Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)

1930-10-22 / 240. szám

1930. október 23. !

JN

ftÍR

YIDÉK. B Megrögzött rosszszokás * * * í A cseh külügyminiszter ugylátezik sehogysem tud leszokni arról a megrögzött rossz szokásáról, valahányszor magyar ügyekkel kapcsolatban tapintatlanul interpelláló képviselők a sarokba szorítják és a fejére olvasnak néhány megcáfolhatatlan s nem éppen kel lemes igazságot^ ügyesnek gondolt taktikával, ahelyett, hogy tisztára mosná magát és felelne a nyilt váciakra, ő maga kezd el vádaskodni alkalmasint azért, hogy a figyelmet elfordítsa az interpelláció kényelmetlen tárgyáról. íme megint vádaskodik Benes, amikor pedig védekeznie kellene. A cseh parlament külügyi bizottságába® Richter János magyar nemzetipárti szenátor megkérdezte ugyanis a cseh küülgyminisztert, hogyan tűrheti, hogy a cseh sajtó, küx lönösen pedig a félhivatalos és a kormányhoz közel álló lapok minden képzeletet felülmúló durva, gyalázkodó hangon Írjanak Mar gyarorsz ágról, a magyar népről, a magyar kormányról, és a kormány zóról. Benes taktikázó válaszában annyit kénytelen volt beismerni, hogy a cseh sajtó gyakran »tullő a célon«. de hamisíthatatlan benest fordulattal a következő mondatban már a magyar sajtót támadta, amelynek cseh-ellenes hangját mélységesen elitéli. Hát engedje meg Benes ur, hogy egy kis felvilágosítással szol gáljunk neki a dolgok tényleges állásáról és szembehelyezzük egy- v mással á magyar és a cseh sajtó hangját. Kezdjük talán azzal, hogy ha a magyar sajtóban ki is robban olykor a csehek elleni elkeseredés^ ennek még talán maga Benes külügyminiszter ur is meg tudná adni a psyhologiai magyaá magyar ára fogyasztása biztosítja a magyar középosztály jövőjét is Ma Európaszerte a közéopsztály súlyos válságáról beszélnek. Magyarországon a középosztály válsága még súlyosabb, mint bárhol a külföldön. Természetes ez, mert a magyar középosztály zöme köztisztviselő volt. A megkisebbített ország csak kevesebbszámu ós rosszabbul fizetett tisztviselőt tud eltartani, mint a régi nagy Magyar ország. Csonka-Magyarország a középosztály válságán csak a gazdasági pályák számának szaporításával segíthet. A gazdasági ágazatok közül a leggyorsabb segítség e tekintetben is csak az ipar oldaláról jöhet. Az ipar fejlődésének természetes velejárója, hogy a foglalkoztatott munkásság számához mérten, a kereskedelmi és műszaki tisztviselők száma is növekszik. Megfelelő intellektuális nívójú és jövedelmű pályákat kínálna ez az uj magyar középosztály hazai és külföldi főiskolákon végzett ifjúságnak. Az uj magyar középosztály várományosai számára sürgősen ki kelf szélesíteni ezt az uj érvényesülési teret. Mi ennek a módja? Magyar árut vásárolni, mindig magyar árut vásárolni. hogy a magyar fokozott fogyasztás fokozott termelést idézi zen elő és a fokozott termelés kenyeret adhasson a magyar középosztály Trianon által legjobban sújtott rétegeinek is. Aki tehát magyar árut vásárol, nemcsak a mezőgazdaságot és az ipari munkanélkülieket támogatja, hanem eggy uj és boldogabb magyar középosztály kialakulását is elősegíti. rázatát. E fájdalomszülte és nagyon is érthető elkeseredéssel szemben, amely sohasem lépi át a férfias tiltakozás határát, ott áll a cseh lapok nyilván felülről is helyeselt rágalomhaejj irata, gyü lölködése. gyalázkodása. És erre nincs mentség, nincs magyarázata nincs semmiféle erkölcsi jog, vagy lelki ok. Panaszra, tiltakozásra egyedül csak nekünk van jogunk. Talán bizony mi szakítottunk el egy évezredes Csehországtól csehlakta területeket, talán bizony Jmi üldöztük a cseh kulturát és a nyel vet. mi koboztuk el klasszikus cseh írók müvét és mi illettük az ártatlan polgárok tömegét az irredentizmus koholt vádjaival? Ha jól tudjuk mindezt, ők tették velünk. magyarokkal. Akkor hát miért ez a vad gyűlölet a magyarokkal szemben? Egyetlen válasz van erre: politikai heccelődésből^ amely • nek rugója a félelem és okozója a rossz lelkiismeret. Gyártott rágalmakkal ellensúlyozni az igazságot ravaszul kiagyalt vádaskodásokkal egalizálni a vádak mint terhesebb súlyát, kényes kérdések alól viszont kérdésekkel kibújni, — ez a siralmas taktika lappang a cseh lapok Magyarország elleni gyűlölet hadjárata mögött. De a lelki jDKoktól teljesen eltekintve és nem kutatva azt

