mezőgazdaság értékesítési krízise, : d) a társadalom fizető- és fogyasztóképességének csökkenése, e) és mindenekelőtt a külföldi hitelek elmaradása, f) de ide számit a fokozódó magyar export is. Félő, hogy ha a fenti gátló okok megszűnnek, vagyis a fogyasztóképesség megélénkül és külföldi kölcsönök fognak rendelkezésre áll ni, ugy a forgalom megélénkülésének iránya ismét a külföldi iparcikkek fokozódó importjában fog kifejezésre jutni. Ennek bekövetkezése ellen már most kell védekeznünk. A védekezés eszköze: a gazdasági böjt sovány esztendeiben magunkbaszállni és ráeszmélni arra, hogy a külkereskedelmi mérleg javulását csak akkor állandósíthatjuk, ha a szerzetesi fogadalom szigorúságával: mindig magyar árut vásárolunk! MAG K/71n MEGÖlrtA Amerikai becslés szerint 10 millió méetrmázsa buza áll az orosz export rendelkezésére. A chicagói gabonatőzsdén a mult hét folyamán eszközö't tömeges orosz buza eladások arra késztették a tőzsde igazgatóságát, hogy vizsgálatot indítson annak megállapítása céljából, mennyire spekulatív jellegűek az orosz eladások, miután tőzsdei körökben az oroszok szereplésének elsősorban politikai propaganda jelleget tulajdonítottak. A befejezett vizsgálat szerint valóban létező nagy buzatételek eladásáról van szó s a beérkezett információk szerint a folyó campagneban mintegy 10 milli5 métermázsa buza áll az export rendelkezésére. Napi hírek KISNAPTÁR Október 10. Péntek. — Róm. kat. Ferenc. — Gör. kath. Eulamp. Prot. Gedeon. Izr. Thisri 18. ORSZ. KAMARASZÍNHÁZ: Egy, kettő, három (8 órakor) APOLLÖ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: A bor ne ói szökevény (5, 7 és 9 órakor.) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Az apák bűne (5, 7 és 9 órakor) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Nincs előadás. Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeam: iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. VÁSÁRNAPTÁR: Október 11. Besenyszög, Egerág, Kurd; állatvásár: Elek, Hódmező vásárhely. Október 12. Jászdózsa, Hódmezővásárhely, Kunhegyes; állatvásár: Kiskunlacháza; kirakodó: Elek. Odtóber 13. Apc, Báta, Becse hely, Büdszentmihály, Gyömrő, Jászalsószentgyörgy, Katymár, Kiskőrös, Mohács, Nagydorog, Ócsa, Pécsvárad, Rajka, Rakaca, Rácalmás, Ricse, Sellye, Tápiószele, Tiszanána, Tura, Vác. — Sertésvásár nélkül: Körmend, Lepsény, Mihályi, Nagybajom., Mágocs, Noszlop, Ozora, Szulok. Kirakodóvásár: Ózd, Kiskunlacháza, Hódmezővásárhely. Október 14. Kéty, Tápióbicske; sertés- és kirakodóvásár: Borsodnádasd. Rádió-müsor. Budapest. Péntek. 9.15: Gramofonhangverseny. 9.30: Hirek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szolgálat magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentés és hirek. 12.05: Az Országos Postászenekar hangversenye. 1: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Meseóra. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízállás jelentés és hirek. 5.10: Tót-magyar nyelvoktatás. Utána: Bura Károly cigányzenekarának hangversenye. Utána: Felolvasás. 7: Gyorsirási tanfolyam. 7.25: A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és az előadás szinlapjának felolvasása. 7.30: A m. kir. Opera előadása. Puccini: Bohémélet. Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés és hirek. Utána: szalonzene és jazz-band.