Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-14 / 184. szám
1930. augusztus 14. J^tíimxmL & magyar nemzet két ágbeli magyarságának egysége Irta: Cserép József dr. IV. 1 i Az ókon class. hagyomány a Következő népeket mondja szkyt" háknak: massagétűk, későbbi nevükön alánok; arimaspok (kyk* lopsok); szakák; perzsák; a géiák, kiket latin irók dákoknak neveztek (más neveik: chatti, cheta, hetiták: Hethaei, Ciss,i, Heraklidák hellének, dórok); góthok; thyssagéták. Ide tartoznak még a sabi" i.nok s főelemükben a germánok, eredetileg szintén ázsiai sárga (Amu-faj) nép. Procopi'us a hu,nokat is a massagétákhoz számítja, bár ezek szkythasága felől Herodot szerint nem volt egészen egyező vélemény; meg a másságé" ták az egy Nap-istent tisztelték, ellenben a hunoknál is, mint a szkytháknál, a Hadúr (Mars) jelképe, a kard, a sabinoknál a lándzsa volt nagy tiszteletben; azonkívül a hunok teljesen a szkythákéhoz hasonló nomád élet" friódot és szokásokat követtek s az alánoknál is civilizálatlanabbak voltak. Mindazonáltal nem lehetetlen, hogy eredetileg nem ázsiai és nem szkytha, hanem elszkythásodott nép. Erre vall Herodot föntebbi adatán kivül az, hogy a massageta névből rámutatás érezhető ki a "Magyá-ra, az egykori amerikai szárazföld nevére, meg az is, hogy a massagéták is Naptisztelő nép volt, mint az ős-Magya népei. J. Churchward The mán át Egyiptomig, másrészt Lost Continent of Mu, the Mother Iand of Man (1926.) c. müvében csakugyan a túlsó féltekén elmerült Mü földjéről vezeti át az ugurokat és árjákat, egyrészt BirEurázián át Britanniáig. Ámde ő az ókori görög és latin irók adatait nem ismerte még akkor s az árják felől nem is jött tisztába egyáltalán. De ha Magya volt is az uigurok őshazája, ebből nem • következik, hogy köztük és Myri" na népe közt — mint, bár talán .ugyanazon földrészbeli, de egymástói óriási távotsággaal elválasztott népek között — faji rokonság volt volna; nyelvi is leg" legföljebb annyi lehetett, a" mennyi a polysynthesis természetes fejlődése mellett föltehető. Myrina és Perse amazon né. pe Keletnek vette vándorutját, amerre könnyűvé tette azt az a nagy beltenger, amely legújabb lele t szerint egykoron az Amazonfolyó völgyét lepte s mely természetes összeköttetésben volt az Atlaszi-oceánnaí; a Csendesóceánnal ellenben mesterséges csatorna kötötte össze, mely a Cordillerák magaslatán a Titikaka-tó közelében, még ma is tisztán kivehető. Viszont a Mü" föld másik feléről Nyugatnak, Ázsia felé kinálkozott a meneke" dés rövidebb utja, meg a vonzóbbik is, ha ott korábban elszakított fajrokon népekre számíthattak. Sokan még ma is kötik magukat ahhoz a téves nézethez, hogy Amerikának az indiánok az őslakói. Rivet kranioíogiai vizsgálatai szerint azonban az amerikaj indián mind test^ mind szellemi alkotásban, sőt vérmérsékletében is eredetileg véve mongol; ezen uralkodó jelleg mellett az ausztráliai 'és melanéziai inváziók nyoma gyakorlatilag elmosódott már. — Bizonyosra vehető tehát, hogy Hunor csak népgenealogiai uton lett a hun krónika révén testvére Magomak s nem jelent többet, mint csupán annyit, hogy volt idő, mikor a Kárpátok közén hun és magyar (= pannon) népek lakta ország volt. A' Don és Volga közén, ahová az Árpád-féle magyarság más ro-konokhoz, illetőleg rokonokkal együtt, (de nem egyszerre) települt, már a Kr. u. I. században találunk határozottan szkytha népre is a Pünius feljegyzette népne" • vek között, t. 1. a thussagétákra. Mindazonáltal mintegy 8 századot töltötf már eí ött, midőn a Kr. u. IV. században Balambér királlyal a hunok, majd az V. században a hunokkai rokon om»gurok jöttek nyakukra a Volgán át harcokra készülten s mint ilyenek csakhamar) fölékerekedtek a békés életmódot folytató magyarságnak s ezt az ő tiz (on-) törzsükbe be is osztották. Ennek a jó négyszázadon kapcsolatnak a révén ragadt a honalapitó (Árpád-) magyarságra a Hungari s hazánkra a