Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-28 / 220. szám

8 JSfrfRVIDÉK. 1930. szeptember 28. megcáfolják és az előzetes elgondo­lásra bizonyítékokat szolgáltatnak, akként nyugtathatják meg lelkiis­mereteket, ha ezeket az adatokat a rendőrség rendelkezésére bocsájt­ják. Ehrenfeld Magda tegnapi ki­hallgatására vonatkozólag egyik fővárosi lap azt írja, hogy gör­csös zokogás fogta el, amikor val­lomásra kellett jelentkeznie. —, Ezzel szemben az igazság az, hogy Ehrenfeld Magda teljes nyu­galommal, izgatottság nélkül mon­dotta ei Kleinnal való ismerettsé­gük és barátságuk minden adatát, nem hallgatva el semmit. Ehren­feld Magda utoljára a gyilkosság után Klein szükését megelőző va­sárnapon találkozott Kleinnal, aki akkor elbúcsúzott tőle, de nem mondta meg hová és miért megy el, bárhogyan is faggatta meny­asszonya. Most, amikor Klein Genovából levelet irt atyjának a rendőrségnek, Ehrenfeld Magdá­dának, a menyasszonyának irt le­vélben elmondja a gyilkosság rész­leteit és hivatkozik arra, hogy most már tudja meg a feány, mi­ért kellett néki elutaznia és miért nem mondotta el, hová megy és most már tudhatja azt is, miért; 1 volt dagadt és véres a szája. Megkezdődött a magyar állattenyésztés országos nyíregyházi vándorgyűlése A Klem-ügy nyagvóponlon van A Klein ügy most már nyugvó­pontra jut. A gyilkos vallomásai olyan részletes, annyira kiterjesz­kedik mindenre, hogy a kir. ügyész ségen nem volt szükség ujabb ki­hallgatásra. Vancsisin, az éjjeli őr, akiről! j tegnapi tudósításunkban azt irtuk, hogy még a tegnap folyamán sza­HnBOMaaBraaBHamnama Nyírturán leütöttek egy tapasztó cigányt Pénteken este a mentők életve­szélyes sérüléssel száUitottak be egy öreg embert a nyiregyházi Er­zsébet kórházba. A 70 éves ember­ről eddig csak annyit lehetett meg­állapítani, hogy Tóth József a ne­ve, nyirbogdányi tapasztó- cigány. Sérülését valamilyen súlyos tárgy­tól eredő ütés okozta, amelynek kö­vetkeztében eszméletét is elvesztet­te s ma sem volt kihallgatható ál­lapotban. Hir szerint egy tapasztás vállalása körül keletkezett összeszó­lalkozásban ütötte le egy turai ci­gány. A tettes kiderítésére a nyo­mozás megindult. A német kormány jegyzékben tiltakozott a prágai németellenes tüntetések miatt Mint ismeretes, Prágában napok óta folyton erősbödő tüntetések folynak a németek és a zsidók el­len. A tüntetések az utóbbi napoké ban annyira elfajultak, hogy a né­met kormány szükségesnek látta hogy ezek ellen tiltakozó szavát felemelje s prágai követe utján tegnap jegyzéket nyújtott át a cseh kormánynak. A jegyzékkel kapcsolatosan a né­metországi lapok a legélesebben foglalnak állást Csehország ellen. Nagyzási hóbortnak minősítik, amikor a 7 nemzetiségből álló Csehszlovákia fővárosának lakossá­ga meg akarja tiltani a németek­nek azt is. hogy az utcán németül beszéljenek. A német birodalmi kormánynak joga és kötelessége hogy megvédje a külföldön élő né­met polgárokat, különösen áll ez abban az esetben, ha olyan ország­ról van szó, amelyet külön szerző­dés is kötelez a kisebbségek vé­delmére. Van szerencsém a nagyérdemű vá­sárló közönség szíves tudomására adni, hogy tűzifa- és szénüzletemet cementáruk gyártásával bővítettem ki, hol minden e szakmába vágó dolgokat a legjobb minőségben és legjutánycsabb árban bocsátom a nagyérdemű közönség rendelkezésére. SZABÓ GUSZTÁV cementirugyfira, tüzlía- és szénkereske­dése, Bencs László-tér 14. Telefon 371. 