v ki vádolhatja a tnásikat több joggal, mi magyarok sohasem illettük gyalázkodó kifejezésekkel a cseh népet, vagy a cseh állam elnökét, amit pedig velünk szemben még a félhivatalos 5 cseh lapok is, mint a Prager Presz í sze. vagy a Beneshez közelálló g Cesko Slovo nem egyszer megI tette. i . Hiába mondja Benes

v hogy idéz| hetne olyan magyar vezércikket a t mely sérti a cseh államot, Magyarország valamennyi újságjában sem fog egyetlen olyan cikket sem találni, amely »Masaryk betyárokről«. ázsiai hordákról és ehhez hasonlókról^ tesz említést. E kifejezés analógiáját azonban a cseh lapokban majdnem naponta megtalálhatjuk. Sőt bárgyuságokban azt is le merik irni rólunk a vérmestollu cseh újságírók, hogy rablók vagyunk. Rablók mii Lám itt van a kutya eltemetve. Mert nekünk némiképen jogunk volna ahhoz. hogy a magyar állam testéből jogtalanul kanyarító cseheket rablóknak nevezzük,, de az ő szájukban ez a ránk yonatkoz tátott jelző épp olyan nevetséges, mint pimasz. i i' Jól mondta Rtchter János, hogy a cseh politikai gőzkazánt - vtuíhevitették Benesék és ha nem szívlelik meg sürgősen bölcs elnökük tanácsait és nem nyitják ki idejében a biztosító szelepeket, ez a gyűlölködő tulhevités katasztrófához vezethet. Ne fogja le Benes ur ijedten Masaryk kezét, amint az egy megértő baráti gesztust akar tenni Magyarország felé. A Magyarországhoz való békés szomszédság, ha jól Ítéljük meg a helyzetet, érdeke, sőt ta- 1 Ián életfeltétele Csehországnak. Rá kell eszmélnie Benesnek, hogy a ravaszságok, fprdulatok politikája kezdi már idejét múlni. Ezzet lehetett sikereket elérni a háborút követő vérlázas zűrzavarban, de ma ugyanez az állami önérdek, amely annak idején megszülte a vérlázító igazságtalanságokat, az európai béke stabilizálásának vágya folytán fondorlatos igazságtalanságok helyett tiszta igazságot követel. Tehát itt a legfőbb ideje, hogy Benes taktikát változtasson. — taktikát és hangot, ha csakugyan a szivén viseli Európa és nem utolsó sorban Csehország jövőjét. i (Regény.); 3 Irta Péchy-Hdrváth Rezső. Az induló csattogó akkordja már régesrégen elhaltak és most rettentő viharzással hömpölygött végig a szinte nesztelenül tovasuhanó folyó partján a legfülrepesztőbb macskazene. Énekeltek, rikogattak, fütlyvecsenyeket sivítottak, sípokat és szirénákat nyaggattak, fakereplőket pörgettek és fütykösöket húztak végig az üzletek leeresztett redőnyein és a rakpart vaskorlátjának lécein. Rettentő hangzavar kavargott fel. A nyugodtan pihenő éjszakában úgy hangzott ez a hirtelen fölcsattanó esztelen lárma, amely megrepesztéssel fenyegett a dobhártyákat, — mintha ezernyi-ezer egzotikus, furcsa madár szabadult volna el és most megriadva, megrémülve és halálraváltan vijjog, jajong és süvöltöz. És mintha ez egymagában is nem lenne elég, ehhez a hangtébolyodáshoz ugyan annyi gőzgép, autó és érckereplő csettegtet, dudál, üvölt, mormog, dünnyög és füttyöget.. Voltak, akik állati hangok utánzásával •remekeltek és egyidőben hallatszottak a dülöngélve, támolyogva haladó kótyagos ifjak szájából a visítozó macskanyávogás, a zord kutyaugatás, a komikus kecskemekegés, a szívettépő csacsiordítás és számtalanféle madár kesergő, örvendező, szerelmeskedő hangja, sírása, jajongása, kurrogása, kotkodácsolása és bőgése. Győrffy egy jó darabon visszanézett. Elnevette magát, amint látta, hogy a hosszú libasor szakadatlan és kifogyhatatlan láncolatban egyre és egyre halad át a hidon és nem lehet meglátni a végét... A zajongó