Hunga" na elnevezés. Don-melléki hazájukban másfél századon át (453— 600.) voltak már a magyarok onogur hatalom alatt, midőn a kazirok átkelvén a Volgán, tovább nyom tát őket s igy kerültek az onogurokkai együtt Lebediába v. Oroguriába, ahol 600—863. évig tartott még alárendelt helyzetük, míglen abból kivergődvén három törzsük kivételével, amely visszatért a Kaukázushoz, atilközi rövid tartózkodás (863—896.) után a Kárpátok közé vonultak be. Anglia betiltotta az amerikai alma bevitelét A londoni hivatalos lap rendeletet közöl, amefy megtiltja november 15-ig az amerikai alma bevitelét angoí területre, mert az ameriaki alma károkozó élősdieket ter. jeszthet, amely az angol alma ártalmára van. Itt van ismét egy al" kalom, hogy a kitűnő magyar alma utat találjon az angol piacokon. Az idén^ slágere! Szerdón csütörtökön és pénteken a budapesti Royal-Apollóban 8 héten át frenetikus sikerrel bemutatott filmcsoda a beszélő, éneklő és zenélő FOX-FOLLIES 14 káprázatos részből álló revük-revüje. Főszerepben : SUE CAROL és DÁVID ROLLIUS. Fellépnek Amerika legszebb leányai a LER GÖRLÖK. Az idény legnépszerűbb ének slágerei: Breakaway, Baby és Susie. Előadások szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor, pénteken 3, 5, 7 és 9 órakor. Magyar szöveg I Rendes mozi helyárak! Nyugodtan pihenhetsz, veszély nem fenyeget. Fiit biztosáéi pusztít szúrtyegot, legyeket. a. gr érmek életéért nagy adót fizet a visszataszító rovaroknak, melyek csökkentik eltenállóképeseégéi,, I beszennyezik eledelét és hordozzák a betegséget \ szegény kis védtelen testére. A rovar a gyermekkor | legfenyegetőbb veszedelme. Permetezzünk Flitet. | Fiit megöli a legyeket, szúnyogokat, bolhákat I tetveket, molyokat, hangyákat, svábokat, poloskáj kat... és elpusztítja petéiket is. Veszélytelen. Nem / hagy foltot. Fiit nem tévesztendő össze máa- rovarirtókkal! Sárga kanna — fekete sávval I Gyors&hb&n- öj PsnKosa Gyégysaervesjrészoa FL-T, Hadtest, Wt, Figyelő asooo tQ. Napihírek KISNAPTAR Augusztus 14. Csütörtök• Róm. kat. Özséb. Gör. kath. Mikeas. Prot. Özséb. Izr. Ab 20. A.POLLO MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ 1 Nagy sztárok versenye. (5, 7 és 9 órakor) DIADAL MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Nury, az elefánt (5, 7 és 9 órakor) VÁROSI MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ: Fox Follies, a legszebb hangos film. (1 5, 7 és 9 órakor) Városi gőz- és kádfürdő nyitva. Kedden és pénteken a gőzfürdő csak nők részére van nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. A közös úszómedencében hétfőn és csütörtökön csak nők fürödhetnek. Bujtosi strand: nyitva egész napon át. Kedden és pénteken 13 —16 órák között csak nőknek. ököritói strandfürdő egész napon át nyitva. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: Iskoláknak nyitva 9—13 óráigEgész héten át a dr Szopkó és Haissinger gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. VASÁRNAPTÁR: Augusztus lö. Endrőd, Kercseliget, Kisláng, Nagyatád, (sertésvásár nincs); állatvásár: Makó (sertésvásár nincs), Szegvár; Marhaés kirakodóvásár: Nagyrákos. Augusztus 17: 'Jásztelek, Kiskunfélegyháza (sertésvásár nincs), Kun szentmárton, Monor; kirakodó vásár: Budapest, Makó, Senyeháza. Rádió-müsor. Budapest. Csütörtök. 9.15: A m. kir. budapesti 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A délelőtti hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vizjelző szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, idő járásjelentés és hirek. 12.05: Hangverseny. Utána: Hirek. 12.25: A hangv. folytatása. 1: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Rádió Szabad Egyetem. 4.45: Időjelzés,, időjárás-, vízállásjelentés és hirek. 5.10: Felolvasás. Utána: Szórakoztató zene. 6.45: Felolvasás. 8: Mozart kamaiazene-est kövvetitése Salzburgból. 9.1 o: Magyar dalest. Majd: Időjelzés. Utána: szalonzene és jazz-band.