6201-2 badon bocsátják, ma még letar­tóztatásba maradt, mert megvár­ják a vizsgálóbíró előtt lefolyó ki­hallgatást. Ha Klein a vizsgálóbiJ ró előtt teendő vallomásában sem szolgáltat olyan adatokat, amelyek Vancsisin bünrészességére vetnekj fényt, akkor nyomban szabadon bo csájtják. Ernst Sándor dr. ma délelőtt letette a hivatali esküt a kormányzó kezébe A kormányzó előtt a budai ki­rályi várban ma délelőtt io óra­kor tette le a hivatali esküt dr. Eriiét Sándor népjóléti és munka­ügyi miniszter. Az eskütételnél je­len volt Klebeisberg Kunó gróf miniszterelnök helyettes, mint zász­lós ur helyettes Jekelfalussy Zoltán v. b. t. t. Az eskü szövegét bárci­házi Bárczy István miniszterelnök­ségi államtitkár olvasta fel. Eskü­tétel után a kormányzó' magánki­hallgatáson fogadta dr. Ernst Sán­dort. MM«MKH«tMMNMHtHW«OH(«»tiami; TŐZSDE, A pengő Zürichben nyitáskor 90-235 zárlatkor 90-235 volt Valuták: Angol font 27.73—88 Cseh korona 16.86—16*96 Dinár 10.03 — 10.11 Dollár 571 80—573 80 Frank 22.30—60 Leu 3.36—3-40 Ura 29.80—30.10 Márka 135.65—136.25 Osztrák schilling 80.35 80 75 Svájci frank 110.55 — lil'05 lerménymac: Buzs 78 kg. 15 00—15*15 Buza 80 kg. 15 25- 15-40 Soza 8 05 —8-15 Takarmányárpa I. 12 75—13.50 „ II. 12 00—12.50 Sörárpa I. 18'50-20-00 II. Í4'50—1675 Zab I. 15,50—'6.50 Zab II. 14 90 — 15-25 Tengeri 14-15—14-30 Korpa 7-00—7-20 Repce uj 26-50—27 00 Köles 11-50—12 00 Határidősök; Buza októberi zárlat 15'11 —12 Buza márciusra 16'35 36 Buza májusra 16 58—60 Rozs októberre 7-94—96 Rozs márciusra 9*12—14 Tengeri májusra Í2'65—68 Teiageri transit májusra 12'30—40 Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület állattenyésztési és állategészségügyi szakosztálya ma kezdte meg két napos nyiregyházi vándorgyűlését. A gyűlés vendé­geinek egy része még a tegnap esti vonattal megérkezett s a Koronái éttermében ismerkedési estét tar­tottak. A gyűlésen való részvételü­ket bejelentették gróf Somsich László, az OMGE elnöke, a föld­mivelésügyi minisztérium képvi­seletében enesei Dorner Béla m. kir. gazdasági főigazgató, Kon­koly Thege Sándor dr m. kir. titkár Törley Bálint földbirtokos Révber Mártonffy Barna földbir­tokos KörösszakáU, dr. Floch­Reyhersberg Alfréd lovag földbir­tokos Sződrákos, Kukuljevic Jó­zsef dr. tanár Keszthely, Weeg-< mann Erik igazgató Győr, Puch) János földbirtokos Ligetpuszta, Sáska Imre földbirtokos Zalalövő, Witzmándy Gyuía földbirtoka Hajdúböszörmény, Sztachó István földbirtokos Zalalövő, Gajdácsi Márton felügyelő Sátoraljaújhely, Engelbert Rezső a zalavármegyei Gazdasági Egyesület titkára, dr. Mayer Kálmán gazdasági ellenőr Mezőhegyes, Halász Miklós g. ta­nár Debrecen, Batta Pál OMGEl s. főtitkár, dr. Lumayer József ügyvéd Budapest, dr. Györgyey Adolf Farmos, dr. Ébner Jenő ka­marai s. titkár Budapest, bárá Kende György földbirtokos Cé­génydányád, dr. Rege Károly OMGE titkár, gazdasági tanácsos, ifj. Batta Sándor gazd. intéző Kis­bér, Bandis