diákok hosszú* sora mint elfitkozott, bolyongó sötét árnyak jelentek meg az éjszakában. A Wasserkirche háta mögött, a Zwingliszobornál, megállt a libasor eleje, amelyet a vezérek barettes, lovagcsizmás, vitézkötéses négyes sorai kivont karddal vezettek. Akik még emelni bírták a nyelvüket, most előléptek és egyházi énekekből álló szerenádot adtak a kardjára támaszkodó pap-harcosnak, a Salvation Army stílusában: nagyonis világias és nagyonis profán dallamra énekeltek ájtatos szövegű egyházi énekeket... Végigmentek a Rathausquai vasrácsa mellett, az óváros szélén. A főpályaudvart akarták elérni, ahol majd szétoszlanak. A Ii(básojr ttsovább kanyargott és a macskazene* szűnni nem akaró viharzással tombolt tovább. Ablakok tucatjai nyíltak föl előttük és mögött tűk és nem nagyon szalonképes kifejezésekkel bombázták hiányos öltözékü urak és hölgyek az éjszakai nyugalom messzire elkergetőit. A Limmatquai elején, a víz fölé épített mészárszékek előtt, rendőr akadt az utjukba. A kivont kardokkal haladó csoporttól azonban szó nélkül meghátrált. De csak a kö, vetkező utcasarokig, és a legközelebbi telefonfülkéig... Egyszerre tisztán hallatszott fel az éjszakában valami erőteljes távoli dobogás. — Mintha féltucat szilaj csikó szabadult volna el valahol és most nekieresztett féktelenséggel száguldanának valamerre, az áhított szabad mezők szabad élete után. De nem féltucat csikó okozta a dübörgést. Egy szakasz rendőr fényes lakkcsákója csillant meg a gázlámpák alatt, amint lélegzetveszejtve, rohanvást közeledtek. A libasor megállt, megtorpant, mintha acélos öklök sújtották volna mellen és mindegyiküket külön-külön. Ijedelmes csönd támadt a legelején. Csak a kígyóvonal vége vijjogott, kacagott, zúgott, ugatott,, bőgött, kerepelt, sipolt és huhogott még. És azok még most is rendületlenül jöttek, jöttek át a nagy hidon... A vezetők hirtelen hüvelybe taszították a hosszú Iovagszablyát. A szemük előtt józanság vad cikkázásai villantak föl és a pupillájuk végtelenre tágult. Egy llialk szót súgtak a libasor elején dűlöngőknek és ez a halk szó olyanná vált, mint a tüzetfakasztó, pattogó szikra, amely szilajúl föltör a tűzözönből és leírhatatlan fürgeséggel rohan végig felvilágosító, felgyújtó útján... A libasor szétrobbant és hírtelen annyifelé szakadt szét, ahányan csak voltak. A diákok egyszerre csodálatos józanságra eszméltek a veszély pillanatában és a dülöngélő, bizonytalan járású sörkútakból fürgelábu kengyelfutók lettek, akik »könnyen« győztek volna most bármilyen ezeryardos síkfutásban is, sportkosztüm, tréning és szögestalpu futó cipők nélkül... A sipolás, ugatás és a macskazene egyéb jellegzetes hangzavara helyett most lihegő futás, cipőcsattogás és szűkűlő szívdobogás verte föl a csöndes, ódon sikátorok mélyét, amelyekbe, íme, végérvényesen és visszavonhatatlanul belefulladt a kommers... 3. fejezet. A VÁLSÁG. Déltájban ébredt fel Győrffy és úgy érezte, hogy a fáradságon és émelygősségen kívül, amely egész lényét betöltötte, mégegyébi kellemetlen érzések is zavarják. Mialatt sebtiben végigfuttatta elméjét az éjszaka eseményhalmazán és egy-egy fanyar vagy jóízűen megvillanó mosolygást nyomott él, aszerint, amint kellemetlen vagy mulatságos epizódok sorakoztak eléje: folyton érezte azt a bizonytalan, új fájdalmat. Eddig még sohasem történt vele ilyesmi. Vidáman járt-kelt az emberek harcai közepette és szájaszélét sohasem húzta el ferdére valami lappangó, titkosan rágcsálódó alattomos kór, (Folyt. Söv.)