Gyula g. felügyelő Sá­toraljaújhely, Kampter Ernő ura­dalmi jószágfelügyelő Szentmargi­tapuszta, Meiszner Károly kamarai s. titkár Debrecen, dr. Heródekj Sándor OMGE s. titkár, Mészáros József dr. szövetségi' igazgató, Möller György földbirtokos Vasad, Pöhi Henrik jószágfelügyelő Tá­piószeie, Szafka Elek uradalmi jó­szágfelügyelő Ercsi, Walton Ró­bert g. felügyelő Sátoraljaújhely és Pavlicsek Adorján szövetségi igaz­gató Budapest. A vándorgyűlés résztvevői ma, reggel fél 8 órakor autón körút-­ra mentek a vármegyében. — A körúton dr Erdőhegyi Lajos főis­pán vezetése alatt a nyiregyházi és szabolcsi földbirtokosok és gaz­dák nagy számmaf vesznek részt. A körút résztvevői először Raka­mazra mentek, ahol a község né­pies magyar fajta szarvasmarha anyagát szemlélték meg, majd Vencsellőn, Gáván, Tiszabercelen és Paszabon át Ibrányba mentek. — Délben özv. Herceg Odeschalchy Zoárdné rétközi uradalmát szem­lélték meg, ahol két órakor nagy ebéd volt. A körútról kiküldött munkatársunk hétfői számunkban részletes beszámolót ir. A vándorgyűlés résztvevői ma este 8 órakor a Sóstón nagy tár­sas vacsorát rendeznek, amelyen igen sokan vesznek részt Nyíregy­házáról ís. A vacsorán való rész­véteit nem kellett előre bejelenH íeni s igy a vándorgyűlés szivesei> lát vendégeket a vacsorán. — Ez lesz egyúttal az utolsó mulatság) ez évben a Sóstón, amelyre Papp Lajos kiviszi a Korona egész kony­háját s mindenképen gondoskodik a jó hangulat megteremtéséről. g csak lét napig játssza „I ?asálarcos"-t a Városi lozgó Ma és holnap játszik utoljára a Városi Mozgó, azután az Or­szágos Kamaraszínház vendégjá­tékának ideje alatt két hetes szü­netet tart. A gyönyörű Fairbanks film példátlan sikere arra bírta a Vá­rosi Mozgó igazgatóságát, hogy vasárnapra is prolongálja »A vas­álarcosat, amelyről megállapit­í hatjuk, hogy a szezon legsikerül­| tebb filmje volt. Szerda óta állan­dóan zsúfolt házak "előtt harcol, mulat, dalol, hősködik D'Artagnan és Dumas három testőrje. Aki még nem látta, annak ajánlhat juk, hogy még ma nézze meg, mert csak a mai szombati 3 és a vasárnapi 4 előadáson kerül szinre „A vasálarcos." Nyíregyházára felsértek és gynjtogatás miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy asszonyt A Oacsály melletti Méhtelek községben szeptember 21-éa éj­szaka kigyulladt Dradus László községi biró szérűskertje. A tűz elemésztette a biró terményét és két ezer pengő kárt okozott. A nyomozás kiderítette, hogy gyúj­togatás történt. A biró házőrző kutyáját valaki ehette láb alól és igy könnyen megközelíthette éjnek idején a biró portáját és felgyújthatta a szérűskertet, A gyanú egy Fehér Julianna nevű méhtelki asszonyra irányult, akit le is tartóztattak és behozták Nyíregyházára. A gyujtogatással vádolt asszonyt a kir. törvény­szék vizsgálóbirája előzetes letar­tóztatásba helyezte. Könyvek kötését 1 iS£ESHi J9ÍMFS5HBS • MINDENFELE ISKOLACIKK legjobb minőségben, olcsó áron az UJSiGBOLTBAN kapható Le kell szögeznünk, hogy tárgyi­lagos tudósításunk komoly és hoz­záértő körökben ezekben az izgal­mas és szenvedélyes napokban elismeréssel találkoztak. Ehrenfeld Magda nem zokogott a kihallgatás alatt

Next

/
Thumbnails
Contents